Mennyi időbe telne, hogy TE is gyilkossá válj?

Könyvajánló - T. M. Logan: 29 másodperc

"Mit tennél, ha valaki felajánlaná, hogy hívj fel egy számot, mondj egy nevet, és az az ember örökre eltűnik a föld színéről? Csak 29 másodpercbe telne. Megtennéd?"

A kötet egy nyomasztó jelenettel indul. Megismerjük a harmincas évei elején járó Sarah-t, akit főnöke teljesen kikészít erőszakosságával. Egy céges rendezvény utáni közös vacsoráról egy taxiban utaznak a szálloda felé és a pasi szokásához híven durván nyomulni kezd a nőre. A haját cirógatja, a combját fogdossa, megjegyzéseket tesz arra, hogy lehetne hálásabb beosztott, stb. Undorító patkány finoman fogalmazva ez a szexuális ragadozó. Szerencsére sikerül ezúttal is meglépnie a pasi elől. Sajnos nem Sarah az egyetlen, akinél próbálkozik a neves szaktekintély, Lovelock professzor, de a munkahelyén mégsem tesznek semmit a nők védelmében.

"Lovelock túlságosan értékes árucikk, ezért érinthetetlen."

Nem olvastam a szerző korábbi művét, a Hazugságok című regényt, így nekem újdonság volt a szerző stílusa, amivel már az első oldalakon megfogott. Éreztem a feszültséget, a kiszolgáltatottságot, ami kínozta Sarah-t, miközben a taxiban próbálta kitalálni, hogyan kerülhetne ki ebből a helyzetből.

Aztán haladunk előre a történetben, megismerjük Sarah-t, akinek otthon is komoly gondokkal kell megküzdenie: két gyerek és egy széthulló házasság. Közben pedig egyre kétségbeesetten próbálkozik a professzor közeledésének hárításával, aminek eredménye, hogy az a seggfej azzal bünteti őt, hogy gyilkolja a karrierjét, be akarja mocskolni teljesen a nevét, hacsak nem fekszik le vele.

Ezután következik egy érdekes fordulat a történetben, amikor Sarah belefut egy bajba jutott kislányba, akit sikerül megmentenie. Így ismerkedik meg az orosz maffiával, ráadásul a lány apja, a maffia feje, Volkov, aki egy elgondolkodtató, de erkölcsileg megkérdőjelezhető ajánlatot tesz Sarah-nak.

"...Az igazi jótett az, amikor teljesen önzetlenül cselekszünk. Amikor nem várunk, sőt, nem is remélünk jutalmat. Az igazi jótett természeténél fogva nem viszonozható. - Volkov a hüvelyk- és a mutatóujja közt sodorgatta a szivar, majd Sarah felé bökött a végével. - De én azért megpróbálom. [...] Az adósa vagyok."

Az ajánlat pedig elég durva: Sarah-nak csak annyi a dolga, hogy kimond egy nevet és a fickó eltünteti az illetőt a föld színéről, mintha soha nem is létezett volna. Ha lenne az életedben egy aljas féreg, aki megkeseríti a mindennapjaid, a sikeres jövődet gátolja és teljesen tehetetlen vagy ellene, vajon bevállalnád? Kimondanád a nevét?

Érdekes dilemma. Egy olyan ember, aki ilyen ocsmány módon él vissza a hatalmával, mint Lovelock, aki már tette tönkre olyan nő karrierjét, aki fel mert szólalni ellene, megérdemli, hogy eltüntessék? Igazságszolgátatás? Vagy inkább önbíráskodás? Az ilyesfajta önbíráskodástól nem lesz-e az ember pontosan olyan rossz, mint akitől meg akar szabadulni? Attól, mert nem te húzod meg a ravaszt, még te is gyilkossá válsz. Tippem sincs mit tennék egy olyan helyzetben, mint amivel Sarah-nak kell szembenéznie, mert a gonosz csábítása nagyon erős...

"Sarah viaskodott önmagával. Az ösztöne azt súgta, hogy ez nem helyes. Ez egyszerűen nem lehet helyes!
Persze, miért is ne? Miért ne sújtson le a végzet arra, aki a leginkább rászolgált?"

A szerző nagyon jól ír. Folyamatos a dráma, a feszültség, szépen épül fel a történet, hogy aztán még izgalmasabbá váljon. Ahogy közeledünk a végkifejlethez fordulatok tarkítják az egyébként is felettébb mozgalmas, lendületes elgondolkodtató regényt. A vége pedig! Imádtam! Sose haragíts magadra egy nőt...pláne többet! Tetszett, annyira, hogy leültem egy délután és estére el is olvastam. Nálam nyert a szerző, így már csak időt kell varázsolnom rá, hogy Hazugságok című regényét is elolvassam. :)

1774269.jpgA kötetet a General Press Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, melyet ezúton is köszönünk!

A kiadó honlapján kedvezményes áron megrendelhető a borítóképre kattintva!

Fordította: Szieberth Ádám

Érdekelnek a könyvújdonságok?

Kövess bennünket Facebookon!

Macbeth asszonya - a mítosz és a valóság

Egy elsuttogott félelem, amely halálos bosszúvá érik

Share:

Megjegyzés küldése

Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes