10 különleges híd a nagyvilágból

Amióta létezik az emberiség, célja volt, hogy meghódítsa a világot, a hegyeket, az óceánokat, a folyókat. Ez a törekvés számos rekordot, díjnyertes építményt hozott, köztük igazán különleges hidakat is. Ezek közül nézzünk meg tíz különleges és egyedi darabot!

Octavio Frias de Oliveira híd, Sao Paulo, Brazília

Ez a 2008-ban átadott látványos híd a Pinheiros folyó felett ível át, és a világon az egyetlen, amelynek két ívelt pályája van. Ráadásul ezek egy x-et formáznak, amelyet csak még látványosabbá tesz 138 méteres magassága, a 144 összekötőkábel és az éjszakai kivilágítás, melynek köszönhetően különböző színekben pompázhat a híd. December végén például karácsonyfát imitálnak, a híd elkészültekor még igencsak innovatívnak számító LED technológiával.

Eshima Ohashi híd, Sakaiminato, Japán

A 2004-ben átadott Japánban található merev szerkezetű pillérhíd különlegessége, hogy a harmadik legmagasabb híd a világon.  A maga 1,7 kilométeres hosszával egy teljesen átlagos híd lenne, de a Nakaumi-tavon elhaladó 5000 tonnás hajóknak is át kellett valahogy férni alatta, ezért majdnem 45 méteres magasságig kellett megemelni a közepét. Ez annyit tesz, hogy egy nagyjából 15 emeletes panelház elférne alatta. Szép, termetes és szellős híd lett belőle. :)

Henderson Waves, Szingapúr, Szingapúr

Egy izgalmas, látványos gyaloghíd Szingapúrból. A tervezőknek kicsit könnyebb dolguk van gyaloghidak esetén, hiszen lényegesen kisebb terhelés éri őket, mint "nagy testvéreiket". Ez nagyobb teret ad a kreativitásnak is. Erre tökéletes példa ez a 900 méteres, kígyóra hajazó, gyönyörű hullámzó híd, melyen sétálva csodálhatjuk a Telok Blangah Hill Nemzeti Parkot.

Millau-i völgyhíd, Aveyron, Franciaország

A világ legmagasabb közúti hídja a Tarn folyó völgyét hidalja át. Ez a 2460 méter hosszú híd 270 méter magasan fut, pilonjai pedig 343 és 245 méter magasak. Hatalmas, különleges viadukt, ködös időben olyan érzés fogja el az embert, mintha a felhők felett járna. Három év alatt alkották meg ezt a mérnöki kiválóságot, melyet 2004. decemberében adtak át, ezzel is megkönnyítve a nyaralók, turisták dolgát a Földközi-tenger irányába. Felélénkítette a környék turizmusát is, mivel a lenyűgöző látványú híd rengeteg látogatót vonz a völgy városaiba.

Khaju híd, Isfatan, Irán

Ez a gyönyörű, felettébb látványos híd a 17. század közepén épült, és a perzsa építészet kiemelkedő eleme. A 133 méteres híd 23 boltíve már önmagában is látványossá teszi, a középen található nyolcszögletű pavilon már "csupán" hab a tortán. II. Abbász perzsa uralkodó kőből készült trónjának maradványai ma is megtalálhatóak a pavilonban, mely eredetileg egy neki épített teaháznak adott otthont. Különlegessége, hogy nemcsak hídként funkcionál, a boltívek alatt találhatóak zsilipek, ezeknek köszönhetően gátként is megállja a helyét. 

The Bridge Of Peace, Tbiliszi, Grúzia

Látványos üveghíd, mely a Béke hídja nevet viseli, és a modern kort tükrözve köti össze az óvárost a megújult a városrészekkel a Kura-folyó felett. Ez a kanyargós, acélból készült üvegtetős építészeti mestermű önmagában is lenyűgöző, de sötétedés után végképp életre kel, hála 1208 darab egyedi fehér LED-es lámpatestnek, melynek köszönhetően különleges csillogásával kelti életre a környéket.

Dragon Bridge, Da Nang, Vietnám

Neve már elég árulkodó, egzotikus alakjának köszönheti a Sárkányhíd elnevezést. Ez a modern híd a legrövidebb út a reptérről a városba, ezzel megalapozva egy városlátogatást. A maga 666 méterével az ország leghosszabb hídja, mely bár önmagában is látványos, ünnepek alkalmával még fokozzák a hatást, igazi tűzokádó sárkánnyá válik. Ez a mitikus lény a szerencse és a hatalom jelképe. Ezzel a híddal sikerült felérni ehhez a népi hiedelemhez.

Ponte Vecchio, Firenze, Olaszország

A világ egyik legismertebb hídja az Arno folyó felett ível és a 14. század óta biztosítja a közlekedést, bár inkább turisztikai látványosságként ismerjük. Az oldalaihoz épített műhelyekben a mai napig ötvösök és aranyművesek szolgálják ki az ide érkezőket, ezért az aranyművesek utcájaként is ismerik. Évente milliók érkeznek Firenzébe, hogy megcsodálják a történelem egy darabkáját, az egyetlen hidat a városban, mely túlélte a második világháború pusztítását is.

Langkawi Sky Bridge, Kedah, Malajzia

A világ egyik legkülönlegesebb gyaloghídját Malajzia tudhatja magáénak. Nem közlekedési célból épült, csupán azért, hogy a környező hatalmas erdő, a tengerpart és egy gyönyörű szigetcsoport látványát magába szippanthassák az arra járók. A hidat mindössze egyetlen, 87 méter magas ferde oszlop és 8 kábeles felfüggesztés  tartja a magasban, megközelíteni pedig kizárólag a világ leghosszabb fesztávú felvonójával lehet. Az ember álla is leesik ettől a pazar 360 fokos panorámától!

Heatherwick's Rolling Bridge, London, Egyesült Királyság

Ez a híd nem méreteivel, hanem egzotikumával hódít. Ez a 12 méteres acélból és fából készült szerkezet a korlátba épített hidraulikának köszönhetően képes feltekeredni, hogy egy nyolcszöget alkosson, ezáltal a Grand Union csatornán akadálytalan hajózást biztosít. A 2004-ben átadott szerkezet kísérleti jelleggel épült, rendkívül bonyolult és izgalmas, érdekes látványt nyújt.

Tetszett, amit olvastál? Akkor kövess minket a Facebookon is!

Tudtad, hogy a Lánchíd kistestvére Angliában található? Kattints! 

Share:

Megjegyzés küldése

Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes