Menekülésem Szaúd-Arábiából a szabadságba

Könyvajánló - Rahaf Mohammed: A lázadó

Memoár egy bátor, fiatal nőről, aki elmenekült Szaúd-Arábia elnyomó közegéből és, akinek menekülését az egész világ élőben kísérhette végig.

a_lazado_rahaf_mohammed_1.png

A menekültkérdes sajnos nagyon ellentmondásos téma Magyarországon, máshol is, de nálunk azt hiszem fokozottan igaz ez. Fontosnak tartom az olyan könyveket, mint Rahaf Mohammed A lázadó című könyve, melyben részletesen elmeséli, hogy milyen volt az élet, ami elől menekült, hogy mikor és miért jött el az a pont, amikor úgy döntött, hátrahagyja családját, hazáját és egy új világban próbál szerencsét.

Szomorú volt olvasni, hogy gyerekkorában elvettek a plüssjátékát, mert tiltott, hogy nem rajzoltatott semmi élőt, mint például egy kiskutya, mert tiltott, hogy nem játszhatott a kertben, ahogy azt a bátyjai viszont megtehették, hogy már 9 éves korában fekete leplekbe bugyolálták, nehogy bárki láthassa az alakját. A felháborító utóbbiban, hogy miért épp a nőknek kell eltakarni magukat? Őket büntetik, mert a férfiak nem tudnak önmérsékletet tartani? Borzasztó. Egy olyan szomorú világ, ahol minden lelki táplálék tiltott.

“Nálunk csak a férfiak számítanak. Ők hozzák a döntéseket, az ő kezükben összpontosul a hatalom, az ő szavuk dönt vallási és kulturális kérdésekben. A nőket pedig mellőzik, bántalmazzák, és betegesen korlátozzák az erkölcsi tisztaság eltorzított eszménye nevében.”

Persze akadnak szép emlékei is, például amikor esténként a nagy hőség elől a sivatagba mentek kicsit lehűlni és fogócskáztak a testvéreivel, vagy az olyan pillanatok, amikor a szülei szép történeteket meséltek nekik a szerelmükről. De ezek a szép pillanatok nem nyomták el a lázadó kislány érzéseit, hogy itt valami nem okés.

Évek óta akarta a szökését, míg több mint egy éven át tartó tervezés után 2019-ben végre meglátta a lehetőséget egy kuvaiti családi nyaralásban. Szerencsére a telefon nem volt tabu, így külföldre szökött barátaival tudta tartani a kapcsolatot. Bár azt is rendszeresen ellenőrizték, így mindig nagyon résen kellett lennie. Mindent megtervezett. Hogyan, hova és miből. Egyetlen kulcskérdés várt még megoldásra: miként fogja megkaparintani az útlevelét, melyet a bátyja őrzött a nyaralás alatt?

Ugralunk az időben a múlt, a gyerekkor emlékei és a szökés napjai között. Látjuk miként kezdte el megkérdőjelezni a világot, amiben Szaúd-Arábiában éltek. Miként kezdett el titokban a neten tiltott dolgokat olvasni, amiknek köszönhetően egyre világosabbá vált számára, hogy a szabályaik nem állnak összhangban a valósággal. 

Ezután egyre erősebb lett a vágy, hogy megszökjön. Végül megkezdődött a tervezgetés és a megvalósítás. Hiába a tökéletesen kidolgozott terv, a vésztervek, nem ment minden zökkenőmentesen. El sem tudom képzelni milyen rettegés lehetett úrra ezen a fiatal nőn, amikor akadályokba ütközött. Hiszen tudta, ha ez nem sikerül és hazaküldik, akkor megölik, amiért megpróbált elszökni.

Hamar elérkezett az első akadály, amikor végső elkeseredésében és egy csodálatos nő, Sophie McNeill (Human Rights Watch) tanácsára a közösségi médiához fordult. Vállalta a nevét és az arcát miután Thaiföldön elvettek az iratait és közöltek, hogy visszaküldik az apjához. Addig pedig a reptér egy hotelében kell várakoznia. A kétségbeesett lány tweetje így szólt:

“Rahaf Mohammed vagyok. 18 éves. Semmit sem tehetek, mert elvették az útlevelemet. Holnap erőszakkal visszaküldenek Kuvaitba. Félek. Kérlek benneteket, segítsetek! Meg fognak ölni.”

Az újságíróknak hála pedig a nyugati világba is eljutott a fiatal nő története, akit fogva tartottak egy bangkoki szállodában befolyásos apja parancsára. Ezután beszálltak sorra az emberi jogi aktivisták és nemzetközi jogvédő civil szervezetek, majd az ENSZ is. Nem árulok el nagy titkot, hogy végül a szökés sikerrel zárult, de az út odáig kemény volt.

Rahaf felszabadult mosollyal az arcán a kanadai landolás utáni pillanatokban (Fotó: Carlos Osorio, forrás: Reuters)

Fájdalmas és dühítő volt olvasni ezt a könyvet. Szívszorítóak voltak elmesélései a rettegésről, a fel-felcsillanó regényről. Tudtam mi lesz a történet vége, mégis végig izgultam és drukkoltam, hogy jóra forduljanak a dolgai. Az emberek szeretnek félrenézni, ha valami szörnyűséget látnak. Sokszor tapasztalta ezt Rahaf is, de a története emellett azt is megmutatja, hogy szerencsére akadnak még önzetlen emberek, akik segítő kezet nyújtanak, amikor már minden veszni látszik.

2946367.jpgKöszönöm a lehetőséget a 21. Század Kiadónak!

A borítóra kattintva elérhető a könyv a kiadó honlapjáról, mindig kedvezményes áron!

Kövess minket Facebookon is!

Menekültből olimpikon - A remény, kitartás és diadal felkavaró története

Háborúból menekült lányok szívszorító történetei Malala új könyvében

Share:

Megjegyzés küldése

Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes