Három szuper sci-fi, amit érdemes elolvasni: Tuf utazásai, Elveszett madarak, A talentumok példázata

Három szuper sci-fi, amit érdemes elolvasni: 

George R. R. Martin: Tuf utazásai,
Simon Jimenez: Elveszett madarak
és Octavia E. Butler: A talentumok példázata.

Ahogy jön a tavasz nem csupán a fák rügyeznek, hanem a kiadók is sorra érkeznek az újdonságokkal. Nem kivétel ez alól az Agave Könyvek sem, akik számtalan jó kis regénnyel örvendeztetnek meg minket a következő hetekben is. Ilyen például a Tízezer ajtó szerzőjének új könyve, A Starling-ház, A titkok erdeje vagy épp az Antianyag blues. Addig pedig érdemes időnként átfutni a kiadók korábbi megjelenéseit, hátha valami izgalmas regény eddig kihullott a rostán. Ezért most hozok nektek három kedvcsinálót. 

george_r_r_martin_tuf_utazasai_b1_300dpi_cover.jpgElsőként a legendás George R. R. Martin jópofa, kalandos novelláskötetét, a Tuf utazásait, melyben követhetjük Haviland Tuf ügyes-bajos útjait az univerzumban. Novellákon keresztül követjük az útját kezdve onnan, hogy miként tett szert egy legendaszámba menő űrhajóra, hogy aztán világokat fedezzen fel utazásai közben és problémákat hárítson el.

Tuf eszes, kissé cinikus, de jószívű, becsületes karakter, aki macskáival járja a világokat és igyekszik megoldani mások problémáit. Szörnyeket győz le, diktátorokat állít meg, nem hagyja az olvasót unatkozni. Könnyed, szórakoztató, gördülékeny olvasmányok. Tuf pedig...hááát, kicsit megosztó karakter, lehet őt időnként kedvelni, de azért néha már irritáló, idegesítő volt számomra.

Szeretem, amikor egy történet elgondolkodtat. Ez ebben a kötetben is jelen van. A novellák szórakoztatóak, de közben fontos kérdéseket ültetnek el az olvasó fejében. Például: van-e joga bárkinek mások sorsáról döntetni? Szabályozhatjuk-e bolygók népesedését, ha ezzel az éhezéstől mentjük meg a már ott élőket?

Második ajánlásom egy szuper debütáló regény Simon Jimenez tollából, az Elveszett madarak, ami egy nem túl vidám jövőbe repít minket, ahol kipusztítottuk az elővilág nagy részét, szétgyilkoltuk a környezetet, kisemmiztük az erőforrásokat és egy merőben elcseszett nagyvállalatok uralta világban az űr meghódításáért folyik a harc. A cél, hogy kimenekítsék a Földről az arra érdemeseket, akarom mondani, akinek elég vastag a pénztárcája hozzá.

Ha bárki abban reménykedne, hogy egy új társadalom tanul a korábbi bukásából, segítek, tévedés. Az ember makacs jószág és a rossz szokásokat bárhova magával viszi. Az elit kizsákmányolja a szegényréteget, a felszínesség, a szépség, a tökéletesség hajszolása a cél, ráadásul a kegyetlenség is olyan emberi tulajdonság, ami sajnos az új világban is jelen van. Persze nem mindenki gondolkodja és cselekszi ugyanezt. Megismerjük például Fumikót, az ifjú zsenit, akinek anyja mindent megtesz, hogy gyermekéből egy igazi brilliáns géniusz váljon.

Látjuk az új világrendet egy másik bolygón, kapunk egy szeletet az új világból, hogy mennyire babonásak, főleg, amikor az égből pottyan közéjük egy fiú. Fumiko és a srác útja persze keresztezik egymást, s végül azt is látja, hogy Fumiko kicsit elvont, de parádés, a földi madarak ihlette jövőterve jó mederbe terelheti a társadalmat. Ez a disztópikus, magával ragadó regény megindító, szívszorító végkifejletet kap és be kell látnunk, hogy kódolva van az emberiségbe az önpusztítás.

9789635980567.jpgHarmadikként pedig jöjjön a műfaj egyik parádés képviselője, Octavia E. Butler A talentumok példázata című regénye, mely a nagysikerű A magvető példázata folytatása. Ismét egy disztópikus regény Butler tollából. Omladozó társadalom, mély emberi kérdések, melynek középpontjában Lauren áll, az Amerikában felnőtt fiatal nő, aki olyan társadalomban képes felnőni, melyet társadalmi összeomlás, erőszak és szélsőséges szegénység jellemez.

Lauren egyedi képességét már megismertük az előző kötetben: az empátiától olyan mértékben szenved, hogy fizikailag is átéli mások fájdalmát. Ez a képesség végül az őt körülvevő világ iránti érzékenységének és megértésének megalapozójává válik, miközben egy új vallást és közösséget alapít, akik végül sajnos rabszolgasorba kerülnek. Lauren pedig mindent megtesz, hogy egy új világrendet hozzon létre.

Egy elgondolkodtató, lassan csordogáló történet, ahol szemben áll egymással két vallás, mindent áthat a manipuláció, a hatalom, a túlélésért folytatott küzdelem, a közösség ereje és annak mérhetetlen törékenysége. Egy adag társadalmi realizmus és jó adag sci-fi tökéletes elegye, amely emlékeztet rá minket, hogy képesek vagyunk saját magunk számára létrehozni a poklot, ami ellen csak akkor tehetünk, ha aktív résztvevőivé válunk saját jövőnk alakításának.

A köteteket az Agave Könyvek bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, melyeket ezúton is köszönünk!

Tetszik, amit olvastál? A borítóképekre kattintva kedvezményes áron megrendelheted bármelyik kötetet a kiadó honlapján kedvező áron!

Kövess minket a Facebookon is!

Share:

Megjegyzés küldése

Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes