Könyvajánló - Annie Erneaux: A másik lány
Annie Ernaux tízéves korában tudta meg egy beszélgetésfoszlányból, hogy volt egy nővére, aki meghalt, mielőtt Annie megszületett volna. Több mint hatvan évvel később, 2011-ben levelet írt ennek a nővérének, akit soha nem ismert, de akinek az emléke mindvégig meghatározta az életét. A töredékekből, elhallgatásokból és véletlenül elkapott beszélgetésekből kirajzolódik Ginette képe – aki „rendes kislányként", „kis szentként" él a szülei emlékezetében –, és mindaz, ami az eltűnt testvér lenyomata a szerző életében: titok, bűntudat, féltékenység és „a halottak hosszú élete" elleni harc.
Annie Ernaux A másik lány című kötete mélyen megindító és gondolatébresztő mű, amely nemcsak az emlékezés és az identitás kérdéseire világít rá, hanem egy eltemetett családtörténet feltárásával is új fényt vet saját múltunkra is. Ernaux azzal a finom érzékenységgel ír, amely képes megmutatni, hogyan formálják az elhallgatott vagy eltitkolt részletek a családi identitást, és miként lesznek azok a múltban eltemetett események a jelen és a jövő szövetének szerves részei.
A könyv egyik legmegrendítőbb pillanata, amikor szó esik egy soha nem ismert, kiskorában elhunyt, elveszített gyerek jelenlétéről. Ez a szomorú, mégis szinte láthatatlan családi titok olyan szálakat köt össze, amelyek mélyen meghatározzák az életet. Ernaux érzékenysége abban mutatkozik meg, ahogy felismeri: egy ilyen veszteség, egy ilyen elhallgatott történet nem csupán a szülők vagy nagyszülők felelőssége, hanem minden családtag számára része a múlt szövetének. Ez a "másik lány", bár maga sosem ismeri meg a családot, mégis folyamatosan jelen van a család közös tudatában, mint egy árnyék, amely mindig ott lebeg.
Egy elveszett testvér nem csupán a gyásszal és a hiánnyal kapcsolatos érzések összessége. Hatással van a család identitására, vájkál a titkokban, és gyakran szunnyadó konfliktusokat, bűntudatot, bizonytalanságokat szít. Az olyan családokban, ahol az ilyen események nincsenek nyíltan feldolgozva, a később született testvérek életében is mély nyomokat hagyhatnak. A tudat, hogy egy testvér vagy egy gyermek volt, akit ők már nem ismertek, vagy nem lett az élet része, visszatérhet a titkolódzás vagy a hallgatás révén, sőt, befolyásolhatja az énképüket és kapcsolatukat is.
Ernaux könyve nemcsak a múltban élő titkok kibeszélésének személyes és intim története, hanem általános kérdés is: hogyan lehet feldolgozni az elvesztett életeket, és hogyan lehet megkérdőjelezni a családi narratívákat? A szerző finoman mutat rá arra, hogy az elfojtott, elhallgatott titkok idővel még inkább meghatározhatják családi identitásunkat, és azoknak az elfogadása, megértése kulcs lehet a gyógyuláshoz. Ernaux művében megtalálhatóak a családfán belüli megfejthetetlen szálak, az örök kérdések, amelyekre nem mindig adottak a válaszok, de feltevésük, megfogalmazásuk mégis fontos, és önismereti utunk része.
Ernaux művének különlegessége abban rejlik, hogy nem akar megfelelni a szokásos érzelmi vagy dramatikus narratíváknak. Ragyogóan bánik a nyelvvel, amely Gulyás Adrienn érzékeny fordításának is köszönhető, finom, ugyanakkor erőteljes üzeneteket közvetít, miközben megőrzi a tárgyilagosságot és az érzékenységet. Egyes kritikák szerint a könyv néhol túlzottan töredezett vagy anélkül hagyja a kérdéseket, hogy mélyrehatóan választ adna rájuk. Azonban ez a mű épp azzal segít, hogy nem próbálja túlmagyarázni az érzéseket, hanem lehetőséget ad az olvasónak saját kérdései feltevésére és a saját válaszainak meglelésére.
A másik lány egy olyan mű, amely túlmutat a személyes emlékek feldolgozásán: számos családtörténetet érint, amelyek ugyanúgy beivódnak az életünkbe, hiszen a titkok, a gyermekelvesztés és a hallgatás belekódolt részei szinte minden család történetének. Ez az olvasmány nemcsak az elveszett gyermekekről szól, hanem arról is, hogy ezek a hiányok miként befolyásolják későbbi generációkat, és milyen felelősség játszódik le a hallgatás és a felismerés között.
Nagyon megfogott az a gondolat, hogy nem képes azt mondani, "szüleink" vagy "anyánk", nem képes így tekinteni az elveszített nővérre, akinek a helyébe ő lépett aztán. Hiszen nem is ugyanazok az emberek a szülei. Sokan tagadják, tagadni akarják, de minden ember másképp és másért és máshogyan szereti a gyerekeit, ezek a gyerekek pedig hiába nőnek fel ugyanabban a családban, nem ugyanazt látják, nem ugyanazt kapják mindannyian, már csak azért is, mert ők maguk is mások, és a szülők is eltérően viselkednek - tudat alatt - az elsőszülöttel, a középsővel, a legkisebbel, a fiúval, a lánnyal; nem csak azért, mert a gyerekek mások, hanem azért is, mert ők is mások lesznek időközben. Mi négyen voltunk-vagyunk testvérek. Két testvérem már elhunyt, ketten maradtunk, a 18 évvel idősebb nővérem és én. És mindketten egészen másképp éltünk, élünk ugyanabban a családi rendszerben, és nem csak azért, mert gyakorlatilag egy generációnyi különbség van köztünk.
Annie Ernaux 1940-ben született Franciaországban, és az évtizedek során már több önéletrajzi ihletésű művet írt, melyekben az emlékezet, az identitás és a társadalmi kérdések állnak a középpontban. Művei nemzetközi szinten is nagy hatással voltak, elismerései között rangos irodalmi díjakat találunk, többek között az irodalmi Nobel-díjat is. Ernaux stilisztikája egyszerű és mégis mély, könyvei pedig lehetőséget adnak arra, hogy megértsük saját múltunkat, és elfogadjuk a múlt árnyékait, amelyek formálják a saját életünket. Legfőbb értékének azt tartják, hogy képes volt az intim, személyes tapasztalatokat olyan nagyszabású, univerzális kérdésekkel összekapcsolni, melyek mindenki életében jelen vannak.
Köszönöm a lehetőséget a Magvető Kiadónak! A kötet a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron.
Megjegyzés küldése