Zsidó mesék, legendák, történetek

Könyvajánló - Bajzáth Mária: A rabbi és az oroszlán

"A rabbi és az oroszlán Bajzáth Mária mesepedagógus és budapesti zsidó iskolák együttműködésében jött létre, hogy a mesék megbízható és helyes ismereteket tükrözzenek a zsidó kultúráról, és egyúttal vallási hovatartozás nélkül, szülők és a gyerekek számára irodalmi élményt is nyújtsanak."

A Kolibri Kiadó gondozásában Bajzáth Mária már számos mesekönyvvel örvendeztette meg a család legkisebbjeit. A Népmesekincstár Plusz A rabbi és az oroszlán című kötete egy igazi hiánypótló alkotás, melyben 70 zsidó történet, mese és legenda kapott helyet.

Ez egy szuper gyűjtemény az életről, az élet legfontosabb kérdéseiről és a jellegzetes zsidó ünnepekről. A szerző a meséket több, mint egy tucat fejezetre bontotta különböző kategóriák szerint, mint például állatmesék, családról szóló történetek vagy épp a hitvilág köré épült sztorik, melyek más népmesékhez hasonlóan gondolkodásra ösztönöznek, tanulságokat tartalmaznak, tükröt tárnak az olvasó elé az életről.

Felbukkannak a jellegzetes elemek, mint a bölcsek, a szegénylegény vagy épp a minden magának akaró, kapzsi uralkodó. És, mint azt a mesékben már megszokhattuk: a jó elnyeri jutalmát, a rossz pedig ráfarag, de mindig ott a lehetőség, hogy kijavítsa a hibáit. Rengeteg fontos mondanivalója van a történeteknek. Nem egyszer kerül középpontba a kitartás, a tisztesség, az odaadás, az összetartás, a törődés, de persze bolondos karakterekben sincs hiány.

Ráadásul még mi, felnőttek is tanulhatunk belőle. Például ezt:


– No, hiszen, mit tanulhatnék én egy gyerektől? – álmélkodott Zuszja.

– Három dolgot is! – monda a mestere. – Először is: egy gyerek nem elmélkedik azon, hogy mi a boldogság, hanem boldog.
Másodszor: egy gyerek sosem unatkozik, mert mindig elfoglalt, mindig csinál valamit. És a harmadik: ha a gyerek valamire vágyik, addig visít, amíg meg is kapja.

A hétköznapi élet szerves részeként a vallás sem maradhatott el. Sok érdekességet olvashatunk a különféle ünnepekről, hagyományokról, ételekről, emberekről, ezáltal segít megismerni egy kicsit más kultúrát, de azt is megmutatja, hogy attól, mert valaki másban hisz, emberi értékeiben nem is olyan más, mint akárki más.

Ez egy nagyon színes, izgalmas, változatos gyűjtemény, mely az életünkben elengedhetetlen értékeket és igazságokat tartalmazza. Rávilágít az ember gyengeségeire, erősségeire, tanulságokkal szolgál, gondolkodásra sarkall, miközben szórakoztat. Ezeket a történeteket pedig Herbszt László illusztrációi tesznek teljessé.

a-rabbi-es-az-oroszlan.jpgA kötetet a Kolibri Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, melyet ezúton is köszönünk!

Tetszik, amit olvastál? A borítóképre kattintva kedvezményes áron megrendelheted a kiadó honlapján!

Kövess minket a Facebookon is!

Dragalád visszavág és Nahát, ezek az egyiptomiak!

Mikulás és a sértődött 55 éves

Három kiváló kötet, amelyek segítenek játszva tanulni matematikát, kémiát, fizikát és történelmet

Share:

Megjegyzés küldése

Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes