Kultúrpara

2023. augusztus 30., szerda

Két nővér vérre menő harca az uralkodásért egy mágikus világban

Könyvajánló - Amanda Joy: Vörös viadal

Két hercegnő, egy mágikus világ, mitikus lények és egy véres viadal, ahol két testvér vív halálos küzdelmet az Elefántcsont Trónért.

Amanda Joy Vörös viadal című kötete neked íródott, ha szeretsz elveszni egy olvasmányos, mágiával átitatott regényben, ahol tündérek, vérivók és egyéb izgalmas, különleges lények, akciódus jelenetek és tragikus hagyományok keltik a feszültséget.

Adott egy birodalom, ahol vér által kell elnyerni a hatalmat. Ez a hagyomány. Megismerünk két hercegnőt, Evalinát és Isadorát. Kettejük útját Eva szemén keresztül látjuk, akinek nem igazán fűlik hozzá a foga, hogy megküzdjön testvérével. De a királyságot csak az vezetheti, aki képes kemény kézzel kormányozni. Ehhez az első lépés a viadalon aratott győzelem. Aggályait pedig csak tovább tetőzi, hogy míg Isa uralja és irányítja mágiáját, addig neki még csak elő sem sikerült hívnia képességét.

 A történet akkor vesz érdekes fordulatot, amikor egy bérgyilkos rátámad és mágiája megmoccan benne. Ha sikerül uralnia vérmágiáját, a világ legerősebbjévé válik. Tudja, hogy egyedül nem képes kiaknázni a képességében rejlő lehetőségeket, kutatása pedig elviszi egy többszáz éves tündérhez, Bacchához, aki úgy dönt segít neki. Imádtam a karaktert. Történetei csak még érdekesebbé tették a szerző által megálmodott világot.

Szomorú volt látni a két lány elhidegülését, akik egykor jó testvérekként éltek a polátban. Látjuk Isa miként használja a képességét, hogy uralma alá vonja az udvarban élőket, a manipulációit, közben kapunk érdekes titkokat és intrikában sincs hiány. Kapunk egy kis romantikát is Eva testőrének köszönhetően. Tiltott kapcsolat, ami épp csak halványan van jelen a törénetben, de gyanítom a sorozat folytatásában ki fog teljesedni.

Akadtak még szerethető szereplők Eva oldalán, de én egy dolgot hiányoltam: szívesen belenéztem volna Isa fejébe. Eva emlékezéseiből láthatjuk a szerethető oldalát is, de a viadalra készülve csak az ellenségeskedő, manipulatív, kegyetlen nőszemély kerül szembe Evával.

A regény végig olvasmányos, pörgős, de a végére még rá tudott tenni a szerző egy lapáttal. Akad pár véresebb jelenet is, ami csak még erősebbé teszi a kötetet. Varázslatos világépítés, mágia, izgalmas lények, különös történelem, intrikák, titkok és egy jó kis függővég, ami garantálja, hogy az olvasó várja a folytatást. Kíváncsi vagyok mit hoz ki belőle a szerző. Debütáló írásként apró hibák azért akadnak, például a viadal nekem már kicsit összecsapottnak tűnt, de bőven van potenciál még ebben a sztoriban, amit remélem ki is használ.

2bef2333ff7fb0b97fd25e60c4ab0bf1cb671d20_1.jpegKöszönöm a lehetőséget a Maxim Könyvkiadónak!

A borítóra kattintva elérhető a könyv a kiadó oldaláról, kedvezményes áron.

Főkép: fb.com/DreamKonyvek

Kövess minket Facebookon!

Ink-trilógia

Egy boszorkányos fantasy, ahol élet és halál a tét

Egyikünk hazudik - A sportoló, az ész, a bűnöző, a szépség és a pletykafészek

Veszélyes magára és másokra...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése