Szabadulás a lelki terhek fogságából - ezt ígéri Péterfi Judit Engedd el című könyve, amelyben saját sorsán keresztül neves szakemberek interjúi támasztják alá mondanivalóját. Mi az elengedés valójában? Hogy kell azt csinálni?
KÖNYVAJÁNLÓENGEDD EL
Szabadulás a lelki terhek fogságából
Szerző: Péterfi JuditKiadó: Athenaeum Kiadó
Ismert nevek mögötti valóság egy professzionális kérdező kíváncsiságával, saját sorsának hullámvasútjára felfűzve - ez Péterfi Judit Engedd el című könyvének egymondatos összefoglalója. Megszületünk, gyakran eleve hátránnyal - mert aki aranykanállal a szájában jön a világra. annak sem biztos, hogy minden klappol az életében - és abban nyilvánul meg szabadságunk minősége, mennyire tudjuk elengedni mindazokat a traumákat, amikben részünk volt (Iványi Gábor). A tőke a sebeinkben, fájdalmainkban, traumáinkban rejtezik, valamennyi egy-egy lehetőség arra, hogy komoly "vagyont" építsünk belőlük, ha képesek vagyunk saját arculatunkra szabni a tanulságokat (Soma Mamagésa). Szenvedés nélkül nem lehet fejlődni, jutnak a szakemberek erre a konklúzióra.
Az első fejezet egy rettenetesen frusztrált, dühös asszony, újságíró, kommunikációs szakember, Péterfi Judit agymenése, akinek néhány dolga nem sikerült vagy nem úgy sikerült, ahogy azt elképzelte, és tele a puttonya az "engedd el," az "annyit kapsz, amennyit elbírsz," a "csak pozitívan" szlogenek belengetésével. A dolgok mögé akar nézni, miközben önmagával is önreflexív beszélgetést folytat. A szakemberek válaszait az interjúk során apró darabokra cincálja, hogy végül választ kapjon arra: mi az elengedés valójában? Hogy kell azt csinálni?
Semmi sem explicit a témában, vonja le a konklúziót, hiszen ugyanannyian esküsznek egy-egy szakmai személyre vagy módszerre, mint amennyien elzárkóznak tőle, hogy bárkihez lehet menni terápiára, csak hozzá nem, bármilyen más módszer jobb, mint az alkalmazott. Kinek van igaza? Mindenkinek és senkinek. Ahogy vannak személyek, akik nem szimpatikusak, úgy vannak módszerek is, amik nem mindenkinek válnak be, ez így van és kész. (Sosem felejtem el, volt egy orvos az életemben, aki szakmailag nagyrabecsült, empatikus ember volt, én mégis viszolyogtam tőle, pedig szalmaszálat nem tett keresztbe nekem soha.)
Meg kell érni arra, fejtegeti, hogy beleálljon az ember a félelmeibe. Az nem jön magától, és kinek mikor érkezik el az ideje. Élénken emlékszem, amikor 24 évesen egy krízishelyzetben a férjem morgására megkérdeztem, hogy ki a (nyomdafestéket nem tűrő jelzős szerkezet az illető kedves hozzátartozójára vonatkozólag) ... anyja az az XY, hogy nekem össze kéne tojni magam attól, hogy ő mit gondol rólam? Nekem tehát 24 éves koromban jött el az időszak, amikortól beleálltam dolgokba és határt húztam, hogy eddig és ne tovább. Másnak ez később következik be, sőt, most intézem annak a kedves szerettemnek a temetését, akinél ez az időszak sosem érkezett el. Pedig beleállni a dolgokba önbizalmat ad, még akkor is, ha "a normális ember ... állandóan kételkedik." Az idézet Feldmár Andrástól származik, aki tovább folytatva mondanivalóját, abban látja a legfontosabbat, hogy saját személyével legyen jó viszonyban az ember és bízzon magában. (Igen, ez nagy igazság. Azóta nem szorongok gépkocsivezetés közben, amióta el is hiszem magamnak, hogy mindegy, mi lesz, ami rajtam múlik, azt meg fogom tenni és meg fogom oldani.)
A szerző saját sorsán keresztül vizsgálja meg a témába vágó dolgokat, és kapcsolja hozzá az interjúkat. A vele megtörténtek bizonyos szempontból másokkal is megtörténhettek és meg is történtek, lehetséges belőlük olyan egyetemleges valóságokra tanulságokat levonni, amelyekből profitálhatnak az egyének is - persze, saját képükre formálva őket.
Szerintem olvassátok!
Fülszöveg
Péterfi Judit riporter-műsorvezető saját sorsának hullámvasútjára ülteti fel az olvasót, magánéleti és szakmai életének magasságait és mélységeit tárja fel őszintén, professzionális kérdezőként szedi darabjaira az elengedés témáját olyan hiteles szakemberek segítségével, akiknek tudása a mindennapjainkban kísér.
A személyes hangvételű, számos magánéleti tapasztalatot tükröző interjúkban Csernus Imre, Daubner Béla, Dudits Dénes, Feldmár András, Iványi Gábor, Máté Gábor és Spitzer Gyöngyi (Soma Mamagésa) mutatnak lehetséges utakat sérüléseink feldolgozására, traumáink feloldására, szokásaink és sémáink elengedésére majd a továbblépésre.
Megjegyzés küldése