Esőisten

 Könyvajánló - Jonas Karlsson: Esőisten

Egy nyugdíjas férfi, egy rózsakert, egy szokatlanul forró nyár és egy régi, rozsdás kerti csap. Első pillantásra nem éppen egy olyan történet kezdete, amelyből bármi különös következhetne. Pedig Jonas Karlsson Esőisten című regénye éppen ebből az egyszerű helyzetből indul, és nagyon hamar egy olyan világba vezet, ahol már a valóság sem pontosan úgy működik, ahogyan megszoktuk.

Ingmar özvegy, nyugdíjas rendező, akinek a felesége halála után valahogy újra kell rendeznie az életét. Ebben sokat segít a nő rózsakertje. A növények gondozása lassan visszahozza az életkedvét, ritmust ad a napjainak, és közben valamiféle kapcsolatot is jelent a feleségével. Aztán jön a nyár, amely szokatlanul hosszú és forró, az eső elmarad, a föld kiszárad, a rózsáknak pedig egyre nagyobb szükségük lenne vízre.

Ekkor kerül elő a régi kerti csap, és kiderül róla valami, amire Ingmar nyilvánvalóan nem számított.

Nagyon szeretem azokat a történeteket, amelyek egy teljesen hétköznapi tárgyból indulnak ki, majd észrevétlenül elmozdítják a valóság határait. Egy régi ajtó, egy padlás, egy fénykép, egy könyv vagy éppen egy kerti csap önmagában semmit sem jelent. Aztán egyszer csak kiderül, hogy több van mögötte, mint amit elsőre gondoltunk. Az Esőisten alapötlete szerintem pontosan ettől érdekes, ettől a kis finom valóságtorzulástól, amitől már a mágikus realizmus világába lépünk.

Közben viszont nem maga a különleges kerti csap az egyetlen fontos elem. Ingmar karaktere legalább ennyire érdekes. Egy idősödő férfit látunk, aki elveszítette a társát, és valahogy megpróbál új életet kezdeni anélkül, hogy valójában új életet szeretne. A kertben ott maradt valami a régi közös életből, ő pedig ebbe kapaszkodik bele. Ez szerintem nagyon emberi kiindulópont egy olyan történethez, amely aztán egészen más irányba indul.

A rózsakert ráadásul több egyszerű helyszínnél. Van benne valami szimbolikus is, de nem kell feltétlenül mindenáron megfejteni. A kiszáradó növények, az eső hiánya és Ingmar gyászban töltött élete valahogy természetesen kapcsolódnak össze. Mintha a kert is ugyanabból a veszteségből próbálna feléledni, amelyből a férfi.

És talán ez az, ami miatt igazán érdekes a könyv: hogyan lehet egy különös alaphelyzetből egészen hétköznapi emberi kérdésekhez eljutni? Mit kezdünk a veszteséggel? Van-e lehetőségünk újrakezdeni? És ha kapnánk valami rendkívüli lehetőséget, vajon tényleg azt tennénk vele, amit elsőre gondolunk?

Az időjárás is fontos szerepet kap a történetben. A tartós hőség és a szárazság önmagában is nyomasztó, ráadásul a vízért való küzdelem egy olyan erőforrás köré építi fel a cselekményt, amelyről hajlamosak vagyunk megfeledkezni mindaddig, amíg van belőle elegendő. Egy száraz nyár egészen másképp mutatja meg, mennyire alapvető része az életünknek a víz, mint ahogy tette ezt az elmúlt hetekben is.

Hol ér véget a realitás és hol kezdődik a fantasztikum? Az ilyen regényeknél sokszor nem is az a legérdekesebb, hogy "hogyan működik" a különleges jelenség, hanem az, hogy mit tesz az emberrel. Hogyan változtatja meg a gondolkodását, a döntéseit, az életét.

Az Esőisten számomra elsősorban egy furcsa, melankolikus és kíváncsiságot ébresztő történetnek tűnik. Egy gyászoló férfiról, egy rózsakertről, egy kiszáradt világról és egy olyan felfedezésről, amely mindent megváltoztathat. De megváltoztatja magát az embert vagy az érzéseit is?

A könyvből film is készül Hannes Holm rendezésében, akinek Az ember, akit Ovénak hívnak című filmjét is köszönhetjük. Már csak ezért is kíváncsi vagyok, hogyan lehet ezt a különös, egyszerre hétköznapi és fantasztikus történetet képre átültetni.

A kötet az Athenaeum Kiadó gondozásában, Papolczy Péter fordításában jelent meg. A borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron.