Gazdaváltás - Hogyan terjednek a vírusok?

 Könyvajánló - David Quammen: Gazdaváltás

"Miért akkor, ott és úgy bukkannak fel a különös, új betegségek, amikor, ahol és ahogyan teszik, nem pedig máskor, máshol és másképp? Gyakrabban fordul ez elő, mint a múltban? Ha igen, mivel idézzük elő a megbetegedéseket? Meg tudjuk fordítani ezt a jelenséget vagy képesek vagyunk tompítani, még mielőtt lesújt ránk egy újabb pusztító világjárvány? Meg tudjuk tenni ezt anélkül, hogy szörnyű szenvedést okoznánk mindazon más, fertőzött állatoknak, amelyekkel a bolygón osztozunk?"




David Quammen egy öt kontinensen átívelő tudományos nyomozásra hív. Terepbiológusok, laboratóriumi technikusok, víruskutatók, járványstatisztikusok nyomába szegődve mutatja be a tudományos világ és a közegészségügyi szervezetek versenyfutását a gazdaváltó, azaz állati gazdaszervezetről emberre terjedő kórokozókkal.
Ez a sokszor színfalak mögötti, szakemberek ezrei által végzett munka korunk egyik legfontosabb frontvonala egy ökológiai katasztrófa felé sodródó világban, ahol a túlnépesedés és a környezetpusztítás miatt egyre gyakrabban számíthatunk gazdaváltásra. Quammen történeteiből kiderül, hogy miért sokkal nehezebb legyőzni a maláriát, mint a fekete himlőt, és miben más az AIDS elleni küzdelem, mint az ebola elleni.
A Gazdaváltás izgalmas, szemléletes és megbízható kalauz a járványok bonyolult és veszélyes világáról érdeklődők számára.

Hogyan születnek új vírusok? Hogyan terjednek a járványok? Egyáltalán mi a vírus? A fentiek mellett ezekre is megpróbál válaszolni David Quammen, aki a könyvében olyan vírusokat vesz sorra, mint az Ebola, a HIV, a Marburg, a SARS, a Lyme-kórt okozó vírus. A könyv 2013-ban íródott, de Dr. Földvári Gábor biológus kiegészítette azt a 2013-16-os ebolajárvánnyal, illetve az azóta e vírusokról megtudott adatokkal, valamit a 2020-ban kezdődő SARS-CoV2 vírus okozta pandémiával is. Földvári Gábor PhD-fokozatát a kullancsok és az általuk terjesztett kórokozók járványtani és ökológiai vizsgálataiban elért eredményeiért kapta. Szakterülete a parazitológia, a járványtan és a kórokozó-ökológia. Kutatási érdeklődése újabban arra irányul, hogy hogyan hat az emberi tevékenység és a klímaváltozás a kórokozók új helyen és új gazdában való felbukkanására.

A könyv egy 1994 szeptemberében történt esettel kezdődik, amely az ausztráliai Brisbane városának Hendra nevű külvárosában zajlott le. A város nagy részén versenylovakkal és lóversenyekkel foglalkoznak. Egy, a versenyzésből már kiöregedett, de tenyészkancaként élő ló, Drama Series hirtelen megbetegedett. Visszavitték az istállóba, de az állapota már aznap éjjel rosszabbodott, kora reggelre pedig kitört az istállóból és láthatóan haldoklott. Az állatorvos este antibiotikumot és fájdalomcsillapítót adott neki, de nem segített. Mire kiért ismét, az állat elpusztult. A gazdája, Vic Rail nem akarta boncoltatni, bár fogalmuk sem volt, mi történt vele. Ő, a párja, az állatorvos és a lovászuk is érintkezett a beteg lóval, és annak testnedveivel. A következő napokban abban az istállóban és a környéken is több tucat ló pusztult el, sokat elaltattak, sokhoz nem fértek hozzá a kegyeleminjekcióval, annyira megvadultak. Időközben Vic Rail is megbetegedett, eleinte súlyol infuenzának tűnt, végül intenzív osztályra került és egy hétre rá meghalt. A boncolás során kiderült, hogy a szervei sorra felmondták a szolgálatot, és a tüdeje tele volt vérrel és egyéb folyadékkal. Mintát vettek a szerveiből, és vizsgálták többféle vírusra is. Megbetegedett a lovász is, de ő otthon kiheverte. Az állatorvosnak és Vic Rail párjának semmi baja nem lett. Közben a lovak sorra pusztultak, ekkor már az állam küldött ki járványügyi és állatorvos szakembereket, hogy kivizsgálják, mi történt, mintákat vettek a lovaktól, ott helyben boncolták őket, mindenfelé lófejek, lólábak hevertek, patakokban folyt a vér. 

Itt már sejtették, hogy valami vírusról van szó, ezért a szakemberek megfelelően védekeztek is, a mintákat pedig elküldték a központba elemzésre. Többszáz lótól, kutyától, macskától, egértől, egyéb ott élő állattól vettek mintákat, vért. Eleinte az afrikai lópestisre gyanakodtak, de ezt gyorsan kizárták, aztán rájöttek, hogy egy újfajta vírussal van dolguk. Néhány változat után a városrész alapján, ahol kitört a járvány, Hendra-vírusnak nevezték el. Ugyanezt mutatták ki Vic Railben és a megbetegedett lovászban is, tehát emberre is veszélyes lehet. Ezután kezdődött a kutatás a térségben, hogy milyen állat adhatta át a lovaknak. Többszáz, a környéken élő és átvonuló állatot vizsgáltak, mire rájöttek, hogy sok más vírushoz hasonlóan a denevérek, pontosabban a repülőkutyák terjesztik, megfertőződésük után nagyjából egy hétig ürítik a kórokozót az ürülékükkel, nyálukkal. De hogyan találkozott vele Drama Series, az első ló, aki 1994-ben megbetegedett? És a repülőkutyákat is mentő állatvédő állomások dolgozói miért nem fertőződtek meg? 



Kiderült, hogy egy nagy, füves területen, szabadon tartották akkortájt a lovakat, ahol egyetlen nagy fa nyújtott árnyékot, az állatok pedig a déli, délutáni órákban előszeretettel hűsöltek ez alatt. A fa ágain pedig a repülőkutyák pihentek, az egyik fertőzött állat testnedvei valahogyan bejutottak Drama Series szervezetébe. Denevérről emberre még sosem terjedt át a Hendra-vírus, de a lóban talált egy köztes gazdát, és változott annyit a szerkezete, hogy immár képes volt egy másik állatfajt: az embert is megfertőzni. 

Számtalan ilyen érdekes eset szerepel a könyvben, részletes leírások a víruskutató szakemberek laboratóriumi és terepen lévő munkájáról, olyan vírusokra vadászva, amelyek az elmúlt évszázad legnagyobb járványait okozták. Részletesen ír az AIDS megbetegedést okozó HIV fertőzésről, a SARSról, az eboláról, és a H5N1-ről is, ami már több esetben fertőzött meg madarakról embereket, de a fertőzött emberek más embereket egyelőre nem tudtak megfertőzni. Ismerve a H5N1-et, egyelőre ez az emberiség szerencséje. A vírusok mindig is velünk voltak, a zoonózis (állatról emberre terjedés) teljesen természetes dolog, és ahogy a vírusok is, úgy mi is folyamatosan változunk, csak a vírusok egy kicsit gyorsabban alkalmazkodnak. A növekvő népességszám és a gyors utazási, szállítmányozási lehetőségeknek köszönhetően egyrészt egyre csökken a vadon élő állatok élőhelye, egyre jobban kizsákmányoljuk a természetet, miközben elfelejtjük, hogy mi is a részei vagyunk. Másrészt pedig ez nagyon jó táptalaj a különféle vírusoknak, amelyeket még nem ismerünk, vagy nem olyan formában ismerünk. A SARS-CoV2-vel szerencsénk volt, mivel a 2013-as SARS járvány közeli rokona ez a vírus, azt pedig már ismerjük. Miután sikerült szekvenálni a SARS-CoV2-t, csak elő kellett venni a szekrényből mindazt az ismeretet, amit a SARSról az elmúlt években összeszedtünk, és a kutatók pontosan tudták, hogy min kell változtatni hozzá, hogy használható vakcinákat kapjunk. Szerencsénk volt, mert a SARS-CoV2 ráadásul az esetek nagyobb részében nem halálos. Nagyon sok hosszútávú és nem kellemes hatása lehet, de kevésbé halálos, mint pl. egy ebola. Lehet, hogy legközelebb nem lesz ilyen szerencsénk.

Nagyon érdekes volt az a pár mondat, és nagyon megfogott, amit a kutatási pénzekről írt. Egy virológusnak alapvetően minden centért kb. harcolnia kell, sem az emberek, sem a kormányok nem tekintik túl fontosnak a munkájukat. Aztán amikor jön egy járvány, hirtelen egy csomó pénzt kapnak, és az emberek azonnali és gyors válaszokat akarnak, a média pedig hajlamos az egyszerűsítésre. Egyszerűbb elmondani 5 mp alatt, hogy "A vakcinától meg fogsz halni és megváltozik a DNS-ed!", mint 1-2 órás vagy 50 oldalas cáfolatot hallgatni vagy olvasni erről. Egyszerűbb véres szájjal az adott vírust hordozó állatok kiirtását követelni, mint elgondolkodni azon, miért is történik, ami. Sarokba szorítjuk, lemészároljuk, felzabáljuk az állatokat, egyre több és több állati kórokozóval találkozunk, ami három okra vezethető vissza: az elmúlt száz évben olyan mértékben avatkoztunk be a világon mindenhol a természetes ökológiába, ami visszafordíthatatlan károkat okozott, Afrikában a piacokon minden egyes ott élő állat húsát, tetemét megtalálhatjuk, eközben a gyors utazási és szállítási lehetőségeinknek köszönhetően napok alatt körbejárhatjuk az egész világot, ráadásul nem csupán lemészároljuk és fogyasztjuk a különféle kórokozókat hordozó állatokat, de az élőhelyeiket is tönkretesszük. Több milliónyi ismeretlen kórokozó van, mindegyik egy adott gombára, baktériumra vagy egyéb dologra kapcsolódva él, és természetes élőhelyükön önálló rendszert alkot. Aztán megérkezünk, kidöntjük a fákat, leaszfaltozzuk az ösvényeket, levadásszuk az állatokat, és ezek az ősi, rendszerben élő kórokozók szétszóródnak és új gazdaállatokat keresnek, és idővel találnak is.


A szerző, David Quammen


Érdekes és rendhagyó, de tényszerű utazás volt ez a könyv, amit el tudnék képzelni ajánlott olvasmányként illetve leginkább órai foglalkozások tárgyaként a természettudományos órákon iskolákban is. Fontos témáról szól, amely ráadásul az elmúlt 2 és fél évben erősen meghatározta a mi életünket is. 

David Quammen négy szépirodalmi és hét rendkívül jó fogadtatású ismeretterjesztő mű szerzője. Az American Academy of Arts and Letters Akadémiai Díjjal jutalmazta a munkásságáért, a National Magazine-díjat pedig háromszor is neki ítélték. A National Geographic magazin külsős szerzője. Feleségével a montanai Bozemanben él. Gazdaváltás c. könyvét Sóskuthy György fordította.

Köszönöm a lehetőséget a Park Kiadónak! A kötet a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron.


Kövess minket Facebookon!

Share:

Megjegyzés küldése

Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes