Szülőanya kontra nevelőanya

A 18. századi Londonban, II. György király idejében járunk. Az angol fővárost alulról, a nyomortanyák mélységeiből ismeri meg az olvasó, a látvány, a körülmények, a kulturálatlanság pedig nem túl szívderítő. Hát igen, ha az alapvető megélhetési lehetőségekért kell küzdeni (fedél a fej felé, mindennapi betevő falat, meleg a lakásban), akkor nem lehet finomkodva Shakespeare-t idézgetni, mert se helye, se ideje nincs annak ott. 

Az egyik főhős, Bess Bright titkos viszonyt folytat egy, a környéken ismeretlen férfival, akinek halála után terhesként egyedül kell gondoskodnia pici lányáról, Clararól. Apjával, öccsével él egy kis odúban, nyomorognak, napról-napra élnek. Bess apja egyértelműen kinyilvánítja akaratát, a csecsemő nem maradhat közös otthonukban, a kor londoni nagy olvasztótégelyébe küldi, ahová a törvénytelen gyerekeket szokták elhelyezni: lelencházba. Bess minden ellenkezése dacára kénytelen ezt meglépni, se pénze, se lehetősége kitörni ebből a helyzetből, munkája elengedhetetlen a család (és saját maga) megélhetéséhez, a gyermek korai és elkerülhetetlen halálát okoznák a munkakörülményeiből adódó nehézségek. Csak annyit tud megtenni, hogy ismertetőjelet helyez el a lelencházban a kislánya holmija közé, amit a vezetőségnek elvileg meg kell őrizniük, másrészt szent fogadalmat tesz, hogy összegyűjti Clara kiváltásához szükséges anyagi fedezetet és magához veszi gyermekét. Hat év elteltével ez az összeg rendelkezésére áll, de lelencházi érdeklődésére kiderül, hogy már másnap elvitték a gyermeket, és állítólag ő maga volt ez a személy. Úgy tűnik, egyszerűen semmi nyom sem  marad, amin Bess elindulhatna. 

A másik főhős egy fiatal özvegy, Alexandra, aki a világtól elzárkózva neveli kislányát. Mindentől fél, mindentől retteg, és ezt környezetére is kivetíti: elvárja a köteles óvatosságot, amit szinte minden ügyben paranoiává képes kifejleszteni. Persze, különféle fondorlatok után kiderül, hogy Alexandra kislánya nem más, mint Bess Claraja, amire Bess is rájön, és megindul a harc a kislányért, először fű alatt, majd kisebb nyilvánosság előtt. Egyik anya sem finomkodik a módszerek megválasztása során.

Sok szereplős regény A lelenc, amely nem kímél egyik társadalmi osztályba tartozó szereplőt sem a karakterábrázolás során. A párbeszédek, leírások az olvasó elé varázsolják II. György Londonját, az akkori készségeket a megélhetéshez, a gyarlóságok kiélésének módozatait, a szegényebb népréteg kiszolgáltatottságát, tehetetlenségét és jogfosztását. A körülmények és lehetőségek hiánya miatt, az infrastruktúra fejletlensége miatt akinek nincs semmije, annak nagyon nincs semmije, az éhezés, a téli fagyoskodás akár mindennapos is lehetett abban a korban. Nem csoda, ha aljasságokhoz is folyamodik valaki, ha bosszúról vagy puszta létről van szó.

Úgy látszik, Stacey Halls kedveli az angol közelmúltat, pár száz évet megy vissza az időben, és az akkori viszonyokat ecsetelve helyezi kontextusba szereplőit. Így tesz a korábban magyarul megjelent művében, a Familiárisokban is (amit mellesleg szintén nagyon szerettem olvasni).

Az anya és a nevelőanya küzdelme a gyermekért eleve egyenlőtlen, az egyiknek mindene megvan jogai érvényesítéséhez, a másiknak csak az éles esze, futó ismeretségei és az adódó helyzetek maximális kihasználása jut. Egyik sem dönt teljesen helyesen, de a végére valamilyen módon happyendet tálal a szerző - amiért kárhoztatják is sokan. A lassú, de szemléletes és izgalmas történetmesélés bevonza az olvasót a cselekménybe, kíváncsivá teszi és nem ereszti. Van benne néhány csavar, amin el lehet csodálkozni, a happyendet pedig meg lehet bocsátani. Őszintén szólva, nem szerettem volna, ha Clara sorsa végzetesen rosszra fordul, és ha ezt csak úgy lehetett megoldani, hogy kecske is jól lakjon, káposzta is megmaradjon, nekem megfelel.

A gyönyörű, igényes külcsín már csak hab a tortán - nemhiába, KULT Könyvek sorozatába tartozik a mű.