Az Ekbom-szindróma egy ritka pszichés betegség, amikor a beteg úgy érzi, hogy rovarok, férgek élnek és mozognak a bőre alatt. Mi okozza ezt a szörnyű érzést?
A betegség másik neve igen beszédes: bőrférgesség-téboly. Az ebben szenvedők úgy érzik, hogy különféle rovarok, hangyák, bogarak, férgek élnek a bőre alatt, rágják belülről. Ezzel az állapottal leggyakrabban a jellegéből adódóan bőrgyógyászok találkoznak először, és sokszor nagyon sok időbe telik, hogy egyáltalán felmerüljön az Ekbom-szindróma gyanúja. Ennek elsősorban három oka van: először is ki kell zárni tényleges bőrbetegségeket és egyéb kórokat, mint pl. a rühesség, ami tényleg azt jelenti, hogy apró rovarok élnek a bőrben. Másodszor rendkívül ritka betegségről van szó, nincsenek is megbízható adatok a betegek számait illetően, egy amerikai felmérés szerint nagyjából 100 ezer emberből 2 szenved ettől élete egy szakaszában, ráadásul lehet elsődleges és másodlagos állapot is, lehet csupán egy résztünete egy skizofrén vagy egyéb pszichés beteg tünetegyütteseinek (fontos, hogy ebben az esetben nem Ekbom-szindrómáról beszélünk, csupán egy összetettebb betegség résztünetéről). Harmadszor pedig az Ekbom-szindrómában szenvedők teljesen normális életet élnek, semmiféle egyéb pszichés tünet nem társul a betegséghez.
A betegség kialakulása nem ismert, de kétszer gyakrabban fordul elő nőknél, mint férfiaknál, és legfőképp 60 évnél idősebb betegeknél alakul ki. Tapasztalatok alapján fiatalabb pácienseknél inkább kísérőtünet, gyakran kapcsolódik hipochondriához és társulhat hozzá tisztaságmánia is, illetve olyan fiatalabb embereknél fordul elő, akik szociális jellegű fóbiáktól szenvednek.
Az Ekbom-szindróma tünetei között nem csak bőrférgesség érzése fordul elő, lehetnek hallucinációk is, amikor a beteg látja is, ahogy a bőre alatt mozognak a rovarok, és végtagzsibbadás is előfordulhat. Gyakoribb, hogy valamelyik, ritka esetben mindkét karon érzékelik, leginkább a felső végtagokhoz kapcsolódó betegség.
Nevét a svéd neurológusról, Karl-Axel Ekbomról (1907-1977) kapta, aki először orvosként dolgozott, majd 1958-tól az Uppsala-i Egyetem neurológusprofesszora volt. 1937-38-ban adta ki több pszichés betegségre kiterjedő tanulmányait, ekkor írt erről a betegségről is.
Kezelése a többi pszichés betegséghez hasonlóan történhet gyógyszeres és terápiás kezeléssel is, ebben az esetben a terápia elengedhetetlen, ráadásul hosszú folyamat és rendszeres részvételt igényel, mert krónikus, hosszú ideje fennálló pszichés állapotról van szó addigra, amíg a beteg orvoshoz fordul és egyáltalán kiderül, hogy ez áll a háttérben. A betegségnek inkább pszichés szövődményei lehetnek, kialakulhat bizonyos fokú tisztaságmánia az érintetteknél, konkrét veszélyt egyedül az jelenti, ha a betegek véresre vakarják magukat, hogy eltávolítsák a képzelt rovarokat a bőrük alól. A betegek gyakran elutasítják a pszichoterápiás kezelést, mondván, hogy pszichésen nincs semmi bajuk, és nem fogadják el, hogy csupán egy téveszméről van szó. Éppen ezért noha a pszichoterápia az egyetlen hatásos kezelés, sokszor mégis a bőrgyógyászok azok, akik a pszichiáterekkel közösen dolgozva ártalmatlan, viszketést enyhítő krémekkel és placebokkal, és elsősorban meditálásra való késztetéssel kezelni tudják az állapotot. Ennél is, mint sok hasonló betegségnél, a legfontosabb a kialakult orvos-beteg bizalom. Az Ekbom-szindrómások közül csak kevesen ismerik fel, hogy pszichés betegségről van szó, és nem fizikai tünetekről, mivel a legtöbb esetben nem kapcsolódik más pszichotikus tünethez, vagy ennek nyomán alakul ki.
Egy szörnyú betegség: a Dalmau-szindróma
Kövess minket a Facebookon is!
Megjegyzés küldése