Ki nem hallott soha még a Kotányiról, netán kinek nem fordult még meg a konyhájában egy tasak fűszer tőlük? A Kotányi dinasztia ügyes marketinggel belépett a háztartásunkba, történetet és minőséget csempészve ételeinkbe a fűszereikkel. Család- és fűszertörténet legendává nemesült elképzelésekkel és kitartó munkával, háborúkon, határátrajzolásokon keresztül.

A KOTÁNYI DINASZTIA

Utazás a fűszerek világában - Ízek, receptek, történetek

Szöveg: Zirig Árpád

Kiadó: Booklab Kiadó

Kötés: keménytábla, 198 oldal 

A Kotányi dinasztia – amikor egy fűszerből legenda lesz

Egy marék paprika, egy jó üzleti érzékű ember, egy hadseregnek főzött gulyás és egy történet, amely több mint 140 éve tart. A Kotányi fűszer olyan márkanév, ami az eltelt több mint évszázadnyi időben maga is történetté nemesült. Ha ma meglátjuk a jellegzetes fűszeres tasakot vagy üveget, aligha gondolunk bele, hogy a név mögött birodalmak összeomlása, világháborúk, határátrajzolások, beházasodások, piaci újrakezdések, zseniális reklámötletek és több generáción átívelő vállalkozói gondolkodás húzódik meg. Zirig Árpád A Kotányi dinasztia – Utazás a fűszerek világában – Ízek, receptek, történetek című kötete ezt az eddig láthatatlan történetet teszi láthatóvá. A könyv 2026-ban jelent meg a BookLab gondozásában, gazdagon illusztrált, keménytáblás kiadványként, és a család, a vállalkozás, valamint a fűszerek története mellett közel harminc receptet is kínál.

Belelapozás során kiderül, hogy a mű nem pusztán egy fűszergyártó vállalat története, hanem arról is szól, hogyan lehet egy termékből bizalmat, a bizalomból hagyományt, a hagyományból pedig márkát építeni. A márka ereje a láthatóságban rejlik, amihez a Kotányiak hozzátették szlogenüket: egy terméket mindig történetként kell eladni. A cégalapító felfogásában a marketing úgy indult, hogy saját költségen gulyást főzetett a Monarchia hadseregének, 4 font Kotányi-féle rózsapaprika fűszerrel. Az elkészült étel bekerült a hadsereg élelmezési repertoárjába, annyira sikeres lett. A sereg ugyanis olyan élelmiszeralapanyagokat keresett, ami tartalmas, jó ízű, könnyen szállítható és tárolható, a fűszerek pedig beleillettek ebbe a kategóriába. Persze, Kotányinak azt is el kellett érnie, hogy a trónörökös is részt vegyen az eseményen, a kor újságírói közepette. Kotányi bekerült a hadsereg hivatalos szállítói közé, de díjat és érdemkeresztet is kapott. Mai felfogás szerint ezt nevezhetnénk élményalapú termékdemonstrációnak, PR-akciónak, influenszerstratégiának vagy akár B2B marketingnek is. A márka nem attól lett erős, hogy mindenütt ott volt, hanem attól, hogy mindenütt ugyanazt a történetet mesélte.

A XIX. század végén azonban mindez egyszerűen jó üzleti ösztön volt.

A Kotányi marketingstratégiájának négy nagy korszaka

1. A demonstráció kora – „Mutassuk meg, mit tud a termék!”

Gulyás, hadsereg, udvar, sajtó, presztízs.

2. Az otthon kora – „Segítünk neked jól főzni!”

Receptek, szakácskönyvek, női lapok, háziasszonyok, mindennapi ételek.

3. A márkaépítés kora – „A csomagolás is üzenet.”

Erősebb vizuális identitás, edukáció, minőség, fajtamegjelölés.

4. A modern márka kora – „A fűszer mögött történet, tudás és felelősség van.”

Nemzetközi jelenlét, innováció, fenntarthatóság, digitális kommunikáció, életmód és gasztronómia.

A forma tehát folyamatosan változott, de a stratégia azonban ugyanaz maradt: láthatónak lenni, értéket adni és történetet mesélni.

Egy család, amelynek történetét paprikaillat kíséri

A Kotányi-történet 1881-ben Szegeden kezdődött. Kotányi János első paprikamalmával és saját receptje alapján készített magyar fűszerpaprikájával alapozta meg azt a vállalkozást, amelyből később nemzetközi fűszermárka lett. A hivatalos cégtörténet szerint a fiatal János már korán arról álmodott, hogy bejárja a világot, és egzotikus fűszereket fedez fel – vagyis az alapító gondolkodásában már kezdetben együtt volt a hagyomány és a nemzetköziség. A paprika hamar sikeres lett, különösen Bécsben, ahol 1884-ben megnyílt az első Kotányi-fiók. A cég néhány évtized alatt túllépett a szegedi gyökereken, és a Monarchia nagyvárosi kereskedelmi világának szereplőjévé vált. A vállalkozás történetében később a császári és királyi udvari szállítói státusz is megjelent. A siker azonban soha nem volt töretlen, háborúk jöttek, összeomlott a Monarchia határok változtak meg, kereskedelmi útvonalak szakadtak meg, infláció, gazdasági válság és politikai változások alakították a vállalkozás sorsát. A családnak újra és újra fel kellett tennie ugyanazt a kérdést:

hogyan lehet továbbmenni, amikor az a világ, amelyben tegnap még működött az üzlet, ma már nem létezik?

Ebben a tekintetben a Kotányi története jóval több, mint családi vállalkozás-történet, sokkal inkább Közép-Európa XX. századi történetének egy különleges mikrokozmosza.

A család és az üzlet történetében fontos szerepet játszottak azok az emberek is, akik nem vér szerinti Kotányiként váltak a dinasztia meghatározó alakjává. Közülük különösen érdekes Vámos Gyula története, aki egy 1898-as álláshirdetésre jelentkezett fűszerkereskedő-segédként, majd tehetségével és üzleti érzékével olyan pozícióba jutott, amely végül családi kapcsolathoz és a vállalkozás történetének aktív alakításához vezetett. (Jóval később azonban szembe fordult a családdal.) 

Ez is fontos tanulsága a kötetnek: egy dinasztiát nem kizárólag a vérvonal épít fel, a tehetség, a bizalom és a közös munka ugyanúgy örökséget teremthet.

A marketing, amely belépett a konyhákba

Az igazán zseniális váltás azonban a XX. század első felében következett, amikor a vállalkozás felismerte, hogy megváltozott a világ. A régi, reprezentatív, udvari és katonai kapcsolatokra épülő kommunikáció már nem volt elegendő, a márkának el kellett jutnia oda, ahol a fűszerről valójában megszületik a döntés: az otthonokba, és ezen belül is azokhoz, akik a mindennapi étkezésről gondoskodtak. Ekkortól a Kotányi receptalapú hirdetései paprikás csirkét, borjúmájat, gulyáslevest vagy éppen sajtos rudat ajánlottak. ahol a lényeg nem az volt, hogy „vedd meg a paprikánkat”, hanem az: „Nézd, mit tudsz vele elkészíteni!” - ez pedig óriási különbség, mert a termékből használható tudás lett. A márka azt üzente a háziasszonyoknak, hogy nem kell mesterszakácsnak lenned ahhoz, hogy finomat főzz. Ez a stratégia mai szemmel nézve is meglepően korszerű, a Kotányi nem egyszerűen reklámozott, hanem edukált, receptet, ötletet, biztonságot és konyhai önbizalmat adott. Asszonyok ezrei vágták ki a korabeli újságokból ezeket a recepteket és pozícionálták fontos, megőrzendő tudásként. Egy 1936-ban született barátnőm hagyatékában tavaly magam is találtam évtizedeken és költözéseken át féltve vigyázott cikk-kivágásokat, kézzel lejegyzett recepteket. Olyanokat, amelyeket fiatalasszonyként valamilyen régi újságból vágott-másolt ki, majd még a kétezres években is gondosan őrzött. Az egyik mellett ott állt a megjegyzése:

„Kotányi-féle paprikás csirke.”

1981: a fűszer ugyanaz, de a csomagolás már beszél

A következő nagy fordulópont a vállalkozás történetében az 1981-es centenárium. A negyedik generációhoz tartozó Erwin Kotányi mindössze 24 évesen került meghatározó vezetői szerepbe. A vállalat hivatalos története is ezt az időszakot tekinti új generációs fordulópontnak: ekkor vált még hangsúlyosabbá a közép- és kelet-európai terjeszkedés. A felismerés egyszerű, mégis döntő volt: a fűszer nem változik meg attól, hogy más korszakba érkezünk – a csomagolása, a kommunikációja és a róla alkotott kép azonban igen. Új arculat született: kevesebb vizuális zsúfoltság, hangsúlyosabb márkanév és fajtamegjelölés, modernebb kommunikáció - de a régi gondolat megmaradt: tanítani kell az embereket a fűszerezésre, ami már nem egyszerű reklám volt, hanem fogyasztói edukáció. Kotányi azt próbálta megmutatni, hogy ugyanazt a jól ismert ételt is más szintre lehet emelni egy jól megválasztott fűszerrel. A vállalat közben a beszállítói kapcsolatok, a minőségbiztosítás és a csomagolás fejlesztése felé is elmozdult. A mai vállalati kommunikációban pedig a felelős értéklánc, a nyersanyagok, a csomagolás és a gyártási folyamatok fenntarthatósága is hangsúlyos szerepet kap.

Vagyis a marketing újra megváltozott.

A hazatérés: amikor a Kotányi újra megjelent Magyarországon

A XX. század végén a történet újabb különös fordulatot vett, a Kotányi visszatért a magyar piacra. A vállalat ma már osztrák családi vállalkozásként, nemzetközi fűszer- és gyógynövény-márkaként működik, a cég saját története szerint immár a család negyedik generációjának vezetésével. A magyar visszatérésnek volt egy különleges érzelmi jelentése, mert nem egyszerű piacra lépés volt, hanem hazatérés. Erwin Kotányi 2018-as visszaemlékezése szerint a magyarországi újrakezdés nehéz volt: helyet kellett szerezni a boltok polcain, meg kellett ismertetni a termékeket, és közben a kiskereskedelem is átalakulóban volt. Mire azonban a nemzetközi üzletláncok nagyobb szerepet kaptak, a Kotányi már jelen volt, nem nulláról indult a piac meghódítása. A Szegeden született név több mint egy évszázad után visszakerült abba az országba, ahol megszületett.

Előszó

Ez a könyv nem csupán egy családról vagy a fűszerekről mesél. Egy vállalatról szól, amely túlélte birodalmak bukását, háborúkat, határátrajzolásokat és ideológiákat. Egy védjegyről, amely a magyar gasztronómiai tradíció részévé vált, a minőségi fűszerezés szimbólumaként lett ismert és több mint 140 éves története során mára globálisan is elismert márka lett. Egy családról, amely ösztönösen értette azt, amit ma már marketingnek, márkaépítésnek és történetmesélésnek hívunk.

A Kotányi márka legendája nem egyenes sikertörténet; kanyarokkal, zsákutcákkal és újrakezdésekkel teli út. Érzékeny reagálás a kor szellemére, piacaira és emberi kapcsolataira. A könyv lapjain legendás séfek és háziasszonyok, hazai és egzotikus fűszerek története, világtörténelem és hétköznapi receptek fonódnak össze. 

A történetek mögött azonban végig ott húzódik egy következetes gondolat: a jó termék önmagában soha nem elég. Jelentést kell kapnia, konkrét arcot, nevet, emléket, bizalmat. Kotányi János ezt nem elméletből tanulta, hanem ösztönösen cselekedte - jóval azelőtt, hogy a "brand" szó megszületett volna, így hagyva örökül utódainak.

Ez a könyv egyszerre gasztrotörténet, családregény és üzleti esettanulmány. Olvasható múltidézésként, tanulságként vagy inspirációként is. Egy azonban biztos: mire az utolsó oldalhoz érünk, a Kotányi fűszer többé nem csak konyhai alapanyag lesz, hanem legenda.

Galácz Márta ügyvezető igazgató, Kotányi Hungária Kft.

A paprika mint történelmi főszereplő

A könyv egyik legolvasmányosabb része a fűszerek, különösen a paprika története, ami olyan, mintha egy történelmi krimit olvasnánk. Hogyan jutott el a paprika Európába? Mi köze Kolumbusz orvosának ehhez a történethez? Hogyan lett a korai elnevezés szerint „törökbors”? Miként jutott el Magyarországra? Hogyan kapcsolódik mindehhez a török jelenlét, a kereskedelem, a Wesselényi-összeesküvés, Szeged, Bécs és a malomipar? A kötetben a paprika nem egyszerűen növény.

A paprika utazó.

Kontinenseken halad át, birodalmakat lát, új konyhákba kerül, alkalmazkodik, nemesítik, őrlik, csomagolják, végül pedig egy egész nemzet gasztronómiai identitásának egyik szimbólumává válik. A szegedi paprika történetének különösen érdekes fejezete, hogyan segítette a technológiai fejlődés és a malomipar a fűszer térnyerését, miközben a „szegedi” jelző fokozatosan minőségi jelentéstartalmat kapott. Itt kapcsolódik össze a paprika és a Kotányi története: mindkettőből márka lett.

Nemcsak paprika: más jelentős fűszerek egyetlen kötetben

A könyv azonban nem áll meg a paprikánál, megérkezik a borshoz, a zöldfűszerekhez, a keleti fűszerekhez, majd a klasszikus konyhai alapokhoz: köményhez, fokhagymához, fahéjhoz, szegfűszeghez és még számos fűszerhez. Ezek a részek sem lexikonszerű megközelítések, mindegyik  mögé történetet helyez.

Honnan jött? Hogyan használták? Hogyan változtatta meg az ételeinket? Miért lett fontos?

És természetesen ott vannak a receptek. Közel harminc recept kapott helyet a kötetben, amelyek nem pusztán kiegészítőként szolgálnak, hanem tulajdonképpen visszaviszik az olvasót oda, ahonnan a Kotányi marketingje egykor elindult: a fűszerhez kapcsolt konkrét ételhez. Csirkepaprikás természetesen van! De a lapokon a mai táplálkozási szemlélet is megjelenik: édesburgonya, teljes kiőrlésű kenyér vagy éppen karfiolsteak céklahumusszal is bekerül a gasztronómiai világba, ami egyáltalán nem véletlen. A könyv ugyanis azt üzeni: a hagyomány nem attól hagyomány, hogy változatlan marad., hanem attól élő, hogy képes alkalmazkodni.

Mit tud hozzáadni a mindennapi élethez a Kotányi?

A Kotányi márkanév garantálja, hogy nem kell minden alkalommal nulláról megtanulnunk a fűszerezést, hiszen a márka több mint egy évszázados története során folyamatosan arra épített, hogy segítsen eligazodni a fűszerek világában. Amikor valaki levesz egy Kotányi-terméket a polcról, nem csupán egy bizonyos mennyiségű paprikát, borsot vagy szárított zöldfűszert választ, hanem egy ismert névhez kapcsolódó minőségi elvárást is választ. A vállalat ma is hangsúlyozza a természetes fűszerek gondos feldolgozását, a minőségbiztosítást és az alapanyagok minőségének következetes ellenőrzését, ami összekapcsolódik azzal, amit a Kotányi már a múlt század első felében csinált: nemcsak terméket adott, hanem a velük kapcsolatos, használható tudást is.

Régen receptet nyomtatott az újságba, ma jelen van a digitális térben is: termékei mellett ötleteket, termékinformációkat és gasztronómiai inspirációt kínál a weben. Igen, a médium megváltozott, de a küldetés lényegében nem.

Zárszó

Számomra kuriózumértékűvé vált az igényes kiadásban megjelent mű, egyrészt kíváncsi örömmel lapozgattam, másrészt rácsodálkoztam a történeten és a vállalkozás meghatározó személyiségein túl a fűszerpaprika történelemre, a személyes erőfeszítésekre a megélhetést biztosító tevékenységgel kapcsolatban és az újszerű felfogásban közölt receptekre. Viszketnek az ujjaim, hogy azt a karfiolsteaket kipróbáljam! Élénken emlékszem, amikor a Kotányi visszatért a magyar piacra, fiatalasszony voltam, aki kereste-szerette azokat a minőségi termékeket, amelyekkel átvitt értelemben és szó szerint is megfűszerezhette az életét.

Szerintem olvassátok!

Fülszöveg

A Kotányi dinasztia különleges idő- és ízutazásra hív: Szegedről indulva Budapesten és Bécsen át New Yorkig, majd a Monarchia keleti piacaira – hogy a világháborúk vihara után végül Ausztriába és Magyarországra térjünk vissza. Attól kezdve, hogy Kotányi János a Monarchia hadseregének hivatalos paprika-, kávé-, teabeszállítója lett, a család és a vállalkozás generációkon át meghatározó szerepet játszott a fűszerek minőségének, alkalmazásának és kulturális jelentőségének alakulásában.
A gazdagon illusztrált, inspiráló kötet feltárja a fűszerek sokszínű és lenyűgöző világát: a paprika karakteres erejét, a bors és a zöldfűszerek meglepő sokszínűségét, a keleti fűszerek gazdag aromáit. A közel harminc, könnyen elkészíthető recept pedig megmutatja a fűszerek helyes használatát, és arra ösztönöz, hogy bátran kísérletezzünk új ízekkel.

A könyv megjelenését a Kotányi Hungária Kft. támogatta.

A kötetet kedvezményes áron megrendelhetitek a fedlapra kattintva
a kiadó oldalán.

Kövess minket Facebookon is!

A hely, ahol kiborult a festék - Dallol

 A világ ikonikus helyei – Dallol és a Danakil-mélyföld tavai – Etiópia

Vannak olyan helyek a Földön, amelyről ha meglátunk egy képet, az ember elsőre azt gondolja: ezt biztosan valaki megszerkesztette. Élénkzöld, sárga, narancssárga és vörös vízfelületek, fehér sókérgek, gőzölgő medencék, szabálytalan sziklaformák és teljesen kopár táj. Mintha valaki összekeverte volna egy festő palettáján a legfeltűnőbb színeket, majd az egészet a bolygó felszínére helyezte volna.

Etiópia északkeleti részén, az Afar-mélyföldön, a Danakil-mélyföldön található a Dallol vulkáni és hidrotermális területe. A környék nagyjából 120 méterrel a tengerszint alatt fekszik, ezzel Afrika egyik legalacsonyabban fekvő vidéke, ráadásul a Föld egyik legforróbb és legszélsőségesebb környezete. A Danakil-mélyedés a Vörös-tenger, az Ádeni-öböl és a kelet-afrikai árokrendszer találkozási térségéhez kapcsolódik, vagyis három egymástól távolodó lemezszegmens találkozásának környékén járunk. A földkéreg itt szó szerint széthúzódik alattunk.

A Danakil-mélyedés egy hatalmas, hosszú, süllyedő földkéregdarab, amelyben az elmúlt földtörténeti korszakok során óriási mennyiségű üledék és párolgási só rakódott le. A mélyedés északi részén ma mintegy 4000 négyzetkilométeres sóvidék terül el, amelyet Dallol–Asale-síkságnak is neveznek. A felszín alatt több száz méter vastag evaporitrétegek, vagyis főként halitból, gipszből és különféle kálium- és magnéziumsókból álló képződmények találhatók.

A Danakil-mélyedés egy része valaha tengeri környezet volt. A Vörös-tenger egyik korábbi öble kapcsolatban állhatott ezzel a térséggel, majd a tektonikai mozgások miatt a medence fokozatosan elszigetelődött. A víz elpárolgott, a benne oldott sók pedig visszamaradtak. Így alakult ki az a hatalmas sóréteg, amely ma a Dallol környezetének egyik meghatározó eleme.

És itt lép be a történetbe Dallol, a vulkán. A név hallatán sokan egy klasszikus vulkáni kúpot képzelnek el, füstölgő kráterrel és fekete lávakővel. Dallol azonban egészen más. A Dallol-vulkáni komplexum középpontjában egy hatalmas, körülbelül öt kilométer széles sóból és más evaporitokból felépülő dóm emelkedik ki a környező síkságból. A tetején egy körülbelül egy kilométeres kráter található, amelyben ma is aktív és időszakosan változó hidrotermális rendszer működik. A dómot nagyrészt anhidrit, halit és más sók alkotják, vagyis egyáltalán nem úgy néz ki, mint ahogyan egy vulkánt általában elképzelünk. A felszín alatt azonban sekély magmás rendszer melegíti a vizet és a sóoldatokat, amelyek gázokkal és ásványi anyagokkal telítődve törnek a felszínre.

Tulajdonképpen itt a Föld belsejének hője találkozik egy óriási, ősi sótengeri üledékkel. És ebből születik az a látvány, amely miatt Dallol annyira híres. A forró víz feloldja a környezetében található sókat és ásványokat, majd amikor a felszínre kerül és párologni kezd, újra kiválnak belőle. A különféle vas-, kén-, kálium- és más sóvegyületek egészen eltérő színeket hoznak létre. Vannak fehér sókérgek, sárga kénes lerakódások, narancssárga és vörös vasas képződmények, zöldes hidrotermális medencék, miközben mindenhol gőz tör fel a talajból. A hidrotermális mező mindössze körülbelül egy négyzetkilométeres, mégis rengeteg különböző formát és ásványi környezetet tartalmaz.

A színek ráadásul nem valamiféle nyugodt állapotot jeleznek, Dallol folyamatosan változik. Új repedések jelennek meg, egyes fumarolák eltűnnek, máshol új gőzölgő medencék vagy kisebb kürtők alakulnak ki. A rendszer működését a szezonális változások, a földrengések és a mélyben zajló magmás folyamatok is befolyásolják. A kutatók 2013 óta is dokumentáltak újonnan kialakuló hasadékokat és hidrotermális képződményeket. A Dallol környékének tavai pedig még tovább fokozzák ezt az egészen szürreális látványt.

A legnagyobb és kulturálisan is legfontosabb közülük az Asale, más néven Karum-tó. Ez nem olyan tó, amilyet a szó hallatán elképzelünk. Időszakosan jelenik meg, és hatalmas sósíkság veszi körül. A tó és közvetlen környezete körülbelül 120–124 méterrel a tengerszint alatt fekszik. A medence a csapadékból, a magasföldekről érkező időszakos áradásokból és felszín alatti vizekből kap utánpótlást, miközben az elképesztő hőségben folyamatosan párolog.

Amikor a víz eltűnik, só marad utána. Hatalmas, fehér sókéreg, amelyen sok helyen szabályos sokszögek jelennek meg. A kiszáradó felszín megrepedezik, a repedések pedig geometrikus mintázatokat rajzolnak ki a talajra. Egyes sólemezek szélei felhajlanak, mintha valaki óriási, fehér csempéket rakott volna le egymás mellé.

Az Asale-tó azonban nem pusztán geológiai látványosság. A só évszázadok, sőt évszázadokon átívelő hagyomány része az afar nép életének. A sót kézzel vágják ki a kiszáradt mederből, szabályos darabokra hasítják, majd tevekaravánokkal szállítják a Danakil-mélyedésből a magasabban fekvő vidékek piacaira. A hagyományos sókereskedelem a térség gazdasági és társadalmi életének egyik alapja volt, és a karavánok útvonalai ma is részei az afar kulturális örökségnek.

A sótömböknek ráadásul saját hagyományos formájuk és méretük is kialakult. A helyi bányászok kézi szerszámokkal dolgoznak a sómezőkön, a kivágott darabokat pedig tevék és szamarak viszik tovább. A 21. században a teherautók fokozatosan átvették a korábban kizárólagos karavánszállítás szerepét, de a hagyományos módszerek és útvonalak továbbra is léteznek.

A Dallol-térség egyik legkülönösebb tava a Gaet'ale, amelyet Sárga-tó néven is említenek. Ez egy egészen kicsi, nagyjából néhány tíz méter átmérőjű hidrotermális tó, mindössze néhány kilométerre Dalloltól. A vize sárgás-narancssárga vagy vöröses színű az oldott vasvegyületektől, a felszín pedig folyamatosan bugyog. Kutatások szerint a víz átlagos pH-ja körülbelül 3, hőmérséklete pedig nagyjából 55 °C.

Gaet'ale története azért is különleges, mert a 2004–2005-ös afari földrengéses-vulkáni válságot követően vált újra aktívvá. A helyiek beszámolója szerint kezdetben egy több méter magasra feltörő gejzír jelent meg, majd az évek során kialakult a mai tó. A tudományos értelmezések szerint a földrengések átrendezhették a mélyben található hidrotermális rendszer folyadékáramlását.

A tó környezetében szén-dioxid is felszabadulhat. A gázt magukban a vulkáni rendszerekben működő folyamatok hozzák létre, és a mélyebb fekvésű területeken összegyűlve veszélyes koncentrációt érhet el. A kutatók több elhullott madarat is megfigyeltek a tó környékén, és arra jutottak, hogy pusztulásukat nagy valószínűséggel a gázkibocsátás okozta. Vagyis a gyönyörű sárga tó nemcsak látványos, hanem kifejezetten veszélyes környezet is.

A harmadik különleges víztest a Fekete-medence, amely a Dalloltól délnyugatra fekvő, sötét színű Fekete-hegység közelében található. A medence magnézium-kloridban gazdag, savas és enyhén forrásban lévő vízzel teli. Egy 2018-as mérés körülbelül 56 °C-os vízhőmérsékletet és mindössze 1,4-es pH-t mutatott. A területet nagy mennyiségű bischofitlerakódás és aktív fumarolák veszik körül.

A tágabb Danakil-mélyedésben még egy egészen más karakterű sós tó is található: az Afrera-tó, amely Dalloltól jóval délebbre fekszik. Ez már valódi tó, nem egy apró hidrotermális medence, és a vize szintén rendkívül sós. A tó környékén a sótermeléshez mesterséges párologtató medencéket is használnak. Ez jól mutatja, hogy a Danakilban a víz és a só szinte minden formája kapcsolatban áll az emberi élettel is.

Persze nemcsak a tavak, hanem maga a táj is folyamatosan változik. Esős időszakokban a környező magasföldekről villámárvizek zúdulhatnak le a Danakil-mélyedésbe, és időszakosan eláraszthatják a sómezők egy részét. Ilyenkor egészen furcsa átalakulás történik: a hónapokig vagy évekig kopár, fehér sófelszín víz alá kerülhet, és Dallol dómja akár szigetként is kiemelkedhet az ideiglenes tó közepéből. A műholdfelvételeken jól követhető, ahogy az Asale-tó és a környező vízfelületek alakja a csapadék és az erős szelek hatására változik.

A Dallol-térség azonban nemcsak a Föld múltjáról és jelenéről mesél. A kutatók azért is járnak ide, mert ez a környezet egészen különleges lehetőséget ad az élet határainak vizsgálatára. A Dallol hidrotermális területein egyszerre van jelen rendkívüli hő, extrém sókoncentráció és szélsőséges savasság. Ezek az úgynevezett poliextrém környezetek, ahol több, önmagában is szélsőséges feltétel találkozik. Nem véletlen, hogy a területet a Mars egyes ősi hidrotermális környezeteinek földi analógjaként is vizsgálják.

A Dallol színes medencéiben nemcsak azt kutatják, hogyan működik egy vulkáni és hidrotermális rendszer, hanem azt is, hogy hol húzódnak az élet lehetőségeinek határai. Vagyis amikor egy kutató apró mikroorganizmusokat keres egy elképesztően sós, savas és forró vízben, valójában részben ugyanazt a kérdést teszi fel, amelyet egy jövőbeli Mars-misszió is feltehet: milyen körülmények között képes fennmaradni az élet?

Az afar emberek számára ez a hely nem valamiféle üres, ember által nem érintett „holdbéli táj”. A sómezők évszázadok óta a megélhetésük részét jelentik, az útvonalakat, vízlelőhelyeket és veszélyes területeket pedig a helyi közösségek generációkon keresztül ismerték. A mai tudományos leírások szerint a Dallol környékén bizonyos természeti képződményeknek kulturális jelentőségük is van. Az Asale Ring, egy körülbelül húszméteres, phreatikus robbanás során kialakult sós-mudapos szerkezet például szentnek számít az afarok számára, és a lerakódásait hagyományos gyógyászati célokra is használják.

A helyi emberek a környezet veszélyeit is saját tapasztalataik alapján ismerik. A rendkívüli hőség és a sivatagi szél nem pusztán meteorológiai jelenség: az afar pásztoroknak és sóbányászoknak a mindennapok része. A környék egyik helyi elnevezése, a hahaita-harrur, nagyjából „tüzes szelet” jelent, és jól érzékelteti, hogy az itteni időjárást nem éppen kellemes nyári melegként élik meg.

A Dallolhoz nem kapcsolódik egyetlen, világszerte ismert nagy eredetmonda, mint például egyes hegyekhez vagy tavakhoz. A hely kulturális öröksége inkább a mindennapokban él: a sókereskedelemben, a karavánutakban, a tájhoz kapcsolódó szóbeli tudásban és azokban a helyi jelentésekben, amelyeket a különös természeti képződmények kaptak. A Dallol ma egyszerre geológiai örökség, megélhetési tér és az afar kultúra egyik fontos tája.

A 20. században külföldi vállalatok is megpróbálták kiaknázni a Dallol alatt található káliumsó- és egyéb ásványkincseket. Az egykori bányászati telep maradványai ma rozsdás, elhagyott épületekként állnak a só- és hidrotermális táj közepén. Az amerikai Ralph M. Parsons Company 1958 és 1968 között folytatott itt kutatásokat, de korábbi olasz vállalkozások is foglalkoztak a térség ásványkincseivel. A 20. századi bányászat nyomai így furcsa módon hozzáadódtak egy olyan tájhoz, amelynek emberi története valójában sokkal régebbre nyúlik vissza.

Ma Dallol a világ egyik legismertebb geoturisztikai helyszíne, de ettől még nem lett belőle egyszerű kirándulóhely. A terület rendkívül távoli, az utak nehezen járhatók, a hőség szélsőséges, a hidrotermális medencék és vulkáni gázok pedig valódi veszélyt jelentenek. A Gaet'ale környékére vonatkozó tudományos vizsgálatok kifejezetten arra figyelmeztetnek, hogy a látogatóknak a gázkibocsátás miatt óvatosnak kell lenniük.

A fényképeken látott világ egészen különleges: sárga, zöld, vörös és fehér, mintha egy fantasyvilág kellős közepén járnánk. A valóság azonban sokkal érdekesebb ennél: a sárga színt ásványok adják. A zöld medencékben extrém hidrotermális környezet alakult ki. A fehér felszín egykori tengervízből visszamaradt só. A repedéseket a kiszáradás és a tektonikai mozgások formálják. A gőzt a Föld belső hője hajtja. A tavak egy része csak időszakosan jelenik meg, mások évekig vagy évtizedekig létezhetnek. A föld alatt pedig a kéreg még mindig lassan szétnyílik.

Könnyű azt gondolni elsőre, hogy ez nem is a Föld. Pedig az, méghozzá egy nagyon különleges helyszíne, ahol testközelből láthatjuk azt, milyen érdekes és sokszínű a valóságunk.

Láng és árny

Könyvajánló - Julie Hall: Creatures of Chaos – Láng és árny

Láng és árny, egy YA romantasy, ahol a túlélés mellett a szerelemért is meg kell küzdeni

Ha szereted a romantasy könyveket, amelyekben mágikus lények, titkok, veszélyes próbatételek és természetesen néhány vonzó srác is akad, akkor Julie Hall Láng és árny című regénye könnyen megtalálhatja a helyét a polcodon. A Creatures of Chaos sorozat első kötete egy mágikus akadémiára kalauzol, ahol alakváltók, tündék, vámpírok és más természetfeletti lények között egyetlen különlegesség éppen az, hogy a főhősnőnknek nincs semmilyen mágikus képessége. A könyv nem akarja újra feltalálni a romantasy műfaját, viszont nagyon ügyesen pakolja egymás mellé annak kedvelt elemeit és ettől könnyű belemerülni.

A történet főszereplője Locklyn, aki az akadémián igazi kívülállónak számít. Míg körülötte mindenki valamilyen különleges erővel rendelkezik, neki maradnak a saját képességei, az esze és a kitartása. Ráadásul az iskolában rendszeresen bántják és lenézik azért, mert más, közben pedig azzal is küzd, hogy régóta szerelmes legjobb barátnője, Ensley bátyjába, Becksbe. A srác azonban nem akárki: a sárkánytrónörökös, így Locklyn számára nemcsak a saját bizonytalansága áll a boldogság útjában, hanem az egész környezetük elvárásai is.

És akkor megjelenik a színen Talon, a titokzatos új arc, akiről senki sem tudja pontosan, milyen lény vagy mire képes. Titokzatos, veszélyes, vonzó. Kell ennél több egy tinilánynak? Locklyn és Talon végül együtt kerülnek bele a Káoszba, egy kegyetlen viadalba, ahol természetfeletti lények mérik össze az erejüket, és ahol a szabályok meglehetősen egyszerűek: túl kell élni. Locklyn számára azonban a győzelemnek különleges tétje van. Ha sikerül megszereznie a jutalmat, mágikus erőhöz juthat és végre méltó lehet Beckshez. Innentől pedig nemcsak az életéért, hanem a szívéért is harcol.

A Káosz próbái adják a könyv egyik legszórakoztatóbb részét. Változatos feladatok, veszélyes helyzetek és folyamatos bizonytalanság várja Locklynt, ráadásul egy olyan társ mellett, akiről soha nem lehet teljesen tudni, hogy a következő pillanatban megmenti vagy elárulja. Külön jó, hogy Locklyn nem attól lesz érdekes főhős, hogy hirtelen mindenkinél erősebbé válik, hanem a kitartása és küzdeni akarása, ahogy mágikus képességek nélkül próbál helytállni egy olyan világban, amely folyamatosan azt érezteti vele, hogy sokkal kevesebbet ér mindenki másnál.

A szereplők közül talán Talon, aki a legkönnyebben lopja be magát az olvasó szívébe. Titokzatos, kissé kiszámíthatatlan és Locklynnel nagyon működik közöttük a kémia. A közös jeleneteikben rengeteg a szópárbaj és a feszültség, miközben lassan egyre többet tudunk meg arról, mi rejtőzik az álarca mögött. Becks ezzel szemben a klasszikus gyerekkori barátból szerelemmé váló karakter, aki egyszerre védelmező és szerethető, de nem mindig könnyű vele egyetérteni. A birtoklóbb, túlságosan óvó megnyilvánulásai miatt időnként inkább bosszantó, mint romantikus.

Locklyn karaktere közben szépen járja be azt az utat, amelynek során lassan rá kell jönnie, hogy az értékét nem az határozza meg, rendelkezik-e mágikus képességgel. Miközben a történet kívülről egy látványos természetfeletti kalandnak, fontos szerepet kap benne az önértékelés, a kívülállóság érzése. Locklyn útján látszik nagyon jól, hogy milyen könnyű elhinni másoknak, hogy nem vagyunk elég jók. Nagyon tini a lány, de a sorozat folyamán remélem

Alapvetően ez egy jó kis YA fantasy, nem hibátlan ugyan és nagyon ismerős alapokra épít. Mágikus akadémia, különleges lények, erő nélküli lány, veszélyes viadal, titokzatos új fiú és szerelmi háromszög. Ezekből már láttunk néhányat korábban. A szerző inkább a hangulatra és a történet lendületére koncentrál és éppen ez a jól ismert elemek kombinációja adja meg a regény könnyedségét. Nem kell több száz oldalon keresztül megtanulnunk egy teljesen új világ szabályait ahhoz, hogy élvezni tudjuk.

A történet gyorsan beindul, folyamatosan történik valami, és a romantikus szál is gondoskodik arról, hogy ne csak a viadal miatt lapozzunk tovább. Ráadásul a könyv láthatóan tudja, mit szeretnek a romantasy olvasói. Veszély, titkok, feszültség, két srác, akik közül meglehetősen nehéz választani, és egy főhősnő, akinek sokkal több van a tarsolyában, mint amit először gondolnánk.

Aztán a végére, amikor már nagyon belemerülünk az eseményekbe kapunk egy szép cliffhangert, ami új megvilágításba helyez néhány korábbi kérdést és újabbakat is felvet. Ha szereted azt az érzést, amikor egy befejezés után azt mondod, hogy jöhet a következő rész, akkor ez a könyv ezt adja. Jó hír, hogy már megjelent a folytatás. :)

Ha szereted a romantasy-kat, akkor jó választás. Pláne, ha szereted a mágikus akadémiákat, a természetfeletti lényeket, a halálos játékokat, az erős romantikus szálakat és a szerelmi háromszögeket. Ez egy könnyed, lendületes, romantikus, könnyen olvasható és kellően izgalmas könyv, ami a jól ismert romantasy-receptből egy szórakoztató, szerethető történetet főz ki.

Zárásként csak egy mondatban muszáj megemlékeznem az izgalmas borítóról és gyönyörű élfestésről is. A polc éke lesz ez a kötet.

A kötetet a Lampion Könyvek bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, melyet ezúton is köszönünk!

Tetszik, amit olvastál?

A borítóképre kattintva kedvezményes áron megrendelheted a kiadó honlapján!

Mindent kockáztatok

A dán tartomány

Északi ​Szél

A Szívkirálynő meséje

Köszönöm, jól vagyok

Patkós Ferenc Köszönöm, jól vagyok című novelláskötete hétköznapi történetekből építkezik, humorban, öniróniában pácolva az eseményekből levonható tanulságokat. Egy helyre kis kötet a hétköznapok abszurditásából, ami egyszerre képeszti el és készteti kuncogásra és súlyos bólintgatásokra az olvasót.

KÖNYVAJÁNLÓ

KÖSZÖNÖM, JÓL VAGYOK

Szerző: Patkós Ferenc

Kiadó: PF Könyvkiadó

Kötés: keménytábla, 192 oldal 

Patkós Ferenc: Köszönöm, jól vagyok

Amikor a hétköznapok egyszer csak kifordulnak önmagukból

Sokszor gondoljuk azt, hogy velünk aztán nem történik semmi, de semmi. Mindenki felkel, dolgozik, utazik, bevásárol, vitatkozik, kibékül, bosszankodik, tervezget, aztán este leül a televízió elé. Ugyanazok az utcák, ugyanazok az emberek, ugyanazok az apró bosszúságok és örömök. A rutin miatt gyakran elfelejtjük, hogy az élet tele van történetekkel. Patkós Ferenc első novelláskötete, a Köszönöm, jól vagyok ezekből a hétköznapi történetekből építkezik. Nem érdeklik a nagy életigazságok, nem emel emlékművet a szereplőinek, és többnyire még csak különösebben rendkívüli embereket sem választ főhősül - inkább megfigyel. Figyeli az embert, a gyarlóságait, a rögeszméit, az előítéleteit, a döntéseit – és aztán egyetlen jól irányzott ötlettel kibillenti a megszokott világból. A kötet fülszövege szerint az emberi világ lényege éppen a hétköznapi pillanatokban, a kedves gesztusokban, a családban és az egymás mellett élő emberekben rejlik. A szerző ennek kibontásához az iróniát és a humort választja eszközül. Ez gyakorlatilag a kulcs a szerző művének megértéséhez, mert Patkós Ferenc novelláiban szinte semmi nem történik – és mégis, egyszer csak minden megváltozik.

Egy kötet a hétköznapok abszurditásáról

A Köszönöm, jól vagyok klasszikus értelemben vett novelláskötet: rövidebb, önálló történetek sorakoznak benne, amelyek különböző élethelyzetekből indulnak ki. A tartalomjegyzék alapján több tematikus blokkba rendeződnek a novellák, a szerkezet egyik legfontosabb sajátossága, hogy nem a nagy történetvezetés, hanem az ötlet és a csattanó mozgatja a novellákat.

Egy ember leugrik a tizedikről.

Egy éttermi vendég mindent kifogásol.

Egy végletesen előrelátó ember egész életében takarékoskodik, miközben éppen az életet felejti el élni.

Egy éttermi étel azon verseng, melyik kerülhet fel a napi ajánlatra.

Egy horgász aranyhalat fog.

Egy ember pedig egy különös orvosnál olyan alkut köt, amelyben valaki más testi épségének kell megfizetnie az ő gyógyulásának árát.

Ezek önmagukban egyszerű ötletek, de Patkós Ferenc rendszerint addig csavarja őket, amíg egy egészen más jelentésréteg nem jelenik meg mögöttük. A kötet egyik friss kritikája is éppen ezt emeli ki: a történetek többnyire banális élethelyzetből indulnak, majd váratlan fordulatokkal és perspektívaváltásokkal állítják új fénybe a megszokott szituációkat.

Műfaji besorolás

A könyv kortárs magyar novelláskötet, amelyen belül az abszurd, groteszk, ironikus és humoros novella elemei keverednek. Nem minden történet akar ugyanúgy nevettetni. Van, amelyik inkább csattanóra épül, másik groteszk ötletre, megint másik egy emberi tulajdonságot nagyít fel annyira, hogy az már szinte karikatúrává válik. A szerző saját meghatározása szerint is fontos számára a „fanyar humor”, illetve az a fajta szimbolikus, kissé groteszk látásmód, amellyel mélyebb emberi dolgokat lehet megmutatni. Írói pályája a covid időszakában indult, amikor a lelassult világ lehetőséget adott neki arra, hogy korábbi megfigyeléseit történetekké formálja. Bár gyakori, hogy az ember szája mosolyra húzódik abszolválás közben, de a kötetet mégsem érdemes pusztán „vicces novellák gyűjteményeként” olvasni, a humor itt nem végállomás, hanem módszer.

Dramaturgia – kevés történés, pontosan időzített fordulat

A kötet dramaturgiájának egyik legérdekesebb sajátossága, hogy a szerző szándékosan takarékosan bánik a történettel. Nincs szükség hosszú felvezetésre, a novella gyakran egyetlen helyzetből indul, majd fokozatosan épül fel a váratlan végkifejletig. Nos, ez a műfaj egyik legnagyobb veszélyét is magában hordozza, ha a csattanó nem működik, a történet valóban „semmi” marad, de Patkós Ferencnél többnyire éppen az a játék lényege, hogy az olvasó kezdetben nem tudja, hová tart a történet. Az első mondatok akár teljesen hétköznapinak tűnhetnek, aztán egy apró részlet elmozdítja a történetet, a végén pedig visszanézve már másként látjuk a korábbi mondatokat is. A humor mellett így kap jelentőséget az újraértelmezés dramaturgiája is. 

Mi történik a novellákban? Szinte semmi.

Mi történik a novellákban? Szinte semmi. Tényleg! – ez a mondat remekül megfogja a kötet egyik legfontosabb paradoxonát, mert valóban: a történetek jelentős része hétköznapi helyzetből indul, csak aztán jön egy gondolat, egy félreértés, egy abszurd döntés, egy előítélet, egy váratlan lehetőség, és hirtelen kiderül, hogy az emberi természet sokkal érdekesebb, mint maga a történet. Már nem az a kérdés, hogy „mi történt?”, hanem inkább az, hogy mit árul el rólunk az, ahogyan a történtekre reagálunk?

A humor mögött mindig ott van az ember

A kötet szereplői nem klasszikus értelemben vett hősök, nem azért emlékezetesek, mert óriási tetteket hajtanak végre, hanem azért, mert valamelyik emberi tulajdonságunkat különösen élesen mutatják meg. Az egyik ember túlságosan előrelátó, a másik túlságosan elégedetlen, a harmadik önző, a negyedik előítéletes, az ötödik képtelen észrevenni, hogy már rég elvesztette azt, ami igazán fontos. Itt lép életbe a humor, mert nevetünk rajtuk, majd egy pillanat múlva rájövünk: jaj, hát ilyenek néha mi is vagyunk. A szerző célkitűzése is ehhez kapcsolódik: a fülszöveg szerint a hétköznapok monotóniájában szeretné megmutatni azokat az apró „gyémántszemeket”, amelyek mellett egyébként elrohannánk.

Köszönöm, jól vagyok

Egy ugrás, amelyben az egész élet lepereg

A kötet címadó novellája rögtön egy rendkívül erős, sötét helyzettel indít: K. Áron harmincöt éves, munkanélküli, a barátnője elhagyta, a munkahelyéről kirúgták, és úgy érzi, nincs tovább, ezért felmegy egy tízemeletes ház tetejére, és leugrik. Az olvasó itt még akár egy tragikus történetre is számíthatna, de a novella azonban egészen más irányba fordul.

A különleges dramaturgiai alapötlet

Az ugrás alatt Áronnak hirtelen ideje lesz élni, a föld felé zuhanva visszakapja mindazt, amit néhány perccel korábban elveszettnek hitt. A tizedik emeletnél a szülei jutnak eszébe, a hetediknél egy apró hétköznapi pillanatot lát meg, a hatodiknál észreveszi azt a lányt, aki mindig rámosolygott, a negyediknél előkerül egy régi könyvötlet, amit megírhatna, a másodiknál pedig már nem akar meghalni. A novella legfontosabb gondolati fordulata: az ember akkor érti meg igazán az élet értékét, amikor már azt hiszi, nincs ideje élni. A teljes történet mindössze néhány pillanatba sűríti egy ember egész életének újraértékelését.

Áron karaktere

Áron alapvetően nem gonosz, nem különleges, nem hősies figura, csak egy ember, aki beszorult a saját problémái közé. A barátnője elhagyása és a munkahely elvesztése számára nem két megoldandó probléma, hanem egyetlen nagy, megoldhatatlan élethelyzetté áll össze. Ez az egyik legérdekesebb pszichológiai mozzanat a novellában: amikor valaki krízisben van, hajlamos az adott pillanatot az egész jövővel azonosítani. Áron azonban az ugrás közben újra kapcsolatba kerül az emlékeivel és a lehetőségeivel. Rájön, hogy vannak szülei, van testvére, van egy lány, aki kedveli, van egy története, amelyet megírhatna, lehetne családja és lehetne jövője - vagyis rájön arra, hogy az élete nem egyetlen elveszített kapcsolatból és egy elveszített állásból áll.

A novella humora és tragikuma

A történet alaphelyzete súlyos, a szerző mégis megtalálja benne a groteszk humort, már a „létszámleépítés” és a barátnő távozásának párhuzama is ilyen: a barátnője „létszámleépítést” csinált, hiszen kettőjükből már csak egy maradt. Ez a szóvicc első pillantásra könnyed, de közben nagyon pontosan mutatja Áron gondolkodásának keserűségét. A történet végén pedig a cím értelmet nyer, Áron túléli a zuhanást, és a mentő felé tolva azt mondja:

„Köszönöm, jól vagyok!”

Ez nem egyszerű poén. A mondat egyszerre abszurd, komikus és katartikus, hiszen Áron előtte meg akart halni, most pedig ugyanaz az ember azt mondja, hogy jól van. A cím nem más, mint az élet újrafelfedezésének mondata.

A kötet egyik legérdekesebb témája: az előítélet

A Útitárs című novella Patkós humorának működési modellje. Az elbeszélő egy vonatfülkében ül, és azonnal elítéli a belépő férfit. Mezítláb van, papucsot visel, szendvicset eszik, sört iszik – az elbeszélő pedig egyre erősebb előítéleteket fogalmaz meg vele kapcsolatban. Aztán kiderül, hogy a férfi éppen az elbeszélő könyvét olvassa, és ekkor az egész addigi kép megfordul, a mezítlábas, mohón evő, sört ivó „gyanús alakból” egyszerre kulturált, szimpatikus ember lesz, a szendvics pedig már nem büdös, az ing nem ápolatlan, a papucs nem nevetséges. A könyvet olvasó férfi innentől „komoly ember”, a novella végén az elbeszélő oda talál nyilatkozni:

„Csak ne lenne ez a rengeteg előítélet!”

Ez nagyon jellemző Patkós Ferenc módszerére: nem kioktatja az olvasót az előítéletekről, hanem ráveszi, hogy nevessen a saját előítéletességén.

Amiért örömmel olvastam a novelláskötetet

1. Jó ötletekre épülő történetek  

A novellák nagy része egyetlen erős ötlet köré épül, ami egyszerűvé és gyorsan befogadhatóvá teszi őket.

2. Váratlan fordulatok

A történetek nem feltétlenül ott érnek véget, ahol az olvasó várná.

3. Groteszk humor

A szerző képes súlyos témákat is úgy megközelíteni, hogy a humor ne feltétlenül oldja, hanem inkább kiemelje a mögöttes tragikumot.

4. Hétköznapi alapanyag

Nem kell különleges világokat teremteni: elég egy vonat, egy étterem, egy család, egy munkahely vagy egy hétköznapi ember.

5. Gyors olvashatóság

A történetek rövidek, a nyelvezet könnyen követhető, így a kötet akár néhány novella erejéig is elővehető.

Ami megoszthatja az olvasókat

A kötet egyik sajátossága egyben az egyik lehetséges gyenge pontja is: nem a részletes lélekábrázolásra épít. Aki hosszú, aprólékos karakterfejlődést, összetett történetvezetést vagy nagyívű cselekményt vár a novelláktól, annak néhány történet valóban túl egyszerűnek tűnhet. Patkós Ferenc inkább egy pillanatot ragad meg, egy emberi hibát, egy felismerést, váratlan fordulatot, majd elengedi a szereplőt. Ezért a művet inkább ötletközpontú, csattanóra és perspektívaváltásra építő novelláskötetként érdemes olvasni, ahonnan rá tudunk nézni saját problémáinkra, és képesek vagyunk nevetni önmagunkon.

Zárszó

Patkós Ferenc Köszönöm, jól vagyok című kötete nem akar minden történettel nagyot mondani, nem akarja mindenáron megmagyarázni az életet, hanem inkább fog egy hétköznapi helyzetet, egy emberi gyengeséget vagy egy abszurd ötletet, és addig csavarja, amíg egyszer csak magunkra ismerünk benne. Nevetünk, aztán egy pillanatra elhallgatunk, mert lehet, hogy a történet nem is annyira vicces, sőt, az a nyomorult példa egy kicsit rólunk is szól: nem kell ahhoz különleges életet élnünk, hogy ilyen történetek főszereplői legyünk. Elég felszállnunk egy vonatra, leülnünk egy étteremben, hazamennünk a családunkhoz - vagy egyszerűen csak észrevennünk, hogy a mellettünk álló embernek is van egy története. Mert végül tényleg mi vagyunk a történetek főszereplői, és ha szerencsénk van, a saját történetünk végén még elmondhatjuk:

Köszönöm, jól vagyok.

Szerintem olvassátok!

Fülszöveg

Az emberi világ lényege nem a nagy elméletekben, hanem a buszmegállóban várakozva töltött percekben, a kisbolt pénztárosának kedves gesztusaiban, a kutyánk hűségében vagy a családunk szeretetében rejlik. Az élet túl rövid a nyakatekert körmondatokhoz, és kiszámíthatatlan ahhoz, hogy minden pillanatban komolyan vegyük. Az egyik legnagyobb öröm lehet, ha sikerül túllépnünk a hétköznapok profán gyötrelmein.

 

Patkós Ferenc ehhez nyújt kapaszkodót az irónia és a humor írói eszközeivel. Sírós-nevetős történeteivel segít könnyebben végigszáguldani ezen az életnek nevezett valamin. Mi vagyunk a történetek főszereplői.

A novelláit olvasva könnyebb megtalálni a hétköznapok monotóniájában megcsillanó gyémántszemeket. S az utcákat járva gyakrabban mosolyogni embertársainkra, tudván, mind útitársak vagyunk.

Patkós Ferenc 1973-ban született Kecskeméten. Huszonöt éve dolgozik a vendéglátásban. A munkája során szerzett tapasztalatok, emberi sorsok inspirálják történetei megírásában, melyekkel szeretne vidámságot csenni a hétköznapok szürkeségében elfásult olvasói életébe. Úgy gondolja, az élet sokkal könnyebb, ha időnként képesek vagyunk kívülről szemlélni, s problémáinkat elengedve nevetni önmagunkon.

https://www.facebook.com/profile.php?id=61590682041719

https://pfkiado.hu

A kötetet kedvezményes áron megrendelhetitek a fedlapra kattintva, 
vagy a kiadó oldalán.

Kövess minket Facebookon is!

A könyv, ami megtörte a világot

 Könyvajánló – Mark Lawrence: A könyv, ami megtörte a világot

Egy hatalmas könyvtár önmagában is meglehetősen jó helyszín egy fantasyhez. De mi történik akkor, ha ez a könyvtár nagyobb egy városnál, időn és téren átívelően kapcsol össze különböző világokat, és olyan régi, hogy még azok sem tudják pontosan, kik építették, akik generációk óta benne dolgoznak?

 A könyv, amit nem fogott a tűz után Mark Lawrence ott folytatja, ahol az első kötetben abbahagyta, csak közben jóval szélesebbre nyitja a történetet.

Evar és Livira immár elszakadva próbálnak visszatalálni egymáshoz. Evarnak ki kell jutnia a könyvtárból egy számára teljesen ismeretlen világba, Livira pedig egy egészen különös helyzetben találja magát: vissza kell szereznie azt a könyvet, amelyet ő maga írt. Ehhez pedig a saját történetébe kell visszalépnie, és szó szerint a saját szavai között kell eligazodnia.

Már önmagában ez az ötlet is tipikusan az a Lawrence-féle gondolat, ami több történetében is visszaköszön. A könyv egyszerre tárgy, történet, emlék és világ. Egy regényben szereplő szavak pedig itt nem egyszerűen elmesélnek valamit, hanem képesek beavatkozni abba, ami körülöttük történik.

Chelca és Hellet rabszolgaként élnek, amikor egy régi ásatás során különös könyvekre bukkannak. Innentől az ő történetük is összekapcsolódik a könyvtáréval, és egyre több olyan részlet derül ki, amely az első kötetben még csak rejtélynek tűnt.

Chelca különösen érdekes szereplő lett számomra. A könyvtár eddig leginkább úgy jelent meg, mint a tudás hatalmas tárháza, ahol a könyvek megőrzése szinte szent feladat. Az ő története viszont felvet egy kellemetlen kérdést: mit ér a megőrzött tudás annak, akit eleve kizárnak belőle?

Egészen másképp nézünk a könyvtárra attól a ponttól, hogy nemcsak azt látjuk, mit őriz, hanem azt is, kik nem férhetnek hozzá. A tudás hatalom, és egy olyan világban, ahol ezt szó szerint könyvekben tárolják, meglehetősen komoly következményei lehetnek annak, hogy ki dönthet arról, mit lehet elolvasni, mit kell elzárni, és kinek nyitják ki egyáltalán az ajtót.

Ez szerintem az egyik legjobb dolog a folytatásban: az első részben még lenyűgözött maga a könyvtár, itt viszont már elkezdünk kérdéseket feltenni vele kapcsolatban. És minél többet tudunk meg, annál kevésbé tűnik egyszerű helynek.

A könyvtár ugyanis saját törvények szerint működik. Idő és tér egészen másképp viselkedik benne, a különböző korszakok és helyek között pedig olyan kapcsolatok jönnek létre, amelyeket az olvasónak sem könnyű azonnal átlátni. Lawrence ráadásul szándékosan nem ad oda minden információt rögtön. Egy-egy jelenetet sokszor csak később értünk meg igazán, amikor egy újabb részlet a helyére kerül.

Ez néha kifejezetten élvezetes, néha viszont dolgozni kell vele. Nem olyan könyv, amely mellett fél szemmel lehet sorozatot nézni vagy épp főzni. Több szereplő, több időszál és több helyszín fut egymás mellett, ráadásul ezek időnként össze is csúsznak. Én ezt alapvetően szeretem, mert folyamatosan gondolkodásra késztet, de biztosan lesznek olyan olvasók, akiknek egy ponton már túl soknak érződik a sok információ. A több idősík és a sűrűbb történetvezetés néha megterhelő, miközben mások éppen ezt tarthatják a könyv egyik legizgalmasabb tulajdonságának.

Nekem közben az is nagyon tetszik, hogy a folytatás nem akarja ugyanazt csinálni, mint az első rész. A könyv, amit nem fogott a tűz egyik nagy erénye az volt, hogy hosszú időt töltöttünk a könyvtár falai között, és fokozatosan fedeztük fel ennek a különös világnak a szabályait. Itt viszont kitárul az ajtó. Evar kijut a hatalmas épületből, új helyeket látunk, új népek és fajok jelennek meg, miközben a könyvtár története egyre nagyobb léptékű konfliktussá válik.

Ettől a világépítés is sokkal érdekesebbé válik. Az első könyv után már tudjuk, hogy a könyvtár nem véletlenül létezik, de itt kezdjük igazán megérteni, milyen régi a konfliktus, amely körülötte zajlik. Régen elhangzott egy hazugság, amely azóta egyre nagyobb következményeket szül, és ami kezdetben talán egyetlen döntésnek tűnt, generációkon, korszakokon és egész társadalmakon keresztül hat tovább.

A a jelen problémája mögött ott vannak régi döntések, amelyeket a most élők már nem is értenek teljesen, mégis együtt kell élniük a következményeikkel. Egy világ történelme ilyenkor nem háttéranyag lesz, hanem maga is a cselekmény része. És közben a könyv végig játszik azzal a gondolattal is, hogy vajon mennyire határoznak meg bennünket a történetek, amelyeket ismerünk.

Livira írt egy könyvet. A könyv pedig hatással van másokra. De vajon mi történik akkor, ha egy általunk megalkotott történet már nem csak történet? Ha mások életét, döntéseit és akár egy egész világ sorsát is befolyásolja? Itt már nemcsak arról van szó, hogy az irodalom képes megváltoztatni az embereket. Arról is, hogy aki történetet ír, annak felelőssége van azért, amit létrehoz. És ez különösen érdekes egy olyan világban, ahol a könyveknek tényleges hatalmuk van.

Az sem véletlen, hogy a történetszál egyre inkább háborúvá alakul. A szereplők lassan választás elé kerülnek, és nem minden esetben azért, mert pontosan tudják, mi a helyes. Sokszor egyszerűen csak arról kell dönteniük, hogy miben hisznek, és mit hajlandók feláldozni azért, hogy ezt megvédjék. A tudásról, hatalomról, hitről, felelősségről és arról szól, hogy mennyit ér egy megőrzött igazság, ha közben emberek pusztulnak bele abba, hogy megszerezzék vagy elrejtsék.

Mark Lawrence ráadásul nem spórol a kegyetlenséggel. Vannak brutális jelenetek, veszteségek és olyan döntések, amelyeknek valódi következményeik vannak. De ezúttal számomra nem a brutalitás volt érdekes, hanem az, hogy mennyire következetesen épülnek egymásra a döntések. Egy szereplő választ valamit, annak lesz egy következménye, arra valaki más reagál, és egyszer csak egy egész rendszer kezd összeomlani.

A történet közben egyre inkább összefonódik Evar, Livira, Chelca, Hellet és a többi szereplő sorsa, miközben még mindig nem látjuk az egész képet. Tudjuk, hogy valami hatalmas készülődik, de azt már nem könnyű megmondani, pontosan ki mellett kellene állnunk, és hogy egyáltalán létezik-e olyan oldal, amely teljesen ártatlan.

Talán ez az, ami miatt a második kötetet sokkal jobban élveztem, mint egy egyszerű „középső részt” szoktam. Érezhető rajta, hogy előkészíti a trilógia lezárását, közben mégis tovább építi a világot és új kérdéseket is feltesz. A könyv, ami megtörte a világot azért működik, mert nem még több rejtélyt pakol az első kötet kérdéseire. Átértelmezi azt is, amit már tudunk róla.

A könyvtár, amely elsőre lenyűgözőnek tűnt, egyre nyugtalanítóbbá válik. A tudás, amelyet mindenáron meg kell őrizni, egyre nagyobb árat követel. A szereplők pedig lassan rájönnek, hogy amikor eljön az idő, nem lehet örökké a könyvek mögé bújni. Előbb-utóbb ki kell lépni a könyvtárból. És amikor ez megtörténik, már nem az lesz a kérdés, hogy milyen titkokat rejt még ez a végtelen épület. Hanem az, hogy mi történik a világgal, amikor valaki végre felnyitja az összes ajtót.

A kötet a Fumax Kiadó jóvoltából, Tüzer Tamás fordításában került kiadásra. Elérhető a borítóra kattintva kedvezményes áron.

A fi bámulatos története

Könyvajánló - Mario Livio: Aranymetszés

Mi köze van a Fibonacci-számoknak, Leonardo da Vincinek, a piramisoknak és egy napraforgónak ugyanahhoz a különleges számhoz? Mario Livio játékos és izgalmas könyve az aranymetszés nyomába ered, miközben azt is megmutatja, hogy a róla szóló legendákból vajon mennyi igaz.

Mario Lavio könyve egyetlen számról szól, egy nagyon különleges számról, ez pedig a φ, azaz fi. Elsőre tuti azt gondolod, hogy ez valami elvont matematikai könyv, de szerencsére ennél sokkal több. Van benne természetesen matematika, de történelem, művészet, természetismeret, filozófia is és még az is kiderül belőle, hogy miért vannak az emberek rákattanva egy 1,618 körüli számra. 

Az aranymetszés valószínűleg sokaknak ismerős valahonnan. Hallottunk már a Fibonacci-számokról, láttunk spirálokat napraforgóban, kagylóban vagy éppen galaxisokról készült fotókon, és biztosan találkoztunk már azzal az állítással is, hogy az aranymetszés a szépség és a harmónia titkos receptje. Livio viszont nem egyszerűen ráerősít ezekre a jól hangzó történetekre. Inkább fogja magát és utánanéz, hogy mi igaz belőlük, és mi az, amit csak utólag magyaráztunk bele a világba.

Ami miatt szeretem a Typotex Kiadónak ezt a sorozatát, hogy olyan kötetek vannak benne, amik többségében nem száraz tankönyvi módon közelítik meg a matematikát. Persze találkozunk képletekkel és geometriai összefüggésekkel, de a szerző azt keresi, hogyan kapcsolódik mindez az emberi gondolkodáshoz. Ebben a kötetben megismerjük például azt a különleges arányt, amely akkor jön létre, amikor egy szakaszt úgy osztunk fel, hogy az egész és a nagyobb rész aránya ugyanaz legyen, mint a nagyobb és a kisebb rész aránya. Bonyolultnak hangzik, de a könyvben szépen összeáll a kép.

A sorozat három korábban megjelent kötete:

A pi története

Nulla: Egy veszélyes gondolat története

A ​végtelen rövid története

Különösen érdekes a Fibonacci-sorozat története. Az 1, 1, 2, 3, 5, 8, 13… számsor önmagában is izgalmas, de még érdekesebb, hogy a szomszédos számok aránya egyre közelebb kerül az aranyarányhoz. Innen pedig már csak egy lépés kell a természet különféle spiráljaihoz és mintázataihoz. Persze Livio nem azt mondja, hogy minden levél, virág és kagyló mögött ott ül egy kis matematikus, aki kiszámolta a φ-t. Éppen ellenkezőleg, nagyon élvezetes módon mutatja meg, mennyire könnyű utólag mindenbe belelátni az aranymetszést.

A könyvben az ókori görögöktől egészen a modern matematikáig utazunk. Felbukkannak Eukleidész, Fibonacci, Kepler, Luca Pacioli, Leonardo da Vinci és még sok más érdekes figura. Izgalmas látni, hogyan változott az aranymetszés jelentése az évszázadok során, hogyan lett geometriai érdekességből filozófiai jelentősége, majd megkapta az „isteni arány” nevet, végül pedig szinte popkulturális szuperképességgé vált.

És persze nem maradhatnak ki a nagy klasszikusok sem: piramisok, a Parthenón, reneszánsz festmények, Leonardo művei. Ezeknél viszont különösen jó, hogy Livio nem fogad el automatikusan minden szépen hangzó állítást. Mert az egyik legnagyobb aranymetszéses mítosz éppen az, hogy ha egy épület vagy kép méreteiben valahol megtaláljuk az 1,618-as arányt, akkor biztosan tudatosan így tervezték. Csakhogy egy utólagos méricskélés önmagában még nem bizonyít semmit. És itt jön számomra a könyv egyik legszimpatikusabb tulajdonsága, hogy kíváncsi, de nem hisz el mindent.

A természetes példák miatt különösen könnyű elveszni a könyvben. Napraforgók, növények, spirálok, kristályok és különféle geometriai mintázatok kerülnek elő és közben az ember azon kapja magát, hogy legközelebb már egy sima fenyőtobozra is gyanakodva néz. De pont ettől lesz érdekes. Megmutatja, hogy a természetben tényleg vannak lenyűgöző matematikai szabályszerűségek, csak nem mindig azok, amelyeket a népszerű aranymetszéses történetek alapján gondolnánk.

A kötet másik nagy témája az esztétika. Vajon tényleg azért találunk bizonyos formákat szépnek, mert közel állnak az aranymetszéshez? Van valami különleges a fi-ben, amit az emberi agy ösztönösen felismer? Vagy egyszerűen csak szeretjük azokat a történeteket, amelyek szerint létezik egy titkos matematikai recept a szépséghez? Tetszett ez a gondolatmenet. A szerző szépen körbejárja ezeket a kérdéseket is és közben egyre világosabb lesz, hogy a „szép” és a „matematikailag elegáns” azért nem feltétlenül ugyanaz.

Ami nekem már picit sok volt, az egy kicsit elvont megközelítése a dolognak: vajon a matematika a világ felfedezése vagy az ember találmánya? Miért működik ennyire jól a matematika a természet leírására? Miért bukkanunk újra és újra olyan szabályokra és mintázatokra, amelyeket először csak elméletben írunk le, aztán valamilyen formában megtalálunk a valóságban is? Így lesz a könyv végére az aranymetszésből szinte észrevétlenül filozófiai kérdés.

Szóval ha valaki egy könnyed, mégis gondolatébresztő könyvet keres matematikáról, de fontos, hogy nem kell matematikusnak lenni, hogy élvezzen, ezt bátran ajánlom. Nem az a könyv, amelyik után hirtelen mindenről azt fogjuk gondolni, hogy ez biztosan aranymetszés, inkább pont az ellenkezőjére tanít: legyünk kíváncsiak, de közben maradjunk egy kicsit szkeptikusak is. Ez a kötet gyszerre szól egy különleges számról és arról, hogy miért akarunk mindenáron rendet, szépséget és jelentést találni a körülöttünk lévő világban.

A könyvet a Typotex Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, amelyet itt is köszönünk!

Többet szeretnél megtudni a könyvről?

Kattints a képre és rendeld meg kedvezményesen a kiadótól!

Kövess minket a Facebook-on is!