Öt elme egy testben

Egy test, két hazugság, három gyilkosság, négy gyanúsított - vajon mit kezdenek vele Guy Morpuss Öt elme című regényének disztópiába hajló hősei? Az új világrend új módszereket kínál a túlnépesedés ellen, ezek egyike az egy testben öt elme lehetősége, ami megbonthatatlan, és (legalább) 142 évig tart. De mi van, ha egy idő után ők öten nem komálják egymást? 

Könyvajánló
Guy Morpuss
Öt elme

Egy test, két hazugság, három gyilkosság, négy gyanúsított - ez dióhéjban az új Guy Morpuss Öt elme  című könyvének kivonata. A jövő ugyanis túlnépesedett, erre a problematikára több radikális megoldást is kitalálnak. Az egyénnek 17 éves korában négyféle lehetőséget kínálnak fel, lehetnek hedonisták, akik aztán belecsaphatnak a lecsóba, de 42 évesen meg kell halniuk. Lehetnek dolgozók, akik hagyományosan élnek-halnak, mint bárki más régen a múltban, az élettartamuk pedig 80 év. Választhatnak android testet, amelynek alacsony a fogyasztása, ez is nyolcvanéves változat, vagy pedig csatlakozhatnak egy úgynevezett kommunába, amely gyakorlatilag egy testben ötödmagukkal, egymást négyóránként váltva, 5 életet töltenek el, mielőtt 142 évesen meghalnának Ez utóbbi azért már döfike, nem? Igaz, az egy testben összegyűlt elmék teljesen más személyiségek is lehetnek, akik irritálhatják, idegesíthetik egymást, ami azért több, mint egy évszázadon keresztül kínossá válhat, mert elválni egymástól, más testbe átmenni nem lehet, nincs rá technológia, minden ilyen jellegű kísérlet eddig kudarcot vallott.

Főhőseink, Alex, Kate, Mike, Ben és Sierra még csak az első életükben járnak, mégpedig Mike kisportolt testében, amely a ciklus a végéhez következik, és új test után kell nézniük. Egy luxus kialakítású test azonban roppant drága dolog! Úgy döntenek, hogy egy halálparkban kötnek ki, ahol különböző virtuális játékokkal extra időket nyerhetnek a többi játékostól (és miután az idő általános fizetőeszköz, kicsit össze is szedhetik magukat anyagilag és abból jut a kiszemelt luxus kategóriás testre is). A parkban tartózkodás azonban nem tét nélküli: mindennap legalább egy kihívást választaniuk kell, és ha veszítenek, az adott elmének, aki konkrétan veszített, annyi, meghal. Kate ciklusában felbukkan egy titokzatos android, aki ellenállhatatlan ajánlatot tesz neki, de igen veszélyes dolgot kér érte cserében.  Nos, innentől jön képbe jön a képbe az egy test, két hazugság, három gyilkosság és négy gyanúsított periodikája. Pedig Kate gyanút foghatott volna, hiszen klasszikus átverés áldozatává vált: az ajánlattevő kizárólag őket akarja, mesés fizetséget (20 évet) ajánl érte, azonnal dönteni kell és "szinte" semmit nem kér cserébe. De az is éberségre és óvatosságra inthette volna őt, hogy üzleti partnere nyugtalanítóan sokat tud a skizók működéséről. 

Idézet a könyvből: 

Készen állsz a halálra?

Időre van szükséged?
Unod a való világot?

Gyere el az Oakbury Flats Halálparkba!

A legmodernebb játékfülkékben, negyvenhét arénában játszhatsz több mint 150 egyedi, személyre szabható játékkal, melyek között minden műfaj (történelmi, fantasy, sci-fi, szerepjáték és még sok minden más) szerelmesei megtalálják a karakterükhöz illőt.

FIGYELEM! A játékokban való részvétel lehetséges mellékhatásai közé tartozik a halál, egy vagy több végtag elvesztése, bénulás, poszttraumás stressz vagy katatón állapot.

(Kivonat az Oakbury Flats Halálpark hirdetéséből)

Szóval, belecsaptak a lecsóba, és nem tudnak szabadulni az életveszélytől, sokáig azt sem tudják kizárni, hogy külső vagy belső ellenséggel küzdenek-e. Ez utóbbi nagyon nem mindegy! Hőseink akármerre mozdulnak, mindenütt falakba ütköznek: úgy néz ki, mintha mindenki összeesküdött volna ellenük, ugyanakkor valakik kárörvendve figyelnék őket percről percre. Képbe kerül egy furcsa tabletta (aminek később jelentősége lesz), valamint az is kiderülni látszik, hogy az ajánlattevő egy úgynevezett andi (MI, mesterséges intelligencia), akinek a vásárlója... naggggyon durva dolgok derülnek ki innentől. Vajon ki a vevő és miért úgy mozgatja a szálakat, ahogy? Ezzel a mesterséges intelligenciával egy csomó törvénytelenséget lehet végrehajtani, hatóságok előtt kell felelni, ha elkapják az illetőt. Miért kockázat a vevő?

Pontosan úgy van, ahogy a The Times írja méltatásában: "Eldurran az agyad tőle ... letehetetlen olvasmány!" Amikor felvettem a művet, hogy belelapozok, benne ragadtam a cselekményben (az általános napi teendők mellett nem volt 24 óra a mű elolvasása, pedig 325 oldalról beszélünk). Maga, az alapfeltételezés, hogy egy testben öt agy, akik négy órát kapnak naponta élni, már izgalomba hozta a fantáziámat, mind technológiailag, mint gyakorlati lehetőségek szintjén. Tovább gondoltam, hogy mit tennék én, hogyan viselném - arra jutottam, hogy bizonyos esetben magam is ölni tudnék, ahogy a kötet nevesincs mellékszereplői, ha ilyen drága az élet és az idő fizetőeszköz. Sokat lendít a történeten a kitalált világ citálása, egyes feltételek mesteri kiötlése és az egy testben szereplő öt főhős különböző karaktere. Meg a humor, a zsiványság, a talpraesett, de halálosan cinikus emberek mozgatórugói.

A kötet tartalma több műfajba is besorolható: egyszerre hajlik sci-fibe és disztópiába, de simán lehet krimi és technothriller is.

Kicsit belemászunk a pszichológiába is, mennyit jelent egy félreértett gesztus és a helyes kommunikáció hiánya, ezek kettőse milyen problémákat képes generálni hosszú távon. Az "azt hittem" itt sem jelent annál többet, mint hogy nem tudod... Végül pedig nyomozhatunk is egyet, miközben mindenféle kihívások, játékok idétlen vagy éppen időtlen szabályai szerint ölsz vagy megölnek. Tényleg nem lehet letenni a művet, dramaturgiája fantasztikusan megalkotott, az utolsó percig lehet (majdnem) bárki a gyilkos, és amikor kiderül, ki az, dobsz egy hátast.

Szerintem olvassátok!

Fülszöveg:
A jövőben a túlnépesedés problémájára radikális megoldás születik: az emberek 17 évesen négyféle lehetőség közül választhatnak. Lehetnek hedonisták, akik fényűző életet élnek, ám 42 évesen meg kell halniuk. Lehetnek dolgozók, akiknek kemény munkával és nyomorúságos fejadagokkal kell beérniük. Választhatnak androidtestet, amelynek alacsony a fogyasztása, élettartama pedig 80 év. Vagy ha úgy tetszik, csatlakozhatnak egy „kommunához”, amelyben egy testben ötödmagukkal, egymást négyóránként váltva töltenek ki öt életet, mielőtt 142 évesen meghalnának.
Alex, Kate, Mike, Ben és Sierra az első életükben járnak Mike kisportolt testében, amely a ciklusa végéhez közeledik. Négyük szavazata alapján egy ún. halálparkban kötnek ki, ahol különböző virtuális játékokkal extra időt nyerhetnek a többi játékostól. Veszíteni azonban egyet jelent a halállal. Kate ciklusában felbukkan egy titokzatos android, aki visszautasíthatatlan ajánlatot tesz neki, de veszélyes dolgot kér cserébe… Egyre rejtélyesebb játék veszi kezdetét, amelyben egyes testtársak eltűnnek, és a többiek nem tudják, belső vagy külső ellenséggel állnak-e szemben. Végül az is kérdésessé válik, a még élők megbízhatnak-e egymásban, és helyesen döntöttek-e egyáltalán, amikor felosztották az életüket.


Guy Morpuss

Spekulatív krimit ír: kiforgatja a való világ egy aspektusát, hozzáad egy holttestet, és játszik a következményekkel.

Mielőtt főállású író lett volna, Guy QC-ként dolgozott Londonban, és olyan ügyekkel foglalkozott, amelyekben drogos kerékpárosok, halott Forma-1-es bajnokok és feltörekvő temetőtulajdonosok szerepeltek.

Amikor nem ír, általában a Surrey-hegységben sétál vagy fut.

Szeretnél többet megtudni a könyvről? Kattints a képre, a kiadónál kedvezménnyel beszerezheted!

Köszönjük, Metropolis Media!

Kövess bennünket Facebookon!


Termékadatok
Cím: Öt elme
Szerző: Guy Morpuss
Kiadó: Metropolis Media
Oldalak száma: 352
Megjelenés: 2023. február 16.
ISBN: 9789635511228
Méret: 250 mm x 120 mm x 25 mm
Share:

Megjegyzés küldése

Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes