Könyvajánló - Dan Ariely: Tévhit
Miért hisszük el a hazugságokat?
Hogyan torzítják az emlékeink a valóságot, és miként hat ránk a csoportnyomás?
Miképp különböztethetjük meg a valódi információt a manipulációtól?
Nap mint nap téves információk özönével találkozunk, és sajnos bármelyikünk fogékonnyá válhat az összeesküvés-elméletekre vagy igazságként fogadhat el alternatív tényeket.
Dan Ariely, a pszichológia és a viselkedési közgazdaságtan világhírű professzora könyvében a tőle megszokott szórakoztató stílusban tárja fel az önámítás, a kognitív torzítások és a manipuláció pszichológiáját. Kutatásokra támaszkodva mutatja be azokat a tényezőket, amelyek hajlamossá tehetik az embereket arra, hogy a hamis információkat befogadják és meggyőződéssel terjesszék. Könyve nemcsak izgalmas betekintést nyújt viselkedésünk mozgatórugóiba, hanem gyakorlati tanácsokat is ad arra, hogyan hozhatunk jobb döntéseket és gondolkodhatunk tudatosabban egy empatikusabb és tájékozottabb társadalom megteremtések érdekében.
Ha valaki régóta foglalkozik azzal, hogyan működik az emberi elme, egy idő után megtanulja: az agyunk nem az igazság, hanem a túlélés bajnoka. Nem a valóság pontos leképezésére törekszik, hanem arra, hogy értelmet adjon annak, amit látunk, érzékelünk – akkor is, ha ennek az értelmezésnek csak nagyon kevés köze van a tényleges történtekhez. És Dan Ariely legújabb könyve pontosan ezt a paradoxont boncolgatja: hogyan lehet, hogy mi, akik büszkék vagyunk a rációra, a logikára, az analitikus gondolkodásra, mégis újra és újra bedőlünk nyilvánvaló hazugságoknak, torz információknak, csoportos önámításnak?
A Tévhit nem pusztán arra vállalkozik, hogy bemutassa: az agyunk csapdát állít nekünk. Ennél sokkal mélyebbre ás. Ariely végigvezet minket az önámítás rétegein: a kognitív torzításokon, amelyeket legtöbbször észre sem veszünk, de amelyek meghatározzák, hogyan ítélünk meg másokat, hogyan döntünk a saját életünkről, és hogyan reagálunk a külvilágra. Olyan alapvető pszichológiai jelenségekről van szó, mint a megerősítési torzítás (amikor csak azokat az információkat fogadjuk el, amelyek alátámasztják a meglévő hitrendszerünket), vagy a társas konformizmus, amikor a környezet nyomása alatt eltorzítjuk saját ítéletünket, sokszor anélkül, hogy észrevennénk.
A könyv egyik legnagyobb ereje abban rejlik, hogy Dan Ariely nem kioktat, nem moralizál, nem akar felébredni vágyó messiásként mutatkozni – egyszerűen csak megmutatja, milyen könnyen válunk manipuláció áldozatává, és milyen természetes, emberi okai vannak annak, hogy a legokosabbak is elhisznek képtelenségeket. Ez nem a butaságról szól, hanem arról, hogy hogyan van huzalozva az idegrendszerünk.
Sokáig hittem (vagy inkább hinni szerettem volna), hogy ha elég tudatos vagyok, akkor „átlátok” a trükkökön. Hogy a szkepszis, a kritikus gondolkodás, a tájékozottság valamiféle páncélt von körém. De a Tévhit meggyőzött róla: ez az illúzió is a rendszer része. A biztonságérzet – miszerint „velem ilyen nem történhet meg” – az egyik legerősebb torzítás, amit az agyunk termel. És mivel a valóság mindig komplexebb annál, mint amennyit egyidejűleg felfogni képesek vagyunk, egyszerű mintákba kapaszkodunk. Ezeket pedig túl gyakran mások állítják elő, saját céljaik szerint. Így lesz a véleményünkből termék, az érzéseinkből adatpont, a világképünkből pedig algoritmusok által finoman egyensúlyozott egyensúlyvesztés.
A Tévhit megrendítő abban az értelemben, hogy nem hagyja érintetlenül az olvasót. Egyes fejezetek után konkrétan próbáltam elemezni: hol, mikor, milyen helyzetekben játszott velem a saját elmém. Mikor hagytam, hogy mások értelmezzék helyettem a valóságot? Mikor mondtam le a kritikai gondolkodásról a társas nyugalom kedvéért? Mikor hittem inkább el valamit, csak mert kényelmesebb volt, mint elfogadni, hogy nem tudom a választ? Elég sok ilyet találtam, ha már csak az elmúlt pár napig tekintettem vissza.
A könyv olvasása közben folyamatosan eszembe jutott, amit már annyiszor megfogalmaztam korábban: hogy az agy egy evolúciós kompromisszum. Nem objektív észlelő. Nem őszinte krónikás. Hanem túlélőgép, amely hatékonyságra törekszik, nem igazságra. Az Ariely által bemutatott kísérletek pedig lenyűgözőek: van köztük szociálpszichológiai teszt, neurológiai vizsgálat, viselkedési közgazdaságtani modell – mindegyik újabb bizonyíték arra, hogy önmagunkban sem lehetünk biztosak, ha a valóságról van szó.
És bár a Tévhit nem ad receptet minden manipuláció elkerülésére (ilyen recept nem is létezik), mégis segít egy nagyon fontos dolgot tudatosítani: a kétkedés, a kíváncsiság és az önreflexió nem luxus, hanem mentális immunitás. És ha ez az immunrendszer meggyengül, akkor a gondolatainkat – és velük együtt a döntéseinket – mások fogják irányítani.
Dan Ariely 1967-ben született New Yorkban, professzor a Duke Egyetemen, ahol a viselkedési közgazdaságtan és a pszichológia metszetével foglalkozik, számos sikerkönyv szerzője. Saját balesetéből kiindulva kezdett el mélyebben foglalkozni azzal, hogyan hozzuk meg döntéseinket, milyen rejtett erők mozgatják viselkedésünket, és hogyan csap be minket újra és újra a saját agyunk. Munkássága közérthető, humoros és mélyen emberi – és pont ezért hat annyira.
Köszönöm a lehetőséget a HVG Kiadónak! A kötet a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron.
Megjegyzés küldése