A csütörtöki nyomozóklub - Itt mindenkinek megvan a maga története

Négy valószínűtlen barát egy nívós öregotthonban, akik régi, megoldatlan gyilkosságok rejtélyeit bogozzák csütörtökönként - egy kegyetlen gyilkosság, ami félresöpri az összes régi ügyet - isten hozott a csütörtöki nyomozóklubban! A filmjogok is elkeltek, Steven Spielberg úgy gondolta, van benne filmes potenciál - és ha ő úgy gondolja, akkor van is.

Könyvajánló: Richard Osman: A csütörtöki nyomozóklub

A kiemelt színvonalú angliai öregotthonban négy jó barát összefog saját szellemi frissességük megőrzése érdekében, és csütörtökönként nyomozó klubot tartanak, ahol régi, felderítetlen bűnügyeket igyekeznek megoldani. Ráérnek, időből van a legtöbb (és egyben a legkevesebb) nekik, de régi készségeik sem tompultak, dacára annak, hogy a klubtagok, Elizabeth, Joyce, Ibrahim és Ron már a nyolcvanhoz közelítenek. Nem kell félteni őket, van még pár trükk a tarsolyukban, amire senki sem számít.

Főleg akkor lesz kiélezett a helyzet, amikor igazi bűntény történik az öregotthonnak helyet biztosító településen, és az idősek belevetik magukat a nyomozásba. Manipulálnak, intrikálnak, együttgondolkodnak és cselekszenek az ügy érdekében, pláne, hogy az öregotthon sorsát is érint(het)ik a bűnügy következményei.

Az öregek tehát nyüzsögnek, simán visszaélnek hajlott korukkal, szívességeket kérnek és hajtanak be, véletlenül találkozgatnak ezzel-azzal, kiásnak egy emberi combcsontot, régi fotókat bányásznak elő, amin kiszúrják, hogy... és egyebek... körülöttük hullanak az emberek, ők pedig tobzódnak a nyomozásban, fontoskodnak, ötletelnek, színlelnek, ide-oda elutazgatnak vagy telefonálgatnak az ügy érdekében, meggyőzik a hatóságot, hogy sokkal egyszerűbb lesz, ha lenyelik büszkeségüket ÉS együttműködnek velük és a többi. Akkorákat nevettem... Mire hőseink elérték ezt a kort, hozzászoktak ahhoz, hogy az eredményhez nem ügyvédek meg bíróság szükséges, hogyisne, hiszen az hosszadalmas és körülményes! Inkább elutaznak Ciprusra, mert mi az nekik... gyóntatnak és gyónnak nekik. Blamák, intrikák, szóra sem érdemes szégyellnivalók, és a végefelé Elizabethnek az a véleménye, hogy kicsit jobban meg kellene kapirgálni a szentéletű apácákat, valaki pedig, miután megszorongatják, "bead" ötezer eurót a talált tárgyak osztályára. Elizabeth fejben kezdi összerakni a kirakós darabjait - de eleinte teljesen elképzelhetetlennek tűnik a kirakott kép. 
A végén ott tartottam, hogy bakker, van még 20 oldal és én még mindig nem tudom tuti biztosra, mi lesz a végkifejlet. Azért volt nyomozóként ez elég szégyen, még ha bő két évtizede is gyakoroltam utoljára ezt a tevékenységet... és nagy dicsőség a szerzőre nézve.

Azon morfondírozok, milyen szavakkal fessem le, mik a mű erősségei, miért ajánlom jobban az olvasók figyelmébe a szokványos krimiknél, mert hogy szívesebben olvastam, mint egy klasszikus krimit, az biztos. Mindenekelőtt külön pikantériája a műnek, hogy az idősebb emberek, életük végefelé egészen más prioritások alapján élik az életüket és hoznak ítéleteket, mint fiatalabb társaik. Nem törvények és hatóságok érdeklik őket, hanem az ember és a cselekedetei - annak minden aspektusából. Nincsenek skrupulusaik az eredményhez vezető úton, legyen az etikátlan vagy akár törvényen kívüli IS. Kétes nyomozási cselekmények végrehajtása során számukra a börtön nem eshetőség büntetésre... de valahogy még azt is kimagyarázzák. 
Richard Thomas Osman (született: 1970. november 28.) angol televíziós műsorvezető, producer, komikus és író, számos televíziós vetélkedő kitalálója, illetve résztvevője

Sokkal esendőbbek, mint egy életerős nyomozó, ugyanakkor, ami hiányzik fizikumukból, azt az összefogás és a nyilvánosság erejével és - hát igen - a pénzükkel pótolják. Hiszen nyolcvan körül mire is spórolna annyira az ember? Éles eszük és semmilyen píszit nem tisztelő nyelvük alapvető igazságokra és összefüggésekre tud rájönni, meghökkentően pimasz beszédük pedig bármilyen csavart észjárású bűnözőt kibillent addigi egyensúlyából.

A krimiszálon túl az idősek mindennapjaiba is betekintést kap az olvasó. Milyen a társát túlélt özvegynek, hogyan érdemes hozzáállni a kommunikálni sem képes kómás beteghez, milyen - laikusként, fiatalként szóra sem érdemes - traumák keseríthetik az öregemberek mindennapjait, hogyan tudnak túllendülni testi-lelki fájdalmon pusztán a humor segítségével, hogy a szellem frissentartása milyen fontos - ezek mind akár finom öregedési kalauzként is szolgálhatnak a fiatalabb olvasóknak: bizony, negyvenen, hatvanon túl is van élet. Már ha megéri az illető. 

És a humor, meg az éles szögváltások - ez a végső konklúzió, ami miatt a csavaros, fordulatokban gazdag krimit a nagyérdemű figyelmébe ajánlom. Nem véletlenül kiáltották ki a megjelenés évében, 2020-ban az év krimijének, Angliában fél év alatt meghaladta az 1.2 millió eladott példányt, Steven Spielberg pedig megvette a filmjogokat. (Mondom: Steven Spielberg. Megvette.) További jó hír, hogy lesz folytatása is a műnek, sorozatnak tűnik a moly.hu adatlapja szerint. Én tűkön ülve várom a következő részt! Miért? Ahogy Mark Billingham írta a műről: "izgalmas, megható, hangosan röhögős".



A kötetet  az Agave Könyvek bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, melyet ezúton is köszönünk!

Tetszik, amit olvastál? A képre kattintva kedvezményes áron megrendelheted a kiadó honlapján!

Kövess minket a Facebookon is!

Cím: A csütörtöki nyomozóklub
Szerző: Richard Osman
Fordító: Orosz Anna
Kiadó: Agave Könyvek
Oldalak száma: 368
Megjelenés: 2021. május 04.
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789634199236

Share:

Megjegyzés küldése

Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes