Robert Langdon legújabb kalandjai Spanyolországban - avagy múlt, jelen és jövő

Könyvajánló: Dan Brown - Eredet

Heuka írása

Dan Brown a már bevált receptet lapozta fel legújabb könyvéhez is: végy egy szimbólumkutatót (ez immár ötödik alkalommal Robert Langdon), tégy mellé egy okos, de valamit rejtegető nőt (jelen esetben Ambra Vidal), dobj bele valami nagy, az egész világot érintő problémát, ízlés szerint fűszerezd pár gyilkossággal, bérgyilkosokkal és megbízóikkal.

2018_01_08_eredet_481_256.jpg

Félreértés ne essék, Brown egyedi könyvet alkotott. Egyes részei ugyan hasonlítanak korábbi műveire, azonban csavart annyit a történet szálain, hogy ne érezzük, ezt már olvastuk valahol. Ugyanakkor megtartotta sajátos stílusát, és akinek bármelyik könyve tetszett korábban, az ebben is megtalálja számítását. Rendkívül fordulatos, mikor már azt hinnénk, értjük az összefüggéseket, lapozunk egyet és kezdhetjük elölről összerakni a darabkákat.

Nagyjából az első lehetőségnél előrendeltem a könyvet, a megjelenés napján már a kezemben is tarthattam. Mikor megérkezett, kicsit csalódott lettem, mert a megszokottnál vékonyabb papírra nyomtatták, és a lapon átüt a másik oldal szövege - ez azonban csak addig zavart, míg el nem kezdtem olvasni. Onnantól minden lehetőséget kihasználtam az olvasásra, ha csak egy mondatra volt időm, akkor annyit haladtam. Nehéz a történetről a fülszövegen túl bármit írni anélkül, hogy lényegi dolgot ne fedjünk fel. Régen olvastam már így könyvet, hogy szinte oldalanként lapoztam vissza 50-100 oldalakat, hogy megtaláljak egy-egy elejtett félmondatot, aminek az adott ponton mégis nagy jelentősége lesz.

db_courter_02.jpgBrown rendkívül modern történetet ad a kezünkbe, egyre aktuálisabbá váló kérdéseket feszeget, követi napjaink trendjeit, így a bérgyilkos nem sima taxival, hanem egy megosztáson alapuló személyszállítási szolgáltató autójával menekül, és kalandjaik során Langdonék utasai lesznek egy önvezető Tesla autónak is. Ne feledkezzünk meg egyéb említésekről sem, mint például a mesterséges intelligencia, 3D nyomtatás és bitcoin. Ugyanakkor felhívja figyelmünket mai világunk egyre terjedő, enyhén szólva is megkérdőjelezhető szokásaira, mint mikor egy láthatóan segítségre szoruló ember mellett állva a többiek nem a megoldás érdekében kapják elő telefonjukat, hanem, hogy fényképezzenek; illetve az eseményeket elindító fogadáson is elektromágneses hullámmal zavarják a bejövő jeleket, hogy "ártalmatlanná" tegyék a mobilokat, így telefoncsörgés és pittyegés nélkül telhet a bejelentés köré szervezett program.

“Ma este 20.00 órakor (CEST) Edmond Kirsch jövőkutató élő adásban jelenti be felfedezését, amely örökre megváltoztatja a tudományokat.”

Magyar nyelven olvasva a könyvet az olvasási élményt megtoldja, hogy a történet egyik szála Budapesten játszódik. Azonban nem csak egy elnagyolt “itt egy híd, ott egy vár” leírást kapunk, hanem a megszokott alapossággal felkutatott és felvázolt utcákat, házakat. Bár a könyv elején leírják, hogy a bemutatott épületek, helyszínek a valóságban is léteznek, mégis meglepődtem, amikor egy, a könyvben említett szórakozóhelyre rákeresve a térképen nem csak azt láttam, hogy létezik, de pontosan abban az utcában, ahová az író is tette. Hasonlóan érdekes volt az utolsó barcelonai helyszín is, nehezen tudtam elhinni, hogy ennyire eltérő építészeti korokat tudnak ízlésesen ötvözni.

A karakterek azonban - bár emlékeztetnek valós személyekre - kitaláltak, ezt egy-egy évszám, vagy olyan történés igazolja, ami nem történt meg napjainkig és jelen állás szerint nem is történhet meg. A történet pontos idejét nem tudjuk meg, nagyjából 2005-2017 között bármikor játszódhat, amikor akad az embernek 24 órája egy tempós nyomozásra.

Gyakori a spanyol eredetiben hagyott mondatok szerepeltetése, ez azonban csak ritkán akasztja meg az olvasást. A fontosabb mondatokat természetesen lefordították, de többször belefutottam olyan szavakba, amik magyarul is hasonlóan hangzanak, így fordítás nélkül is érthető, mit is takar az a pár betű.

Igyekszem a fordulatokat nem felfedni, azonban a történet maga is figyelemfelkeltő - vigyázat, a folytatás nyomokban fontos információkat tartalmazhat.

Guggenheim Múzeum, Bilbao

A spanyolországi Bilbaó a kezdeti helyszín, ahol a Guggenheim Múzeum falai között a jövőkutató Edmond Kirsch egy rendkívülien biztosított, lenyűgöző fogadást tart, hogy bejelentse hatalmas felfedezését. Ügyes marketingfogásaival azt is eléri, hogy a világon milliók kövessék bemutatóját, azonban mielőtt a lényegre térhetne, egy lövés véget vet életének.

Langdon és Vidal közös elhatározásra jutnak, miszerint nem hagyják, hogy ez az áttörő eredmény rejtve maradjon, céljukként tűzik ki, hogy azt a nyilvánosság elé tárják. Egymást segítve kijutnak az épületből és sikerül lerázniuk magukról a hivatalos szerveket is, miközben Barcelona felé veszik útjukat egy titokzatos, 47 karakteres verssor nyomában. A repülőről leszállva Kirsch modern gépjárművét veszik kölcsön - a zseni lakásánál fény derül arra is, hogy kicsit még továbbfejlesztette az önvezetési modult, és az autó magától letalál a spirál alakú, szűk garázslejárón is. (Ez volt az a pont, mikor azt mondtam, ilyet szeretnék most azonnal, mert küzdöttem már meg hasonló lejáratokkal.)

Miután a lakás átkutatása nem hozza meg a kellő eredményt, útjukat a Sagrada Família befejezetlen épülete felé veszik egy nyom alapján. Itt már fellélegeznének, azonban mielőtt nagyon örülhetnének a sikernek, szemtől szembe találják magukat a gyilkossal.

maxresdefault_7.jpgBarcelona Supercomputing Center

Bár ez elég jelentős esemény, azt gondolom, mégsem árulok el nagy titkot, ha így folytatom: megmenekülésük azonban csak egy következő lépés a felfedezés bemutatásában, hiszen még azt is ki kell találniuk, hogy a megszerzett információt hol kell felhasználniuk. Szerencsére Langdon jól ismerte volt tanítványát, és egyéb jelek segítségével megfejtik, hol találják a számukra szükséges technikát: így meg is érkeznek a Barcelona Supercomputing Centerbe, ahol az információmorzsák felhasználásával - pár órával az eredetileg tervezett időpont után - végre sor kerülhet a mindent megváltoztató felfedezés nyilvánosságra hozatalára.

“- Szeretem az emberiséget. Hiszem, hogy az elménknek és a fajunknak korlátlanok a lehetőségei. Hiszem, hogy a felvilágosodás új korszakának határán vagyunk, egy új világ határán, amelyben a vallás eltűnik… és a tudomány uralkodik.”

De mi ez a felfedezés? Mit mond a múltunkról? Mit jósol a jövőnkre nézve? Én nem nyugodtam meg. Sőt! Ezek a kérdések beférkőztek a fejembe és órákkal a regény befejezése után sem hagytak nyugodni. 

Mi köze az egészhez a spanyol királyi családnak? És legfőképp: hogy kerül a képbe Churchill? Ezekre a kérdésekre mind megtalálható a válasz a könyv oldalain.

4325023_5.jpgA borítóképre kattintva a kiadó honlapján kedvezményes áron megrendelheted.

Kövess minket Facebookon!

 

 

 

 

Share:

Megjegyzés küldése

Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes