A porcelánlány

Két idősíkon játszódó történet, amiben Lili tanulságos utazáson vesz részt: nagyanyja múltja, saját jelene és jövője a tét, hogy mit tesz és hogyan az örökségével kapcsolatban, ami nem több, mint egy fotóalbum, egy emlékkönyv és egy biedermeier komód. Hogy lesz ebből németországi utazás? 




KÖNYVAJÁNLÓ
A PORCELÁNLÁNY


Szerző: Mörk Leonóra
Kiadó: Jaffa Kiadó
Kötés: füles, kartonált, 288 oldal

Új, egységes köntösben jelent meg Mörk Leonóra régebben megjelent könyve, A porcelánlány. A főhős, Lili egy nemzetközi szállodalánc ötcsillagos wellnesshotel személyzeti ebédlőjében majszolja nívón felüli ételét, ami majdnem olyan jó, mint amit a vendégeknek felszolgálnak, amikor elfelejt nyelni: a közösségi médiát lapozgatva egy felfoghatatlanul ismerős, félig romos, téglavörös kastélyt lát. El sem tudja képzelni, mi köze lehet neki hozzá és miért az érzés, hogy foglalkoznia kell a témával. Elegáns és főképp rosszindulatú főnökének fel is tűnik a lány, és mérgesen elzavarja, hogy lesz szíves azzal foglalkozni, amiért megfizetik. Lili gyógytornász ebben a hotelben, bár gyakran ovónénivé, pszichológussá és békebíróvá is át kell magát képezni, hogy úrrá lehessen páciensei gyarló természetén.

Amikor egy kis ideje adódik, mint például az új főnököt beharangozó eseményen, egy deltás hát mögött ismételten behívja a kastély fotóját, de továbbra sem tud meg róla semmi érdemlegeset azon kívül, hogy valahol Németországban készülhetett a kép, a Keleti-tenger környékén. Lili úgy érzi, megrekedt saját státuszában, tanulni vágyik, amit eddig mindig megtorpedózott régi főnöke, de az új hozzájárul, hogy képezze magát, méghozzá Németországban, egy Balti-tengeri szigeten, ahol... ahol ott a régi kastély, amit - végül is rájön - egy üknagymamájától örökségként rámaradt régi emlékkönyvben látott először. De vajon hogy kerül egy északnémet kastély képe 1914-ben egy miskolci polgárlány emlékkönyvébe?

Rokonszenves új tulajdonosa van ennek a kastélynak, aki hozzájárul, hogy szétnézzenek benne. A padlásra felmenve egy első világháborús katonaládát találnak, olyan súlyos titkokat rejtve, amelyhez Lilinek sok köze van. Innentől meglódul a történet, két lány, két generáció, két szerelem bontakozik ki, a régi az időn át predesztinálja a mait, döntve életekről, érzelmekről, sorsokról. A régi levelek, rajzok és fotók két fiatal vonzódását fedik fel, amelyet kettétört a Nagy Háború. Izgalmas kérdés, hogy azután találkoztak-e valaha is?

Lili pedig a nyomozás során rádöbben, hogy saját sorsáról is döntenie kell. Dönteni és felnőni.

A szépirodalom és a szórakoztató irodalom határára helyezhető kötet tartalma finoman simogatja az olvasó lelkét, szelíd humorral segítve át olyan eseményeken, ahol sírás közeli állapotba hozza az éppen történtekkel. Megríkat, megnevettet a két idősíkon mozgó cselekményszál, miközben dramaturgiája nem engedi letenni a művet a kézből. Hangulata cizelláltan megkomponált romantikával van átszőve, a szerző biztos kézzel vezeti olvasóit a végkifejlet felé. Összességében kellemes, amolyan olvass el kötet, amit öröm kézbe venni, könyv a könyvben: tetszett, szerettem. 

Szerintem olvassátok! 

Fülszöveg

Egy fotóalbum, egy emlékkönyv és egy biedermeier komód – ennyi jut Lilinek a családi hagyatékból. Az örökség mégis meglepetéssel szolgál: amikor a lány felfedez az interneten egy régi udvarházról készült fotót, rájön, hogy az épület nem véletlenül ismerős neki, a századfordulós emlékkönyvben találkozott vele. De hogy került egy északnémet kastély képe 1914-ben egy miskolci polgárlány emlékkönyvébe?
Lili nyomozni kezd, a megfejtéshez azonban csak akkor jut közelebb, amikor a munkahelyéről egy távoli, keleti-tengeri szigetre küldik. Ott akad rá a vörös téglás udvarházra, és váratlan segítőtársra lel a romos épület új gazdájában. Amikor kinyitják a kastély padlásán talált, első világháborús katonaládát, izgalmas utazásra indulnak a múltba. A régi levelek, rajzok és fotók két fiatal megható és fájdalmas történetét mesélik el, akik száz évvel korábban szerettek egymásba. Az első világháború miatt azonban búcsút kellett mondaniuk egymásnak. Vajon találkoztak-e még valaha?
Lili egyre mélyebbre merül a régmúlt emlékeibe, és közben nemcsak az üknagymamája, hanem a saját élete sorsfordító kérdéseire is választ kell találnia. Meddig élhet úgy, hogy nem vesz tudomást azokról a körülményekről, amelyek megbetegítik? Választhat-e másik utat?


Mörk Leonóra újságíró, író, szerkesztő, műfordító

A kötetet kedvezményes áron megrendelhetitek a lenti képre kattintva.
Kövess minket Facebookon is!

A képek a szerző oldalairól származnak.
Share:

Megjegyzés küldése

Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes