Három állandóan viszálykodó nő, egy családi titok és a múlt, amit fel kell dolgozni. Hogy sikerül-e a talpraesett hetvenesnek, a mentális defektjeit érzelmi alapon kezelő negyvenesnek és a naiv harmincötösnek, az ki fog derülni a könyvből. És az ajándék festmény, ami évtizedek óta lopott műkincsként lapult meg eddig a csomó reprodukció mellett, de most elkapták a tolvajt, aki a hetvenes nő szerelme volt valamikor...
KÖNYVAJÁNLÓÍRD FEL A NEVEMET AZ ÉGRE
Szerző: Barbara O'NeilFordító: Koch MáriaKiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Gloria Rose, a 70-es éveiben járó, még mindig szép asszony és nem mellesleg influencer, azon kapja magát, hogy rettenetesen aggódni kell a lakása falán lévő kép miatt: valamikor nagyon régen kapta Isaak Margolis nevű csókától, még abban az időben, amikor stewardessként dolgozott és tulajdonképpen szabadon csempészhetett föl a repülőgépre bármit. Ez egy igazi festmény, ami szinte elvész a falon a reprodukciók között - de most a pasit elkapták, meggyanúsították és Gloria úgy érzi, csak idő kérdése, hogy mikor érnek el hozzá a nyomozók: már pedig ezt meg kell előznie, kerül amibe kerül. Hiába, ami annak idején izgalmas csínynek tűnt, az mára már nemzetközi műkincs rablás.
Willow öntörvényű, mindene a zene, szeretné felérni világhíres anyja zenei karrierjéhez. Valahogy nem sikerülnek a dolgai, Sam szerint testvére folyamatosan rosszul dönt, általában két fellépés vagy két pasi között lézeng, még a tehetségét elfecsérli, olyan álmokat kerget, amelyek mindig kicsusszannak a kezei közül. Willow 35 éves, Sam 40, féltestvérek. Igazán Samnek sem jött be az élet, összeveszett céggel, amely fontos a tevékenysége szempontjából (inkább az a kérdés, kivel NEM veszett össze mostanában). Ráadásul azzal is fasírtban van, akivel együtt gründolták egy céget, amelyből az ő hibája miatt kiszállt a másik tulajdonos, ezután kezdett mélyrepülésbe anyagilag a társaság. Véget ért a négy éves kapcsolata és per pillanat a csődbemenés fenyegeti, a keselyűk már köröznek körülötte. A problémákra megoldás lehetne világhíres anyjuk méregdrága, de már lepusztult lakásának az eladása, ám sem Gloria, sem Willov nem járul hozzá az ingatlan piacra vágásához.
Ebbe a helyzetbe köszön be a festmény históriája. Gloria egyszerűen nem tudja, mit tegyen, míg unokahúgai csak saját világukkal és egymás szapulásával vannak elfoglalva. Lesz-e megoldás és mi lesz a festménnyel?
Érdekes, izgalmas alapötletből íródott a mű, a karakterek is lélegeznek a lapokon. A makacsul zenei karriert üldöző, folyamatos kisebbrendűségi érzéssel küszködő, zenei életében anyja árnyékában tevékenykedő Willow folyamatosan rossz döntéseket hoz, és nem jut sehová mentális gátjai miatt. Magánéletében általában rosszul választ partnereket, bármit megtenne azért, hogy szeressék, és folyamatos anyagik gondokkal küszködik. Néha fájt olvasni a karakter tetteit. Féltestvére, Sam kifelé sikeresnek látszik, de őt is gondok gyötrik, képtelen elkövetett hibáit jóvátenni, amelyek miatt egyre mélyebbre kerül a gödörbe. Gloria igazi örömkarakter, mindenki ilyen mentalitású, kinézetű szeretne lenni idősödő asszonyként. Gyakorlatias, teremtett maga köré családot és baráti társaságot, ahol talpraesett megoldásokat ötölnek ki a személyüket fenyegető bajok ellen. Azt lehet elmondani róluk, hogy vidám, lökött társaságot alkotnak.
Olvasás közben az volt az érzésem, hogy valahol elfogyott a szerző mesélőkedve, nem tudta, mire is hegyezze ki a mondanivalót úgy, hogy az érdekelje is az olvasókat és elnyújtotta, ellaposította a történetet: a cselekmény harmadát egy könyörtelen szerzőnek simán ki kellett volna húznia, amivel feszes cselekményvezetés lett volna elérhető. Jelenesetben több információt vártam a festmény körüli dolgokkal kapcsolatban (az viszi hátán a cselekményt Gloriával), és kevesebbet az unokahúgok civódásából (nota bene, töketlenkedéseiből): egyszerűen nem szerethető a két lány - karakterük érthető, de kínkeservvel abszolváltam Willow naivitását és Sam mentális defektjét, fontos ügyekben is tinikre jellemző színvonalú érzelmi döntéseit. Biztosan vannak ilyenek a valóságban is, egyéni szociális problémám, hogy viszketek tőlük - ettől a kötet még jó lehet, segíthet hasonló helyzetben tipródóknak kiutat találni problémáikból.
Fülszöveg
Három nő, családi titkok és a múlt, ami visszaránt a mélybe…
Bár a két unokahúg már a harmincas éveiben jár, még mindig állandó a viszály köztük. Willow, aki énekes-dalszerzőként igyekszik felnőni anyjuk hírnevéhez, próbál talpra állni egy bukott album és egy sikertelen párkapcsolat után. Sam pedig kétségbeesetten szeretne új életet lehelni haldokló videójáték-gyártó cégébe.
Amikor a körülmények újra összehozzák a három nőt, számot kell vetniük az egymással összefonódó traumáikkal és a múltbéli szerelmekkel. De főként a fenyegető következményekkel, amelyek vagy tönkreteszik a jövőjüket, vagy közelebb hozzák őket egymáshoz.
Élvezd a sodrását!
Beleolvasó: a kiadó honlapján
Megjegyzés küldése