A lelkek kútja

Fortélyos Maugis és társai a mágikus kapun átkelve egy idegen földrészen találják magukat. Ez Zengoraz, a hét sziget világa, mely mintha csupán kifordított mása lenne otthonuknak. Dacolva a rájuk törő veszedelmekkel, a csapat akaratlanul is belekeveredik a szigetlakók közt dúló különös háborúba.

Maugis hamarosan ráébred, hogy az Aranyváros utáni kutatásuk immár többről szól egyszerű kincsvadászatnál, és döntéseik két világ sorsára lehetnek kihatással. De mit is tehetne egy varázslótanonc, aki még nem teljesen ura saját hatalmának?

Ebben a kötetben Maugis kerül abszolút középpontba, róla tudunk meg többet, míg a társai kissé háttérbe szorulnak, ez azonban nem árt a történetnek. A szerző, Stian Skald bár nem eresztette bő lére most sem, csupán 176 oldal a kötet, és a szokottnál kisebb alakú, mégsem hagyott ki semmit a történet ívéből. Ügyesen adagolta az információkat, és bemutatta ezt az új világot, Zengorazt.  Az események kicsit gyorsabban követik egymást, sokkal mozgalmasabb ez a kötet, és váratlan fordulatokból sincs hiány. 

Az első részről azt írtam, hogy kényelmes fantasy, amely egyben nosztalgikus is. Ezt a vonalat abszolút viszi tovább a folytatás is: a nosztalgikus érzet itt is megvolt, ami inkább a történet egyszerűbb levezetésének köszönhető. A mai modern fantasyk nagy hangsúlyt fektetnek a világépítésre, nem csak a hőseink és az épp szóban forgó események bemutatását tűzik ki célul, hanem tényleg egy különálló, kerek egész világot alkotnak meg a szemünk láttára, ugyanakkor a történetek összetettek, a karakterek nem egysíkúak, nem válik el annyira élesen a jó és a rossz, nem csak a feketét és a fehéret mutatják be. A "Tolkieni" fantasy egyszerre jeleníti meg mindkettőt: egyrészt egy egész, alaposan felépített világot kapunk A Gyűrűk Urával és leginkább a többi, Középföldét bemutató könyvvel; ugyanakkor a jó és a rossz nagyon világosan és egyértelműen elkülönül, még akkor is, ha akad a jók között is olyan, aki rosszá válik. Klasszikus mese a jó és a rossz küzdelméről, ahol a rossz egyszerűen csak azért rossz, mert rossz. 

Stian Skald története hasonlóan egyértelmű, valódi nosztalgikus fantasy ebből a szempontból, bár itt már mélyebbre ásunk azért a karakterekben - főleg Maugiséban. Sajnos kevesebbet tudunk meg az egész világról, a társadalom felépítéséről és működéséről, mint szeretném, mégis nagyon jó élmény volt olvasni ezt a könyvet. Valódi kalandregény, az a fajta, amitől tudod, mit várhatsz - és ezt szerencsére teljesíti is. Gyorsan olvasható, izgalmasabb és mozgalmasabb, mint az első, de a könnyedségéből nem veszített, egy valódi egydélutános szórakozás, ami után azt kívánod, bár lenne 300 oldallal több, hogy alaposabban megismerd, aztán rájössz: pont így jó. Lehet, hogy hosszabban nem működne, mert úgy már egy kissé más stílus kell, más történetvezetés. De így pont jó. Egy kellemes aperitif, ami meghozza az étvágyat valami hosszabbhoz vagy egészen máshoz, vagy éppen egy falat desszert, ami lezár egy jól sikerült étkezést. 

Mostanában kevés fantasy került elém, leginkább azért, mert viszonylag kevés jelenik meg, viszont nagyon sok krimi-thrillert (és életrajzokat) olvastam az utóbbi időben, aminek nagyon örülök egyébként, mert az egyik kedvenc műfajomnak mondható a krimi-thriller. Ezekből kellemes felüdülés és jó kikapcsolódás volt ez a kötet.

Az elveszett aranyváros keresése c. kötetről itt írtam

A könyv az Underground Kiadó támogatásával, magánkiadásban jelent meg. Elérhető a kiadó oldaláról a borítóra kattintva.

Ami még érdekelhet