Reményt adó könyv klímaszorongás ellen

Paul Hawken műve, a Regeneráció, reményt ad azoknak az embereknek, akiknek mindennapjai a klímaszorongás jegyében telnek el. Alcíme szerint ez a kötet nem másra ad válaszokat, mint "A klímakatasztrófa elkerülése társadalmunk és élővilágunk megújításával egy generáció alatt". Igazán szép célkitűzés - hát még ha megvalósul! 


Könyvajánló 

Paul Hawken: Regeneráció

Klímaszorongóknak elsőrendű kiadvány, ami közérthetően, újszerű megoldásokkal közelíti meg a kérdést: mit tehet a hétköznapi ember azért, akár vállalkozóként, akár fogyasztóként, hogy világunk valamennyire gyógyulásnak indulhasson akkor is, ha elég későn vágunk bele a dologba. A szerző, Paul Hawken, felhívja a figyelmet a veszélyekre, amelyek környezetünkre leselkednek, majd útmutatást ad a károk enyhítésére vagy elhárítására. Papp László, az I-tangó Kft. ügyvezető igazgatója szerint a könyv ajánlott mindenkinek, azon belül pedig fokozott figyelemmel való olvasásra szólítja fel a kormányzati szektorban tevékenykedő tisztviselőket, vállalkozókat, akik javarészt döntési helyzetben vannak az ügyben.

Az ember a legnagyobb ragadozó a földön, dacára annak, hogy se óriás fogai, se más főemlősökhöz, halakhoz képest semmi jelentékeny testi ereje sincs, de van valamije, amivel uralma alá hajtotta az élővilágot: kreativitása és nagy csoportokban való együttműködési képessége, amely a profit fogalmával ötvöződve kínos meglepetésekben részesíti az őt körülvevő faunát és flórát. Ezzel mindaddig nincs is semmi baj, ha nem függne össze minden mindennel, és bolygónk nem reagálna érzékenyen az emberi faj haszonelvűségéért elkövetett kihágásaira. Sokan lettünk a golyóbison, ami már önmagában is jelentős befolyással bír a környezet egészségét illetően, de hát népirtást csak nem rendezhetünk saját soraink között önként és dalolva...?

Paul Hawken más megoldásokat kínál földünk élhetőségét illetően: 

- védett tengeri területek, moszaterdők fenntartása (mangrove, árapályzónák, tengeri füvek, stb.)
- az erdők gondozása égövenként taglalva (agrárerdészet, bambusz, égetéses gazdálkodás, stb.)
- a vadvilág egyensúlyba hozása (táplálékláncok, ökológiai megoldások, beporzók visszatelepítése, stb.)
- föld (talajmegújítás, komposztálás, esőcsinálás, stb.)
- emberek (tiszta égésű tűzhelyek, lányok oktatása, őslakosok, stb.)
- nagyvárosok (karbonsemlegesség, mobilitás, városi kertészkedés, stb.)
- élelmiszer (pazarlás nélkül, helyi jelleg, stb.)
- energia (szél-, nap-, geotermikus energiák kiépítése, használata, energiatárolás, stb.)
- ipar ( Big Food, egészség-, bank-, hadi-, politika-, ruha-, műanyag-, szegénységipar)
- cselekvés és kapcsolódás (mi a teendő, hol kezdjük?) 

A felsorolt témákban sokunknak van ideája és valóságképe, a kettőt konszenzusra hozni pedig sosem egyszerű feladat. Paul Hawken és csapata (aminek munkáját ő fogta össze a mű megszületése során) rengeteg képpel illusztrálva, többé-kevésbé megoldásokat kínál valamennyi kérdésre. A könyvet tanulmányozva az ipar fogalom tartalmazta fajták ütötték meg az ingerrendszeremet: mi az, hogy szegénységipar? "Emberi mivoltunk mindenki emberi mivoltától függ. [...] A mi túlélésünk mindenki más túléléséhez kötődik." (Bryan Stevenson, Equal Justice Kezdeményezés, 240. oldal) A mondat lényege: ahogy a szegényekkel bánunk, az minket is elszegényít. Számomra ez az egy mondat a kezdeményezés idealizmusát nyilvánítja ki: nagyon igaz és rettenetesen nem érdekli a döntéshozókat, akiknek kezében összpontosul a hatalom a változásra. Hiszen ezek a tömegek érdekérvényesítésre alkalmatlan emberek sokasága, és soha a büdös életben nem lesz olyan ember, vagy szervezet, aki ténylegesen összefoghatná őket. Szomorú valóság, mi?

Van a kötetnek egy hurráoptimizmusos vonala is, amit nagy óvatossággal fogalmazva sem szabad készpénznek venni. Igen, vannak kezdeményezések (moszattenyésztés, tiszta égésű tűzhelyek, talajmegújítás, stb.), amelyek hasznosak és követendők: de a bolygó egészét tekintve, alkalmazott nagyságrendjükben messze nem elegendők. Ugyanakkor minden változás kis lépésekkel kezdődik: ahogy nincsenek 50-60 éves filmek számos, mai szemmel kihívó cigarettázási jelenetek nélkül, úgy napjainkban nemcsak vérciki, ha valaki nyilvános helyen rágyújt, hanem adott esetben akár büntetési tételt is von maga után. Az állatvédelem és jóhiszemű állattartás ügyében is sokkal érzékenyebb a társadalom, tehát haladunk. Az a megítélésem, hogy az idő kiforrja a jó megoldásokat környezetünk védelmében.

Reményünk töretlen, de az időnk - az bizony véges. Hogy mi mire lesz elég? Majd meglátjátok (én már biztosan nem).

Olvassátok!

Fülszöveg

„A ​klímaválság visszafordítása csak következmény. Valójában az ember és az élővilág egészségének, biztonságának és jóllétének helyreállítása és az igazságosság a cél.”

A Drawdown projekt vezetője és a Visszafordítható című könyv szerkesztője, Paul Hawken és kutatótársai szerint a globális felmelegedés és a környezetszennyezés elleni küzdelem kizárólag teljes szemléletváltással lehet hatékony. Földünk és társadalmunk széles körű regenerációjával a hátrányos helyzetű csoportok jelenlegi szükségleteinek és problémáinak elemzését és a szociális igazságtalanságok felszámolását kell kitűznünk; ehhez pedig a környezetvédelmi és a társadalmi átalakulást szolgáló tevékenységeinket egymással szoros összhangban kell megterveznünk.

A Regeneráció újszerű módon közelít a klímaválság kérdéséhez: számos jó módszert mutat be, mint például a 15 perces város, a moszatpáfrány-termesztés, az élelmiszererdők meghonosítása. Ezek mind-mind hozzájárulhatnak bolygónk háborítatlan működéséhez, a biodiverzitás megteremtéséhez és az egészséges, igazságos bánásmódon alapuló, kiegyensúlyozott emberi létezéshez. Egy ilyen tudatos, lépésről lépésre felépített, kiterjedt stratégia alkalmas arra, hogy egy generáció alatt elkerüljük az egyre fenyegetőbb klímakatasztrófát.


Paul Hawken ismert környezetvédelmi szakember, vállalkozó, író. Összesen nyolc könyve jelent meg 30 nyelven, több mint 50 országban, közel kétmillió példányban. Számos konferencián szerepelt előadóként, és tanácsadóként vállalatoknak, különböző kormányzati szereplőknek is dolgozik szerte a világon. A Visszafordítható - 100 hatékony megoldás a klímakatasztrófa megállításához című bestseller kötete a HVG könyveknél jelent meg 2019-ben.

Szeretnél többet megtudni a könyvről? Kattints a képre, a kiadónál kedvezménnyel beszerezheted!

Köszönjük, HVG Könyvek!

Kövess bennünket Facebookon!


Termékadatok
Cím: Regeneráció
Szerző: Paul Hawken
Kiadó: HVG Könyvek
Fordítók: Darnyik Judit, Weisz Böbe
Oldalak száma: 256
Megjelenés: 2022. augusztus 19.
ISBN: 9789635651849
Share:

Megjegyzés küldése

Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes