Az Éden kapui - avagy töredékes hátsó kapu isten elméjébe

Kérem szépen, az idegenek már a speizban vannak, és itt a világ vége - ez az egy mondatos összefoglalója a Fumax Kiadó gondozásában megjelent Adrian Tchaikovsky Az Éden kapui című regényének, mégpedig egy változó elhallgatásával, ami úgy hangzik, hogy nem csak egy Föld van. (Ez azért hangyányit emel a téten.) Megismétlem: Nem. Csak. Egy. Föld. Van. És mindegyiknek kakukk. A három összetevő együtt letehetetlen sci-fit alkot.

Könyvajánló - Adrian Tchaikovsky: Az Éden kapui

Két lány a főhős (többek között, mert pl. Julien Sabreur titkosszolga és kocka barátnője se kutya), Lee (pakisztáni, állattant tanul a Readingi Egyetemen) és Mal (felsőbbrendű, lecsúszott gazdsági helyzetű, porcelánfehér, irodalmat tanul az Oxfordon). A történet kezdetén 19 évesek. Kedvenc foglalatosságuk: szörnyvadászat. Kriptidvadászok. Bodmini madárember? Jöhet. (Minden ezzel indul.) A madár kriptidek végtére is ritkának számítanak, és különben is, miféle szerzet az a „madárember”? A helyszínen azonban... Valami mégis volt ott, ami madárnál nagyobb, embernél egy kicsit kisebb. Másképp mozgott, mint bármi, amit addig valaha láttak. Nem repült vagy ugrált, mint egy kerti madár. Nem elnyújtott léptekkel szaladt, mint egy strucc, vagy egy csirkejelmezbe bújt fazon. Bármi volt is, egyenesen végignyargalt a keskeny közön, be az oltalmat adó sötétségbe.

Hét birka hullája, amiről le van kaszabolva hús, nem rágva: valamivel lefarigcsálva. A bőrük is eltűnt, a két lány mellett pedig egy szürke és megtépázott, hosszú farkú valami suhan el irreális gyorsasággal. Hú és hű, meg ha! A mezőn viszont ott a tulaj kocsija üresen, a levegő hirtelen lehűl, kövek "jönnek össze találkozni" és hirtelen félelmetes hóvihar támad. Kétszeresen hú és hű, meg ha!! ... Aztán Mal eltűnik, miközben ezek elől a madárszerű lények elől menekülnek, akik vadásznak rájuk. Mal nem került elő, már csak a holttestét keresgetik a hatóságok, azt is egyre lagymatagabbul - de Lee tudja, hogy szerelme egyszerűen csak máshová került, és ebben a világban sem élve, sem holtan nem fogja senki sem megtalálni... 

Az évek egyre telnek, míg egyszer csak Mal felhívja őt. Vagy valaki, akinek olyan a hangja, mint Malé. Csak egy helyet és időpontot jelentett be, és meg is szakította a hívást. Lee eldönthette, hogy 1) foglalkozik-e a hívással 2) elmegy-e a találkozóra. 

És Lee elment. 

Adrian Tchaikovsky magyar nyelvű műveiből néhány


Aztakurva, szusszantottam egyet a könyv legelején (mert az egytizedénél SEM járunk), és mérhetetlenül sajnáltam, hogy a szilvát elő kell készíteni aszalásra,  mert különben tönkre megy.... ááááá, tettem le görcsös vonakodással a könyvet, és tértem vissza viharos gyorsasággal az olvasáshoz, amint alkalmam adódótt rá. (Pedig itt még nem is halmozódtak a tétek, mint pár tucat oldallal arrébb.) (Igen, lehetett fokozni a nyomást.)

A mű szerkezete tagolt. Mindenféle okosságokat lehet olvasni biológiai, fizikai, kémiai változókról, amelyek nem egészen úgy zajlottak le, mint azt a társadalmilag elfogadott és propagált tudományok elképzelik (gyanítják, levezetik, sejtetik, stb.). A harmadik prof. Ruth Emerson agymenés olvasása közben határozott késztetést éreztem arra, hogy a hölgyet - minden tiszteletem dacára - szájbaverés kilátásba helyezésével gyorsabb információ áramlásra ösztökéljem, de legalábbis hátralapozzak, hogy MI VAN? Mert a Kalifornia Egyetem professzora folyton olyasmikkel operál, hogy oh, bocsánat, ez egy másik történet, aminek még nincs itt az ideje. (Szerintem felnégyelem.) Ráadásul MINDIG a legizgalmasabb részeknél emeli fel az ujját, hogy ooooké, akkor most megint én jövök. Ezt az idegesítő szokását szinte az egész regény folyamán fenntartja.

Amikor az okosságokat olvasom a párhuzamos világokról, meg Julien Sabreur titkosszolga különleges napjának beharangozását, visítani tudnék (holott AZ is izgalmas, amit éppen olvasok), hogy OKÉ, OKÉ, NAGYON ÉRDEKES, TÉNYLEG, KOMOLYAN, DE MI VAN LEEVEL ÉS MALLAL??!

Az alapfelvetés az, hogy az idegenek már a speizban vannak (A tizedes és a többiek című örökbecsű film után szabadon): létezik a sok intelligens civilizáció között  egy elképzelhetetlenül fejlett társadalom (mint később kiderül, ők a Vándorok),  valakik, valahol egy párhuzamos világban a Földön (?), az emberekhez képest félmilliárd évnyi (!!) fejlettségi előnnyel a tarsolyukban, akik már akkor a világűrt járták, amikor nálunk még a kezdetleges majom számított az értelem csúcsának. Ezek a hatalmas, értelmes lények halhatatlanok, és miután tengernyi idejük van, türelmesen szemlélődnek egy-egy változás kibontakozásakor. Aztán egy közéjük tartozó tudós megkondítja a vészharangot: mindennek vége. Mindennek véééége? - döbbennek meg ezek a halhatatlan, hatalmas ízeltlábúak (legalábbis azok, akik a Földhöz képest nem a sokadik naprendszerben nézelődtek az esemény bekövetkeztekor). De eggggészen' pontosan miért is van világvége? Mindenesetre a diplomácia, ahogy mondani szokták, annak művészete, hogy a jobboddal kezet rázz valakivel, amíg a ballal megkeresed a kést - igen, minden világban pont ugyanígy. Talán a kivéve a Vándoroknál. 

A szerző, Adrian Tchaikovsky

És legmélyebb sajnálatomra nem avathatlak be benneteket a továbbiakba, mindenesetre az eddig olvasottak csak a jéghegy csúcsán egy szőrszál keskenyebbik végének harmada. Sokkal bonyolultabb kérdésekre kell választ adni menetközben, mint amit elképzelni is bírnál - például vannak, akik összeöltik a világ sebeit vagy speciális területen alkotó tudósokat hajtanak fel, hogy összeadják tudásukat egy bizonyos óriási horderejű, világokon át felbukkanó, egyetemleges problémák megoldására - különösen azokat a személyeket, akiket a Jég (legyen ez bármi vagy bárki) felismert és hozzáférést biztosított nekik... a nem is tudom, mihez, jelentsen ez úgyszintén bármit is. Vannak, akik Halhálóban (?) tapogatva mentik a világot a mi londoni Természettudományi Múzeumunkban, de nem a mi világunkból valók. Ott vannak a Vándorok, akik... le sem lehet igazán írni, hogy kik ők. Mások tanulmányokat írnak ismert (?!) világok intelligenciáiról.  (Nem tudom, mit szívott ez a Tcaikovsky gyerek írás közben, de én is akarok.) (Ja, és haladéktalanul látni akarom filmen is ezt a történetet. Annyi effect és speciális helyzet van benne, jófajta bonírt humorral. Akciók tömkelege. Ez jobb, mint a legutóbbi csettintéses pasi, az a Tanus figurás film. A végtelen megértés csábítása jobb minden drognál vagy szexnél, pedig azok sem semmik. A kijelentésen generációk is elrágódhatnak, miszerint ez a Föld nem a te Földed, hanem a mienk, és igenis, léteznie kell(ett) egy mindennél öregebb Földnek is, mert az időbeli elágazások nemcsak tudományosan leírhatók, hanem ismételhetők is.) (Akkor most leesett az állad?)

Mi haszna lett volna a pontosabb tudásnak? Semmi értelme mindent megtanulni a kvantum-összefonódásról, amikor még mindig dárdát kell döfni az őstulokba, ha vacsorát akarsz.

És akkor még dr. Khan elméleti fizikus kriptoinformàciós transzformális teréről egy szót sem szóltam.

Szóval világvége, de hogyan? Végül is egy multiverzumot nem lehet csak úgy a busz alá lökni. Mindenki úgy látja, az egész univerzum magába fog omlani, akár egy megrepedt jégszobor. Van, aki olyan megoldásra jut, hogy a multiverzum megmentése ugyan lehetetlen, DE az ő világa azért már más elbírálás alá esik, mert szerinte valahol létezik egy gép vagy ilyesmi - az eredet, amit "csak" meg kéne találni és aztán...

Az utolsó rész változóinál konkréten úgy éreztem magam, mint négy évtizeddel ezelőtti lánykoromban, amikor a megfelelő pasi egy lakodalomban a csárdás alatt megpörgetett, én pedig elbűvölve, időből kiszakadva azt sem tudtam 1) ki vagyok 2) hol vagyok 3) ez a helyes csóka majdnem azt csinálhat velem, amit csak akarok. Szóval: mindennek vége - már megint? Vagy mégsem? Hány változó létezik és mi mennyiről tudunk?

Azt gondolom, muszáj figyelmesen újra elolvasnom, hogy maradéktalanul meg is értsem mindazt, amin a kíváncsisággal párosult nebassz' áthajszolt. Vannak történések, amiket fel sem fogtam, és egyszerűen muszáj megértenem. Voltál már így egy regénnyel? Érted, mire gondolok? Hiába kitaláció, hagymázos álom, de annyira lebilincselő, hogy nem lehet nem olvasni.



A kötetet a Fumax Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, melyet ezúton is köszönünk!

Tetszik, amit olvastál? A borítóképre kattintva kedvezményes áron megrendelheted a kiadó honlapján!

Kövess minket Facebookon!

Eredeti cím: Doors of Eden
 
Sorozat: SF Extra
 
Írta: Adrian Tchaikovsky
Műfaj:  sci-fi
Fordító: Galamb Zoltán
 
Méret: 142x198 mm
Formátum: keménytáblás
Terjedelem: 592 oldal

Share:

Megjegyzés küldése

Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes