Törékeny kor

 Könyvajánló - Donatella Di Pietrantonio: Törékeny kor

„A Törékeny kor egy család története, melyet megbénít egy titok. Egy anya története, aki szinte levegőhöz sem jut szigorú apja és némaságba burkolózó lánya között. Egy olyan regény, amely a fájdalomról mesél, és közben gyógyít, mert aki írta, ismeri a szavak erejét és a sebek fájdalmát.

Ezért jelölöm a Strega-díjra.” Vittorio Lingiardi író, pszichológus

Milánó lezárásakor az egyetemista Amanda felszáll az utolsó vonatok egyikére, és visszamegy abba a Pescara melletti faluba, ahol felnőtt. Édesanyja, Lucia azonnal rájön, hogy valami megváltozott: lánya szeméből eltűnt a ragyogás, és mintha legszívesebben láthatatlanná válna, szinte meg sem szólal. Luciát megrémíti ez a hallgatás. Szeretné a lányát mindentől megóvni, de a család múltjától nem tudja.

Konok, idős földművelő apja és makacs lánya közé ékelődve Lucia megérti, hogy egyetlen öröksége a mély seb, melyet évtizedekkel korábban ejtettek rajta. Bonyolult kapcsolatainak hálójában rádöbben, hogy minden életszakasznak megvannak a maga félelmei és kihívásai, hogy szülő és gyerek egyaránt kiszolgáltatott és törékeny.

Donatella Di Pietrantonio nyers, szikár, érzelemgazdag regénye 2024-ben elnyerte Olaszország legrangosabb irodalmi elismerését, a Strega-díjat.

„A szabadsága iránti tiszteletből nem voltam mellette, amikor szüksége lett volna rám. A határok kissé elmosódottak egy olyan bizonytalan anya számára, mint amilyen én vagyok. De a határozottabb szülők vajon minden pillanatban tudják, hogyan kell helyesen cselekedni?”

Vannak regények, amelyek nem egyetlen történetet mesélnek el, hanem több generáción át öröklődő hallgatásokat, titkokat. Kimondatlan mondatokat, elfojtott emlékeket, olyan sebeket, amelyek látszólag begyógyultak, valójában azonban csak mélyebbre húzódtak. A Törékeny kor pontosan ilyen könyv: nem a felszínen zajlik, hanem a sorok között, a félbehagyott gondolatokban.

A történet egy látszólag egyszerű helyzetből indul. Egy fiatal lány hazatér. Amanda, az egyetemista, a lezárások idején visszamegy abba a faluba, ahonnan elindult. Ez önmagában még nem lenne rendkívüli, de az a mód, ahogyan visszatér, már sokkal beszédesebb: csendesen, bezárkózva, mintha valami lényeges dolog történt volna vele, amit nem tud – vagy nem akar – kimondani.

Az anya, Lucia azonnal megérzi, hogy valami nincs rendben. És talán ez az a pont, ahol a regény igazán elkezd működni: nem a konkrét események szintjén, hanem az érzékelés szintjén. Egy anya észreveszi a változást a gyerekében, de nem fér hozzá. Látja a jeleket, de nem tudja megfejteni őket. És közben ott van benne a kérdés, ami valószínűleg minden szülőben megfogalmazódik valamikor: vajon mikor rontottam el?

Lucia helyzete különösen nehéz, mert nem egy üres térben próbál reagálni, hanem egy olyan múlt árnyékában, amely őt magát is formálta – és megsebezte. A saját apja, a konok, zárkózott földművelő jelenléte nemcsak a jelenben jelent feszültséget, hanem folyamatos emlékeztető is arra, hogy a traumák nem tűnnek el, csak alakot váltanak.

A regény egyik legerősebb rétege éppen ez: ahogyan a múlt és a jelen egymásba csúszik. Lucia története nem választható el Amanda történetétől. A két nő között nemcsak generációs különbség van, hanem egyfajta öröklődő törékenység is. Mintha ugyanaz a repedés húzódna végig mindkettőjük életén, csak más-más formában jelenik meg.

A Törékeny kor nem mondja ki egyértelműen, mi történt, és nem kínál feloldást sem klasszikus értelemben. Inkább azt mutatja meg, hogy a megértés gyakran késik, és néha sosem lesz teljes, hiszen két ember ugyanazt a helzetet teljesen eltérő módokon élheti meg és láthatja. Hogy a szeretet önmagában nem mindig elég ahhoz, hogy áthidalja a hallgatásokat.

A könyv nyelvezete ehhez tökéletesen illeszkedik: szikár, visszafogott, mégis rendkívül sűrű. Nincsenek felesleges mondatok, nincsenek túlmagyarázott érzelmek. Minden kimondott szó mögött ott van az, ami kimondatlan marad. És talán éppen ez az, ami miatt ennyire erősen hat: az olvasónak is részt kell vennie a történet „kitöltésében”.

A regény központi kérdése végső soron az, hogy mit jelent szülőnek lenni, és mit jelent gyereknek lenni egy olyan kapcsolatban, ahol a határok elmosódnak. Hol kezdődik a védelem, és hol válik már távolságtartássá? Mikor segítünk, és mikor hagyjuk magára a másikat – akár jó szándékból?

És talán még ennél is nehezebb kérdés: lehet-e úgy szeretni valakit, hogy közben teret adunk neki, de nem veszítjük el teljesen?

A Törékeny kor nem könnyű olvasmány. Nem azért, mert bonyolult lenne, hanem mert olyan helyekre nyúl, amelyek sokak számára ismerősek lehetnek, még ha nem is ugyanilyen formában. A családi dinamika, a kimondatlan feszültségek, a generációk közötti félreértések mind olyan elemek, amelyek túlmutatnak a konkrét történeten.

Mégis van benne valami finom, visszafogott gyógyító erő. Talán éppen abban, hogy nem próbálja megoldani a dolgokat, hanem láthatóvá teszi őket. És ez az első lépés.

A kötet szerzője, Donatella Di Pietrantonio 1963-ban született az olaszországi Abruzzo régióban, és ma is itt él, Pennében. Eredeti hivatása szerint fogorvos, gyerekfogorvosként dolgozik, írói pályáját viszonylag későn kezdte. Első regénye 2011-ben jelent meg, és azóta az olasz kortárs irodalom egyik meghatározó alakjává vált. Műveiben gyakran foglalkozik családi kapcsolatokkal, női sorsokkal és a múlt feldolgozhatatlan rétegeivel. A Törékeny kor című regénye 2024-ben elnyerte a rangos Strega-díjat, amely az olasz irodalom egyik legfontosabb elismerése.

A kötet Szokács Kinga fordításában, a Park Kiadó gondozásában jelent meg, és elérhető kedvezményes áron a borítóra kattintva.