Jacob védelmében

 

Könyv- és sorozatajánló: William Landay: Jacob védelmében

Mi az, amit megtennél a gyerekedért? Bármit? Még akkor is, ha esetleg bűnös?

2_19.png

A hétvégén nem aludtam sokat. Szombaton gondoltam, hogy kipróbálom az Apple TV+ ingyen egy hetét, azalatt megnézem a Defending Jacob, vagyis a Jacob védelmében c. könyvből készült sorozatot, amelynek a főbb szerepeiben csupa olyan színész van, akit kedvelek: Chris Evans, alias Amerika Kapitány az apa, Andy Barber, Michelle Dockery, alias Lady Mary Crawley a Downton Abbey-ből az anya, Laurie Barber, és a kérdéses 14 éves Jacobot Jaeden Martell játssza, akit láthattunk pl. az Azban is, de emlékezetes alakítást nyújtott a Knives Out (Tőrbe ejtve) c. szuper krimiben is, mellesleg Chris Evans oldalán. A sorozat adaptálásában aktívan részt vett a könyv szerzője, William Landay is.

Egy hosszú élet során harminc-harmincötezer napot kell túlélnünk, de csak néhány tucat van közöttük, ami igazán Számít, amikor Valami Emlékezetes Történik. A maradék – az életünk zömét kitevő több tízezer nap – jelentéktelen, rutinszerű, monoton. Gyorsan letudjuk, és rögtön el is felejtjük. Amikor visszagondolunk az életünkre, hajlamosak vagyunk elsiklani a számok fölött. Csak a szépre emlékezünk, a többit pedig elfelejtjük.

Tervben volt, hogy az ingyen hét alatt szétnézek azon a platformon, hogy megéri-e néha-néha felvenni a repertoárba az HBO és a Netflix mellé, és egy-egy hónapra előfizetni. Egyébként igen, megérné... viszont nem tudom, mi okozza a problémát. Nincs egy deka Apple-eszközöm sem, először is meg kellett fejtenem, hogy hová is kéne regisztrálni ahhoz, hogy egyáltalán be tudjak lépni a felületre. És aztán az ingyen egy hét. Ha felhasználnám, feljön egy fehér ablak, és az először naaaaagyon sokáig fehér is maradt. Nagyjából 50 próbálkozás, rövidebb-hosszabb várakozás után végre bejött: kattinthattam a folytatás gombra. Ami után szintén egy fehér ablak, ami nem tölt be... Az agyérgörcs szélén álltam, és előfizetni sem lehet, amíg nem használtam fel az egy hetet, ha meg esetleg nézni sem tudom, akkor nem is akarok előfizetni egyébként sem... a szombat estémből nagyjából másfél óra ezzel telt, végül meguntam, és este 10 körül nekiálltam sorozatbaráton a sorozatnak. Nem volt egy nagyon bölcs gondolat, mert kisebb-nagyobb megszakításokkal végül hajnali 2-ig néztem, az első négy részt... utána pedig előkerestem a könyvet, és fél 5-ig olvastam. A vasárnap már jobb volt, ebéd után rögtön nekiálltam a maradék négy résznek a sorozatból, így kora este folytattam is a könyvet. Szóval nem túlzás: a hétvégém minden szempontból Jacobbal és a családjával telt. 

De mi is történt Jacobbal? A fiú 14 éves, az apja 22 éve sikeres kerületi ügyész, egy gazdag környéken él, egy jó nevű magániskolába jár. Egy nap a sulitól nem messze a parkban holtan találják egy osztálytársát, három szúrással ölték meg. Jacob hamar a figyelem középpontjába kerül, mert neki volt egy kése (ami nem kerül elő), és az ujjlenyomatát megtalálták a halott fiú pulcsiján. Andy, aki eredetileg az ügy felderítésén dolgozott, így félreáll, és hamar a másik oldalon találja magát. Az ügyet kissé idegesítő ügyésztársa, a kimondhatatlan és leírhatatlan nevű Neal Logiudice kapja meg, aki hamar vádat emel Jacob ellen, mert a vallomásában ellentmondások vannak. 

Andy és Laurie azonban kitart a fiuk mellett. Szinte a végsőkig. Az életüket megnehezíti az, hogy Andynek van egy nagy titka a múltjából, amiről még imádott felesége sem tudott. A család mindent megtesz, genetikai vizsgálatot és mindenféle pszichológiai vizsgálatot kérnek Jacobra, hogy megvan-e benne a "gyilkos gén", hogy mekkora az EQ-ja, IQ-ja, mennyire empatikus, stb. Jacobnak nem áll jól a szénája, az egész családot kiközösítette az álszent, gazdag kisvárosi közeg, és bár a szülei mellette állnak, Laurie és Andy mégsem ért egyet. Laurie hajlamos a "bolhából elefántot csinálni", ahogy Andy jellemzi, Andy azonban hajlamos teljesen normális gyerekkori hülyeségnek, afféle fiúdolognak tekinteni a kissé vadabb, a megszokottól kissé eltérőbb, agresszívabb megnyilvánulásokat is. A nyomozás közben felmerül egy, a közelben lakó bejegyzett szexuális ragadozó neve is... és a tárgyaláskor még közel sincs vége a történetnek...

Logiudice rám nézett, és mit látott? Egy bűnözőt? Áldozatot? Egy biztos: csalódást okoztam neki. Kétlem, hogy átlátta volna a helyzetet: hogy vannak a halálosnál is végzetesebb sebek, amelyek a törvény bináris rendszerében- bűnös/ártatlan, bűnöző/áldozat- nemhogy gyógyíthatatlanok, hanem egyenesen értelmezhetetlenek is. A törvény kalapács, nem szike.

Megrázó élmény volt mind a könyv, mind a sorozat. Voltak ugyan változtatások a sorozatban a könyvhöz képest, de egyiket sem érzem feleslegesnek vagy zavarónak. A színészek nagyon jól helytálltak, és meggyőződésem, hogy ez a történet sok szempontból jobban működik filmen, mint papíron. Az ügyes beállítások és a magával ragadó játék sokat nyom a latba, de épp olyan izgatottan olvastam a könyvet is közben, hogy lássuk, mennyiben más, mennyiben részletesebb. William Landay jól mesélte el ezt a történetet, nagyon szerettem a tárgyalótermi részeket is, a pszichológiai részeket is, ügyesen érzékeltette a megváltozó hangulatokat, a bizonytalanságot, a pillanatot, amikor valaki úgy döntött, szebb a szemellenzős világ, mert nem bírná elviselni a valóság súlyát. Noha a végére semmi sem derül ki 100%-ig biztosan, nem is kell. Ez a történet egy család széthullását, a közösség kirekesztését, a hazugságra épült életek vakságát, a tipikus amerikai külváros álszentségét és rejtegetését mutatja be egy korábban sikeres ügyész, az apa szemén keresztül. Erőteljes dráma, ami megdöbbentő véget ért. A könyvben és a sorozatban is végig nyomon követjük Andy későbbi kihallgatását, amit időről időre megszakít egy előreugrás a történetben. Ám e kihallgatás oka és célja csupán a végén derül ki számunkra. Nagyon ajánlom mindkét alkotást.

A kötet elérhető kedvezményes áron a hazai kiadó, a Könyvmolyképző oldalán. Kattints a borítóra!

 

 

Kövess minket Facebookon!

 

 

Könyvmolyképző, Szeged, 2013
512 oldal
keménytáblás
ISBN: 9789633733592
Fordította: Molnár Edit

Share:

Megjegyzés küldése

Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes