A szerelemnek sok arca létezik: van, amelyik megment, míg a másik elveszejt, lehet megtartó és az egyén elárulója is, hozhat életet, de okozhat halált is. Nem függ életkortól, egészségtől, vagyoni helyzettől, és nem ad arra, mit szólnak majd a szomszédok. Van, akit szeretni tanít, mások szervi eredetű amnézia árán sem felednek. Ilyen érzésekről ír Valérie Perrin A vasárnap koldusai című regényében, amely az Európa Kiadó gondozásában jelent meg a közelmúltban. 

Könyvajánló

Valérie Perrin

A vasárnap koldusai

A 21 éves főhőst, Justine-t elég sok trauma sújtotta, mire elérte ezt a kort, és istenigazából a családja sem százas. A nagyszüleinél él, szülei már kiskorában, baleset miatt elhaláloztak, nagyanyja körül lábujjhegyen kell járni, mert a legtöbb őt ért traumára öngyilkossági kísérlettel reagál. A fiatal lány imádja a zenét és a hatvanon túli öregeket, nem véletlen, hogy segédápoló a helyi öregotthonban. Szerelmi élete alkalmi kapcsolatokban merül ki, bár most mintha körvonalazódni látszana valami értelmes kapcsolatféle az egyik nemistudjakivel', amitől egyszerre tölti el az öröm és a rémület. Szépen, ráérősen csordogál az élete, amikor az öregotthon egyhangú életét titokzatos telefonáló dúlja fel: akiket sosem látogatnak, azok hozzátartozói telefonokat kapnak, hogy szerettük meghalt. Nagy a meglepetés, amikor az értesítésre sebbel-lobbal az otthonba rongyolókat maga az "elhunyt" fogadja teljes életnagyságban. Az álhalálhírek gyártása annyira elharapódzik, hogy rendőrségi ügy lesz belőle, ahol a nyomozó megzsarolja Justine-t: ha képes leleplezni a telefonáló személyét, megmutatja neki a szülei haláláról nyitott aktát, mert bizony nem is biztos, hogy baleset volt az a baleset. 

Nagyon szépen megírt, két idősíkon játszódó történet, amely kellően romantikus, de az igényes fajtából, meglepően üde és kifejezetten remek dramaturgiával operáló cselekményvezetésű tartalommal bír. Mélyebb igazságai a fiatalkor traumáinak feldolgozásával, valamint a geriátria súlyos kérdéseivel foglalkozik, miközben mindent átsző a szerelem. A szerző folyamatosan csavarja, tekeri befelé az olvasót a történetbe, és a fiatalok szemével kezdetben hol érdektelennek, hol meghökkentőnek tetsző öregek vonal hirtelen érdekesé válik, ahogy halad előre a cselekményben. A krimiszál, amely Justine szüleivel kapcsolatos, egyre nagyobb hangsúlyt kap, ugyanúgy, mint Héléne és Lucien traumája, amely évtizedeken át húzódik. 

A misztikus szál, amit a sirály képében tesz bele az író a cselekménybe, más dimenziókba emeli az érzéseket és némi fűszerezést ad a második világháborús eseményeknek. Van olyan szerelem, ami nem múlik, mindegy, hány éves az ember: a remény a halálos ágyon is él. A karakterek megformálása során veszteségek, tragédiák egész kavalkádját alkotta meg a szerző, ahol semmivel sem spórolt: érzelmek, szerelem, hangulat, emberi sorsok szakavatott leírásával színesítette regényét, a végére létrehozva jópár csavart is.

Szerintem olvassátok!

Fülszöveg

A 21 éves Justine két dolgot szeret az életben: a zenét és a hatvan év feletti embereket. Nagyszüleivel és testvérként szeretett unokatestvérével él együtt, akivel egyszerre jutottak árvaságra, amikor 17 évvel ezelőtt a szüleik autóbalesetet szenvedtek. A fiatal lány egy idősek otthonában dolgozik segédápolónőként, és imádja hallgatni a lakók történeteit. Különösen mélyen kötődik a 93 éves Hélène-hez, a 19-es szoba lakójához, aki egész nap az ablak mellett ül, saját meggyőződése szerint a tengerparton, és várja a férjét és a kislányát, hogy kijöjjenek a vízből. Justine egy kék füzetbe kezdi írni Hélène és Lucien szerelmének történetét: a fiú, aki családi halmozódás miatt meg van róla győződve, hogy meg fog vakulni, és a betűket helyesen összeolvasni képtelen lány közötti első kapocs a templom hűvösében, az ujjaikkal közösen olvasott, Braille-írással írt könyv. A különleges szerelmet a háború, árulás, deportálás mellett a távolság, a fogságból hazatérő Lucien összetört teste-lelke és amnéziája is próbára teszi. És miközben Justine kék füzetében Hélène élettörténete magával ragadó regénnyé válik, Justine-nek meg kell küzdenie családja több mint másfél évtizeden át elhallgatott szörnyű titkával is.

Lehet-e újratanulni egy szerelmet? Lehet-e mentség a szenvedély a legsúlyosabb árulásra? Megtaníthat-e mások szerelmi története arra, hogy hogyan kell szeretni?

A kivételes elbeszélői képességgel rendelkező Valérie Perrin első regényében olyan finoman fonja össze a két fő történetszálat, hogy az önmagukban is rendkívül poétikus történetek egymást erősítve teszik sokáig emlékezetessé a könyvet.

Valérie Perrin 1967-ben született, A vasárnap koldusai (Les oubliés du dimanche, 2015) az első regénye – amellyel berobbant a francia irodalmi életbe. 13 irodalmi díjat nyert el vele, köztük a legjobb első regénynek járó Chambéry-díjat, a Chronos-díjat és a francia könyvesek díját. Irodalmi munkássága előtt fotósként dolgozott, majd 2006-ban találkozott a világhírű filmrendezővel, Claude Lelouchsal, akivel azóta egy párt alkot, és nemcsak filmforgatásokon dolgozik fotósként, de egy ideje besegít a forgatókönyvírásba is. Második könyvét, a Másodvirágzás (Changer l’eau des fleurs, 2018) című regényt 26 nyelvre fordították le, és csak Franciaországban több mint egymillió példányban kelt el. Harmadik regénye Trois címmel 2021-ben jelent meg.