Bosszú és vágy a felső tízezerben

 Könyvajánló - Sarah Pinborough: Halott vagy

Két fiatal második feleség, aki bekerül a legfelsőbb körökbe. Pénz, vágy, hatalom, menekülés, bosszú. Mi az, amit kapnak?

1_266.jpg

Bár az Amerikai Egyesült Államok sosem volt királyság, sosem voltak nemesei, arisztokratái, mégis kialakult egy felsőbb kör, ahová csak azok kerülhetnek be, akiknek az ősei a Mayfloweren érkeztek oda - vagy esetleg nagyon gazdagok. A megjátszott életet élő sznobok és elképesztően gazdagok világa ez, amibe néhány évvel korábban csöppent be a fiatal Marcie, aki Jason felesége lett. De nem csak a férfi pénze miatt, Marcie tényleg szerette a férjét. Egy abszolút kívülálló vajon hogyan tud beilleszkedni az unatkozó feleségek visszataszító világába?

Marcie egész jól bírta a gyűrődést, és már nem ő az újdonság, az új játékszer, a szenzáció. Megérkezett Keisha, a huszonéves fiatal szépség, aki a nyugdíjaskorú, özvegy Williamet pécézte ki magának. A környék érdeklődve fogadja a lányt, Marcie pedig eleinte féltékeny rá, amiért láthatóan felkeltette Jason kíváncsiságát. De aztán valaki meghal, és kiderül, hogy a halálát mérgezés okozta. A társaságból két embernek is lehetett rá oka és lehetősége, hogy eltegyék láb alól... vajon ki a tettes? 

Kesiha nyilvánvalóan nem tanulta még meg, hogy ebben a városban soha, senki nem mutat gyengeséget, legalábbis az ő társadalmi szintjén nem. Ez egy cápákkal teli medence, és a nők a legrosszabbak.

1_265.jpg

Sarah Pinborough neve nem ismeretlen, első regénye, a Ne higgy a szemének! nagyot szólt a csavaros pszichológiai thriller műfaján belül, és ezt követte a Ha addig élek is, amit nem olvastam, majd a 13 perc, ami bár sokaknak nem tetszett, nekem nagyon, a tavalyi év egyik kedvence volt számomra a műfajában. Idén pedig itt a negyedik magyarul megjelent kötete, a Halott vagy. A kötet lassan indul, először megismerjük Marcie-t, és Keishát és a szinte negyedik dimenziót, amelyben élnek, Marcie szemén át, aztán egy váltással már Keisha fejében járunk, és az ő oldaláról ismerjük meg a történetet. Véleményem szerint elképesztő jót tett a kötetnek a váltott szemszög, ráébreszti az olvasókat arra, hogy minden éremnek két oldala van (meg egy pereme is), és hogy az előítéletek és az ezekből is fakadó félreértések sokszor egészen más történetet mesélnek nekünk valakiről, mint ahogyan azt ő megéli. Soha nem ismerhetjük meg egy másik ember perspektíváját, álljon hozzánk bármennyire is közel, soha nem ugyanazok a gondolatok és reakciók kavarognak bennünk, mint benne. Főleg akkor, ha két ennyire eltérő világból érkezünk egy közös pontra az életünkben. 

Marcie egy dobozba tette a múltját, ahol uralni tudja. Olybá tűnt, hogy Keisha önmagában hordozza a sajátját. Vajon neki milyen titkai vannak?

Csavaros, élvezhető pszichothriller, tele erotikus részekkel. Komolyan, egy pszichothriller esetén nem számítok ennyi és ennyiféle erotikus jelenetre, ilyen vággyal teli hangulatra, ez eléggé meglepett. Itt most teljesen a nőkön volt a hangsúly, ők voltak a főszereplők, ők vitték a prímet a történetben, a férfiak gyakorlatilag csak biodíszletként funkcionáltak. Emiatt egy kissé színtelen is volt a történet - hiszen ahogyan a nők sem, úgy a férfiak sem csupán biodíszletek néhány extra funkcióval és testrésszel. A történet a hosszú - de egyáltalán nem unalmas - bevezetés után gyorsan pörög, amint megtörtént a gyilkosság, csak kapkodjuk a fejünket, milyen sötét titkok kerülnek felszínre, mert persze a felső tízezer élete sem csak játék és mese... a megoldása pedig végül csavaros lesz, bár közel sem annyira, mint a Ne higgy a szemének! esetén. Pszichothrillerként jó volt, élvezhető, lehet rajta agyalni kicsit, de már most szólnék, hogy akit zavarnak az erotikus tartalmak, az inkább kerülje. Aki viszont inkább erotikus-romantikus vonalat kedveli, az tegyen vele egy próbát, nem fog csalódni, és több gondolkodnivalót ad. 

Sarah Pinborough 1972-ben született Milton Keynes-ben, Angliában. Első könyve 2004-ben jelent meg, azóta több mint 20 különféle könyvet írt, illetve sikeres sorozatok és tévéműsorok forgatókönyvírójaként tevékenykedett. Magyarul a 21. Század Kiadó adja az újabb regényeit, a fordító eddig mindegyik könyvénél Tomori Gábor volt.

Köszönöm a lehetőséget a 21. Század Kiadónak! A kötet a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron.

Kövess minket Facebookon!

Share:

Megjegyzés küldése

Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes