Az emberi gén útja - migráció, mint a túlélés egyetlen záloga

Hogyan tett minket a migráció azzá, akik vagyunk? - ez az egy mondatban összefoglalt lényege Az emberi gén útja című kötetnek, amely Európa történetével foglalkozik. Hihetetlen vándorlások, pusztító járványok, szörnyű csapások - avagy hogyan lettek a 40 ezer éve sötét bőrű emberekből fehér európaiak? Izgalmas kérdés, nem igaz? 


Könyvajánló
Írók: Johannes Krause, Thomas Trappe
Fordító: Malyáta Eszter
A fordítás szakmai ellenőre: dr. Szécsényi-Nagy Anna

Az emberi gén útja

Az emberi gén útja az emberi túlélés története. Az áldott-átkozott migráció, ami az embereket azzá tette, akik ma élnek Európában, őseik, ki gondolná, hogy sötét bőrűek voltak 40 ezer évvel ezelőtt? A kétszerzős munka nagy erőssége, hogy pontosan nekem, a hozzánemértőnek készült, a fogalmakat olyan módon operálva-magyarázva, amelyeket a témában járatlan agyam is képes befogadni és megérteni. Nyilvánvalóan azok számára, akik valamennyire otthon vannak a genetika és a régészet vagy a genetikai régészet tudományában (nem ugyanaz!), az alapos magyarázatok didaktikus hatást keltenek, a köreikben ismert eddigi vonulatok ismétlődései számukra unalomba fulladnak, hogy oké, ezt tudom, ezt is tudom, lapozzunk, hol vannak az új felfedezések anyagai? - de a művet nem is nekik szánták, hanem nekem, aki belekóstolás szintjén érdeklődik a legújabb kutatási eredmények iránt, igényli a tudományos jelleget, de hálás a közérthető megfogalmazásokért, miután teljesen tájékozatlan az alapok terén is. 

A kötet két szerző munkája. Johannes Krause az archeogenetika területének világszerte a legismertebb szakértője, aki ebbéli szerepében  narrátorként ismerteti a fenti tudományág legfrissebb kutatásainak eredményeit, összehasonlít, elemez, konklúziókat von le, míg a másik szerző, Thomas Trappe, újságíró, azt a feladatot vállalta a művel kapcsolatosan, hogy Johannes Krause gazdag tudásanyagát egységes, élvezhető tartalomba gyúrja, különös tekintettel a nacionalizmus és egyéb nemzeti fogalmakba tartozó irányvonalakra. Mit is mondhatnánk? Nem létezik olyan, hogy "tiszta nép", elöljáróban ennyit biztos.

Archeogenetika


Neve ógörög–latin eredetű, jelentése: ős–örökléstan. Valamivel több, mint negyvenéves tudományág, régészeti genetikának is nevezik, amely az orvostudomány által kifejlesztett módszereket alkalmazva igyekszik megfejteni a régi, akár több százezer éves régészeti anyagot. Kétségtelenül az ezredforduló leggyorsabban fejlődő tudománya, amely a maga egzakt módszereivel erős mértékben tudja a történelemkutatás, a régészet és az antropológia humán tudományágak alapjait alátámasztani, pontosítani vagy éppen megcáfolni.

Az új ismeretek semmiféleképpen sem alkalmasak fekete-fehér válaszokra, a kutatási eredmények tanúsága szerint. A DNS-ből kiszemezgetett történetek az archeogenetika fiatal tudományágának nagyon ígéretes anyaga, mindaz, amik ebben a könyvben olvashatók, ezen alapulnak. A távoli múltból származó csontok feldolgozása alapján már nemcsak az elhunytak genetikai profiljára lehet következtetni, hanem arra is, hogy mikor és honnan érkezett a lelőhelyen talált egyén erre a területre. Az új módszerek izgalmas lehetőségeket tárnak fel az illető  egészségi állapotára vonatkozóan is, amellyel Európa történelme és és kórtörténete újraíródik. Bizony, bizony, az emberiség történelmében visszatérők a halálos járványok és a migráció is. Ki hinné? Mint ahogy ki hitte volna, hogy 2020-ban, a XXI. század első harmadában, a Covid-19 járvány berobbanásakor hónapokig egyetlen világszervezetnek, a szinte űrtechnológiával dolgozó globális egészségügynek és a teljes orvostársadalomnak semmiféle jó és azonnal hatásos ötlete sem akad a vírus ellen, mint az alapos kézmosás? (Nem. Akartam. Elhinni.) 
Térkép a mű 12-13. oldaláról
A kötet ilyen meghökkentő állításokat tartalmaz:

- Hát igen: mindannyian Nagy Károly rokonai vagyunk
- Mindenki mindenkivel csinálja
- A vadászok kékszeműek
- A világos bőr megkönnyíti a túlélést
- A sváb gazdasszony Anatóliából jött
- A nyugat hanyatlik, keletről jönnek az újak
- Tessék több tejet inni!
- A nyelv politikává válik
- A bolha vért hány, idegen patkányok lesznek a megmentők
- Az intelligencia egyenletesen igazságtalanul van elosztva (?!!)

Ilyen és ehhez hasonló, finoman irritáló mondatok bizgatják a nagyérdemű idegeit, miközben a szerzők  a még gyerekcipőben járó tudományág, az  archeogenetika legújabb eredményeit fordítják le az olvasók számára élvezhető stílusban, közérthető formában, sok illusztrációval, térképpel kiegészítve. 

Szerintem olvassátok!

Fülszöveg

"Senki sem hordoz magában olyan géneket, amelyek alapján egy bizonyos népcsoport "tiszta" tagjának nevezhetné magát."

Az emberi gén útja az emberi túlélés története. Azokról a nagy migrációs hullámokról szól, amelyek ősidők óta formálták Európát, és azokról is, amelyek innen indulva alapozták meg a nyugati világot. Merthogy az ember és a civilizációk fejlődését mindig is az állandó mozgás, a mobilitás vitte előre. A lendületesen fejlődő új tudományág, az archeogenetika, a régészeti genetika segítségével többek között fény derül arra, miért voltak sötét bőrűek az első európaiak, ki az a gyenyiszovai lány és miért téves az a nézet, hogy a népek genetikailag meghatározhatók.

Johannes Krause és Thomas Trappe élvezetes stílusban megírt, gazdagon illusztrált könyve az Európa történetével kapcsolatos legfrissebb archeogenetikai ismereteket foglalja össze.


Johannes Krause (1980)

A jénai Emberiségtörténet-kutató Max Planck Intézet és a Max Planck Harvard Kutatóközpont igazgatója. Részt vett a Neander-völgyi ember genomjának dekódolásában és egy ismeretlen ősembertípus felfedezésében. Napjainkban a járványok történetét kutatja. Lipcsében él.


Thomas Trappe (1981)

Újságíróként tudományos és politikai témákkal egyaránt foglalkozik. Többek között a Die Zeit, a Süddeutsche Zeitung és a Frankfurter Allgemeine Zeitung munkatársa volt. Berlinben él.

Köszönöm a lehetőséget a Park Kiadónak!
A kötetet kedvezményes áron megrendelhetitek a kiadó honlapjáról a lenti borítóképre kattintva.
Kövess minket Facebookon is! 

Termékadatok

Cím: Az emberi gén útja - Hogyan tett minket a migráció azzá, akik vagyunk
Szerző: Johannes Krause, Thomas Trappe
Fordító: Malyáta Eszter
Kiadó: Park Kiadó
Oldalak száma: 320
Megjelenés: 2023. június 05.
Kötés: Kartonált
ISBN: 9789633558584
Méret: 200 mm x 130 mm
Share:

Megjegyzés küldése

Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes