A lány, akinek két anyja volt, mégis árva maradt

Könyvajánló - Donatella Di Pietrantonio: A visszaadott lány

 

 Ha ​az élet sebeiről írunk, ahhoz nyers, őszinte szavak kellenek. Donatella Di Pietrantonio jól tudja, milyen különös varázsuk van az ilyen szavaknak. Stílusa egészen sajátos, kissé érdes, mégis csupa ragyogás. Rendkívüli finomsággal formálja ezt a sokféle szenvedélytől izzó történetet.

 


Egy kislány egy bőrönddel meg egy táskára való cipővel becsenget egy idegen lakásba. Amikor kinyílik az ajtó, húga, Adriana áll előtte kócosan, és résnyire szűkült szemmel fürkészi – még sosem találkoztak. Így kezdődik ez a magával ragadó, szívbe markoló történet: egy kiskamasszal, aki egyik napról a másikra elveszít mindent – a kényelmes otthont, a legjobb barátnőit, a szülők feltétel nélküli szeretetét. Pontosabban azokét, akiket egészen addig a szüleinek hitt. A „visszaadott lány” számára, ahogy a faluban nevezik, új élet kezdődik.

A 13 éves lány, aki most tudta meg, hogy akik nevelték, nem a valódi szülei, csupán a rokonai, visszakerül a valódi szüleihez. A város kényelméből, ahol egyedüli gyerekként, viszonylagos jómódban mindent megkapott, a falu szegénységébe, ahol 3-4 napig ugyanaz a nem túl tápláló étel akad csak, és az is csak annak jut, aki "harcol" érte. A visszaadott lány nem tud beilleszkedni, miközben mindenféle érzésével viaskodik: az elveszített szülei szeretetével, amely talán mégsem volt teljesen valós, a felborított identitásával, a barátai elvesztésével, és az új családjába való becsöppenéssel, amely merőben más, mint amit megszokott. Hangosak, harsányak, durvák, koszosak, a szülők rendszeresen verik a gyerekeiket, nem foglalkoznak velük. 



A legidősebb fiú a 18 éves Vincenzo, aki otthagyta az iskolát, pedig jó eszű gyerek, és alkalmi munkákat vállal. Két öccse, Sergio, és akinek nem hangzik el a neve, kifejezetten gonoszak, a kisebb testvéreikkel is, meg mindenkivel. Adriana, a húga, akivel kénytelen egy ágyban aludni, fejtől és lábtól, és aki minden éjjel bepisil. Valamint Giuseppe, aki a történet kezdetén még egészen kicsi. Ebbe a diszfunkcionális, terhelt családba csöppen bele a saját magával, a hormonjaival is épp harcban álló névtelen lány, akinek megismerjük a történetét a könyv lapjain. 

A húgom minden este kölcsönadta a talpát, hogy az arcomhoz szoríthassam. Másra nem számíthattam abban a szuszogással teli sötétségben.

A hetvenes évek Abruzzojában járunk, a Róma közeli tengerparti tartományban, egy kicsi faluban. A lány és a 18 éves bátyja, Vincenzo között plátói szerelem szövődik, a hormonokkal, változókorral túlterhelt fiatalok nem fogják fel, hogy édestestvérek, hiába tudják, nem érzik úgy. Aztán a túlfűtött érzelmeknek és a család rossz, de mégis megszokott ritmusának véget vet egy hirtelen haláleset. A lány szinte bölcsebben kezeli ezt a helyzetet, mint az anyja, aki most siratja az elhunytat, de életében ugyanúgy semmibe vette, verte, mint a többieket. A lány a kishúgához, Adrianához kerül a legközelebb, és bár merőben mások, kapcsolatuk felnőttkorukra is szoros marad.



Megrázó volt olvasni mindazt, amit a lány átélt, és ezeket Donatella Di Pietrantonio távolságtartással, de közben mégis szemléletesen adta át. Mindent a lány szemszögéből ismerünk meg, így bepillantást nyerünk a legbelső világába, de közben mégis úgy éreztem, hogy távol tartotta magát. Mindentől. Így tudta csak túlélni mindazt, ami vele történt. Nem ismerem a szerző életét, de kíváncsi lennék, honnan jött ez a történet és ez az írásmód, van-e valós, átélt vagy valamennyire ismert alapja. 

Szédülök, ha mélyre pillantok. Kopár táj, amely éjszaka nem hagy aludni, és ha mégis, rémálmokat terem. Az egyetlen anya, akit sosem vesztettem el, a félelmeimben lakozó anya.

Ez a diszfunkcionális család lassanként mégis valamiféle családdá vált, a hányatott sorsú lány számára is, még ha nem is teljesen ideálissá. A szülei nem voltak rossz emberek. Egyszerű emberek voltak, akik valószínűleg éppen ugyanazt a "szeretetet" és "törődést" kapták gyerekkorukban, amit ők is adtak; a maguk módján, de szerették a gyerekeiket, bár tudtukon kívül traumatizálták őket. Magával ragadó és különleges regény, érzelmekben gazdag úgy, hogy távolságtartással tekint rájuk, befogadhatóan, de mégis szívszorítóan, egy kötődésekről és családi mintázatokról szóló regény, amely túlságosan valóságos is egyben. Gyönyörű, lírai szövege hetekkel később sem ereszt - néhány héttel ezelőtt olvastam én is a regényt, a folytatása már a polcon vár, de idő kell, amíg elengedem ezt - ezért is döntöttem úgy, hogy írok róla.



Donatella Di Pietrantonio az Abruzzo tartománybeli Pennében él, gyerekfogorvosként dolgozik. Első regénye, a Mia madre e un fiume 2011-ben jelent meg, és elnyerte a Tropea-díjat. Második regénye, a Bella mia 2014-ben bekerült a Strega-díj jelöltjei közé, és megkapta a Brancati-díjat. A visszaadott lány bejárta az egész világot, 23 nyelven jelent meg, és 2017-ben elnyerte a Campiello-díjat. Magyarul ez az első könyve, amelyet Todero Anna fordított.

A könyvből 2021-ben Giuseppe Bonito filmet forgatott L'Arminuta címmel, Sofia Fiore főszereplésével.

Halkan százszor is elismételtem az “ anya “ szót, míg el nem vesztette minden jelentését, és puszta artikulációs gyakorlattá nem vált. Két élő anyám volt, mégis árván maradtam. Az egyik akkor engedett el, amikor még a nyelvemen volt a tej íze, a másik tizenhárom évesen adott vissza. Elszakadások, hamis vagy titkolt rokonságok, eltávolódások gyermeke voltam. Már azt sem tudtam, kitől származom. Tulajdonképpen ma sem tudom.

A kötet a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron!



Kövess minket Facebookon!

Share:

Megjegyzés küldése

Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes