Ki tudja, mi lakozik a másikban, hogy miért felel vagy nem felel egy kérdésre, mi van a kurta, egyszavas böffenése mögött, hogy egyszerűen bunkó-e, vagy csak saját tehetetlenségében fuldoklik? Ezt és sok más témakört válaszolja meg Ughy Szabina az érzékeny, a lélek rezdüléseit anatómiai pontossággal feltáró írásaival Az átlátszó nő című novelláskötetében. A helyenként komor sorok oldására a szerző jól adagolt irónia és finom humor elegyét vetette be.
Könyvajánló
Ughy Szabina
Az átlátszó nő
Ughy Szabina mindennapi események, vagy éppen eseménytelenségek során vezeti keresztül hőseit sajátos igazságaik felderítése céljából. A lányok, asszonyok különböző társadalmi csoportokból jönnek, különféle élethelyzetek szorongatta miliőben fuldokolnak - ami közös bennük, az az, hogy már régen nem szabadok. Hogyan tovább? Le tudnak-e hasítani a létből valamit és képesek-e néha saját hajuknál fogva kiemelni magukat a szeretetlenségből, elhanyagolásból, és az ezerszer elsiratott múltjukból nyernek-e valami reményt, erőt ahhoz a jelenben, hogy önmaguk legjobb formáját tudják nyújtani saját sorsuk alakításához is? Krízis nélkül nem megy a változás, meg kell szenvedni a megoldást, senki sem fogja a kezünkbe nyomni, és ha meg is tenné, nem lenne kódszótárunk más megoldásához.
A teljesség igénye nélkül, néhány novella tartalma:
- Az átlátszó nő
Villamoson egy férfi jóindulatú gusztálása ezernyi gondolatot indít el egy 47 éves nőben a láthatatlanság stációit illetően. Hol, mikor vált láthatatlanná? Hol vesztette el a férfiak figyelmét? A férje figyelmét? Esküvőjén?
Idézet a könyvből:
Hogy miért hagytam mégis, hogy évekig úgy éljünk egymás mellett, mintha ott sem volnánk, nem tudom. Kényelmes volt, igen, azt hiszem, kényelmes, mint egy kinyúlt pulcsi. Fogalmam sincs, milyen lehet az az élet, ami nem ilyen. Pedig amikor nem volt otthon a férjem, azt képzeltem, hogy meghalt vagy elváltunk. Mondogattam magam elé a búcsúbeszédet, hogy milyen jó ember, férj, barát és apa volt. Titkon bíztam benne, hátha megcsal vagy netalán szerelmes lesz valaki másba, és el akar válni, de semmi. Talán ő is tudta, hogy túl szétszórt ahhoz, hogy titkai legyenek előttem. Szerda reggel volt, amikor a dolog vége elkezdődött. Miután András lefőzte a kávét, ugyanúgy elém tette, mint mindig. És akkor kimondtam, amit fejben már annyiszor: – El akarok válni. – Olyan könnyen, szinte természetesen ment, mintha ez a mondat mindig is ott lett volna kettőnk között. – Nem láttad a vajat? – kérdezte. És aztán megint hónapokba telt, mire újra kimondtam, ezúttal szombat este, amikor kijött a fürdőből. Simogatni kezdtem, megszokásból, de olyan volt, mintha saját magamat simogatnám. Felültem az ágy szélén, és újra kimondtam: – Azt hiszem, tényleg el kéne válnunk. Ezúttal már beszélgettünk is. Gyakorlatiasan és okosan, ahogy mindig, mintha csak a nyaralást vagy egy családi ünnepet terveznénk meg. Ki mennyit kap a házból és a nyaralóból, hogyan mondjuk el a lányunknak és a barátainknak. Csak a miértet nem kérdezte. Emiatt a tapintatossága miatt szerettem bele, és most ezért gyűlöltem mindennél jobban.
- Öt betű
Van, akit a láthatatlanság zavar, és van, akit meg a láthatóság. Menekültként egyáltalán nem jó a hatóság látókörébe tartozni.
- #karacsony #futas
Az ünnep átlátszó, sosem kommunikált akadályai, elvárások, unalom, közöny, sértődések a barátnőjéhez költözött mama kedvence és az üres kégli kontextusában.
-
Csucsó Generációkon keresztül megismétlődő nemi erőszak és következményei az elhallgatás dzsungelében, valamint a kimondás felszabadító esélye.
- A vágás helye
Az utolsó csöpp a keserűség poharából: egy tanulatlan, megesett leányanya kilép a biztonsági hálót jelentő kapcsolatból
- Látlak téged
Dühből két dolgot nem
szabad csinálni: pasizni és inni. Egy kapcsolat elveszítésének gyászmunkája és társkeresési útvesztők.
- Én vezetek
Családösszetartó erő az elhallgatás. Minden elhallgatása. Ilyen az, amikor konzekvensen kifelé tekint mindenki az életéből. Vezetés felügyelettel.
-
Anyák napja Az öregedés utolsó stációja, halálra várás és a fiatal generáció megnemértése, stresszelése a teljesen megváltozott magatartású, helyenként demens szülővel.
Idézet a könyvből:
– Hoztam új arckrémet, ahogy kérted. – Azt a lipószómásat? – Azt. – Jó. Remélem, hogy ez a vén marha – int fejével a süket szobatársa felé – ezt nem kenicöli el magára olyan hamar. – Miért kenné magára szerencsétlen Vilma néni az arckrémed? – Mert egy mocsok, a múltkor is ellopta azt a három csokit, amit kikészítettem a nővéreknek. – Anya, nem lopta el. Nem emlékszel? Miután kiverted a hepajt, kiderült, hogy már odaadtad a nővéreknek, csak elfelejtetted. Csönd. Anyám homlokráncolva olvas. Megőrülök tőle, sőt azt hiszem, gyűlölöm. Gyűlölöm a butaságát, a kisszerűségét, a gyanakvását, ami időskorára eluralkodott rajta mint az egyetlen biztonságot adó állapot. Nézem a száját, ahogy lefelé görbül. Az is idegesít. Hogy miért kellett így és ilyennek megöregednie?
Ha menni kell, vállamról rongy-ruhámat egy rándítással elhullathatom, saruim szíja sem marad velem. Uram, utálni nem tudom világod, de indulhatok, amikor kívánod, igéd szerint: egészen meztelen.
- A hagyaték
Miért nem érdemes gyűjtögetni egy életen át? Mert kidobják. Mert elkótyavetyélik, mert csak gond és stresszforrás a hátrahagyottaknak.
Idézet a könyvből:
„Nem engedhetjük meg magunknak a boldogtalanságot. Az a csórók kenyere.” Boldognak kellett volna lennünk, de nem bírtam részt venni ebben a színjátékban, valószínűleg a húgom is emiatt menekült Új-Zélandig.
A Radnóti összes, a sótartó, a sárga, nyálfoltos párna innentől kezdve már tényleg csak szemét. Egy külön faládába gyűjtjük, amivel még dolgunk lehet: családi fotók, egy korondi váza, anyám kézimunkái.
- Hány liter víz van az óceánban?
A főhős depressziós tünetekkel szakemberhez fordul: önértékelési gondokkal küzd, úgy érzi, átlátszó, nem tud kimozdulni az életéből, megrekedt, unalmasnak tartja magát, otthonában gyakran sír. A kiutat nem találja, ezért váltogatja a pszichiátereket, mintha azon múlna a gyógyulása. Végül egy antidepresszánsnak köszönhetően stabil az állapota. Még mindig nem tudja, mi az élet értelme, de nem is érdekli. Most viszont azt tanácsolta neki a szakember, hogy le kéne jönnie róla. Elképzelhetetlen...
Idézet a könyvből:
Még a közelebbi ismerőseim sem tudták, milyen mélyen vagyok. Egyetlenegy barátomnak mondtam el, hogy antidepresszánst szedek, mire ő arról kezdett beszélni, hogy a gyógyszer majd tönkreteszi a libidómat. Nem tudtam elmondani neki, hogy nagyjából teszek a libidómra, mivel a pasik nézegetése helyett azokat a kellő magasságú épületek keresem, ahonnét ha leugranék, nem okoznék forgalmi dugót.
- 864 ölelés
Kilátástalanság, kovid-járvány, amikor pont 864 hiányzó ölelést lehet strigulázni.
Mindennapi események, mindennapi nők, traumák, megküzdési stratégiák - a jelent sem adják ingyen, nemhogy a jövőt. És a borító fotója a nővel, akit pukkantós műanyag alá rejtettek - szenzációs! Az asszony, akin bármikor el lehet nyomni bármit, csak, mert jól esik, és ő úgysem fog reklamálni.
Szerintem olvassátok!
Fülszöveg
Milyen árat kell fizetni egy nőnek, hogy szépnek, egészségesnek tűnjön – hogy láthatóvá váljon? Ughy Szabina elbeszéléseiben a nők számára az önmagukra ismerés, testük és szellemük újrafelfedezése alapélmény. Életük fordulóponthoz érkezik, igényeik lassan nemcsak a környezetük, de saját maguk számára is alig érzékelhetők. A gyermekét elengedni nem tudó rózsadombi anya, a tinderező egyetemista, a depressziós felsővezető, a vidéki pincérlány, a Dubaiban szerencsét próbáló zongoratanárnő vagy épp a kiégett szerkesztő ugyan más-más élethelyzetben van, egyvalami mégis közös bennük: már rég nem szabadok. Az átlátszó nő novelláiban krízis nélkül nincs változás. Ahhoz, hogy újra láthatóvá váljanak, hogy ismét ők legyenek saját életük főszereplői, át kell élniük, ki kell hordaniuk szenvedésüket. A jelentéktelenség érzését hátrahagyva erőt kell gyűjteniük életük új fejezetéhez. Ahogy az egyik novella hőse megfogalmazza: „…mozdulataim szépnek és egészen idegennek tűnnek, mintha hosszú idő után újra látnék egy régi ismerőst”.
Ughy Szabina érzékeny, a lélek rezdüléseit anatómiai pontossággal feltáró írásait a jól adagolt irónia és finom humor oldja.
Ughy Szabina (1985) Bella István-díjas író, szerkesztő, irodalomteraputa. Korábban két versesköte (Külső protézis, 2014, Séták peremvidéken, 2015) és egy regénye (A gránátalma íze, 2018) jelent meg.
2008-tól kezdve rendszeresen publikál verseket, prózai szövegeket, recenziókat, beszámolókat, interjúkat különféle folyóiratokban, hetilapokban. Verseit évek óta beválogatják Az év versei és a Szép versek antológiákba. Műveit angol, bolgár, orosz, olasz, spanyol nyelvekre fordították le.
A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen diplomázott magyar-újságírás szakon, de emellett elvégezte a Lacfi János és Vörös István vezette Kreatív írás speciálizát is. 2011-ben egy évet Erasmus-ösztöndíjjal Szicíliában, Cataniában töltött, ahol film- és irodalomtörténeti kurzusokat hallgatott.
2013-ban Bach Máté fotóssal közösen létrehozta
A pesti nő oldalt, ahová Budapesten élő nőkkel készítetett interjúkat több mint két éven keresztül.
2018 óta a Móra Kiadó irodalmi szerkesztője. Emellett közel öt éve vezet irodalomterápiás önismereti csoportokat Budapesten és Brüsszelben.
Szeretnél többet megtudni a könyvről? Kattints a képre, a kiadónál kedvezménnyel beszerezheted!
Köszönjük, Prae Kiadó!
| Szerző | Ughy Szabina |
|---|
| Kiadó | Prae Kiadó |
|---|
| Megjelenés éve | 2023 |
|---|
| Kötés | Ragasztott, visszahajtott füllel |
|---|
| ISBN | 9786156199997 |
|---|
| Várható szállítás | 2023. szeptember 6. |
|---|
| Méret | 140×195 mm |
|---|
Ami még érdekelhet
Megjegyzés küldése