Az egyszerű vadon

Igényes, humoros, huncutul romantikus művet tett le az olvasók elé K. A. Tucker The Simple Wild - Az egyszerű vadon című regényében, ahol csak úgy szikrázik a levegő egy Alaszkában élő "jeti" és egy torontói Barbie baba között. A jeti remekbe szabott harmincas férfi, a Barbie baba nagyvárosi attitűddel rendelkező, kényes-fényes, apja miatt erősen sértettséget érző huszonéves lány. Igazi fejlődéstörténet ez, ahol mindenkinek adnia kell le az igényeiből, ha a tét a túlélés. Az általam sorozatos kis kacagásokkal tarkított abszolválás során a könyvet semmiféleképpen sem szerettem volna huzamosabb ideig olvasás nélkül hagyni. A mű a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában jelent meg.

K. A. Tucker: The Simple Wild - Az egyszerű vadon

1993. november 15.-én egy alaszkai repülőtéren Wren, a bozótpilóta búcsúzik családjától, a 17 hónapos Callatól és feleségétől, Susantől, akik erről a zord vidékről, ahol eddig együtt éltek családként, Torontóba utaznak - véglegesen? A feleség nem bírja Alaszkát, a hideget, a rövid nappalokat, az elszigeteltséget, hiányzik neki a nagyvárosi nyüzsgés. Körülményeik ellenére nagyon szeretik egymást. Mindketten azt gondolják, hogy a másik úgysem bírja ki egyedül, hogy pár hónap után a nő / a férfi fejvesztve igyekszik visszaállítani közös életüket. Hát... nem jött be.

Legközelebb 2018. július 26.-án találkozunk hőseinkkel, egészen pontosan Calla Fletcherrel, aki jelenleg  26 éves, kockázatelemző egy banknál, amit amúgy utál, tehát nem éri óriási traumaként, amikor létszámleépítésre hivatkozva kirúgják. Annál nagyobb csalódásként éli meg, hogy apját 24 éve nem látta, és beszélni sem beszéltek már 12 éve. A sors fintora, hogy kirúgása napján hívást kap Alaszkából. Egy Agnes nevű asszony tudatja vele, hogy apja tüdőrákos, nincs sok hátra neki az életből, és amennyiben ide szeretne utazni, állják a költségeit. 

Calla számára az a legfőbb kérdés, hogy miért fontosabb az Alaszkai Vadon repülővállalkozás és maga Alaszka Wren Fletcher számára, mint a saját húsa és vére? A lánynak meg kell tudnia, tehát elindul. Ráadásul amúgy is munkanélküli és szingli, mert a munkaviszonyával egy időben a kapcsolatának is csúfos vége szakad. 
Részlet a regényből

Megérkezik tehát az apja élettere előtti utolsó civilizációs helyre, ahol egy modortalan, barátságtalan pilóta fogadja (a jeti:), és viszi tovább a végső címre - csak őt -, súlyproblémák miatt a csomagjainak jelentős részét hátra kell hagynia. Az isten háta mögött érzi magát érkezéskor, és erre az is rátesz egy lapáttal, hogy az apja nincs ott, órákat kell várnia az első találkozásra. Annyira sem becsül, hogy itt legyen, amikor kiszállok a repülőből, dohog magában Calla, és ha tehetné, már fordulna is vissza. Még nem tudja, nem érzi annak súlyát, hogy itt kinn a vadonban minden másképpen működik, mint Torontóban, és hogy a személyes ügyeknél a muszáj elsőbbséget élvez. 

– Pakoltatok valami nasit? – Odanyúlok, megsimítom a vállát, ürügyet keresve, hogy hozzáérhessek. – Esetleg abból a szárított marhahúsból, Etheltől?
– Szárított marha? – Mabel zavartan összevonja a szemöldökét. – Senki nem szárít marhát a faluban. Nincs is ott szarvasmarha! Észreveszem, hogy apám összerezzen, és összeszorul a gyomrom, amint leesik.
– Mi a szart etettél velem, Jonah?

Első napján vásárolni indul. Minden túlárazott a boltban - hiszen repülővel kell idáig elszállítani, annak költségét pedig - mint mindig - a végfogyasztó állja. A lány több minden miatt is ki van borulva a választékot áttekintve. Mindig mondom, hogy városi ember külön állatfajta - bocsánat minden várositól! :)  De ahogy abbéli szent meggyőződéssel, hogy ez nekik jár és a legutolsó kávézóban IS lennie kell az itallapon; ahogy utánozhatatlan határozottsággal tudnak bárhol kérni egy lattét szójatejjel (a szójatej lehetőleg silk minőségű legyen, mert a sima elég tré ízű), extra habbal, a poháron papírgyűrűvel, az az én falusi nyelvrendszeremnek finoman szólva is mosolyogtató és kissé hottentotta. Valami kacifántos tejeskávé, fordítom le magamnak sebtében... - és igen, Calla ezt kért. Nos, főhősünk ezzel a mentalitással indul ezen a világ végi zord helyen, eleve hátránnyal. Alaszkában senkit nem érdekel, hogy sminkkel vagy anélkül lép-e ki az utcára (milyen utcára?); Alaszkában kinn a szabadban senki sem sportol falatnyi rövid nadrágban és trikóban, amik ugyan fölöttébb csinosak, de egyáltalán nem idevalók, mert tudják, hogy a szúnyogok tenyérnyi csípés nélküli helyet sem fognak hagyni a csupaszon maradt bőrfelületeken; Alaszkában általában és elsősorban nem a legújabb telefon-, vagy ruhamodellt várják a légi futártól (mert más nem boldogul ezen a terepen), hanem életmentő készüléket, orvost, élelmiszert és gyógyszert, és minden más csak ezután jöhet, HA felfér az éppen soros repülőgépre. Calla ezt látva, a nagyvárosi hisztériából kezd visszavenni, és az ottaniak szemében egyre normálisabban viselkedni, miután átértékelte a helyzetét.  (Kb. két tucat oldalon vagyunk túl leírásban, csak mondom.)

A szerző, K. A. Tucker

Ráadásul szükség is van rá: ha az apja betegsége nem volna elég, a légi vállalkozás is majdnem csőd közeli helyzetben van, az idő elrepült felettük. Nem értenek a marketinghez, megfelelő weblapjuk sincs, Calla pedig pont ezekhez ért a legjobban, és akar is segíteni. Lassan kiderül, hogy Jonah sem az a barátságtalan jeti, mint amilyennek mutatta magát az első napokon. És miután a repülőjegye rugalmasan átírható más dátumra, ezért Calla megszavaz még egy hetet a vadonban.

A Barbie baba és a jeti párbeszédei tartalmaznak némi pikantériát, az eleinte véresen komoly morgások játékos böködésekké szelídülnek, történik egy légi baleset is, ami borzolja a kedélyeket, de a kéretlen szakáll és haj fazonra igazítása se kutya.... meg az eltűnt bőrönd esete a mosómedvés kajáltatáskor, a torontói mosómedve és a teraszon felharsanó, öblös nevetés pedig egyenesen...hú! Az apa és Calla vonala egyértelmű nehézségeket tartalmaz, ennek ellenére kedves, kellemes olvasmány Az egyszerű vadon. Egyértelmű a karakterfejlődés, az egyszerű élet saját bőrön tapasztalva pedig nagyszerű tanítómester. Maga kárán jön rá a nagyvárosi attitűdökkel érkező lány, hogy a természettel nem lehet viccelni, hogy a hóvihart nem érdekli sem imádság, sem trendire fazonírozott haj, egyszerűen csak van, és amikor van, egyértelmű végletességgel létező igazság, ami ellen nincs fellebbezés, és amiből gyakran nem létezik utóvizsga. A lelassult életmód hasonló módon takar értékeket, mint a felgyorsult nagyvárosi lét, csak Alaszkában minden nehezebb és elérhetetlenebb, mint mondjuk Torontóban - ez azonban nem akkora baj, mint ahogy elsőre látszik. A szerző nagyszerű jelenetekkel és párbeszédekkel erősíti meg az olvasóban bármelyik életmód egyenrangúságát a másikhoz képest. Nem jobb, nem rosszabb, csak más. Bár, nem mindenkinek való az olyan élet, ahol a fehér fehér, a fekete fekete.

Akik ismernek, tudják, romantikus művet egy bizonyos szint alatt nem olvasok, pláne nem olvasok el végig. Nos, ezt az utolsó betűig kiveséztem. Sírtam, nevettem, sőt, gyakran törvénytelenül felröhögtem a helyzetkomikumokon. Értékeltem és élveztem a karakterek fejlődését (igen, ismétlem önmagam, de ez fontos), csipkelődő párbeszédeiket, az elszalasztott alkalmakat, az egyenes, lényegre törő hétköznapi tisztázó beszélgetéseket, a ne feltételezz, inkább kérdezz nyíltságot.  És hogy mi lesz Jeti és Barbie baba kapcsolatából? Ki tudja? Mindenesetre Calla nem hagyja ott Torontót, Jonahnak meg Alaszka az élete. A második részből talán kiderül a hogyan tovább. (Alig várom!)

Fülszöveg

A ​sors ismétli önmagát?

Calla Fletcher kétéves volt, amikor az édesanyja vele együtt elmenekült az alaszkai vadon és az elszigetelt vidéki életmód kihívásai elől, és elhagyta Calla apját, Wren Fletchert. Calla sosem nézett vissza, és huszonhat évesen a mozgalmas torontói életen kívül nem ismer mást. Amikor azonban az apja felveszi vele a kapcsolatot, és tudatja, hogy súlyos beteg, a lány tudja, hogy ideje megtennie a hosszú utat a határmenti elhagyatott kisvárosba, ahol született.

Calla szembenéz a mászkáló vadakkal, a különös nappali órákkal, az elképesztő bolti árakkal, és időnként még – szent ég! – a kinti pottyantós vécével is, cserébe, hogy megismerhesse az apját: a férfit, akivel a rengeteg hibája ellenére is újra törődni kezd.

Ám miközben nagy küzdelmek árán igyekszik hozzászokni a sarkközeli éghajlathoz és az otthonitól teljesen eltérő életritmushoz, Jonah – egy csendes, cinikus és büszke alaszkai pilóta, aki Calla apjának repülős vállalatát, a Vadont működteti – alig várja az elkényeztetett városi lány bukását. Meggyőződése ugyanis, hogy Calla túlságosan kényes ahhoz, hogy megbirkózzon a vadonnal.

Jonahnak feltehetőleg igaza van, de Calla eltökéli, hogy bebizonyítja a tévedését. Aztán váratlanul azon kapja magát, hogy elmélyül a kapcsolata a robosztus pilótával. Ahogy a férfi rejtett megvetése egyre halványul, barátság veszi át a helyét – vagy talán valami mélyebb is? De Calla nem azért jött Alaszkába, hogy maradjon, Jonah pedig sosem fogja otthagyni a helyet, ami az élete. Ostobaság lenne mindkettejük részéről románcba kezdeni, és ugyanarra az útra lépni, amivel Calla szülei is megpróbálkoztak – és kudarcot vallottak – évekkel korábban.

Egy egyszerű igazság, amiről kiderül, hogy nem is olyan egyszerű.


Köszönöm a lehetőséget a Könyvmolyképző Kiadónak!

Fordító: Hrabovszky Dóra

A kötetet kedvezményes áron megrendelhetitek a kiadó honlapjáról a borítóképre kattintva.

Kövess minket Facebookon is!

A főkép a Könyvmolyképző Márkabolt Facebook oldaláról származik.

Cím: The Simple Wild - Az egyszerű vadon
Eredeti cím: The Simple Wild
Szerző: K. A. Tucker

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó
Sorozat: Rubin pöttyös könyvek
Oldalak száma: 488
Megjelenés: 2021. augusztus 06.
Kötés: Kartonált
ISBN: 9789634578383
Share:

Megjegyzés küldése

Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes