Évtizedes barátság, félénk szerelem, öregkori búcsúzás Balatontól, bortól, barátoktól és az élettől - ez a Balatoni örökség című kötet Tóth Gábor Ákostól, aki utolérhetetlen brillírozással zárja három részes családregény-sorozatát. Fanyar humor, irónia, nyers, szókimondó, konvenciókat ledobó párbeszédek, ahogy csak egy idősödő ember tud írni, amikor minden sallang lehántódik a szövegről és csak a valóság marad. Érdekel, mi mozgatja az idősödő emberek gondolatait? Hogyan tisztázza a múltat és rendezi el sorsát utolsó éveire? Akkor ezt a könyvet érdemes kezedbe venni!
KönyvajánlóTóth Gábor ÁkosBalatoni örökség
Folytatódik a Édesvizi mediterrán-sorozat előzménye, Balatoni örökség címmel. A családregény-sorozatban éppen a befejező részhez értek főhőseink, a három barát, Csengődi Kálmán, Artner Rita és Tölgyesi Gyula története kacifántos történelmi tablóba ágyazva tárul az olvasók elé. Az érdeklődő képet kap, hogyan került T. G. Oaks Kanadából Balatonszépére. A jelenben a Csengődi-família utolsó ága ugyancsak megöregedett, olyannyira, hogy ügyvéd által elrendelt segítőre van szüksége mindennapi életének viteléhez: kell valaki melléje, aki figyel rá, mos-főz-takarít személyére, ügyel, hogy bevegye a gyógyszereit, és hasonlók. A fiskális hirdetésére 1994-ben a balatonszépei Menedékben (Csengődi-kúria) egy ősz hajú asszony - Artner Rita - jelentkezik. Az asszony úgy néz ki, mint egy kopott paradicsommadár, és nagyon kell neki a munka. Csengődi Kálmán, a környéken csak Bolond Báróként emlegetett idős úr, döbbenten ismeri fel benne az 1956-ban eltávozott félig-szerelmét, aki innentől gardedám, házvezető- és társalkodónő, valamint a szőlőben legnagyobb segítség lesz mellette. A bolsi, a kispolgár, meg a disszidens egymás életét alakítgatják, Rita mama betoppanása lassan, de biztosan meghozza Csengődi Kálmán kedvét az élethez.
Idézetek a könyvből:
A barátság köztudottan törékeny, mint a hártyajég a tó felszínén. Ha pedig három ember között szövődik, még inkább. Közülük kettőt rendre összeesküvőnek kiált ki a harmadik, és fordítva: az egyedül maradó azzal vádolható, hogy valamilyen külső sugallat hatására kikacsint a szövetségből.
Ez elgondolkodtatott. Mint ahogy az is, mennyire nevetséges lehet egy kívülálló számára ez a felvett, modoros magázódásunk. Nem elég, hogy olykor megy a francia halandzsa, ráadásul mintha szándékoltan karikíroznánk önmagunkat. De hát megvan ennek is az oka. Amire nem mellesleg majdnem ráment a mi áldott-átkozott kései egymásra találásunk… A magázódás egyszerre távolságtartó és tiszteletet adó. Nagyjából így is írnám le azt az állapotot, ahol most tartunk. Nem háborúzunk, de békét sem kötöttünk. Leginkább egy, ki tudja, meddig tartó tűzszünetben élünk. – A barátom volt… – motyogtam –, sőt még mindig az. Vagyis újra. – Ön is jól tudja, hogy közben nekem csapta a szelet… – Váltig állította, hogy a maga elutasítása miatt disszidált. – Na és aztán?! Aki emiatt Kanadáig szalad, megérdemli a sorsát. – Úgy hallottam, hős emigránst akarnak faragni belőle, de elküldte a magyar nagykövetet a fenébe. – Még szép. Idős korára, úgy látszik, kifejlődött a gerince. – Ennyire a bögyében van, kedvesem? – Még mindig jobb, mintha a bögyömön lenne – hangzott a csípős válasz.
Mint valami végtelenített „pozitív életérzés-automata”. Egyébként valahogy így gondoltam magunkra is. Olyanok voltunk, mint a másik kedvenc csehszlovák rajzfilmem hősei, Moha és Páfrány. Két alapjában véve szerencsétlen figura, akik érthetetlen módon, az összes rájuk szakadó baj ellenére mégis sikeresen jönnek ki minden konfliktusból. Láthatóan kikérik maguknak a boldogtalanságot.
A barátság örök, félreértésekkel, nézeteltérésekkel és súlyos csöndekkel tarkítva, különböző földrészeken, országokban élve is az. Ahogyan hőseink rettegtek fiatalon a felnőtté válástól, úgy borul rájuk az emlékezés terhe a közeli halál árnyékában, ami viszont mindent átszínez: kapcsolatokat értékel át, dinamikákat változtat meg, prioritási sorrendeket cserél fel, és mindezeket különösebb skrupulusok nélkül. Már nem személyes hiúságok és ostoba gátlások állnak elől a sorban egy döntési helyzet során, már nem érdekes, ki mikor mit gondol bármiről, ami hozzájuk kapcsolódik: személyükről, tetteikről, gondolkodásmódjukról mindenkinek az lehet a véleménye, ami, nem érez késztetést arra az egyén, hogy törődjön vele - hiszen nem számít. A lényeg a méltósággal való öregedés megtanulása, nem elhagyni magukat, igyekezni kedvesnek lenni mindenkihez (hiszen az még pénzbe sem kerül, és micsoda hozadéka lehet), összecsiszolódni a melléjük rendelt, hozzájuk csapódott segítségekkel.
Nyers, szókimondó, konvenciókat ledobó párbeszédek, ahogy csak egy idősödő ember tud írni, amikor minden sallang lehántódik a szövegről és csak a valóság marad. Irónia, leereszkedő humor mindenféle bajok vagy azok ellen, akik lenéznek; így múlik el a világ dicsősége hangulat - de hadd menjen, aki-ami menni akar, nem érdemes és nem is lehet visszatartani. Több életszakasz sajátosságai kerülnek kibontásra: a fiatalság még nem érdekel és az öregkor már nem érdekel életérzése bármilyen témákat érintve. Szaggatott emlékek ropják táncukat a múlandósággal, állnak össze egésszé, és eredményét adják egy leélt életnek, ahol haragudni a fiatalkor naponta feltámadó nehezteléseiért vagy 40-50 éves sérelmekért badarság. A folyamatosan váltogatott tegező-magázó viszony számomra abszolút ismerős, állandóan alkalmazzuk mi is a beszélgetésben. Igazán akkor van jelentősége, amikor fajsúlyosabb témák kerülnek elő, és komoran odaszólok, hogy mondja, kérem... alaposan meggondolta maga ezt a baromságot, amit elővezetett nekem az imént?!
Jaj, és a Balaton! A kicsi falvak dinamikája és a közösség hajtóereje! Szerettem belemerülni a történetbe.
Szerintem olvassátok!
Fülszöveg
Ez a regény a barátságról szól. És persze árulásról, megbánásról, feloldozásról. A helyszín egy Balaton-parti kis faluban álló kúria, amit hiába kereszteltek Menedékre, a történelem viharaiban nem teljesít túl jól. Három fiatal, két fiú és egy lány él itt a háború után, akik a ’20-as, ’30-as években a ház ódon falai között töltötték a gyerek- és fiatalkorukat, és most egy minden tekintetben új világban kell helyt állniuk. Le kell nyelniük azt, hogy az otthonukat nem, de strandkabinjukat elveszi az új rendszer, s a helység kisboltjában gond nélkül beállnak eléjük azok, akik korábban tőlük, a Csengődiektől kunyeráltak munkát… Rendhagyó hármasuk amúgy is számtalan szóbeszédre ad okot a faluban, így nem csoda, ha a fiatalok útjai ’56 után szétválnak – mindaddig, amíg sok-sok év után a véletlen ismét egymásba nem gabalyítja azokat. Miközben a három egykori jóbarát megpróbálja tisztázni a múltat, kezdetét veszi egy amolyan sírós-nevetős időutazás, amit a Kádár-korszak és a gulyáskommunizmus dolcsevitája foglal keretbe, s ahonnan nézve már az is érthető, miért gondolta egy fél ország, hogy „Nekünk a Balaton a Riviéra”… A Balatoni örökség az előtörténete a szerző nagy sikerű Édesvízi mediterrán-sorozatának, egyben befejező része a Balatoni Futárral indított, majd a Balatoni Menedékkel folytatott történelmi családregény trilógiának.
Szeretnél többet megtudni a könyvről? Kattints a képre, a kiadónál kedvezménnyel beszerezheted!
Megjegyzés küldése