A természet 7 új csodája

 Hét évvel ezelőtt az új csodák megszavazásakor nem csupán páratlan építményekre indítottak szavazást, hanem lenyűgöző természeti jelenségekre is a New7Wonders kezdeményezés égisze alatt. A világ minden tájáról érkeztek szavazatok 440 jelöltre, végül több mint ötszázmillió szavazat által megszületett a világ 7 természeti csodáját tartalmazó lista, melyet 2011.11.11-én hirdettek ki. A listán olyan szépségek kaptak helyet többek között, mint az Amazonas vidéke, a Komodo Nemzeti Park vagy a Tábla-hegy.

Amazonas, Dél-Amerika

A Dél-Amerikában található Amazonas-folyó a világ legbővízűbb folyója, és bár még nem bizonyított, de egyes kutatók szerint hosszban is az első helyen áll. Eddig a Nílusé ez a megtisztelő cím, a maga 6695 kilométerével, de a legutóbbi mérések szerint az Amazonas eléri a 6992 kilométert. Torkolata is lenyűgöző, a delta- és tölcsértorkolat un. hidridjével érkezik meg több száz négyzetkilométeren az Atlanti-óceánba. A folyóról elnevetett medence, az Amazonas-medence is különleges hely, ezt igazolja az is, hogy itt található bolygónk édesvizeinek 20%-a. És mivel a legekből sosem elég: itt él a legváltozatosabb állat- és növényvilág a Földön. Csupán becslések vannak arra, hogy hányféle élőlény található a régióban, mivel az erdő nagy része a mai napig felfedezésre vár, de hozzávetőlegesen 225 ezerféle növényfajnak és legalább 5 millió állatfajnak ad otthont.

Ha Long-öböl, Vietnám

Vietnám északi részén található ez a hatalmas, mintegy 1553 km² nagyságú terület, ahol kb. 1960-2000 mészkőszikla emelkedik ki a vízből a legtöbb helyen több száz méter magasra. Páratlan látványt nyújtanak a vízből elszórtan kiemelkedő sziklák. Az öböl eredeti neve Vịnh Hạ Long, melynek jelentése: az alámerülő sárkány öble. Honnan a különleges név? A legenda szerint a környéki hegyekben élő sárkány leszaladt a partra, farkával pedig hatalmas barázdákat hagyott maga mögött a földben, és ezeket elárasztotta a tenger. Egy másik legenda azonban azt vallja, hogy a Jáde Birodalom egy mennyei sárkányt küldött a betolakodók ellen, s az kölykeivel együtt rengeteg gyöngyöt szórt szét, melyekből szigeteket és hegyvonulatokat formázott, hogy azok útját állják az ellenségnek. Rengeteg barlang és üreg alakult ki évmilliók során, melyek egy része csak apály idején látogatható. A környezeti sokszínűség lehetővé tette a szigeteken a trópusi örökzöldek létét és az óceáni bioszisztémát is. Az öböl 1994-ben az UNESCO oltalma alá került.

Iguazú-vízesés, Dél-Amerika (Brazília, Argentína)

Az Iguazú Nemzeti Park éke, ez a különleges és mesebeli látvány nyújtó vízesés Argetína és Brazília határán található. Hatalmas és ámulatban ejtő a 270 zuhogóból és kisebb vízesésekből álló, átlagosan 60 métert a mélybe zuhanó hatalmas víztömeg, mely az Iguazú folyó 2,7 kilométeres szélességében húzódik és leghosszabban 82 métert esik a mélybe. Az őslakos guarani indiánok legendája szerint Mboi isten kinézte magának a fiatal Naipí-t, hogy feleségül vegye. Ám a lánynak már rabul ejtette a szívét Tarobá, akivel egy kenuban menekültek a folyón. Mboi nem tűrhette, hogy másé legyen az áhított nő keze, és dühében felszeletelte a folyót, sziklákat emelt a mélyből, hogy az így létrejött vízesések okozzák a szerelmesek vesztét.

Jeju-sziget, Dél-Korea

Jeju, az "istenek szigete" egy vulkanikus sziget, mely az UNESCO világörökség része és Dél-Korea lenyűgöző természeti kincse. Ezen a gyönyörű helyen vulkáni formációk, vízesések, pompás erdők, barlangok, homokos part és türkizkék tenger várja az ide érkezőket. Kihagyhatatlan látnivalói között van a Sárkányfej-szikla, mely a legenda szerint egy félig tengerbe süllyedt sárkány. De meg kell említeni a lávakéreg barlangot is vagy a Napkelte Csúcsot, ahol először lehet megpillantani a felkelő nap sugarait a szigeten. Számos vízesése közül pedig kiemelkedik látványával a Cheonjiyeon-vízesés, mely a sziget legszebbike. Itt található Dél-Korea legmagasabb pontja is, ez nem más mint a Halla-hegy, mely egy 1950 méter magas alvó tűzhányó, ahol több ezer növény- és állatfaj talált otthonra. A hegyet vízesések, látványos sziklaalakzatok és a vulkáni kráterben keletkező Baeknok-tó teszi még különlegesebbé.

Komodo Nemzeti Park, Indonézia

Indonézia páratlan szigetvilággal rendelkezik. Hihetetlennek tűnhet elsőre a szám, de 17.508 sziget tartozik az országhoz. Ezek egyike ez a 390 km²-es csoda, mely a Kis-Szunda-szigetcsoport része, és a Komodo-szigetek Nemzeti Parkhoz tartozik. A szigetet ma nagyjából 2000 ember lakja, akik az egykor a szigetre száműzött fegyencek és a helyi bugik leszármazottai. Történelmén kívül különleges élővilága teszi igazán ismertté a helyet. Néhány másik indonéz szigettel együtt ad otthont a világ legnagyobb gyíkja, a komodói sárkány, más néven komodói varánusz vagy óriásgyík számára. Testhossza 2-3 méter, testtömege pedig elérheti a 90 kg-ot is. Nem szívesen futnék össze ezzel a csúcsragadozóval! Emellett egy igazán különleges stranddal is büszkélkedhet a sziget: itt található a világ hét különleges rózsaszínű homokkal tarkított partszakasza közül az egyik. A Pink Beach gyönyörű színét a fehér homok és az elpusztult likacsosházúakból keletkezett vörös homok keveredésével nyerte el. 

Puerto Princesa Földalatti folyója, Fülöp-szigetek

A Fülöp-szigetek egyik szigetén, Palawanon található a Puerto Princesa Földalatti folyó Nemzeti Park, mely az UNESCO oltalma alatt áll. Számos állat- és növényritkaságnak ad otthont az itt található mintegy 800 növényfaj, 165 fajta madár, 30 féle emlős, 19 fajta hüllő és 9 különböző denevérfaj között. Ebben a parkban található ez a különleges földalatti folyó, mely 8,2 kilométer hosszú és a föld belsejében egy barlangrendszeren keresztül lépcsőzetesen haladva vízeséseket hagy maga mögött mielőtt a Dél-Kínai-tengerbe érkezne. A barlangokban gyönyörű cseppkőképződmények figyelhetőek meg, ráadásul a világ egyik legnagyobb barlangja is itt található, mely 300 méter magas kupolával rendelkezik. A turisták számára a tenger felől csónakos kirándulásokat szerveznek, ahol egy 1,5 kilométeres szakasz bejárható. Kihagyhatatlan látnivaló, ha a Fülöp-szigeteket választjuk vakációnk célpontjául. 

Tábla-hegy (Table Mountain), Dél-Afrikai Köztársaság

Akik értenek angolul, már biztos felhördültek, hogy a table nem táblát, hanem asztalt jelent. Ez valóban így van, de a table és a tábla hasonlatossága miatt a Tábla-hegy elnevezés honosodott meg. Pedig a hegy azért kapta az Asztal-hegy elnevezést, mert a hegytető egy fennsík, így az 1086 méteres magasságba emelkedő szinte függőleges falakkal úgy fest, akár az asztal lapja. Azt is mondják rá, hogy olyan, mint ahol az istenek asztalt terítenek. A hegy az állam fővárosa, Cape Town, azaz Fokváros fölé emelkedik és az ország egyik legjelentősebb turisztikai látványossága. Drámai hátteret ad a városnak két szomszédjával, a keleti oldalán álló Devil's Peak (Ördögorom) és az észak-nyugati oldalán álló Lion's Head (Oroszlánfej) csúcsokkal. A Tábla-hegy több száz millió évvel ezelőtt a tenger fenekén fekvő óriás homokkőtömb volt, mely a földmozgások hatására felemelkedett, hogy az ország ékéve válhasson és megmászva bámulatos panorámával örvendeztesse meg az ide látogatókat.

Ha nem szeretnél lemaradni a sorozat következő részeiről, kövess minket a Facebookon is! 

A sorozat előző részében a világ 7 új csodájával ismerkedtünk. Ha lemaradtál, kattints!

Share:

Megjegyzés küldése

Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes