Nem megyek én sehova

Könyvajánló - Rumena Buzsarovszka: Nem megyek én sehova

Mi van akkor, ha elköltözünk a világ másik végére, de önmagunktól ott sem tudunk megszabadulni? Rumena Buzsarovszka keserédes, humorral átszőtt novellái azt mutatják meg, hogy az otthonkeresés sokszor nem földrajzi, hanem lelki utazás.

Főkép forrása: fb.com/europakiado

Rumena Buzsarovszka neve valószínűleg nem ismeretlen azoknak, akik szeretik a kortárs közép- és kelet-európai irodalmat. Az észak-macedón írónő az utóbbi években nemzetközi szinten is komoly figyelmet kapott, elsősorban azért, mert elképesztő pontossággal tud írni az emberi kapcsolatokról, a családi játszmákról és a mindennapi élet apró tragikomédiáiról. A Nem megyek én sehova című novelláskötete sem kivétel: egyszerre szórakoztató, keserédes és nagyon ismerős.

A könyv hét novellát tartalmaz, amelyek különböző emberek történetein keresztül járják körül az egyik legaktuálisabb kérdést: vajon tényleg jobb élet vár ránk valahol máshol? A szereplők többsége valamilyen módon kapcsolódik a kivándorláshoz, a hazatéréshez vagy ahhoz az érzéshez, hogy két világ között rekedt.

A történetek hősei hétköznapi emberek. Nők, akik külföldre költöztek a párjukkal, férfiak, akik hosszú évek után térnek vissza szülőhazájukba, családok, akik azt remélik, hogy egy másik országban majd minden könnyebb lesz. Buzsarovszka azonban gyorsan megmutatja, hogy a problémáink sajnos nem maradnak a reptéren, amikor felszállunk a gépre.

A novellák egyik legerősebb motívuma az otthon keresése. Mit jelent egyáltalán otthon lenni? Egy helyet? Egy nyelvet? Azokat az embereket, akik körülvesznek? A szereplők gyakran úgy érzik, hogy már nem tartoznak igazán oda, ahonnan eljöttek, de ahhoz a világhoz sem, ahová megérkeztek.

Különösen tetszett, hogy a szerző nem idealizál semmit. Nem festi le a Nyugatot csodavilágként, de nem is romantizálja a Balkánt. Ehelyett hús-vér embereket mutat, akik ugyanazokkal a bizonytalanságokkal, félelmekkel és csalódásokkal küzdenek, bárhol éljenek is.

A szerző stílusa nagyon könnyen olvasható, mégis sokatmondó. Néhány jól eltalált mondattal képes komplett életeket felvázolni. A párbeszédei természetesek, a szereplői pedig annyira hitelesek, hogy néha az az érzésünk, mintha a szomszédainkat vagy a saját rokonainkat figyelnénk. Legtöbbjük számomra nem volt igazán szerethető karakter, mégis megmozgattak bennem valamit. Főleg a bántalmazottak iránti empátiám nem hagyott nyugodni olvasás közben.

A kötetben, bár nehéz sorsokról olvasunk, azért akad finom humor is. Nem a hangosan nevetős fajta, inkább az a keserédes irónia, amikor felismerjük, mennyire abszurdak tudnak lenni az emberi viselkedés bizonyos mintái. Sok jelenet egyszerre vicces és szomorú, ami emlékezetessé teszi a történeteket.

A kötet nem akar kész válaszokat adni. Nem mondja meg, hogy érdemes-e elköltözni vagy inkább maradni kell. Jó döntés volt szerintem a szerzőtől, hogy nem foglalt állást egyik életforma mellett sem. Helyette inkább kérdéseket tesz fel, és ránk, olvasókra bízza, hogy megtaláljuk a saját válaszainkat.

Magyar olvasóként különösen könnyű kapcsolódni ezekhez a történetekhez. A kivándorlás, a külföldi munkavállalás, a „jobb élet” reménye vagy éppen a hazatérés dilemmája nálunk is sok család életének része. Emiatt a könyv nemcsak egy másik ország társadalmáról mesél, hanem rólunk is.

Összességében a Nem megyek én sehova egy intelligens, érzékeny és nagyon emberi novelláskötet. Azoknak ajánlom, akik szeretik a karakterközpontú történeteket és a finom társadalomkritikát. Nem hangos, nem látványos könyv, de pontosan azok közé tartozik, amelyek csendben, lassan, mégis mélyen hatnak.

Köszönöm a lehetőséget az Európa Könyvkiadónak!

A regény a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron.

Kövess minket Facebookon is!

Hidegvérrel: Ahogy az amerikai álom amerikai rémálommá válik

Mégis mondj igent az életre!

Matrjoska-emlékiratok

Tűzfészek

Morgen Talty Tűzfészek című regénye csendes, fájdalmas és mélyen emberi történet identitásról, családi örökségről, kimondatlan igazságokról és arról, hogy vajon megismerhetjük-e valaha teljesen önmagunkat. 

KÖNYVAJÁNLÓ

TŰZFÉSZEK

Szerző: Morgan Talty

Fordító: Pék Zoltán

Kiadó: 21. Század Kiadó

Kötés: keménytábla, 256 oldal

Morgen Talty Tűzfészek című regénye csendes, fájdalmas és mélyen emberi történet identitásról, családi örökségről, kimondatlan igazságokról és arról, hogy vajon megismerhetjük-e valaha teljesen önmagunkat. A regény különlegessége nem pusztán abban rejlik, hogy kortárs őslakos irodalomként szólal meg, hanem abban is, hogy univerzális kérdéseket tesz fel: mit jelent tartozni valahová? Hogyan öröklődik a trauma? És lehet-e szeretni valakit távolról, egész életen át?

A Tűzfészek egyszerre családregény, lélektani dráma és identitásregény. Erősen jelen vannak benne a kortárs amerikai próza realista elemei, miközben az őslakos közösségek sajátos kulturális és társadalmi problémáit is érzékenyen ábrázolja. Hangulata sűrű és melankolikus, mégsem reménytelen. A regényben folyamatosan ott vibrál a veszteség, a szégyen, az alkoholizmus, a magány és a generációkon átívelő sebzettség érzése, ugyanakkor finoman megjelenik benne az emberi kapcsolatok törékeny szépsége is. Nem véletlen, hogy több olvasó Tommy Orange műveinek atmoszférájához hasonlította Talty stílusát.

A regény középpontjában Charles áll, aki a maine-i Penobscot rezervátumban nőtt fel fehér anyjával és őslakos mostohaapjával. Bár egész életében a közösség része volt, a törzsi szabályok miatt mégis kívülálló maradt. Ez az identitásbeli bizonytalanság végig meghatározza az életét. Amikor szerelme, Mary teherbe esik, olyan döntést hoz, amely egyszerre kegyetlen és érthető: más férfit nevez meg gyermekének apjaként, hogy lányuk törzsi tagságot kaphasson. Charles így kénytelen kívül maradni saját gyermeke életén. Ez a veszteség lassan felemészti, miközben az alkohol és a magány egyre mélyebbre húzza. A regény egyik legerősebb kérdése az, hogy joga van-e valakinek megismerni a saját múltját, még akkor is, ha az igazság fájdalmat okoz. Charles egész életében ezzel a dilemmával küzd: elmondja-e lányának az igazságot, vagy tiszteletben tartja Mary döntését? Az egyik legmegrázóbb idézet pontosan ezt a gondolatot fogalmazza meg:

Azt akartam, hogy kiderüljön az igazság. A belőlem csordogáló vér folyt Elizabeth ereiben is. Fura egy dolog: minden vér ugyanúgy néz ki, mégis azt mondják, hogy mind más és más…

Ez az idézet tökéletesen összefoglalja a regény egyik központi témáját: a vérségi kötelék és az identitás közötti bonyolult viszonyt.

A Tűzfészek szerkezete mozaikszerű, novellaszerű fejezetekből épül fel. Morgan Talty nem lineáris módon adagolja az információkat: a múlt és a jelen egymásba csúszik, az emlékek lassan tárják fel a szereplők életének traumáit. Ez a szerkezet kiválóan illeszkedik a regény tematikájához. Az emlékezés itt nem rendezett folyamat, hanem töredezett, fájdalmas visszatérés azokhoz a pillanatokhoz, amelyeket a szereplők legszívesebben elfelejtenének. A regény ereje abban rejlik, hogy nincsenek benne klasszikus nagy fordulatok vagy látványos drámák. Inkább lassú belső égésként hat az olvasóra. A feszültség abból fakad, hogy a szereplők képesek-e szembenézni önmagukkal és múltjukkal.

Charles figurája az utóbbi évek egyik legemberibb és legsebezhetőbb regényhőse. Hibázik, menekül, iszik, önpusztító döntéseket hoz, mégis végig együtt lehet vele érezni. Nem hős akar lenni, csupán megérteni, hol a helye a világban. Különösen megható az anyjához fűződő kapcsolata, illetve az a láthatatlan szeretet, amellyel egész életében figyeli távolról a lányát. Charles tragédiája éppen az, hogy egyszerre tartozik valahová és sehova. A mellékszereplők is emlékezetesek. Bobby, az AA-csoport alkoholista tagja humorával és esendőségével oldja a történet súlyát, míg Gizos a gyermekkori barátság stabil pontját képviseli Charles életében. Mary alakja pedig egyszerre szerethető és fájdalmas: döntése kegyetlen, mégis érthető egy olyan közegben, ahol a közösségi túlélés gyakran felülírja az egyéni boldogságot. A másik idézet különösen szépen mutatja meg a kapcsolatokat átszövő félreértéseket és kimondatlanságot:

Ennyi évvel később látom, hogy mindketten igazat mondtunk, mégsem hittünk egymásnak.

Ez a mondat szinte az egész regény esszenciája.

A regény legfontosabb témái 

- Identitás és hovatartozás

A Tűzfészek egyik legfontosabb kérdése, hogy ki számít „igazinak” egy közösségen belül. Charles kívülállósága folyamatos belső konfliktust teremt, miközben a regény érzékenyen mutatja be az őslakos közösségek bonyolult szabályrendszerét.

- Generációs trauma

Az alkoholizmus, az erőszak, a mentális betegségek és az elhallgatott múlt mind tovább öröklődnek a családokon belül. Talty regénye pontosan érzékelteti, hogyan hatnak a régi sebek a következő generációkra.

- Az igazság súlya

A történet egyik legerősebb morális kérdése, hogy vajon az igazság mindig felszabadít-e, vagy néha inkább rombol. Charles számára ez nem elméleti dilemma, hanem egész életét meghatározó teher.

A Tűzfészek elsősorban azoknak ajánlható, akik szeretik a lassan kibontakozó, érzelmileg mély történeteket. Ideális választás lehet azoknak az olvasóknak, akik kedvelik a kortárs amerikai családregényeket, az identitáskeresésről szóló műveket vagy az őslakos irodalom egyre erősebb hangjait. Nem könnyű olvasmány: fájdalmas, sokszor nyomasztó, és nem kínál egyszerű feloldozást. Ugyanakkor rendkívül emberi és őszinte regény, amely sokáig az olvasóval marad. Morgan Talty könyve azért működik igazán jól, mert nem címkékre vagy társadalmi üzenetekre épít, hanem valódi emberek valódi fájdalmára.

Szerintem olvassátok! A mű több neves lapnál is az Év könyve lett. A 21. Század Kiadó oldalán beleolvasót is találsz kis kedvcsinálónak!

Fülszöveg

A mai őslakos irodalom hangvétele és témái egészen mások, mint amire ifjúságunk „indiánkönyveiből” emlékszünk.

Charles nem tagja a törzsnek, ezért nem élhet a rezervátum területén. A folyó mellett lakik, a túlpart már a maine-i Penobscot Rezervátum területe. Áll ott egy ház, amire Charles rálát a verandájáról. Abban a házban él a lánya, Elizabeth. De Elizabethnek fogalma sincs arról, hogy Charles az apja.

A férfi az évek során csak egy-egy pillantást tud vetni Elizabethre: először, amikor hazahozzák a kórházból. Néha hosszú évekre szem elől veszti. A lánya mostanra húszéves is elmúlt, és Charles nem hajlandó tovább titkolózni.

De Elizabeth kíváncsi-e egyáltalán az igazságra? Ki az igazság birtokosa? Mikor vagyunk tekintettel a másikra: ha hallgatunk, vagy ha beszélünk?

Morgan Talty a Maine állambeli Penobscot indián nemzet tagja. Gyermekkorát a Penobscot rezervátumban töltötte, és műveiben gyakran dolgozza fel az őslakos közösségek életét, identitásproblémáit és társadalmi nehézségeit. Első nagy sikere a Night of the Living Rez című novelláskötet volt, amely jelentős kritikai elismerést kapott az Egyesült Államokban. Írásaira jellemző a nyers realizmus, a lírai érzékenység és a humor különös egyensúlya. A Tűzfészek című regényével végérvényesen a kortárs amerikai irodalom fontos hangjai közé emelkedett.

A kötetet kedvezményes áron megrendelhetitek a fedlapra kattintva
a kiadó oldalán.

Kövess minket Facebookon is!

Lázadó szellemek

 Könyvajánló - Andrea Wulf: Lázadó szellemek

A 18-19. század fordulójának Jénájához csak az ókori Athén vagy az Erzsébet-kori London mérhető – szellemi utórezgéseinek máig érezni a hatását!

Földényi F. László

Jéna, 1790-es évek. Forradalom. Az álmos német egyetemi városban nem katonák, politikusok, népvezérek lázadnak, hanem költők, drámaírók, filozófusok és tudósok. A jénai irodalmi élet vezéralakja Caroline, egy lenyűgözően szabad szellemű nő.

Andrea Wulf Lázadó szellemek című könyve Goethe, Schiller, Novalis, Humboldt, Fichte, Schelling és a Schlegel testvérek történetét eleveníti meg szerelmeiken, radikális vitáikon, sikereiken és veszteségeiken keresztül. Wulf láttató erővel kelti életre a máig ható gondolkodókat, az irodalom- és tudománytörténet hőseit, vágyaikat, árulásaikat, akarnokságukat vagy éppen törékenységüket.

A kötet határozott állásfoglalás amellett, hogy a világot a szabad gondolkodás viszi előre.

Vannak korszakok, amelyekről hajlamosak vagyunk úgy gondolkodni, mint történelemórán vagy épp irodalom, zeneórán bemagolandó nevekről és évszámokról. Goethe, Schiller, Novalis, Humboldt, Fichte, Schelling – a legtöbben valahol találkoztunk már velük, de gyakran úgy élnek a fejünkben, mint márványtalapzatra állított szobrok. Nagy gondolkodók, nagy költők, nagy tudósok. Andrea Wulf könyve ezeket a szobrokat letaszítja a talapzatról, és újra emberekké teszi a szereplőket.

A Lázadó szellemek középpontjában egy meglepően rövid időszak áll: az 1790-es évek Jénája. Egy apró német egyetemi város, amely néhány évre a nyugati gondolkodás egyik legfontosabb műhelyévé vált. Furcsa belegondolni, hogy miközben Európa a francia forradalom utóhatásait élte, háborúk és politikai felfordulások rázták meg a kontinenst, egy kisvárosban fiatal írók, filozófusok és tudósok ültek össze estéről estére, hogy a szabadságról, a természetről, az emberi lélekről és a világ működéséről vitatkozzanak. És milyen viták lehettek ezek!

Wulf nem egyszerűen elsorolja az eszméket vagy összefoglalja a filozófiai irányzatokat, sokkal inkább megmutatja azt a különös energiát, amely ezekből az emberekből áradt. Azt az érzést, hogy bármi lehetséges. Hogy a világ nem lezárt, nem végleges, hanem újragondolható. Hogy a természetet nemcsak mérni lehet, hanem csodálni is. Hogy az ember nem pusztán alattvaló vagy fogaskerék egy rendszerben, hanem önálló gondolkodó lény.

Különösen tetszett, hogy a könyv egyik központi alakja nem Goethe vagy Schiller, hanem Caroline Schlegel. A történelemkönyvek hajlamosak a nőket a háttérbe tolni, itt azonban világosan látszik, hogy Caroline nem egyszerűen jelen volt ebben a szellemi közegben, hanem formálta is azt. Szellemes, művelt, bátor nő volt egy olyan korban, amikor a társadalom nem igazán tudott mit kezdeni az ilyen nőkkel.

A könyv olvasása közben többször eszembe jutott, hogy mennyire szeretem azokat a történeteket, amelyek nem egyetlen ember életéről szólnak, hanem egy egész közösségről. Egy szellemi műhelyről. Egy korról. Itt nem egyetlen zseni áll a középpontban, hanem emberek hálózata. Barátságok, szerelmek, rivalizálások, közös álmok és csalódások. Az ötletek nem a semmiből születnek, hanem beszélgetésekből, vitákból, egymásra hatásokból.

Talán ezért olyan izgalmas a könyv annak is, akit egyébként nem érdekel különösebben a filozófia. Mert valójában nem filozófiatörténetet olvasunk, inkább azt látjuk, hogyan születnek az eszmék. Hogyan alakul át néhány fiatal ember lelkesedése olyan gondolatokká, amelyek kétszáz évvel később is hatnak ránk.

Külön öröm volt Humboldt jelenléte is. Azok után, hogy korábban olvastam Andrea Wulf A természet feltalálója című könyvét, szinte régi ismerősként találkoztam vele. És itt is jól látszik, mennyire összefonódott a tudomány, az irodalom és a filozófia ebben az időszakban. A világ még nem szakadt szét különálló tudományterületekre. A természet kutatása, a költészet és a filozófia ugyanannak a nagy kérdésnek különböző megközelítései voltak: kik vagyunk, és hogyan illeszkedünk a világba?

A Lázadó szellemek számomra elsősorban nem a romantikáról szólt, hanem a kíváncsiságról. Arról az állapotról, amikor emberek valóban hisznek benne, hogy a gondolatoknak erejük van. Hogy egy jól feltett kérdés képes megváltoztatni a világot. Ma, amikor sokszor úgy tűnik, hogy a hangos vélemények fontosabbak a valódi gondolkodásnál, különösen érdekes visszanézni erre a korszakra.

Andrea Wulf ráadásul kiváló mesélő. Történészként alapos, íróként pedig élvezetes. A könyv tele van apró részletekkel, emberi pillanatokkal, amelyek életre keltik a szereplőket. Nem száraz tudománytörténetet kapunk, hanem egy mozgalmas, sokszor meglepően személyes történetet emberekről, akik nem tudhatták, hogy egyszer majd korszakalkotó gondolkodókként emlékeznek rájuk.

Talán ezért marad meg ilyen sokáig az emberben ez a könyv. Nemcsak azt mutatja meg, hogy milyen volt Jéna a 18–19. század fordulóján, hanem azt is, milyen ereje lehet a szabad gondolkodásnak. És hogy időnként egy kisvárosban zajló beszélgetések nagyobb hatással vannak a történelemre, mint a csatatereken eldőlő ütközetek.

Andrea Wulf (1967) történész, író. Újdelhiben született, Németországban nőtt fel, a tanulmányait Angliában fejezte be, ott is él. Ismeretterjesztő könyvei világszerte óriási népszerűségnek örvendenek. Ír többek között a The New York Times, a The Atlantic és a The Guardian számára, előadásokat tart Angliában, Németországban és az Egyesült Államokban. A természet feltalálója című kötete 15 nemzetközi díjat nyert, három évig szerepelt a német bestsellerlistán, a The New York Times pedig 2015 tíz legjobb könyve közé választotta. A szerzőtől kiadónknál megjelent A természet feltalálója (2017), 2026-ban pedig érkezik A Vénusz nyomában című kötet.

A kötetet a Park Kiadó adta ki, a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron!

Hogyan lesz egy közösségből a szélsőség támogatója?

Könyvajánló - Szelényi Balázs: Nácivá válni

Mi kell ahhoz, hogy egy békés közösség tagjai egy szélsőséges ideológia követőivé váljanak? Szelényi Balázs Nácivá válni című könyve nem egyszerű történelmi visszatekintés, hanem érdekes és elgondolkodtató vizsgálata annak, hogyan formálják az identitás, a társadalmi érdekek és a politika az emberek döntéseit a történelem legsötétebb pillanataiban.

Kevés olyan történelmi kérdés van, amely egyszerre ennyire nyugtalanító és ennyire aktuális: hogyan válhatnak hétköznapi emberek egy erőszakos, kirekesztő ideológia követőivé? Szelényi Balázs Nácivá válni – Identitás, erőszak és a Volksdeutsche-dilemma című könyve pontosan ezt a problémát járja körül. Már a cím is provokatív, de a kötet nem egyszerűen a náci mozgalom történetét meséli el. Mélyebbre ásva azt vizsgálja, milyen társadalmi és identitásbeli folyamatok vezethetnek egy közösséget a radikalizálódás felé.

A könyv középpontjában három német kisebbségi csoport áll: a Duna-medencei svábok, az erdélyi szászok és a szepességi németek. Első pillantásra talán meglepő ez a választás, de éppen ez adja a kötet egyik legnagyobb erejét. Nem egyetlen közösség történetét követjük végig, hanem három különböző társadalmi és politikai környezetben élő népcsoportét, amelyek ugyanazzal a történelmi kihívással néztek szembe, mégsem reagáltak teljesen ugyanúgy.

Szelényi egyik legfontosabb állítása, hogy a radikalizálódásra nem létezik egyszerű magyarázat. Nem elegendő annyit mondani, hogy valaki fanatikusan hitt egy ideológiában, ahogy az sem, hogy csupán a körülmények áldozata volt. A valóság ennél jóval összetettebb. A helyi érdekek, a társadalmi státusz, az identitás kérdései és a politikai lehetőségek egyaránt szerepet játszhatnak abban, hogy egy közösség milyen irányba mozdul el.

Ez a megközelítés azért különösen érdekes, mert kapcsolódik a holokauszt és a tömeges erőszak kutatásának egyik legfontosabb nemzetközi vitájához. A történészek évtizedek óta próbálják megérteni, hogyan válhatnak „átlagos emberek” egy embertelen rendszer működtetőivé. Egyes kutatók elsősorban az ideológiai meggyőződést hangsúlyozzák, mások inkább a társadalmi nyomást és az intézményi kényszereket. Ez a kötet e két magyarázat között keres árnyaltabb választ.

A könyv egyik legizgalmasabb kérdése, hogy az etnikai identitás miként válhat politikai eszközzé. Egy kisebbségi közösség számára az önazonosság megőrzése természetes törekvés. De mi történik akkor, amikor egy külső politikai erő ezt az identitást saját céljai szolgálatába állítja? Mikor válik a kulturális összetartozás érzése politikai lojalitássá, majd akár szélsőséges elköteleződéssé? A kötet éppen ezeket az átmeneteket próbálja feltárni.

A téma azért is aktuális, mert a történelemben ritkán találunk olyan helyzeteket, amelyek teljesen egyediek lennének. Bár a könyv a második világháború korszakára koncentrál, a benne felvetett kérdések ma is ismerősen csengenek. Hogyan alakulnak ki a „mi” és „ők” kategóriái? Miért lesznek egyes közösségek fogékonyabbak a radikális politikai üzenetekre, mint mások? És milyen szerepe van ebben a társadalmi bizonytalanságnak vagy a sérelmek politikai felhasználásának?

Számos példán keresztül igyekszik megmutatni, megérteni, hogy mi is történt emberekkel. Például Dr. Erwin Jekelius története, aki gyermekpszichiátriai klinikákat alakított át gyilkosságcentrumokká. Vagy egy egyszerű sváb asztalos, aki ideológiai meggyőződésből csatlakozott az SS-hez. És nem maradhatott ki a kötetből Helena Kopper története sem, aki raboskodott Auschwitzban és Bergen-Belsenben is, de barakvezetőként jó viszonyt ápolt az SS-tagokkal, aktívan részt vett a megfigyelésekben, a kihágások jelentésében, de ő maga is előszeretettel alkalmazott fizikai erőszakot, amikért később börtönbe is került.

A kötet nem klasszikus hadtörténeti olvasmány. Nem csaták, hadműveletek vagy politikai vezetők állnak a középpontban, hanem hétköznapi emberek és közösségek döntései. Ez kevésbé látványos megközelítés, ugyanakkor közelebb visz annak megértéséhez, hogy a nagy történelmi folyamatok valójában hogyan épülnek fel alulról.

A könyv viszonylag tömör terjedelmű. A szerző nem egy monumentális összefoglaló művet akart írni, hanem egy koncentrált, jól körülhatárolt kérdésre kereste a választ. Ez azok számára is vonzó lehet, akik érdeklődnek a történelem iránt, de nem feltétlenül szeretnének többkötetes tudományos munkákba belemerülni.

Szelényi Balázs nem kívülállóként nyúl a témához, hanem olyan történészként, aki hosszabb ideje foglalkozik a nacionalizmus, az identitás és a kisebbségi közösségek történetével. A könyv így nem egy gyorsan összerakott aktuálpolitikai reflexió benyomását kelti, hanem egy hosszabb kutatói munka eredménye.

Ha egyetlen mondatban kellene összefoglalni, miért lehet érdekes a Nácivá válni, akkor talán így hangzana: nem azt kérdezi, kik voltak a „rosszak”, hanem azt, hogy milyen társadalmi folyamatok teszik lehetővé a szélsőségek megerősödését. És ez a kérdés jóval túlmutat a második világháborún. Éppen ezért a könyv nemcsak a történelem iránt érdeklődőknek lehet izgalmas, hanem mindazoknak, akik szeretnék jobban megérteni, hogyan működnek a közösségek, az identitások és a politikai radikalizálódás mechanizmusai.

A könyvet a Corvina Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, amelyet ezúton is köszönünk!

Többet szeretnél megtudni a könyvről?

Kattints a képre és rendeld meg kedvezményesen a kiadótól!

Kövess minket a Facebook-on is!

Főkép: fb.com/lirakonyv

Romák sorsa a holokauszt idején

Auschwitz bokszbajnoka - Leen Sanders igaz története

A levél, amely leleplezte a náci kémhálózatot

A Bánatos Madonna

A Bánatos Madonna című kötet történet három nőről, akik talán nem hősök a klasszikus értelemben, mégis szembenéznek az ismeretlennel. És miközben botladoznak, vitatkoznak és nevetnek, valami nagyon emberit mutatnak meg: hogy a bátorság nem a félelem hiánya, hanem az, amikor a sodrófát is hajlandó vagy magaddal vinni, ha nincs jobb ötleted. 

KÖNYVAJÁNÓ

A BÁNATOS MADONNA

Szerző: Ruff Orsolya

Kiadó: General Press Kiadó

Kötés: puhatábla, 312 oldal

Egy rejtélyes szoborlopás, egy brutális gyilkosság és három nyugdíjas barátnő, akikre életük kalandja vár - ezt ígéri Ruff Orsolya A Bánatos Madonna című könyve, amely a General Press kiadásában jelent meg a közelmúltban. A szerző olyan világba vezet be minket, ahol a hétköznapi élet felszíne alatt sötét titkok lappanganak, és ahol három, első ránézésre teljesen átlagos nő borzongató kalandba keveredik, amely egyszerre veszélyes, abszurd és meglepően szórakoztató. Végül is mi bajuk lehet? Másfél órával ezelőtt feltörtek egy zárat, behatoltak a városi múzeumba, kijátszották a biztonsági őrt és ellopták a Bánatos Madonnát, amit nemsokára fel is fedeznek, a három asszony pedig várja, hogy jelentkezzen végre náluk egy pasas, aki sikeres üzletember (még a Forbes szerint is!) - de ha Verát kérdezik, akkor inkább egy Al Caponéban oltott Vito Corleone. Szóval: mi bajuk lehet...?

"– Mire gondolsz? Kamilla és Adél egymásra néztek. – Én speciel arra, hogy a dolog elég veszélyes. Hárman együtt több mint kétszáz évesek vagyunk, miből gondolod, hogy mi lennénk a legalkalmasabb arra, hogy betörjünk egy múzeumba? – vont vállat Kamilla." Ez a mondat tökéletesen összefoglalja a regény egyik fő humorforrását, az öniróniát. A szereplők tisztában vannak saját korlátaikkal, mégis vállalják a lehetetlent.

A regény leginkább krimi és humoros kalandregény határán mozog, erős női karakterekkel és finoman adagolt társadalmi reflexiókkal. A történet dramaturgiája klasszikus nyomozós ívet követ: egy rejtély felütése után fokozatosan mélyül a cselekmény, újabb és újabb információk kerülnek napvilágra, miközben a feszültséget a humor folyamatosan oldja. A szerkezet egyik legnagyobb erőssége a ritmus: a komolyabb, sötétebb tónusú részeket könnyed, szinte bohózati jelenetek ellenpontozzák. Ez a kettősség adja a regény különleges hangulatát - egyszerre lehet izgulni és nevetni.

"Azért önvédelmi fegyvernek ne vigyek valamit? Egy sodrófát esetleg? – kérdezte Kamilla, mire Adél a tenyerébe temette az arcát. – Most mi van?!" Végig hasonló humorra számíthat az olvasó, amikor kezébe veszi a könyvet és olvasni kezdi. Ez a párbeszéd azonnal kijelöli az alaphangot: a veszély és a komikum kéz a kézben jár. Kamilla „önvédelmi sodrófája” egyszerre nevetséges és árulkodó - a szereplők nincsenek felkészülve arra, amibe belekeverednek, mégis próbálnak helytállni. 

A történet középpontjában három nő áll - Kamilla, Adél és Vera -, akik egy kihallgatott párbeszéd kapcsán kerülnek kapcsolatba a rejtélyes műtárggyal, a Bánatos Madonna történetével. Ami kezdetben ártatlan érdeklődésnek tűnik, hamarosan veszélyes nyomozássá alakul, amelynek során nemcsak a múlt árnyai, hanem saját korlátaik is szembejönnek velük. A regény egyik legizgalmasabb rétege az, ahogyan a személyes történetek és a bűnügyi szál összefonódik: a múlt feldolgozatlan traumái és a jelen döntései folyamatos párbeszédben állnak egymással. 

"Állj! – emelte a magasba a kezét Kamilla. – Tudnom kell, mennyit nyom! A Kisteleki doktor a múltkor a lelkemre kötötte, hogy nem emelhetek nehezet. A lumbális gerincem kicsinál teljesen…" A humor itt a fizikai esendőségből fakad. A hősi szerep és a hétköznapi test korlátai ütköznek – ettől válik a történet egyszerre emberivé és groteszkké.

A három főszereplő dinamikája adja a regény igazi színfoltját. Kamilla a racionális, mégis kissé hipochonder figura, aki gyakran a józan ész hangja – már amikor épp nem a saját egészségi állapota miatt aggódik. Adél inkább visszafogottabb, de éppen ezért ő az, aki sokszor a legélesebben lát rá a helyzetekre. Vera energikus, impulzív, és gyakran ő mondja ki azt, amit a többiek csak gondolnak. Olyan nőkről van szó, akik már megették a kenyerük javát, de még bírják magukat fizikailag. (Mondjuk, úgy-ahogy.) Hármójuk kapcsolata tele van finom humorral, csipkelődéssel és mély, kimondatlan lojalitással. Nem klasszikus hősök: esendők, olykor ügyetlenek, de éppen ettől hitelesek.

A Bánatos Madonna ideális választás azoknak, akik szeretik a könnyedebb hangvételű krimiket, értékelik az életszerű, esendő karaktereket, kedvelik a humorral átszőtt nyomozós történeteket,

és nem bánják, ha egy regény egyszerre szórakoztat és elgondolkodtat. A kötet nyitódarabja a Dámajáték című sorozatnak. Ruff Orsolya remekül ölti egymásba a szavakat, rakja egymás mellé a dramaturgiailag jó választásokat a cselekményt illetően, valamint képes a hétköznapok valóságát olyan mondatokba önteni hogy az ember csak lapozni kíván, egyiket a másik után, hogy tudja hogyan folytatódik a történet. Ez utóbbi nagyon nagy szó!

A Bánatos Madonna című kötet történet három nőről, akik talán nem hősök a klasszikus értelemben, mégis szembenéznek az ismeretlennel. És miközben botladoznak, vitatkoznak és nevetnek, valami nagyon emberit mutatnak meg: hogy a bátorság nem a félelem hiánya, hanem az, amikor a sodrófát is hajlandó vagy magaddal vinni, ha nincs jobb ötleted.

Szerintem olvassátok! 

Fülszöveg

Vera, Kamilla és Adél a középiskola óta legjobb barátnők. Az elmúlt ötven évben jóban-rosszban kitartottak egymás mellett, és immár a nyugdíjasok kissé unalmas, de legalább szabad életét élik. Egy nap azonban ez az élet a feje tetejére áll, amikor Vera véletlenül kihallgat egy beszélgetést. Valaki ugyanis szemet vetett a margitvárosi múzeum egyik legértékesebb műkincsére, a Bánatos Madonnára. És rengeteg pénzt fizetne érte. Vera és a barátnői pedig igazán tudnák mire használni azt a pénzt – ráadásul az akció némi izgalmat is csempészne az eseménytelen életükbe.
A bonyodalmak azonban csak azután kezdődnek, hogy a szobrot valóban eltulajdonítják: a rendőrség nyomozni kezd, a biztonsági őrt pár nappal később holtan találják, ráadásul a rejtélyes megbízó ismét jelentkezik, hogy volna a barátnők számára egy újabb megbízatása…

Ruff Orsolya kortárs magyar író és újságíró, aki elsősorban ifjúsági-, krimi- és szórakoztató irodalmi műveiről ismert. Pályája során több műfajban is kipróbálta magát, történeteiben gyakran jelenik meg a humor és a társadalmi érzékenység sajátos elegye. Írásaira jellemző a lendületes stílus és a jól kidolgozott karakterek. Több könyve is népszerű lett az olvasók körében, különösen azok, amelyek erős női főszereplőkre építenek. Munkásságában fontos szerepet kap a hétköznapi élet és a rendkívüli helyzetek találkozása.

A kötetet kedvezményes áron megrendelhetitek a fedlapra kattintva
a kiadó oldalán.

Kövess minket Facebookon is!

 

Nolyn

 Könyvajánló - Michael J. Sullivan: Nolyn (Felemelkedés és bukás 1.)

Több mint ötszáz évi száműzetése után a birodalom trónörökösének, Nolynnak nem igazán akaródzik elfogadni új kinevezését a goblinháború frontvonalán. Megbízatása, miszerint meg kell mentenie egy előretolt helyőrséget, egy kiút nélküli szurdokba vezeti mélyen az ellenség területén, és a gyanakvása hamar rettegésbe fordul, amikor felfedezi, hogy az erőd még csak nem is létezik. De akárki is vesződött azzal, hogy háborús veszteségnek állítsa be az ellene tervezett gyilkos merényletet, nem tudta, hogy Nolynt a Hetedik Sikaria Tartalékos Osztag élére osztják majd be, amely nem éppen arról híres, hogy veszni hagyná a parancsnokait… A kíméletlen esőerdő mélyén legenda születik, és Elan világa örökre megváltozik.

A New York Times, az USA Today és a Washington Post bestsellerírója, Michael J. Sullivan új trilógiával jelentkezik, amely Az Első Birodalom Legendái és a Riyria-krónikák közötti időszakban játszódik, de önmagában, a többi könyv előzetes ismerete nélkül is tökéletesen élvezhető történet.

Furcsa helyzetben voltam a Nolynnal. Amikor az ember elolvas több sorozatot is ugyanabban a világban, óhatatlanul kialakul benne egy kép arról, hogyan nézhetett ki a történelem két ismert korszak közötti hosszú, homályos időszak. Aztán egyszer csak megérkezik egy könyv, amely pontosan erről akar mesélni. Mondjuk sok összehasonlítási alap nincs, mert a legtöbb szerző 1, maximum 2 könyvsorozatot szentel egyazon világnak, amelyek vagy eltérő helyszínen de egy időben, vagy eltérő időben, de ugyanazon a területen bonyolódnak. Sullivannek azonban ez már a sokadik könyve és sorozata is egyben, amely ugyanazon világban játszódik. 

A Nolyn ugyanis nem új világot mutat be, hanem egy régi világ egy olyan korszakát, amelyről eddig leginkább csak utalásokból lehetett tudni. Az Első Birodalom Legendái eseményei már történelemmé váltak, a Riyria-könyvek még messze vannak, a birodalom pedig éppen formálódik. Azok a folyamatok zajlanak, amelyekről a későbbi nemzedékek már csak kész tényként beszélnek.

Nolyn helyzete sem egyszerű. Papíron ő a birodalom örököse, a gyakorlatban azonban inkább olyan embernek tűnik, aki sokkal szívesebben foglalkozna bármi mással, mint a rá váró szereppel. Amikor a goblinháború frontvonalára küldik, még úgy tűnik, hogy egy kellemetlen, de kezelhető katonai megbízatás vár rá. Aztán fokozatosan kiderül, hogy valaki nagyon szeretné, ha nem térne vissza.

A történet első felében leginkább ez a bizonytalanság működött nálam. Senki nem tudja pontosan, mi történik. Az információk hiányosak, a hivatalos magyarázatok nem stimmelnek, a szereplők pedig ugyanúgy próbálják összerakni a mozaikdarabokat, mint az olvasó. Egy ideig szinte fontosabb maga a rejtély, mint a háború.

Közben Sullivan azt csinálja, amit mindig is jól csinált. Emberekről, karakterekről ír.

Nem legendákat, nem kiválasztottakat, nem világmegmentő hősöket, hanem hús-vér szereplőket. Olyanokat, akik hibáznak, sértődnek, félnek, rosszkor mondanak rossz dolgokat, és néha egyszerűen csak próbálják túlélni a napot. Emiatt működnek a könyvei akkor is, amikor éppen birodalmak sorsa a tét.

Ami különösen érdekes ebben a trilógiában, hogy az olvasó végig tudja: a szereplők olyan események közepén állnak, amelyekről évszázadokkal később már legendákat mesélnek majd. Ők persze ebből semmit sem érzékelnek. Nem tudják, hogy történelmet írnak. Csak élnek, döntenek, hibáznak, és közben alakítják a világot.

Valahol talán ez Sullivan egyik legnagyobb erőssége. Nála a történelem nem nagy beszédekből és sorsfordító csatákból születik, hanem emberek döntéseiből. Néha rossz döntéseiből.

A Nolyn nem a legpörgősebb könyve. Nem is a legnagyobb szabású. Inkább alapokat rak le. Új szereplőket vezet be, új korszakot nyit meg, és lassan elkezdi felépíteni azt a történetet, amelynek a következményeit az olvasó már ismeri a későbbi könyvekből. Emiatt talán kevésbé hat látványosan, mint egy Riyria-kötet, viszont különös öröm figyelni, hogyan kapcsolódnak össze az eddig különállónak tűnő történelmi szálak.

Michael J. Sullivan azon kevés fantasy szerzők közé tartozik, akiknél a világ történelme valóban élőnek érződik. Nem háttérdíszlet, hanem egymásra épülő korszakok sora, ahol minden esemény hagy maga után valamit. Egy legendát, egy félreértést, egy történetet vagy éppen egy birodalmat.

A kötet a Fumax Kiadó gondozásában, Matolcsy Kálmán fordításában jelent meg. A borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron.

Segít-e, ha ismerjük a múlt nagy pillanatait?

Békéscsaba története két érzelmekben gazdag történelmi családregényben, ahol a közösség és a család legalább olyan fontos szereplők, mint az egyes karakterek. Bauer Barbara neve garancia a "szívesen fogod olvasni műveit" látatlanban való megelőlegzésére. 

KÖNYVAJÁNLÓ

A HÍDÉPÍTŐ

A jövő kezdete

A múlt ereje

Szerző: Bauer Barbara

Kiadó: Jaffa Kiadó

Kötés: élfestett, puha tábla

A Bauer Barbara-féle A hídépítő sorozat első két kötete nem csupán történelmi regény, hanem egy város, egy közösség és egy család évszázadokon átívelő krónikája. Az író olyan korszakba kalauzolja olvasóit, amely a magyar történelemkönyvek lapjain gyakran csak néhány bekezdést kap, ő azonban életet, arcokat és sorsokat ad azoknak az embereknek, akik a török uralom után új hazát építettek maguknak az Alföldön. A jövő kezdete és A múlt ereje egyszerre szólnak gyökerekről, összetartozásról, hitről és arról a rendíthetetlen emberi akaratról, amely képes közösségeket teremteni a legnehezebb időkben is.

A történet első része (A jövő kezdete) 1718-ban veszi kezdetét, amikor a Felvidékről érkező szlovák telepesek - köztük Márton ácsmester és családja - megérkeznek az akkor még alig lakott Csabára. Az új otthon reménye, a vallásszabadság ígérete és a jobb élet lehetősége hajtja őket. Az olvasó végigkísérheti, miként válik a kezdetben bizonytalan település élő közösséggé. A lakók templomot építenek, új mederbe terelik a Köröst, házakat emelnek, földet művelnek és családokat alapítanak. Mindeközben azonban természeti csapások, járványok, árvizek, tűzvészek és történelmi konfliktusok próbára teszik őket. A szerző nem pusztán eseményeket sorol fel, hanem megmutatja, hogyan formálódik egy közösség identitása, miként öröklődnek tovább az értékek és hogyan válik a múlt a jövő alapjává.

A második kötet (A múlt ereje) tovább követi a csabai közösség és Márton családjának történetét. Az immár gyarapodó település új kihívásokkal néz szembe. Az embereknek nemcsak a természeti erőkkel kell megküzdeniük, hanem a változó társadalmi és történelmi körülményekkel is. A közösség fejlődése mellett egyre fontosabb szerepet kap az emlékezés: mit őriznek meg az elődök történeteiből, hogyan hatnak a múlt döntései a következő generációkra, és miként lehet egyszerre tisztelni a hagyományokat, miközben alkalmazkodnak az új korok kihívásaihoz. A regény egyik legerősebb üzenete, hogy az ember identitását nemcsak a jelene, hanem az őseitől örökölt történetek is alakítják.

Idézetek az első részből

Az, aki tudja, hogy van valami, ami mindig kihúzza a bajból, nem tanul meg a saját lábán állni. A küzdelem, a szenvedés, a vereség és a diadal edzi igazán emberré az embert. Ha nem tanulja meg, hogy a túlélés képessége benne rejlik, hogy az akarata és a vére a biztosíték, akkor bármilyen ígért erő csak béklyó lesz, nem pedig a megmentőjük. Inkább legyen a kezük üres, de a szívük erős, és akkor a legnagyobb bajban nem egy doboz fogja megmenteni őket, hanem az, hogy tudják, mire képesek.

Ha nem vagy elég bátor, hogy kimond, amit akarsz, ne számíts rá, hogy megkapod.

Van úgy, hogy nincs más dolgunk, mint kísérni, hagyni, engedni.

A templom nem csak az imákról szól, a kocsma nem csak arról, hogy kis időre elfeledkezzenek a mindennapok gondjáról-bajáról, és a piacon sem csupán a portékák cserélnek gazdát. Ahogy gyakran a főtéren sem azért állnak meg az asszonyok, hogy üdvözöljék egymást. Ezekről a helyekről senki nem tér haza üres kézzel, mindenki híreket hoz és visz. Igaz, minden csoda három napig tart, aztán a legtöbb történet feledésbe merül. Legalábbis ami a hétköznapi eseményeket illeti.
De van, amit örökre megőriz a közös emlékezet.

Márton a történet egyik legfontosabb alakja. Szorgalmas, becsületes és kitartó ember, aki a kétkezi munka és a család erejében hisz. Rajta keresztül láthatjuk, milyen áldozatokkal jár az újrakezdés, és mit jelent valódi otthont teremteni egy idegen vidéken. A karakterek között a család több generációja is megjelenik a történetben, így az örökség és a hagyományok továbbadása válik a cselekmény egyik központi motívumává. Az egyes szereplők különböző módon reagálnak a változásokra, mégis összeköti őket a közös múlt és a családi összetartozás. Ha úgy vesszük, maga a település is főszereplővé válik: az itt élők összefogása, egymás segítése és közös küzdelmei adják a történet érzelmi magját.

A sorozat második darabjában a fenti karakterek szükségképpen idősödnek és belép az új generáció, ahol a fiatalabb szereplők már nem ugyanazokkal a problémákkal szembesülnek, mint elődeik. Számukra a kérdés nem az újrakezdés, hanem az örökség megőrzése és továbbfejlesztése. Az idősebbek testesítik meg a múlt emlékezetét. Tapasztalataik, történeteik és értékrendjük nélkül a közösség elveszítené gyökereit. A második kötetben még hangsúlyosabbá válik, hogy a közös eredet, a vallás, a nyelv és a hagyományok hogyan képesek összetartani az embereket a legnehezebb időkben is.

A jövő kezdete (az első rész) lassan építkező, krónikaszerű szerkezetet követ. Nem egyetlen konfliktus köré szerveződik, hanem az élet természetes ritmusát követi. Az építkezések, a családi események és a történelmi fordulópontok együttesen alakítják a cselekményt. Bauer Barbara kiváló érzékkel egyensúlyoz a történelmi háttér és a személyes sorsok között, így a történet folyamatosan fenntartja az érdeklődést. Míg az első kötet az alapok lerakásáról szól, addig a második (A múlt ereje) inkább a következmények és az örökség regénye. A cselekmény érzelmileg mélyebb, a szereplők belső fejlődése hangsúlyosabb. A múlt és jelen közötti kapcsolatok folyamatosan új értelmet adnak az eseményeknek, így a történet egyszerre válik személyes és közösségi emlékezetté.

Idézetek a második részből

A múlt megváltoztathatatlan. Ott van benne az őseink ereje adta tartás, de ott van benne az is, amit bátran, de kellő tisztelettel magunk mögött hagyhatunk. Ha egyszerűen elmesélem neked, akkor az legenda. Ha te magad jársz utána, és kérdezel, mert van még kitől, akkor az igaz mese lesz. De ne habozz, mert az idő múlásával egyidőben kopik az emlékezet.

Ami az egyik embernek fáj, azt a másik talán észre sem veszi, mert lehet, hogy ő akkor már túl van valamin, vagy még nem ért el oda.

Az Isten az Isten, akár tótul imádkozol hozzá az evangélikus templomban, akár latinul kántálnak neki a katolikusoknál. Kérdezd meg a parasztot, számít-e a búzának, hogy katolikus vagy református szántotta fel a földet.

A sorozat legfontosabb témái a gyökerek és identitás keresése; az összetartozás ereje; a családi örökség továbbadása; a hit és a vallásszabadság jelentősége; a közösségépítés fontossága; az ember és a természet küzdelme; és a múlt és a jövő kapcsolatának vizsgálata. Bauer Barbara különleges érzékenységgel mutatja meg, hogy a történelem nem csupán évszámok és események sora, hanem emberek története, akik ugyanúgy reméltek, féltek, szerettek és küzdöttek, mint mi.

A regény történelmi családregény, amely erős társadalomtörténeti elemekkel és generációs történetmeséléssel ötvözi a szépirodalmi igényességet. Egy település születésének és fejlődésének történetét mutatja be személyes sorsokon keresztül. A hídépítő-sorozat első két kötete elsősorban azoknak ajánlható, akik szeretik a történelmi családregényeket, a generációkon átívelő történeteket és a hiteles korrajzokat. Különösen élvezetes lehet azok számára, akiket érdekel Békéscsaba múltja, a XVIII. századi Magyarország története vagy a betelepítések időszaka. Azok az olvasók is sok örömüket lelhetik benne, akik kedvelik a lassan kibontakozó, érzelmekben gazdag történeteket, ahol a közösség és a család legalább olyan fontos szereplők, mint az egyes karakterek.

A jövő kezdete és A múlt ereje olyan regények, amelyek hidat építenek múlt és jelen között. Bauer Barbara nemcsak Békéscsaba születésének történetét meséli el, hanem azt is megmutatja, hogy az emberi kitartás, az összefogás és a családi örökség milyen erővel képes generációkat összekötni. A sorozat egyszerre tisztelgés az elődök előtt és emlékeztető arra, hogy a jelenünk mindig azokból a történetekből épül fel, amelyeket az előttünk járók hagytak ránk. Ez teszi A hídépítőt nemcsak történelmi regénnyé, hanem maradandó emberi történetté is. Ahogy a szerző fogalmaz: "Sokunkkal történik meg ugyanaz, de az emberek nem mindig a nagy dolgokra akarnak emlékezni, hanem azokra a részletekre, amik a nagy dolgokat emlékezetessé teszik." Ámen.

Szerintem olvassátok! A kitűnő belbecs mellett a külcsín se kutya: mindkettő élfestett, miáltal igazi dísze lehet a történelem és a családregény szerelmeseinek.

Fülszöveg

KÜLÖNLEGES, ÉLDEKORÁLT KIADÁS

A jövő kezdete

„Semmit nem tudott róla, éppen csak annyit, amennyit látott. Azt is messziről, még a szekérről, amikor a lány a kút mellett felemelte vizeskorsóit, és éppen Janó felé nézett. Nem őt nézte, csak hát valamerre mindig néz az ember, és a szekér éppen ott állt meg. Éppen előtte. Janótól alig néhány hosszú lépésre. Elég messze ahhoz, hogy a lánynak legyen ideje elindulnia az ellenkező irányba, de éppen annyira közel, hogy Janót megigézze a kút vizénél is mélyebb, sötétbarna szempár, az éhségét csak fokozó cseresznyeszínű ajkak, és a maradék eszét is darabokra őrlő szeplők, amelyek vígan ugrándoztak a lány napbarnított, mégis hamvas bőrén, miközben felemelte terhét, még egyszer körbepillantott és hátat fordított.

A hídépítő egy mese. A jövőbe vetett hit regénye. Generációkon átívelő, háromszáz évet felölelő rege, egy család és egy város története. 1718-ban indul, amikor a török kiűzése után az elnéptelenedett település egykori főterére megérkeztek Magyarország északi részéből a tótok a jobb élet, a kecsegtetőbb feltételek, a szabad vallásgyakorlás reményében.

Ám a történelem epizódjai önmagukban száraz tények sora. De ha úgy tekintünk rájuk, mint a múltunk színpadára, és a színfalakat hétköznapi sorsokkal töltjük meg, akkor a történelmünk élővé válik.

„Történetszövőként nagy dilemma előtt álltam. Vajon 300 év távlatában mi a fontosabb? Hogy egy forró nyári napon hosszú szekérkaravánjukon megérkeztek a Felvidékről a tótok fáradtan, az evangélikusok énekeskönyvével a kezükben, és a földre ereszkedtek? Hiszen bizonyára felemelő pillanat volt, egyben valaminek a kezdete. Vagy inkább Janó históriája? Mert akkor még nem tudtam, hogy utána ered-e a lánynak.

Végül úgy döntöttem, hogy mindkettőnek a végére járok.
Így született meg Csaba története.”

A múltba vetett hit

„Ilona sírva rohant haza és úgy kapaszkodott az édesanyjába, mintha rémeket látott volna.

– Hát téged meg mi lelt?

– Ó, mit tegyek? Hogy törölhetném ki, amit láttam? – sírta kétségbeesetten a lány.

– Mondd, mit láttál? – kérdezte ijedten az asszony.

– Éppen a híd felé tartottunk a lányokkal, amikor azok a fiúk, Langi úr inasai, akik a Körös vizén átívelő hidat mázolják…

– Mit tettek? – sürgette a lányt az édesanyja.

– Hát kibukkantak a vízből – hebegte.

– No és?

– Ki is kászálódtak, hogy újra beugorjanak, de akkor észrevettek, mi pedig őket és… – de Ilonka nem tudta befejezni a mondatot, mert az édesapja, aki eddig a karosszékében hallgatott, felnevetett.

– Az a nyikhaj Liebl Misi ádámkosztümben díszmenetet tartott a csabai szűzeknek?”

A jövőbe vetett hit regénye ott folytatódik, ahol az előző kötet véget ért. Folytatódik a család története, felfedve a legendákat, továbbadva az örökséget, építve a jövőt. A napjainkig tartó mese nem engedi, hogy bármi feledésbe merüljön, és arra biztat, hogy szőjük tovább az idők végezetéig.

Munkácsy Mihály, Jókai Mór, Sisi, Ybl Miklós. Ismert és hétköznapi emberek sorsa találkozik, miközben a történelem erői formálják a három évszázadon átívelő családtörténetet. Árvíz, földrengés, járvány. Szabadságharc, háborúk, vérzivataros idők. Minden generációnak jut valami, amivel meg kell küzdenie. Születés és halál, bukás és újrakezdés. Szerelem, csalódás. Az élet senkit nem kímél. De vajon segít, ha ismerjük a múltunk nagy pillanatait? Ha tudjuk, honnan jöttünk? Ha meríthetünk a család történetéből, a legendákból? A múltunk erejéből?

Bauer Barbara A hídépítő 1-2 kéziratával

Bauer Barbara kortárs magyar írónő, aki elsősorban történelmi és lélektani regényeivel vált ismertté az olvasók körében. Műveiben gyakran helyezi középpontba a családi kapcsolatokat, az emberi sorsfordulókat és a múlt örökségének hatását. Regényeire jellemző az alapos történelmi kutatómunka, valamint a szépirodalmi igényességű nyelvezet. Több sikeres könyvsorozat és önálló regény szerzője, munkásságában kiemelt szerepet kap a női sorsok és a generációkon átívelő családtörténetek bemutatása. Olvasói különösen érzékeny karakterábrázolása és érzelmileg gazdag történetvezetése miatt kedvelik.

A kötetet kedvezményes áron megrendelhetitek a fedlapra kattintva

a kiadó oldalán.

Kövess minket Facebookon is!