Hóvakság

 Könyvajánló - Ragnar Jónasson: Hóvakság (Sötét Izland 1.)

Siglufjörður idilli halászfalu Izland egyik legészakibb pontján, amit csak egy keskeny hegyi alagúton keresztül lehet megközelíteni: Ari Arasont, a huszonnégy éves rendőrtanoncot éppen ide szólítja élete első állása. Barátnőjét a fővárosban hátrahagyva az elszigetelt településre költözik, ahol egy látszólag összetartó közösségben találja magát, mégis egyre több titkot és hazugságot sejt meg a felszín alatt. Az unalmas, kisvárosi hétköznapokat drámai események kavarják fel: a nagyra becsült, idős helyi író halálba zuhan a színházi lépcsősor tetejéről, egy fiatal nőt véresen és eszméletlenül találnak a hóban, majd egy lezúduló lavina elzárja a települést a külvilágtól. Ahogy a nyomozás egyre bonyolultabbá, hátborzongatóbbá és személyesebbé válik, Ari elmerül a mindent betemető hó és saját gondolatai klausztrofób sötétségében. Egy szabadlábon levő gyilkossal a nyomában hogyan fogja kideríteni az igazságot?

A Hóvakság a Sötét Izland-sorozat első kötete, amelyet a The Times beválasztott a Minden idők 100 legjobb krimije toplistába

Itt a nyár, a legfullasztóbb hőség, tartósan 35 fok feletti hőmérséklet. A magam részéről biztos vagyok benne, hogy egyszer ez a hőség fog elvinni. De addig is, van valami hihetetlenül jó érzés abban, hogy ilyenkor elmerülök valami olyan világban, ahol hideg van. Hó van. És akár nem csak szó szerint, hanem átvitt értelemben is hideg. Jónasson könyve egészen kiváló erre. 

Van, amikor a táj önmagában is szereplővé válik. Nem egyszerű háttér, nem csak egy díszlet, hanem olyan erő, amely folyamatosan alakítja az emberek életét, gondolkodását és döntéseit. Izland északi része épp ilyen. A hosszú tél, a sötétség, a hó, a hegyek közé szorított települések és az a sajátos elszigeteltség, amelyet mi, a kontinensen élők talán el sem tudunk igazán képzelni.

Siglufjörður valóban létező település Izland északi részén. Egy keskeny fjord végében fekszik, magas hegyek között, és hosszú időn keresztül szinte teljesen elzártan létezett a külvilágtól. Már önmagában ez a helyszín tökéletes alapanyag egy krimihez. Az ember szinte érzi a hideget, látja a folyamatosan hulló havat, a korán leszálló sötétséget és azokat az utcákat, ahol mindenki ismer mindenkit – vagy legalábbis azt hiszi.

A huszonnégy éves Ari Arason ide érkezik első munkahelyére. Fiatal, tapasztalatlan, és a fővárost, valamint a barátnőjét hátrahagyva próbál helytállni egy olyan közösségben, ahol kívülállónak számít. Már ez a helyzet önmagában is érdekes, mert a regény nemcsak bűnügyi történet, hanem egyfajta beilleszkedési történet is. Ari nem egyszerűen egy ügyet próbál megoldani. Meg kell találnia a helyét egy olyan világban, amelynek a szabályait még nem ismeri.

Aztán történik egy haláleset.

Majd még egy.

És ahogy lenni szokott az igazán jó skandináv krimikben, hamar kiderül, hogy a látszólag nyugodt felszín alatt jóval több titok lapul, mint azt elsőre bárki gondolná.

Ami különösen tetszett a könyvben, hogy Jónasson nem a látványos akciókra épít. Nincsenek folyamatos üldözések, robbanások vagy filmszerű fordulatok. Ezt a lassan hömpölygő stílusát nagyon szeretem, ahogy inkább lassan, türelmesen építkezik. Egyre több apró részlet kerül a helyére, egyre több emberről derül ki, hogy nem teljesen az, akinek mutatja magát, és közben a feszültség szinte észrevétlenül növekszik.

A lavina által elzárt település különösen jó ötlet. Mindig szerettem azokat a történeteket, ahol a szereplők valamilyen módon össze vannak zárva. Van bennük valami klasszikus krimihangulat. Mintha egy modern Agatha Christie-történet találkozna a skandináv noir világával. A külvilág megszűnik létezni, a segítség messze van, a gyanúsítottak pedig ott vannak, ahol eddig is voltak.

A hó ráadásul itt nemcsak időjárási elem: szimbólummá válik. Eltakar nyomokat, elrejti az igazságot, elszigetel és bezár. A cím nagyon találó. A hóvakság nemcsak fizikai állapotként jelenik meg, hanem lelki értelemben is. A szereplők sokszor éppen azt nem látják meg, ami közvetlenül előttük van.

Ari figuráját is könnyű megkedvelni. Nem szupernyomozó és nem zseni, nem tévedhetetlen, és nem az a karakter, aki minden helyzetben öt lépéssel a többiek előtt jár. Inkább bizonytalan, néha magányos, sokszor hibázik, és éppen ettől válik hitelessé. Az ember nem kívülről figyeli a nyomozást, hanem vele együtt próbál eligazodni az események között.

A Hóvakság olvasása közben többször eszembe jutott, mennyire jól áll a krimiknek az északi környezet. Nemcsak azért, mert különleges és egzotikus számunkra, hanem mert valahogy természetes módon erősíti fel az emberi történeteket. A hideg, a sötétség és az elszigeteltség olyan nyomást helyez a szereplőkre, amelyet egy zsúfolt nagyvárosban sokkal nehezebb lenne megteremteni.

A Hóvakság nem a, látványos, pörgős krimik közé tartozik, bár azoknak is megvan a maguk vonzereje. Inkább azok közé, amelyek lassan húzzák be az olvasót a világukba. Mire észbe kap az ember, már ott áll a hóval borított utcákon, figyeli a fjord fölött lebegő ködöt, és ugyanúgy próbálja összerakni a mozaikdarabokat, mint Ari.

És közben egyre biztosabb lesz benne, hogy ebben a kis izlandi faluban szinte mindenki tud valamit, amit nem mond el. Pontosan ettől olyan nehéz eldönteni, kiben lehet megbízni. És pontosan ettől olyan nehéz letenni a könyvet.

A kötet az Animus Kiadó jóvoltából, Patat Bence fordításában jelent meg. A borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron!