500 év felfedezőútjai

Könyvajánló: María Aldave: 500 év felfedezőútjai


Fernão de Magalhães, vagy ahogy mi ismerjük: Magellán vezetésével 1519-ben indult útjára egy expedíció, amely végül három év alatt körülhajózta a Földet, bebizonyítva, hogy körbejárható. Ennek az 500. évfordulója alkalmából a spanyol María Aldave összeállította az elmúlt 500 év legnagyobb felfedezőiról és útjairól szóló gyönyörű, színes albumát, amelyet a Kossuth Kiadó hozott el számunkra.



A kötetben azonban nem csak erről a vállalkozásról esik szó, szót ejt a már ókori idők óta használatos kereskedelmi utakról, azok hosszáról, változásairól a különféle érák alatt, és hogy milyen termékek cseréltek gazdát. Az egyik legismertebb a selyemút, amely a távoli Kínát kötötte össze a Földközi-tenger térségével. A hosszú kereskedelmi útvonal, amelynek egy szakasza ma már a Világörökség része, nagy múltra tekint vissza, még időszámításunk kezdete előtt, Nagy Sándor hódításai (i. e. 327 körül) nyomán indultak az első árucserék a térségben, ám ekkor még India egyes részei, és a mai Üzbegisztán, Afganisztán területe között zajlott leginkább a kereskedelem, több város is épült az útvonal mentén, ami egyre inkább fellendítette. I.e. 114-ben a kínai Han-dinasztia idején nyitották meg az útvonal közép-ázsiai szakaszát, bár kereskedelem korábban is folyt a térségben, ilyen szervezett módon akkor először. A selyemút hamar elérte a Földközi-tenger partjait is. Az ókori rómaiakat elvarázsolta a selyem, amelyért hajlandóak voltak sokat fizetni, pénzben és egyéb árucikkben is - Kína római neve Sericum, vagyis a selyem országa. Ez a kelme rendkívül drága volt, ráadásul készítésének titkait csak a kínaiak ismerték, akik évszázadokig titokban is tudták tartani. Az út hosszú - 1-2 év -, veszélyes, a Takla-Makán sivatagban időjárási problémáknak, máshol útonállók támadásainak vagy betegségeknek, baleseteknek voltak kitéve az utazók, és persze a kereskedelmi vám is magas volt. A Szenátus meg is próbálta betiltani a selyem importját, de gyakorlatilag a teljes római nép ellenállásába ütköztek. Érkezett még papír, amely szintén kínai találmány, iránytű, tea, fűszerek és lőpor is. Nyugatról elsősorban sárgadinnyét, gránátalmát, uborkát, fokhagymát, szezámmagot és sárgarépát szállítottak kelet felé, és innen érkeztek a gyors lovak, amelyek hatalmas katonai fölényt jelentettek Kína számára a környező népekkel szemben évszázadokig. És ez csak egy a számos út közül, amelyet taglal a kiadvány.



Szó esik Vasco da Gama útjáról, amely nyomán az ún. Fűszerút alakult ki, amely Indiát kötötte össze Kelet-Afrikán át Európával. Természetesen Amerika felfedezése sem maradhat ki, sőt, Eldorádó útja is helyet kapott, és olyan meghatározóvá váló termékek, mint a kakaó, az ezüst és a tömjén is szóba kerül. Ezután érünk csak el Magellán és Elcano útjához (Magellán nem tért vissza az útról, a Fülöp-szigetek térségében vesztette életét, onnantól Elcano kapitánysága alatt folytatták az utat).

Szóba kerülnek olyan hatalmas jelentőségű utazások, mint Cook útja a Csendes-óceánon, az aranyláz útjai Amerikában, a rabszolgautak, amelyeken keresztül az afrikai rabszolgákat szállították Amerikába, de még a Nílus forrásának kutatása is. Aztán egy újabb rejtély, amely évszázadokon át izgatta az embereket: létezik-e az Északnyugati és az Északkeleti átjáró? Ezeknek a sikertelen és végül sikeres útjairól is szó esik, és végül az Antarktisz felfedezésével zárul a kötet.

Gyönyörű, színes és informatív, megmondom őszintén, azt hittem, hogy a benne taglaltak minimum 80%-a nem lesz már ismeretlen előttem, mindig is nagyon szerettem a hasonló könyveket és érdekeltek a felfedezések, évtizedekkel ezelőtt Francis Drake, Magellán és Cook útjairól és életéről tartottam előadásokat szorgalmi ötösért, gyakorlatilag az összes magyar nyelven létező könyv, füzet és kiadvány megvan a nagy utazókról. De így is tele volt új vagy már elfeledett információval, jól elhelyezi térben és időben az eseményeket, és rengeteg mellékszereplőre és termékre és részinformációra kitér, mélyebb összefüggéseket is bemutat, ahogy az utak titkos céljait is. 


És mindemellett egyszerűen jó kézbe venni, gyönyörű, tele színes képekkel, térképekkel, rajzokkal, illusztrációkkal, portrékkal, és a kötetet különlegesebbé teszi, hogy az oldalak térképrészleteket ábrázoló keretet kaptak. Mindazoknak, akik érdeklődnek a hasonlók iránt, és tizenéveseknek, akiknek az érdeklődését szeretnénk felkelteni a történelem és a földrajz iránt, ajánlott olvasmány, a polc egyik dísze lehet.

Köszönöm a lehetőséget a Kossuth Kiadónak! A könyv a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron.



Share:

Megjegyzés küldése

Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes