Tizenkét éves voltam, mikor először jártam vízen

 

Könyvajánló - Paul Auster: Mr. Vertigo

Ez a kötet nyitómondata, és már sokat elárul abból, milyen is ez a kötet. Zseniális.

Paul Auster 1994-ben írta meg ezen könyvét, pontosabban akkor jelent meg eredetileg, 1998-ban jött először magyarul, és most a 21. Század Kiadó egy csodás külsejű, igényes, minőségi, kemény kötéses írói életműsorozatban, egységes kiadási tervvel sorra jelenteti meg az amerikai posztmodern szerző könyveit. Eddig 8 kötete jelent meg, és olyan jól mutatnak a polcon egymás mellett, hogy ez az a sorozat, amit érdemes méterre is megvenni - de elolvasni még inkább.

– Pénz, pia és szex. Ezek az örökké való igazságok.
– Ebben a sorrendben?
– Amilyen sorrendben akarod. E nélkül a világ szomorú és komor hely volna.

1_153.jpg

St. Louis az 1920-as években - itt kezdődik a cselekmény

A kötet főszereplője egy árva gyerek, Walt, és a titokzatos jótevője és mestere, a magyar zsidó származású Yehudi, aki az utcáról szedte össze a fiút, hogy aztán megtanítsa levegőben és vízen járni. Már itt is látszik, hogy egy sorát sem kell komolyan venni, Auster játszik velünk és játszik nekünk, de közben mégis a fiú életén keresztül egy egész ország történetét és fejlődését meséli el, a néhol gúnyos, néhol finom humorral operáló vérbeli pikareszk olyan dolgokról mesél és tanít, amelyek mindannyiunkat foglalkoztatnak. Nem veszi magát túl komolyan, sőt - és épp ettől lesz szerethető, bájos, még ha a Ku Klux Klan berkeiben vagy a népesség legaljával - gonosztevőkkel, gyilkosokkal, tolvajokkal és a maffiával járunk is "kéz a kézben". Persze itt is megjelennek a szokásos képei: a létről való elmélkedés, az írással való kacérkodás az egyik szereplőtől, az író megjelenítése a regényen belül. 

A felnőttek felfoghatatlan lények, és ígérem, hogy ha majd egyszer felnőtt leszek, írok egy levelet régi magamnak, és elmagyarázom, hogyan válnak ilyenné – de most elegem van belőlük.

Mind a nyolc 21. Százados Austert olvastam eddig, és a kedvencem egyértelműen a Timbuktu lett, de mindegyiket kedvelem. Na Mr. Vertigo hamar méltó vetélytársa lett Csonti úrnak, de az elsőséget azért nem olyan egyszerű elorozni egy kutyától, aki követte a gazdáját. Paul Auster számomra még mindig nagy meglepetés. Meglepetés, mert már rég rájöttem, hogy úgy általában nem szeretem a posztmodern irodalmat. Vannak persze kivételek, de a legfőbb kivétel Auster. Ez a regény egy vérbeli pikareszk, és épp ezért már az elején féltem tőle: hátha ez lesz az első Auster, ami nem tetszik? Hamar megcáfolt. Nem szeretem a pikareszkeket. Végigmentem gondolatban azokon, amiket ismerek, amiket már olvastam: egytől egyig... mondjuk úgy, hogy nagyon nem nekem íródtak. Pedig szeretem a humort. Szeretem a gúnyt, az iróniát, a kifordított világokat, nagyon szeretem az erős, groteszk, morbid feketehumort is (tudjátok, ami olyan, mint a láb. Van, akinek van, van, akinek nincs.), de valahogy a pikareszkek, mint a Candide - noha nagyon tisztelem Voltaire-t -, a Huckleberry Finn, a Svejk, a Don Quijote, nagyon távol állnak tőlem és az ízlésemtől. De a Mr. Vertigo nemcsak tetszett, hanem a kedvencek közé is került.

Amíg az embernek hiányzik valami, szüntelenül vágyakozik iránta. Ha csak azt az egyet megkapnám, mondjuk magunknak, minden problémám megoldódna. De ha megkapjuk, ha a kezünkbe nyomják vágyaink tárgyát, lassan elveszti varázsát. Más hiányérzetek tolakodnak elő, más vágyak jelentkeznek, és apránként rájövünk, hogy ugyanott vagyunk, ahonnan elindultunk.

Ahol a szeretet véget ér, elkezdődik a hatalom, az erőszak és a terror.

Aki annak idején sikertelenül küzdött meg a kötelező Candide-dal, vagy éppen imádta - na annak csak ajánlani tudom :) A fordítást Szász Imre követte el, és igazán jó munkát végzett ő is és a szerkesztők is: élvezhető, gördülékeny stílusú szöveg.

Köszönöm a lehetőséget a 21. Század Kiadónak! A kötet elérhető kedvezményes áron a borítóra kattintva.

Ha még nincs meg egyik Auster könyv sem, a kiadónál a nyolckötetes csomag most féláron kapható, hozzá szuper könyves hűtőmágnesek kérhetőek! De van két négykötetes csomag is, és persze egyenként is elérhető mindegyik kötet. Érdemes szétnézni a kiadónál, nem csak Auster-ügyileg, mert szuper könyveket lehet venni jó kedvezménnyel, és azok a hűtőmágnesek... nekem már a polcon pihen egy adag (hűtőre nem tudok tenni, beépített :))
Ide kattintva elérhetőek az Auster-könyvek.

Kövess minket Facebookon!

 

XXI. Század, Budapest, 2020
352 oldal
keménytáblás
ISBN: 9786155915543
Fordította: Szász Imre

Share:

Megjegyzés küldése

Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes