Mágusok mentőakcióban

Könyvajánló - Rainbow Rowell: Tévelygő fiú  (Simon Snow 2.)

Heuka ajánlója

Simon Snow kalandjai nem értek véget a Watfordban, az immár fiatal felnőttet és barátait új kihívások várják - ezúttal Amerikában.

A Csak így tovább (melynek ajánlóját itt olvashatjátok) epilógusa után nagyjából egy tanévvel térünk vissza a szereplőkhöz. Míg Penelope és Baz élvezi az egyetemi létet, készülnek a rohamosan közeledő vizsgákra, Simon nem igazán tud magával mit kezdeni. Naphosszat csak a kanapén fekszik és már Baz sem nagyon tudja kirángatni letargikus hangulatából. Mivel továbbra is a szereplők mesélik el a történetüket, így kívülről betekintve életükbe mi láthatjuk, hogyan vívódnak mindketten: nem szeretnék megbántani egymást, de külön-külön is arra jutnak, hogy ez így nem vezet sehova. Ebbe a nem éppen vidám délutánba érkezik Penny legújabb ötletével: látogassák meg Agathat, aki Kaliforniában kezdte meg az egyetemet és azóta eltávolodott tőlük. 

De Penelope egy unalmas “odarepülünk, nála töltünk pár napot, hazarepülünk” tervnél izgalmasabbat talált ki: Chicagoba érkeznek, ahol előbb az ő barátját, Micah-t látogatják meg, onnan pedig egy kabrióban autóznak el Amerika nyugati partjához. Bár az Amerikai Egyesült Államokba gond nélkül bejutnak, ezután elkezdenek borulni a tervek. Kezdetnek Micah szakít Penny-vel, majd útjuk során megállnak egy reneszánsz vásáron, amin vámpírok támadják meg őket - ezt csak hatalmas adag szerencsével és egy norm, Shepard segítségével sikerül túlélniük. De ez sem állíthatja meg őket, folytatják az utat az óceán felé. Útközben üzenetet kapnak Agathatól, ami után csak egyre jobban aggódnak a lányért. Ez az aggodalom egészen odáig vezeti őket, hogy vámpíroktól kérjenek segítséget Las Vegas-ban.

Rainbow Rowell ebben a kötetben is hangsúlyt fektet arra, hogy ne csak a történetet ismerjük meg, de a szereplőkhöz is közelebb kerüljünk. Ennek egyik legfontosabb eszköze, hogy a szereplők szemszögéből ismerjük meg az eseményeket: nem csak egy elbeszélést kapunk az átélt kalandokról, de a közben megélt érzelmeiket, belső vívódásaikat is olvashatjuk. A kötet kezdeti pár oldala egyből remek lehetőséget nyújt erre: míg a párbeszédek rövidek, csupán pár szóból vagy mondatból állnak, hosszú mondatok szólnak arról, mit érez közben Baz és Simon. Furcsa azt nézni, hogy hasonló gondolatok járnak a fejükben és bár kezdenek eltávolodni egymástól, mégis mindkettőjüknek az a legfontosabb, hogy ne bántsák meg a másikat. 

Ugyanez a helyzet Agathaval is, akinek valódi párbeszéd nemigen jut, mégis beleláthatunk, hogyan élte meg az utolsó watfordi évet és hogyan próbálja feldolgozni a történteket. A hozzá kapcsolódó fejezetek is inkább belső monológok és felismerések, mit kellett volna másképp tennie, mikor kezdett világítani a nagy piros felkiáltójel.

Mivel az írónő Fangirl műve Simon és Baz iskolai történetére koncentrál, érdekes látni, hogyan nyílik ki a világ főhőseinknek az iskola befejezése után. Ezt szó szerint is érhetjük, hiszen az Egyesült Királyságból az Amerikai Egyesült Államokba kerül a helyszín, ahol nem csak a vidék, de az emberek is mások, ami egy kicsit hőseinket is megváltoztatja, vakmerőbbé teszi. Az amerikai mágusoknak ugyanis nincs olyan iskolájuk, ahol az erejükről tanulhatnak és nem is koncentrálnak annyira a mágiájukra, mint óvilági társaik. Vagy ahogy Baz fogalmaz:

“A Mágusvilág egy helyi klikk.

A Watford egy elszigetelt bentlakásos iskola.

A szüleim még azt sem engedték, hogy használjam az internetet.”

További eltérés a két földrész között, hogy míg az angol vidéken minden egyes terület, ahonnan az Üresség elszívta a mágiát, az azt használóknak fájó pont, addig az óceán túlpartján teljesen hétköznapinak számítanak a csendes zónák, ahol az erejük hatástalan. Számomra érdekes adalék volt a kulturális különbség is: a varázsigék a környezethez alkalmazkodnak, ezért az első könyvben gyakrabban találkozni Shakespeare-i idézetekkel (bár ebbe a könyvbe is jutott néhány), a világnak ezen a felén inkább mai, rövid igék működnek. Ez az átállás pedig nem mindenkinek egyszerű.

Szintén a világ megismerését segíti, hogy Simonék a mágusok és vámpírok (mint megtudjuk, Amerikát - de legalábbis Nevadát - inkább az utóbbiak uralják) mellett egy közönséges halandóval, Sheparddel is találkoznak útjuk során. Őt eleinte próbálják lerázni és később sem sikerül elnyernie főhőseink bizalmát. Azonban ahogy keresztülszelik az Államokat, kiderül, hogy a srác komoly segítséget jelent a helyismeretével, illetve azoknak az információknak birtokában, amelyeket az utóbbi években különböző lényektől összegyűjtött. Hiszen ahogy Penny megfogalmazza:

“És mi az, amit nem tudunk? Hát, ez az oszlop a végtelenbe nyúlik…”

Köszönet a Fumax Kiadónak!

A kötet a borítóképre kattintva kedvezményesen megrendelhető a kiadó honlapján, ahol a történet előzménye és folytatása, valamint a Fangirl manga kötetei is elérhetőek.




Share:

Megjegyzés küldése

Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes