Egy szuper regény és egy izgalmas novelláskötet Philip K. Dick tollából

Könyvajánló - Philip K. Dick: Repedés a térben / Már megint a felfedezők

Párhuzamos univerzum, időutazás, paranoia, űrkalandok, idegen életformák. Kitaláltátok már ki ír ezekről szuper regényeket? Igeeen! Philip K. Dick

fokepdick.jpg

Philip K. Dickből sosem elég! Aki olvasta már pár írását a szerzőnek, az pontosan tudja, hogy miről beszélek. Az elmúlt években szép sorjában falom Dick írásait, melyeket az Agave Könyvek rendületlenül hoz az olvasóknak. A maga korában úttörő volt, de képes volt annyira megragadni az emberiség lényét, hogy évtizedekkel később is pontosan ugyanazokkal a társadalmi helyzetekkel találkozunk, így könyvei sok év távlatából is aktuálisak.

philip_k_dick_repedes_a_terben_b1.jpgEzúttal egy regényt, a Repedés a térben című kötetet, mely a megszokott műveihez képest egészen visszafogott, és egy novelláskötetet, a Megint a felfedezők című gyűjteményt mutatom meg nektek. Biztosan akad egy rokon, egy barát, aki örömmel fogadná a karácsonyfa alatt bármelyik írást.

Elsőként nézzük meg a Repedés a térben című regényt, mely idén először jelent meg magyar nyelven és melyben egy másik bolygóra repít minket a szerző, egy alternatív Földre. A mi bolygónk túlnépesedett, ami miatt súlyos nehézségekkel kell megküzdeni, de felfedeznek egy portált egy másik világba, egy párhuzamos Földre. Ez lehet a megoldás a problémákra?

Adott több mint hetvenmillió ember, akiket hibernáltak abban a reményben, ha megoldódik a túlnépesedés, akkor felébresztik őket. Ennek a másik Földnek a gyarmatosítása megoldást jelenthet. Épp az elnökválasztási kampány közepén robban ki a repedés híre, amely meg is határozza azt innentől. Egyelőre nem jutnak döntésre, hogy mi legyen, ezért úgy döntenek lezárják ideiglenesen a járatot, amíg megtervezik a gyarmatosítást.

Persze ez így túl egyszer lenne, ugyanis ez az új Föld nem is lakatlan, csupán másféle evolúción ment keresztül és az egész helyzetet még jobban megkavarja, hogy egy milliárdos, George Walt átszökik a lezárás előtt és istenként tetszelegve akarja meghódítani ezt az új világot.

Ez a regény korábban még nem jelent meg magyarul, így a rajongók biztosan nagyon örülnek neki, még úgy is, hogy szerintem ez nem tartozik a szerző legjobb írásai közé. Dicket pont a kissé elszállt, őrült, egyedi megoldásai miatt szeretem, amihez képest ez a regény kicsit visszafogott, bár számos ötlet, helyzet és karakter van benne, amitől picit zsúfoltnak hat. Ezeket, ha el tudjuk engedni és elmerülünk ebben a két világban, akkor jól fogunk szórakozni, miközben napjaink égető problémáival is találkozunk, mint a túlnépesedés, a rasszizmus, a politikai és vallási viszonyok. A kötet a borítóképre kattintva megrendelhető a kiadó oldalán kedvezményes áron!

philip_k_dick_mar_megint_a_felfedezok_b1.jpgA másik kötet, a Már megint a felfedezők, melyben a szerző több évtizednyi írásából kiválasztott több mint egy tucat novella kapott helyet. Van itt minden, amire egy sci-fi rajongó csak vágyhat. Többek között idegen életformák, űrutazás, paranoia és időutazás is helyet kapott ezekben a színes, feszültségben gazdag történetekben. Mint minden novelláskötet, akadnak nagyon jók, elgondolkodtatóak, kevésbé ütősek és bár nem szoktuk ezt meg Dicktől, de humorosból is akadt.

Kedvcsinálónak kiemelek két novellát, amik engem leginkább megfogtak. Az egyik A Yancy-profil, ami nagyon-nagyon aktuális. Minden nap találkozunk ezzel a módszerrel, amit mára tökéletesítettek mindenhol... Az 1955-ben íródott politikai sci-fi egy olyan világba repíti el az olvasót, ahol a Kallisztó, egy a Földön kívüli kolónia a totalitárius diktatúra felé halad, ehhez pedig a tömegmédiát használják fő fegyverül.

Kidolgozták a tökéletes módszert, hogy homogenizálják a társadalmat. Létrehoztak virtuálisan egy kedves, szimpatikus, de teljesen átlagos ötvenes pasit, akit rendkívül népszerű közéleti személlyé formáltak. Ő lett John Edward Yancy. Egy csapat folyamatosan azon dolgozik, hogy szinte mindenhol találkozzanak az emberek az arcával, a mondanivalójával, annyira, hogy egy idő után szinte mindenkinek az a természetes és valós, amit Yancy mond. Tökéletes gépezetet hoztak létre az agymosásra. Ráadásul elérték, hogy a politika senkit se érdekeljen, hisz lényeges témákról csak üres semmitmondó frázisokat ismételgettek nekik, hogy aztán a végén semmiről se legyen véleményük. Még azt is elhitették velük, hogy a Kallisztó nem egy hold, hanem egy bolygó. Nagyon ismerős...

A másik pedig a Vízipók, ami egy humoros sci-fi, amiben számos sci-fi szerző kifigurázásával szórakoztat minket Philip K. Dick. Ebben a történetben főszereplőink a 21. század derekán élnek, ahol épp arra próbál rájönni egy kutatócsoport, hogy miként lehetne fénysebességgel utazni más csillagrendszerekbe. A csoport egyik vezetőjének beugrik, hogy a múltban éltek prekogok, akik képesek voltak a jövőben olvasni. Irány az archívum, hátha megtudnak valamit.

Az egyikük száz évvel korábban feljegyezte, hogy ez a csoport fogja megoldani a problémát, de sajnos részleteket nem jegyzett fel. Meg is születik az őrült terv: egy időfúróval elhozzák ezt a prekogot a jelenbe, hogy megmondja miként fogják megoldani a problémát. Ugyan mi baj lehet ebből?

A köteteket az Agave Könyvek bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal. A borítóképekre kattintva bármelyik könyv kedvezményesen rendelhető meg közvetlenül a kiadótól.

Kövess minket a Facebookon is!

Ha érdekelnek még más PKD könyvek, akkor kattints!

Share:

Megjegyzés küldése

Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes