Egy város, amely nem enged, és egy család, amely mégis túlélni próbál. Eitan Posner HaLevy dokumentumregénye az emberi kitartásról, félelemről és reményről.

Eitan Posner HaLevy Menekülés Budapestről című regénye a háború emberi arcáról szól. Olyan könyv, amelyik nem engedi, hogy kívül maradj. Nem csak olvasod, benne élsz. (Pláne, ha főszerepben az otthonod van.) Ez a kötet előbb csendben a válladra ül, majd lassan a mellkasodra nehezedik, és ott is marad, jóval azután, hogy becsuktad a könyvet.

Budapest, 1944 tele. A város már nem ugyanaz, mint korábban. A megszállás, a nyilas rémuralom és a folyamatos bombázások szinte elnyelik. A Lévy család története ennek a káosznak a közepén játszódik: Miriam, István, a lányuk Magda és férje, János mind próbálnak túlélni, miközben a világ darabokra hullik körülöttük.

A szerző saját családjának emlékeiből építkezik, így a regény minden sora személyes. Nem a távoli történelemről olvasunk, hanem a valóság egy darabjáról, amit valaki tényleg átélt. Ez adja a könyv legnagyobb erejét, a hitelességét.

Ez a könyv nem is igazán az eseményekről szól, inkább az emberekről. A döntésekről, amelyeket senki sem akart meghozni, mégis muszáj volt. A morális határokról, amelyek napról napra csúsztak arrébb, ahogy a túlélés ösztöne diktálta. A félelem, a szeretet, a bűntudat és a remény egyszerre vannak jelen. A regény olvasása közben az ember folyamatosan azon gondolkodik: én mit tennék a helyükben? És a válasz legtöbbször kényelmetlen.

Olvasás közben azt éreztem, hogy ez a kötet nehéz, a mondatok hosszúak, súlyosak, mintha a szöveg maga is viselné a háború terhét. Néha talán túlzottan is. Előfordul, hogy a nézőpontok váltakozása megtöri az olvasás ritmusát, vagy a részletek elnyújtják a feszültséget. De épp ettől működik. A szerző szerintem nem is akart gyors lenni. Nem akart szórakoztatni. Azt akarta, hogy érezzük, amit azok az emberek éreztek. Hogy lássuk, milyen volt a túlélés akkor, amikor már maga a remény is gyanúsnak tűnt.

Nekem tetszett, mert nem csak egy háborús regényt kaptam. Sokkal inkább egy emlékeztető arra, hogy a történelem nem fekete-fehér, arcai, nevei és döntései vannak. Olyan embereké, akik nem hősök, nem gonoszok, csak olyan emberek, akik élni, túlélni próbáltak.

Posner Halevy nem nagy szavakat keres, hanem igaz pillanatokat. És ezek a pillanatok maradnak velünk, amikor becsukjuk a könyvet: egy anya kétségbeesett imája, egy férj utolsó pillantása, egy város, ami a romokon is tovább lélegzik. Ha érdekelnek azok a történetek, amelyek nemcsak a múltat idézik meg, hanem benned is nyomot hagynak, ez a könyv neked szól. Nem könnyű olvasmány, de néha pont az ilyenekre van a legnagyobb szükségünk.

Köszönjük Alexandra Kiadó!

Kattints a képre, a kiadónál kedvezménnyel megrendelheted a kötetet!

Érdekelnek a könyvújdonságok?

Kövess minket Facebookon!

Egy anya választása a háború árnyékában

A ​berlini bába

Hogyan éltem túl a holokausztot – az anyai szeretet, a kedvesség és a remény lenyűgöző története

Igaz történet egy holokauszt túlélőről