Könyvajánló – Singer Magdolna: Veszteségek ajándéka
A veszteség olyan szó, amitől ösztönösen összerezzenünk. Rögtön érezzük benne a fájdalmat, a hiányt, a véglegességet. Mintha már maga a hangzása is rideg lenne. Nem véletlen, hogy legtöbben igyekszünk távol maradni tőle – beszélgetésekben, gondolatban, vagy akár az olvasmányainkban is. Pedig a veszteség, ahogy Singer Magdolna könyve is megmutatja, nem csupán pusztítás és gyász, hanem olykor – hosszú, kanyargós utak, sok könny és belső küzdelem után – valami új kezdet is lehet.
A Veszteségek ajándéka nem illúziókat kínál. Nem arról akar meggyőzni, hogy „minden rosszban van valami jó” – mert az ilyen mondatok inkább sebet ejtenek, mintsem gyógyítanak. Ehelyett hús-vér emberek történeteit adja a kezünkbe, olyanokét, akiknek szembe kellett nézniük életük legnagyobb töréseivel: halállal, betegséggel, megváltozott sorssal. A történetek őszinték, letisztultak, és éppen ezért hitelesek. Nincs bennük hamis vigasz, csupán a tapasztalat, hogy a fájdalom valóban elviselhetetlennek tűnhet – de mégis túlélhető. Sőt, építkezhetünk belőle.
Olvasás közben újra és újra visszaköszön egy gondolat: hogy a veszteségek, akármilyen formában érkeznek is, mindig alakítanak rajtunk. Nem feltétlenül jobbá tesznek, nem mindig erősebbé – ahogy a közhely tartja –, hanem más emberré. Néha dühösebbé, keményebbé, máskor épp érzékenyebbé, nyitottabbá. A lényeg, hogy soha nem hagynak érintetlenül. És talán ez az, amit Singer Magdolna könyve „ajándéknak” nevez: nem a veszteség maga az, hanem az, ahogy képesek vagyunk belőle új értelmet, új erőt, vagy akár új kapcsolatokat teremteni.
Ahogy a testünkön megmaradnak a sérülések hegei, megmaradnak a nyomok, úgy rajtunk, a lelkünkönk is a belső hegek. Ezek egy kicsit megváltoztatják az arculatot. Én szeretem a saját kis hegeimet, sosem zavart a meglétük, annak a bizonyítéka, hogy élek. A lelki hegek pedig annak a bizonyítékai, hogy szeretek.
Ismerős ez az érzés. Az elmúlt években sorozatos veszteségeken mentem keresztül – tragikus hirtelenséggel vesztettem el két testvéremet, édesapámat, és még egy cicát is, aki több mint egy évtizeden át volt a kis társam. Ezek a veszteségek mind mások voltak, és bár a halált mindig is természetesnek tartottam, az élmény valójában sosem az. Akármekkora erővel is próbáljuk belülről egyszerűsíteni: megélni, elfogadni, feldolgozni – az maga a legnagyobb kihívás.
Egy idézet jutott eszembe olvasás közben: "Azt hiszem, hogy Andrew és az én őseimnek igaza volt. Nagyon józanul álltak a halálhoz. Bár több törzs is hitt a halál utáni életben, vagy olyan formában, hogy a lélek emberéletről emberéletre vándorol, vagy úgy, hogy a lélek szellemként visszajárhat. De olyan törzs is volt, akik meg voltak győződve arról, hogy a holtak lelke az égbolton ragyog csillagként. És még folytathatnám. Azt viszont mindannyian elfogadták, hogy az ember előbb vagy utóbb, ezek után a stádiumok után egyszer végleg és visszavonhatatlanul meghal. Egy halomnyi kővé válik és egyszerűen eltűnik. Ez a gondolat valamiért nagyon szimpatikus nekem. Az öröklét eshetősége inkább csak elszívja az ember erejét."
Hasonlóan gondolom, bár nem hiszek semmiféle túlvilági létben. De az öröklét eshetősége tényleg elszívja az erőt. A halál egyszerű. A vele járó veszteség azonban korántsem az. És ezt a könyv pontosan így mutatja meg: nem áltat, hanem szembesít, de közben finoman rámutat arra is, hogy a fájdalomból mégiscsak építkezhetünk.
Singer Magdolna írásai különösen érzékenyek arra, hogy ne tegyenek különbséget „nagy” és „kis” veszteségek között. Mert bár kívülről úgy tűnhet, mintha lenne hierarchia – halált gyászolni „komolyabb”, mint elveszíteni egy otthont vagy egy munkát –, belül minden veszteség a maga teljességében éget. És minden egyes ilyen történetben ott rejlik a felismerés: nem az idő önmagában gyógyít, hanem az, hogy mit kezdünk ezzel az idővel.
Ez a könyv azért is különleges, mert nem csak az egyéni szenvedést tárja elénk, hanem közösségi üzenetet is hordoz. A történetek olvasása közben óhatatlanul megérezhetjük: nem vagyunk egyedül. És talán a legnagyobb erő épp ebből származik – abból, hogy mások tapasztalatán keresztül rátalálhatunk a saját erőnkre, vagy legalább a bátorságra, hogy segítséget kérjünk.
Singer Magdolna író, újságíró, mentálhigiénés szakember, aki évtizedek óta foglalkozik veszteségekkel, gyásszal, az emberi élet törékenységével. Pályája során több könyvben is feldolgozta ezt a témát, mindig mély empátiával és különleges érzékenységgel. A Veszteségek ajándéka talán az egyik legszemélyesebb és legfelemelőbb kötete: egyszerre szól az egyénhez és a közösséghez, a gyászolóhoz és a támogatóhoz. Munkássága arról tanúskodik, hogy bár a veszteség elkerülhetetlen, a belőle fakadó történetek képesek hidat verni emberek között – és ez a híd talán maga az ajándék.
Köszönöm a lehetőséget a HVG Könyvek csapatának! A kötet a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron.
Megjegyzés küldése