Könyvajánló - Kosztolányi Dezső: Pacsirta
Ez a szép cím egy igazságtalan történetet takar - a sárszegi család, a köztiszteletnek örvendő Vajkayék történetét, akikkel igazságtalan a sors, a társadalom, de legfőképp, akik igazságtalanok saját magukkal és egymással szemben is. A szeretet nem csak felszabadító lehet. Sőt. A szeretet sokszor gúzsba köt, főleg, ha mögötte üres, kommunikációmentes és félelemmel teli élet áll.
„Mennyit szenvednek a gyermekek a szülők miatt, és a szülők a gyermekek miatt.” Milyen élete lehet egy kisvárosi, szüleivel élő felnőtt lánynak, akit a széltől is óvnak, és akiért anyja és apja feláldozza az életét? És mi történik, ha ez a lány, akit Pacsirtának becéznek, egyetlen hétre elutazik? A Vajkay szülők napról napra visszatérnek ahhoz a színes élethez, amit a bezárkózásuk előtt éltek, mielőtt úgy döntöttek, meg kell óvniuk a lányukat a világ kegyetlenségétől. Azért, mert ők maguk is csúnyának tartják a lányukat… A magyar irodalom egyik legnagyszerűbb regényét tartja a kezében az olvasó, melyből pont száz éve, 1923-ban jelentek meg az első részletek a Nyugat folyóirat hasábjain. Bár a Pacsirta a századforduló egy képzeletbeli kisvárosában játszódik, alaphelyzete és felvetett kérdései, mint a szülő és gyermek viszony, vagy a közvetlen környezet és az ítélkezés hatása az ember életére a 21. században is élő problémák. A regény úgy idézi meg az Osztrák–Magyar Monarchia világát, hogy érzékelteti, de kimondatlanul hagyja, hogy ez a világ éppen megszűnt létezni. A színes mellékszereplők sorsán keresztül megmutatkozik a főváros és a vidék adta lehetőségek közti különbség, a politikai megosztottság és az emberi lét hol tragikus, hol komikus, a történelemmel együtt hömpölygő sokszínűsége.
Sárszeg városában éli életét Pacsirta a szüleivel, az idős Vajkay Ákossal, és feleségével. Elzárva élnek a társadalomtól, elzárva, magányosan, a saját börtönükben, mert Pacsirta bár felnőtt nő, esélye sincs saját, önálló életre, házasságra, szerelemre. Bár szellemileg ép, és fizikailag is nagyjából, mégis: csúnya. Formátlan, ormótlan, szerencsétlen vonásokkal, és hiába kedves, visszafogott és értelmes.
– Különben mi újság? – kérdezte anya.
– Köszönöm, jól vannak.
– Etelka nénéd?
– Jól van.
– Béla bátyád?
– Az is.
– Szóval, jól vannak.
Ott is ezt kérdezték:
– Különben mi újság?
– Köszönöm, jól vannak.
– Édesanyád?
– Jól van.
– Édesapád?
– Az is.
– Szóval, jól vannak – mondták.
A Vajkayak pedig bezártak. Bezárták a lányukat és bezárták saját magukat is, hogy megvédjék őt a külvilág kegyetlenségétől, saját börtönükben élnek, amely szeretettel van kibélelve, vak szeretettel a lányuk iránt, de mégis hazug és keserű. Egyikük sem akart ilyen életet. Egyikük sem érdemelte meg ezt az életet.
A regény kezdetekor Pacsirta a messzi Budapestre utazik rokonaihoz egy hétre, a Vajkay házaspár pedig visszacsöppen a valódi sárszegi életbe: színházba mennek (évek óta nem voltak, mert Pacsirta nem szereti a "színházszagot", vendéglőbe mennek (ahol szintén ritkán járnak, mert Pacsirta nem szereti a "vendéglőszagot", meg a rossz, rossz, egészségtelen ételeket), és Vajkay, az öreg, aki mindent tud a magyar nemesi családokról és származási fákról, ért a címertanhoz, újra csatlakozott a régi cimborákhoz, a Párducokhoz, akik csütörtök esténként rúgnak ki a hámból elég alaposan. Az évek óta egy kortyot nem ivó, egészségesen étkező Vajkay megadta a módját a mulatozásnak, és ittasan hazaérve végre, évek, évtizedek óta talán először, a házaspár ki tudta, ki merte mondani, amit valójában érez és gondol.
Vannak, akiknek csak a fájdalom marad, a kegyetlen, alaktalan fájdalom, mely semmire sem jó, semmire sem használható, csak arra, hogy fájjon, ebbe aztán beleássák magukat, mindig mélyebben hatolnak bánatukba, mely csak az övék, a végeérhetetlen tárnába, a sötét bányába, mely végül összeomlik fölöttük, és akkor ott maradnak, nincs mentség.
Szeretik Pacsirtát. Féltik őt. De bezárva élnek miatta és érte, és bezárva él ez a szegény lány is, aki egész életében tapasztalhatta a társadalom kirekesztését. Mert a testi fogyaték kirekeszt az életből. Aki túl sokat iszik, felelőtlenül mulatozik, vagy éppen csapodár, erőszakos: az más, az elfogadható, amennyiben kinéz valahogy és képes valamiféle elvárt életet élni. De ez az üres, felszínes társadalom a testi (és a szellemi) fogyatékot nem tudja tolerálni. Minden mást igen. Vajkayék pedig betagozódtak, és inkább visszavonultan éltek, a lányuk érdekében. Eközben pedig Pacsirta - hiába próbálta a levelében fényezni a rokonlátogatást - találkozott ezzel a felszínes társadalommal, ahol a külsőség, az illem minden, és semmi más nem számít. Apja pedig olyan tisztán látta őt és a bánatát, mint talán senki más.
Kosztolányi mesterien építette fel ezt a regényt, amely a Vajkay család egyetlen hetét mutatja be, a lányuk nélkül. Pacsirtáról csupán egy hosszabb leveléből értesülünk, és amikor hazaér, akkor éri el a regény csúcspontját az ő szempontjából. Valójában ez megtörtént már korábban - azon a bizonyos csütörtöki borgőzös éjszakán. Megrendítő, mit tesz a családdal a megfelelő kommunikáció hiánya. Megrendítő, hogy milyen üres és sivár élet lesz, ha nem vagyunk őszinték egymáshoz és saját magunkhoz. És közben ott vannak a mellékszereplők. Az undok firkász, aki nemesfiúként született, a nagyravágyó lány, a vendéglős lánya, az orvos, akit csak mulatozni lehet látni, a színészek és színésznők, a szerencsétlen bíró és annak csapodár felesége, akiről mindenki tudja, hogy felszarvazza az urát, valószínűleg ő maga is, a Vajkayék által gyűlölt vasutas, aki talán a legjóravalóbb az összes közül, csak illedelmessége miatt azt hitték, talán majd ő elveszi Pacsirtát... mindegyik éli a maga hazug, üres, tragikus életét, és ezek közül egy a Vajkay család.
Pacsirta helyesírási hibák nélkül írt, szabatosan, értelmesen, mert elvégezte a felsőbb leányiskolát. Stílje azonban merev volt. Mihelyt tollat vett kezébe, másképp fejezte ki magát, mint mikor beszélt, az iskolai fogalmazványok hatása alá került, Janecznét látta maga előtt, egykori szigorú tanárnőjét, keményített gallérjában, fekete nyakkendőjével, s félt, hogy hibát ejt, ennélfogva olyan szavakat használt, melyeket élőbeszédben sohasem alkalmazott.
Írása el is vesztette természetességét, rendszerint emelkedettebb, lelkesebb lett, mint ahogy akarta.
Bár a kötet idestova száz éves, a környezet, történet is annyi, mégis, a benne megfogalmazott problémák, élethelyzetek és a lefestett figurák épp annyira maiak, épp annyira érthetőek, mert emberiek. Az újonnan alakult Multiverzum Kiadó pedig most felkarolja ismét ezeket a régi magyar történeteket a friss, ropogós újak mellett. Olvassátok!
1964-ben Ranódy László rendezésében készült el a legendás film a történetből olyan színészekkel, mint Páger Antal, Tolnay Klári, Nagy Anna, Bara Margit, Törőcsik Mari, Latinovits Zoltán, Bessennyei Ferenc, Darvas Iván és sokan mások.
Elnevette magát. Ákost sértette a nevetés. Lehetséges – e, hogy valaki ilyen nyíltan beszél arról, ami benne van, ilyen hetvenkedve vall arról, ami fáj belül? Vagy talán már nem is fáj. Hiszen nevet.
Köszönöm a lehetőséget a Multiverzum Kiadónak! A kötet a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron.
Kövess minket Facebookon!
