Könyvajánló - Bridget Collins: A pőre fény
Egy háború utáni angol faluban egy ősi, domboldalba vájt arc őriz valami sötét titkot, miközben egy megtört művész és egy magányos nő között lassan különös kapcsolat alakul ki. Bridget Collins regénye egyszerre romantikus, folklór és horror, valamint nyomasztó, mégis valahol szép történet a traumáról és az elfojtott vágyakról.
Bridget Collins neve valószínűleg már ismerős lehet annak, aki szereti a kicsit sötétebb, érzelmesebb történelmi regényeket, főleg a A könyvkötő hatalmas sikere után lett nagyon felkapott szerző. A 21. Század Kiadó KULT sorozatában elhozta A pőre fény című regényét, ami egyszerre gótikus, melankolikus, romantikus és picit horroros.
A történet az első világháború után játszódik egy eldugott angol faluban, Haltingtonban. A falu fölött egy hatalmas, krétába vájt arc néz le a vidékre, amit mindenki csak Arcnak hív. A helyiek szerint ez az ősi alakzat védi őket valami sötét dologtól, ami a dombok alatt rejtőzik. Persze senki sem tudja biztosan, hogy ez csak babona-e, de a könyv elejétől ott van az a furcsa érzés az olvasóban, hogy valami nagyon nincs rendben.
A főszereplő Kit Clayton, aki művész, és eléggé megtört emberként érkezik a faluba. A háború alatt olyan katonáknak készített maszkokat, akiknek az arcát szétroncsolta a front (csak érdekességként említem, hogy amúgy ez valós történelmi dolog, amitől nyomasztóbb az egész háttér). Kit folyamatosan cipeli magával a traumáit, és emiatt az egész karakternek van egy nagyon törékeny, fura aurája.
A másik fontos szereplő Florence, aki tipikusan az a nő, aki egész életében másokról gondoskodott, miközben saját magát teljesen háttérbe szorította. Kit érkezése teljesen felkavarja az életét és szépen lassan kialakul köztük egy nagyon finom, visszafogott, de érzelmileg erős kapcsolat. Nem nagy drámai romantika, inkább olyan csendes, óvatos közeledés, amitől az egész hitelesebbnek érződik.
És ott van Phoebe is, Florence kamasz unokahúga, aki elsőre engem durván idegesített. Manipulatív, fura, néha már ijesztő. Oké, épp ezek az amúgy idegesítő vonásai tették érdekes karakterre, mert sosem tudod, mire készül. Ahogy halad a történet, egyre jobban látszik, hogy ő is tele van fájdalommal és félelemmel, és így válik a történet egyik legösszetettebb figurájává.
Ami szerintem jól működik, hogy a természetfeletti szál sokáig csak a háttérben mozog. Végig ott lebeg a kérdés, hogy tényleg van-e valami gonosz erő a falu körül, vagy minden csak a háború utáni trauma és a babonák miatt tűnik nyomasztónak. Emiatt a könyv inkább feszült és hátborzongató, mint klasszikus horror.
Aztán a vége felé már vannak furcsa jelenések, árnyak, temetős jelenetek, ott már kicsit rákapcsol a könyv. Kis spoiler, kiderül, hogy az Arc tényleg több egyszerű legendánál és a falubeliek félelmei nem teljesen alaptalanok. Főleg, hogy Kit és Florance útban is vannak...
Bridget Collins elképesztően jól tud hangulatot teremteni, de nekem kicsit lassú volt a könyv és a beharangozó alapján sokkal horrorosabb valamire számítottam. Inkább egy kicsit melankolikus történelmi regény folklórral és horror beütéssel, nem pedig folyamatos rettegés.
Hozzám egyik karakter sem került igazán közel, de érdekessé tette őket a háborús trauma, az identitáskeresés és a magány. A sztorihoz hozzátett még ez a visszafogott, szomorkás románc is.
Főleg azoknak ajánlanám, akik szeretik az atmoszférikus, lassan építkező könyveket. Ha bírod a ködös angol falvakat, a titkokat, a népi hiedelmeket, akkor nagyon jó választás lehet. Ha viszont valaki gyors tempójú horrort vagy pörgős fantasy-t vár, annak biztos, hogy túl lassú lesz. Ez inkább az a könyv, amit a hangulata miatt fogsz szeretni, nem a pörgős, ijesztő cselekmény miatt.
Szeretnél többet megtudni a könyvről? Kattints a képre, a kiadónál kedvezménnyel beszerezheted!
Köszönjük, 21. Század Kiadó!
Érdekelnek a könyvújdonságok?
Megjegyzés küldése