Könyvajánló - Martos Gábor: Önarckép nyaklánccal
Bár évről évre sok területen közeledtek egymás felé a számok, még mindig számos területen hatalmas különbségek vannak nők és férfiak értékelései között. De vajon mi a helyzet a művészetek területén? Befolyásolja a mű értékét az alkotó neme? Kisebb szerep jut vajon a női alkotóknak? És vajon miért van jóval kevesebb női művész, avagy miért ismerünk jóval kevesebb női művészt, mint férfit?
Martos Gábor Önarckép nyaklánccal című kötetében ezeket a kérdéseket próbálja körüljárni. Senkit nem szeretnék megtéveszteni, ugyanis ezekre a kérdésekre a szerző nem ad konkrét választ. Helyette inkább eredményeket, alkotókat, műveket ismertet és közös gondolkodásra invitálja az olvasót.
A kötet rögtön egy durva, látványos példával nyit az eltérésre nő és férfi között ezen a pályán. Adott egy művész házaspár, akiknek munkásságát ugyanolyan fontosnak tartják: Lee Krasner és Jackson Pollock. Krasner legdrágábban elkelt alkotása valamivel több mint 11,6 millió dollár, míg férje csúcsa 200 millió dollár. Látványos különbség, ugye?
De talán a legütősebb példa, amelyet egy elemzőnek, Jason Baley-nek köszönhetünk: a valaha volt legdrágábban elkelt alkotás Leonardo da Vinci nevéhez fűződik. 2017-ben egy New York-i árverésen Salvator Mundi című festménye több mint 450 millió dollárért (~120 milliárd forint) kelt el. Ekkor Baley összeírta az akkori árverési listák csúcsai közül 300 női alkotó legdrágábban elkelt művének értéket. A háromszáz mű összértéke nem érte el ezt a hatalmas összeget, a végösszeg 368,5 millió dollár. Hihetetlen számokban feketén fehéren látni, hogy 300 nő nem érte el egyéni csúcsával egyetlen, a világ legdrágábban elkelt (férfi által készült) műalkotásának árát.
Ez a könyv elgondolkodtató, de mindenekelőtt rendkívül informatív. Sőt! Hiánypótló alkotás. Ma is a legtöbb kiállításon, árverésen, sőt, az iskola oktatásban is a férfiak alkotásai dominálnak. Művészjogi aktivisták már évtizedeket óta küzdenek azért, hogy legyen meg az egyensúly, hisz egy nőművész és megérdemli ugyanazt az elismerést, értékelést, mint egy férfi. Arról, hogy milyen megmozdulások voltak ilyen téren, is sokat olvashatunk a kötetben.
Sokáig a nőknek esélyük sem volt kibontakoztatta ilyen formában a kreativitásukat. A nő dolga volt a háztartás, a gyerekek, a férjük támogatása, sőt, alkalmatlannak tartották őket, hogy helyt álljanak művészi pályán, de más területen sem dolgozhattak. Számos példát olvashatunk arról is, hogy miként korlátozták az elmúlt évszázadok során a nőket. Például az olajfesték használatát nem engedték, mert az túl férfias, de nem festhettek vallási vagy mitológiai témájú műveket sem, ráadásul a 19. század végéig tilos volt számukra a meztelen modell utáni ábrázolás. Rengeteg példát találunk még a korlátozásokról, melyekkel a nők ezen a pályán találkoztak.
Néhány múltidéző pillanatnál azért nyílt a bicska a zsebemben. A szomorú, hogy ma is találkozni még hasonló nézetekkel, mint a következő, ami talán az egyik legfelháborítóbb idézet a kötetben. Madách Imre az akadémiai székfoglaló beszédében mutatta be a korának meghatározó nézetét:
"A nő korábban fejlődik, de teljes férfiú-érettségre sohasem jut: könnyebben tanul és felfog, de híján van a teremtő géniusznak. Dilettáns marad, és soha a művészetet és tudományt előre nem viszi."
A 21. század számos területen hozott eddig is változást, bízom benne, hogy ezen a területen is várható fellendülés. Apránként a nagyvilágnak is sikerült bebizonyítani, hogy bőven akadnak nagy tehetségek, ha hagyják a kreativitást szárnyalni.
Olvashatunk rengeteg érdekességet a műkereskedelemről, árverésekről, majd témakörökbe osztva ismerhetjük meg nőművészek és művésznők életútját, műkereskedelmi eredményeit. Ezek között is külön fejezetben foglalkozik a magyar ill. származásában magyar alkotókkal, akik között szerintem sajnos bőven akad olyan név, akiről méltatlanul keveset hallani.
Még nem elég régóta foglalkozik a világ az aránytalanságokkal, a diszkriminációval, a kötetből megismerjük az elmúlt pár év kiegyenlítésre vonatkozó próbálkozásait a kiállítási gyakorlat és a műkereskedelem terén is, és arról is kapunk számokat, hogy miként igyekeznek a galériák javítani a női megjelenés tekintetében. Bár történtek mérföldkövek és hatalmas változások, például egyre több a női alkotói tárlat a galériákban, de száz év alatt a 4 %-os női részvételről még csak 33 %-ra sikerült feltornázni a számokat, szóval bőven van még hova fejlődni. Majd kiderül, hogy ez a növekedés folytatódhat-e ill. tartóssá válhat-e ez a jelenlét.
Hét fejezeten keresztül brutális mennyiségű történelmi és művészettörténeti érdekesség kapott helyet a kötetben. Őszintén megmondom, féltem is tőle, hogy túl száraz lesz, de szerencsére felesleges volt az aggodalmam. Nagyon olvasmányos, könnyed a rengeteg számadat és részletes jegyzék mellett is. Mindez a kiváló alkotókkal és számos illusztrációval, amelyek segítenek eddig számomra ismeretlen alkotókat is megismerni.
Fontos megismerni a nők művészetét is, hiszen a férfiak alkotásaival együtt adnak egy egészet az emberiség művészettörténetéről. Ebben a kötetben pedig több mint ötszáz női alkotót ismerhetünk meg. A válogatás szubjektív, de olyan alkotók kaptak helyet a kötetben, akik a szerző szerint fontos női alkotókat ill. műkereskedelmi szempontból legfontosabb alkotásaikat ismerhetjük meg, valamint ahol az alkotók párja is művész volt, akkor az eredményeik közötti különbségekről is kapunk információt.
Fél pillanat erejéig így a végén még muszáj megemlítenem a Köves Lili tervezte ötletes borítót is. Rendkívüli művészek, természetesen női alkotók művei szerepelnek a borítón, melyeket mintha buborékfólia fedne. Ez egy jó kis metafora arra, hogy olyan téma lapul a borító mögött, ami arra vár, hogy kibontsák.
Köszönöm a lehetőséget a Typotex Kiadónak!
A kötet a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron.
Kövess minket a Facebookon is!
Megjegyzés küldése