Hála legyen azokért a könyvekért, amelyek nem pusztán történeteket mesélnek, hanem illatokat, hangokat, mozdulatokat is felidéznek! Csepelyi Adrienn Nagymamám magyaráz című kötete ilyen: egy falat töltött káposzta, egy túlzsúfolt ünnepi asztal, egy kérdés, ami mindig ugyanúgy hangzik el – és egy élet, amely lassan, észrevétlenül tanít meg szeretni.
KÖNYVAJÁNLÓNAGYMAMÁM MAGYARÁZ
Szerző: Csepelyi AdriennKiadó: 21. Század KiadóKötés: keménytábla, 464 oldal
Emlékek íze, szeretet nyelve – generációk története egy konyhaasztal körül
Hála legyen azokért a könyvekért, amelyek nem pusztán történeteket mesélnek, hanem illatokat, hangokat, mozdulatokat is felidéznek! Csepelyi Adrienn Nagymamám magyaráz című kötete ilyen: egy falat töltött káposzta, egy túlzsúfolt ünnepi asztal, egy kérdés, ami mindig ugyanúgy hangzik el – és egy élet, amely lassan, észrevétlenül tanít meg szeretni.
Műfaj és hangvétel
A könyv nehezen szorítható egyetlen műfaji kategóriába: egyszerre családregény, nosztalgikus emlékezés és finoman humoros életképgyűjtemény. A személyes hangvétel, az élőbeszédet idéző nyelvezet és a generációs tapasztalatok átörökítése miatt a mű közel áll az irodalmi szociográfiához is, miközben végig megőrzi könnyed, szeretettel teli tónusát.
Dramaturgia
A kötet nem lineáris cselekményre épül, hanem epizodikus szerkezetben bontakozik ki. Rövid történetek, jelenetek, emlékfoszlányok követik egymást, amelyek együttesen rajzolnak ki egy teljes életet és egy teljes világot. A dramaturgia ereje éppen ebben rejlik: nem egy nagy történetet kapunk, hanem sok aprót, amelyek összeállva mélyebb igazságot közvetítenek a családról, az elmúlásról és az emlékezésről.
Tartalom és karakterek
A középpontban a nagymama alakja áll: egy erős, gondoskodó, gyakran humoros figura, aki a szeretetét leginkább a főzésen, a vendéglátáson és az állandó törődésen keresztül fejezi ki. Ő az a generáció, amely számára a szeretet nem kimondott szó, hanem cselekvés: egy újabb sütemény, egy újabb kérdés, egy újabb „ettél már?”. A narrátor – az unoka – szemén keresztül látjuk ezt a világot. Az ő felismerései adják a könyv érzelmi ívét: a gyermeki természetességtől a felnőttkori hiány felismeréséig. A mellékszereplők – családtagok, rokonok – inkább hangulatokat és élethelyzeteket képviselnek, de fontos résztvevői a novelláknak.
Idézetek elemzése
„Viszem magamban a szeretteim kacagását, belefőzöm a töltött káposztába, szétszórom a világba, hogy sose halkuljon el, és járjak bárhol, azonnal magasban a kezem, ha megszólal a prímás hegedűje.…”
„Mindég elmondom, de mosmá télleg nem sütök többet. Eggyiknek almás, másiknak Móunika-szelet, a harmadiknak a dunahullám, nekem mek szíjjelmegy a derekam egész ünnep alatt. Mi? Hád dehogynem kell ennyiféle, hát hogy gondolsz ojjat, hogy majd valaméknek a kedvencét nem sütöm?!”
„Örök szabály: az aprósütemény nem számít bele a kétféle süteménybe. Az csak úgy van, mintha magától készülne, és nélküle ki se lehetne nyitni a nagy asztalt, ami köre mind odaférünk.”
„Oszt mit főüzzek, mire jösztök? Mit süssek a neved napjára? – Az ember akkor érti meg, hogy nemigen van fontosabb kérdés ezeknél, amikor már nincs, aki feltegye azokat.”
Az egyik legerősebb, legfájdalmasabb idézet, ahol a kérdés jelentősége csak a hiányban válik nyilvánvalóvá. Itt sűrűsödik össze a könyv egyik fő témája: az elvesztett hétköznapok pótolhatatlansága.
„Gyerekkorom legfelhőtlenebb pillanatait olyanoknak köszönhetem, akik maguk soha nem lehettek gyerekek.”
Kinek ajánlható?
Ez a könyv különösen azoknak szól, akik már megtapasztalták, mit jelent visszagondolni egy nagyszülőre – vagy akik még épp időben vannak, hogy jobban figyeljenek. Ajánlható mindenkinek, aki szereti az érzelmileg gazdag, mégis könnyed hangvételű írásokat, valamint azoknak is, akik a családi történetekben keresik önmagukat.
A Nagymamám magyaráz csendben megbújó könyv, ami nem akar nagyot mondani, nem érdekli külsőség és csillogás, csak úgy van és a hétköznapok erejében rejlő magabiztosságot közvetíti. Miközben olvassuk, rájövünk, hogy fontos történetek nemcsak rendkívüli pillanatokban születnek, hanem a konyhában, két tepsi sütemény között, egy egyszerű kérdésben, amit talán már soha többé nem hallunk. És amikor becsukjuk a könyvet, egy kicsit mindannyian visszük magunkkal tovább azt a kérdést – és azt a szeretetet, amit jelentett.
Szerintem olvassátok! Szerezzétek be mellé a szerző legújabb könyvét, az Otthonról haza című novelláskötetét is: megéri.
Fülszöveg
Nagyanyáink mondatai szívünkbe vannak hímezve. Néha fájnak, mint a tűszúrás, néha olyan mélységeket nyitnak meg bennünk, amelyeket addig fel sem fedeztünk, néha pedig úgy tudnak megnevettetni, mint semmi más. Egy biztos: mindenképpen megtanítanak az élet hétköznapi dobbanásaira, rezdüléseire. Csepelyi Adrienn új kötete úgy működik, mint egy időkapszula: maroknyi, de több generációnyi örömet, fájdalmat, terhet és könnyűséget mutat meg a múltunkból. Az élet minden súlyát és tarkaságát.
A nyelvjárásgyűjtéssel, hangfelvételek alapján készült szövegeket olvasva szinte halljuk a szatmári idősek hangsúlyát, mikor nevetik el magukat, és mikor bicsaklik meg a hangjuk érzelmeik hatására. Ez a kötet abban segíthet, hogy tanuljuk meg saját gyökereinket (lelki tájszólásunkat) ne szégyennel nézni, hanem megszeretni és visszanyúlni hozzájuk, illetve, hogy megértsük az idősebb generációk traumáit, örömeit, és azt, hogy miért különbözünk ennyire – s közben miért csinálunk mégis olyan sok mindent ugyanúgy, mint ők.
„Akárhova nézek a gyerekkoromban, nagymamák magyaráznak. Tényleges és fogadott, véletlenszerűen lett nagymamáim, akik nélkül fogalmam se lenne arról, hogy a háromszínű macska mindig nőstény (és tükörbe kell nézetni, hogy el ne menjen a háztól), hogy cukorral lehet a legjobban keményíteni a horgolt karácsonyfadíszeket, vagy hogy ki kinek a kicsodája a faluban. Továbbá én kinek a kicsodája vagyok a saját családomban. Vagy úgy egyáltalán: ki vagyok."
Csepelyi Adrienn
a kiadó oldalán.
Megjegyzés küldése