Újabb hiánypótló kötet Philip K. Dick életműsorozatában

Könyvajánló - Philip K. Dick: Vulcanus kalapácsa / A halál útvesztője

Két kihagyhatatlan Philip K. Dick kötet! Az egyikben a világégést követően ember és gép áll szemben egymással. A tét pedig nem kevesebb, mint az emberiség túlélése. Míg a másikban egy maroknyi ember küzd az életben maradásért egy kegyetlen kísérletben. 

fokep_118.jpg

Szépen gyűlnek a polcon Philip K. Dick regényei hála az Agave Könyveknek, akik rendületlenül hozzák már hosszú évek óta a sci-fi meghatározó alakjának regényeit, novelláit. Az életműsorozatban akadnak újrakiadású darabok, mint például A halál útvesztője, de még mindig akad néhány történet, ami nem jelent meg magyar nyelven. Ilyen a nemrégiben megjelent világégés utáni történet, a Vulcanus kalapácsa.

philip_k_dick_vulcanus_kalapacsa_b1.jpegElőször jöjjön a Vulcanus kalapácsa című kötet. A regény 1960-ban íródott, de ahogy azt Dicktől későbbi írásaiból megszoktuk, igazi elgondolkodtató darab, ráadásul a mesterséges intelligenciáknak nagy szerepe van a történetben, amitől napjainkban igazán aktuális a mondanivalója.

A 20. századot sújtó atomháború végén a bolygó nemzeti létrehoznak egy a teljes világ kormányzására egy kormány, az Egységet, de Dick nem éri be ennyivel, hanem azt mondja, hogy az emberek rossz döntései után úgy döntöttek, hogy egy mesterséges intelligencia, a Vulcanus 3 kezébe adják a döntés jogát és létrehoznak egy diktatórikus világrendet.

A háború utáni káoszt felváltja egy stabil világ, mely az a béke fennmaradásában érdekelt. S bár a stabilitás és a béke megvan, az emberek nagy része nyomorban él és azok is, akik nem nyomorognak rettegésben, paranoiával telve élik mindennapjaikat, mert bármelyik pillanatban az utcára kerülhetnek.

Ha pedig diktatúra, akkor senki nem fog meglepődni, hogy bizony sokan ellenzik ezt és kiemelkedik az ellenzők közül egy vallásos lázadó csoport, a Gyógyítók, amely szabotázsok sorával próbálja elmozdítani a hatalmat. Persze ezt Vulcanus 3 nem hagyhatja szó és tettek nélkül.

Tehát adott egy istent játszó MI, egy meggyötört, agymosott, jogfosztott társadalom, ahol elnyomók és elnyomottak állnak szemben egymással és a békét a földi pokollá változtatja, amikor a két nézőpont összeütközik. Ember és gép állnak szemben egymással, ahol nincs jó vagy rossz, csupán eljött egy pont, ahol az érdekeik nem egyeznek.

A regény olvasmányos, akciódús, fordulatos, és egy olyan totalitárius rendszerbe repíti az olvasót, ahol az embereknek rá kéne ébredniük, hogy hiába van egy szuperintelligens MI, felelőtlenség az agyunk használata helyett minden döntést rá hárítani.

A másik kötet A halál útvesztője, mely tíz évvel később jelent meg, de ezúttal is egy paranoid környezetbe rántja be az olvasót.

Főszerepben egy olyan embercsoport áll, melynek tagjai mind elégedetlenek voltak addigi életükkel. Vágyakoztak valami újra, s álmuk valóra vált. Vagy inkább a rémálmuk...

Szereplőink egy olyan világban élnek, ahol a bolygóközi utazás már teljesen természetes, a Föld már csupán egy katonai támaszpont és az utazás, az ismeretlentől való félelemmel élők otthona. A Galaxist pedig istenek irányítják. Hozzájuk intézik imáikat és azok meghallgatásra találnak.

Így kötnek ki a Delmak-O nevű bolygón, ahol új élet, új állás vár rájuk. De nem egészen az, amit szerettek volna. A hely nyomasztó, bűzös, sivár és semmi információt nem kaptak arról, hogy mi is lesz itt a dolguk. Az itt élő telepesek teljesen közömbösek, bizarr szokásaik vannak, de a dolog akkor válik igazán ijesztővé, amikor új főnökükkel egyeztetnének az itteni munkájuk kapcsán, de az adás megszakad és nem is áll helyre a kommunikáció.

Nem képesek kapcsolatot teremteni a külvilággal, járművük sincs, így ezen a telepen rekedtek és ráébrednek, hogy ez valami elcseszett labor, ahol ők lettek a kísérleti nyulak.

Ebben az esetben az lenne a normális, ha ez a tizennégy fős vegyes társaság összefogna. Akad köztük többek között gondnok, informatikus, közgazdász és még pszichológus is. A közös bennük, hogy mindegyiküknek van valami mentális problémája. Perverzió, nimfománia, hipochondria, stb. Ezek pedig nem igazán könnyítik meg az együttélést.

A szereplőkkel párhuzamosan kicsit jobban megismerjük a bolygót és az ott élő élőlényeket, amik nem egészen azok, aminek elsőre tűntek. Eluralkodik a telep lakóin a paranoia, pláne, amikor rejtélyesen és bizarr körülmények között elkezdenek szép sorban meghalni... Úgy tűnik a telepen minden a halálukat akarja. Túlélheti ezt valaki?

A Dicktől megszokott érdekes, pergős, thriller-sci-fi-t kaptunk egy felettébb bizarr környezetben, ahol nemcsak a szereplők zizzentek, hanem maga a hely is. Épületek képesek helyet változtatni, ráadásul a vallások, a kocsonyás lények sem segítenek, hogy kicsit is hétköznapinak lássuk a sztorit. Ami pedig a kötet végén várja az olvasót...huh, elég komoly fordulatra számítsatok, ahol megkérdőjeleződik, hogy mi is a valóság.

A köteteket az Agave Könyvek bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal. A borítóképekre kattintva bármelyik könyv kedvezményesen rendelhető meg közvetlenül a kiadótól.

Kövess minket a Facebookon is!

Ha érdekelnek még más PKD könyvek, akkor kattints!

Share:

Megjegyzés küldése

Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes