A tóvidék hercegei

 Könyvajánló - Lars Elling: A tóvidék hercegei

A vad norvég tóvidékre, sűrű, szinte végtelen kiterjedésű erdőkbe visz ez a mély testvéri szeretetről szóló családregény. A kamasz Filip szüleivel és nagyapjával egy régi házban él, a szomszédban pedig nagyapja testvére lakik. A két idős ember már hosszú évtizedek óta nem beszél egymással. Amikor a fiú elkezdi hallgatni haldokló nagyapja történeteit, szokatlan gyerekkor tárul fel előtte, és sejteni kezdi, honnan ered a tragikus testvérviszály. Az első világháborút megelőző nyugtalan években a testvéreket apjuk, a „Császár” nyaranta a vadonba küldi, hogy testileg-lelkileg megedződjenek, és „képesek legyenek gondoskodni magukról”. A testvérek utazókkal, rönkúsztatókkal és szénégetőkkel osztoznak a hatalmas tájon, de valójában magukat tekintik az erdők és tavak igazi urainak. Idejüket horgászással, gyűjtögetéssel és vadászattal töltik. Az éjszakák hidegek, éhség gyötri őket, de mindez csak még szorosabbra fonja szövetségüket. Egy nap azonban végzetes szerencsétlenség történik, amely sötét árnyékot vet egész életükre.

„Egy jó horgásztó megbízható éléskamra. A folyó maga a kaland.”

Ez a mondat nemcsak Lars Elling regényének egyik kulcsgondolata, hanem pontosan leírja azt is, milyen élmény A tóvidék hercegeit olvasni. Biztonság és veszély, rend és kiszámíthatatlanság, gyerekkori játék és életre szóló tragédia egyszerre van jelen benne. Ez lassan, de feltartóztathatatlanul húz magával, mint egy hideg, északi folyó.

A történet kerete 1985 Oslója. Egy ikerház, két fél, középen egy almafa – ez a fa a hallgatás, a makacs harag és az elfojtott múlt jelképe. Az egyik oldalon a kamasz Filip él szüleivel és haldokló nagyapjával, akit mindenki csak Öregnek hív. A másik oldalon az Öreg testvére lakik, akivel évtizedek óta nem beszélnek. Senki nem mondja ki, mi történt, mi vezetett ehhez a dermedt, abszurd állapothoz. A család tagjai menekülnek: az apa a munkájába, az anya az alkoholba, Filip pedig a rajzolásba – és a kérdéseibe.

Amikor az Öreg érzi, hogy közeleg a vég, mesélni kezd. Nem összefüggően, nem szépen megformált történetként, hanem szaggatott emlékdarabokban. Ezekből bontakozik ki előttünk az 1914-es nyár története, amely mindent eldöntött. Két fiú, a 13 éves Arnstein és a 9 éves Truls apjuk parancsára hónapokra a norvég tóvidék vad világába kerülnek, minimális felszereléssel. Az apa – akit csak Császárnak hívnak – férfiakat akar nevelni belőlük, olyan fiúkat, akik majd helytállnak, ha eljön a háború.

A vadonban töltött idő egyszerre kegyetlen és felszabadító. A fiúk éheznek, fáznak, vadásznak, gombát szednek, túlélnek. Megtanulják olvasni a természet jeleit, kiismerni a folyót, különbséget tenni biztonság és vakmerőség között. És ami talán még fontosabb: megtanulják, mit jelent összetartozni. Ebben a világban ők valóban hercegek – de nem uralkodnak, hanem jelen vannak, figyelnek, alkalmazkodnak.

Ez az idill azonban törékeny. Amikor az apa úgy dönt, hogy magukkal viszik értelmileg sérült bátyjukat, a gondosan kialakult egyensúly felborul. A regény itt válik igazán nyugtalanítóvá: Elling nem dramatizál és nem keres könnyű érzelmi megoldásokat. A tragédia elkerülhetetlennek tűnik, és épp ezért hat olyan elementárisan. Tudjuk, hogy baj lesz – csak azt nem, mikor és hogyan.

A könyv egyik legnagyobb ereje a nyelvezetében, stílusában rejlik. Lars Elling festő is, és ez minden soron érződik. A szöveg vizuális, érzéki, szinte tapintható. Látjuk a víz felszínén tükröződő fákat, halljuk a békák brekegését, érezzük a nedves mohát és a hideg levegőt. Filip rajzoló tekintete különösen erős szűrő: az embereket képekké alakítja, az anyját például ide-oda csapódó madárként látja. A természet nem háttér, hanem élő szereplő – gyönyörű és könyörtelen egyszerre.

A szerkezet töredezett, rövid fejezetekből építkezik, váltogatja az idősíkokat. Eleinte lassú, szemlélődő, finom humorral átszőtt – aztán a második felében felgyorsul, és már nem enged el. A lírai leírásokat egyre feszesebb, sodróbb narratíva váltja fel, míg végül elérünk egy befejezéshez, amely nem magyaráz túl semmit, mégis feloldozást kínál.

A tóvidék hercegei a gyerekkor hatásáról szól: arról, hogyan válnak egyetlen nyár eseményei évtizedeken át hordozott terhekké. Testvéri szeretetről és testvéri árulásról, apák romboló tekintélyéről, kimondatlan bűnökről és arról, hogy a hallgatás néha kegyetlenebb, mint bármilyen igazság. Ugyanakkor reményt is ad: arra, hogy a történetek elmondása – akár hetven év múltán – képes repedést ütni a megkövült haragon.

Külön öröm, hogy a magyar kiadás borítója a szerző egyik festményét használja. Tökéletesen illik ehhez a regényhez, amely maga is egy impresszionista tabló: foltokból, hangulatokból, emlékekből áll össze, és még sokáig velünk marad az utolsó oldal után is.

Ha hagyjuk, hogy a regény magával vigyen a norvég erdők mélyére, csendben, türelemmel, akkor olyan élményt ad, amely egyszerre fájdalmas és gyönyörű. Olyan, mint egy folyó – mindig ugyanaz, és mégsem ugyanaz soha.

Lars Elling norvég író és festő 1966-ban született Oslóban. Képzőművészként indult, festményeit számos kiállításon bemutatták Norvégiában és külföldön is, vizuális gondolkodása pedig erőteljesen meghatározza irodalmi munkásságát. Íróként viszonylag későn, negyvenes éveiben jelentkezett, ám már első regényével komoly figyelmet keltett. Műveiben gyakran foglalkozik családi viszonyokkal, kimondatlan konfliktusokkal, férfiszerepekkel és a természet emberformáló erejével. Prózája lírai, képszerű és visszafogott, nem a drámai fordulatokra, hanem a hangulatra és az érzelmi mélységre épít. A tóvidék hercegei nemzetközi sikert aratott, több nyelvre lefordították, és mára a kortárs norvég irodalom egyik jelentős darabjaként tartják számon. A posztban az ő festményei láthatóak.

A kötet a Typotex Kiadó gondozásában, Petrikovics Edit fordításában került a magyar polcokra. A borítóra katitntva elérhető kedvezményes áron!