A trollok vagy az istenek szószéke? - Preikestolen

A világ ikonikus helyei - Preikestolen - Rogaland, Norvégia

A Preikestolen, vagy magyarul „Szószék-szikla”, Norvégia egyik legkülönlegesebb geológiai alkotása: egy majdnem tökéletesen négyszög alakú, lapos tetejű, 25×25 méteres sziklaplató, amely 604 méterrel lebeg a Lysefjord felett, lenyűgöző látványt nyújtva a mélyben hömpölygő vízre és a tájra.

A kőzetanyaga túlnyomórészt prekambriumi gránit, amely több mint egymilliárd éves, a szikla mai formája azonban jóval fiatalabb: a jégkorszak végén, nagyjából 10–12 ezer évvel ezelőtt alakult ki. A gleccserek óriási, lassan vándorló jégtömegei felfeszítették a repedéseket a gránitban, és a fagyás–olvadás ciklusok tovább tágították ezeket a töréseket. A jég végül „letisztította” a falakat, és egy majdnem szabályos kőpárkány maradt utána – egy olyan forma, amely egészen földöntúlinak hat, mintha valaki szándékosan faragta volna.

A Preikestolen Rogaland megyében, a Nyugat-Norvégiára jellemző, mély fjordokkal és meredek hegyfalakkal tagolt vidéken található. A 42 kilométer hosszú Lysefjord északi oldalán áll őrszemként, Stavanger városától körülbelül egyórányi útra. A fjord neve – „Fény-fjord” – már önmagában is varázslatos: a keskeny víztükörre beeső fény megtörik a meredek falakon, és különös, ezüstös ragyogást ad a tájnak. 

A sziklához több helyi mítosz és hiedelem kapcsolódik. A fjord vidékének folklórjában a természetformák gyakran óriások, trollok vagy régi istenek kőbe dermedt alakjai. Egyes történetek szerint a Preikestolen egy troll-gyűlések helyszíne volt, mások szerint egykori óriások szószéke, ahonnan az istenekhez szóltak. A legelterjedtebb legenda azonban azt mondja, hogy a Preikestolen egy napon óriási robajjal a fjordba fog szakadni, de csak akkor, amikor egy esküvői menetben pontosan hét fivér és öt nő keveredik össze. Ez a különös feltétel a norvég mondavilágban gyakori feltételes katasztrófa-jóslatok körébe tartozik. Ilyenkor a természet valamelyik nagy formációja – egy kőfal, egy hegygerinc, egy tengerszoros – egy nagyon ritka, szinte lehetetlen esemény bekövetkeztéhez van kötve. A norvég és általában az északi folklórban a 7-es szent, mágikus szám: gyakran kapcsolódik a sorshoz, a teljességhez, az isteni beavatkozáshoz (hét testvér, hét nővér, hét troll, hét hullám stb.).

Az 5 önmagában ritkább, de a 7-tel együtt jól csengő, könnyen megjegyezhető ritmust ad a mesének. A történet szóbeli hagyományból ered, ahol a ritmus, a dallam, a könnyen mondható számkombinációk sokat számítanak.

Bár senki sem tudja, honnan ered ez a furcsa jóslat, a helyiek generációk óta ismerik, és egyfajta különös, szórakoztató mítoszként kezelik, amelyet előszeretettel mesélnek a turistákni is. A Preikestolen ennek ellenére mozdulatlan és masszív, de a legenda hozzájárul ahhoz a finom feszültséghez, amit a hely sugároz: egyszerre örök és törékeny.

A Preikestolen mára Norvégia egyik legismertebb látványossága, és évente több mint 300–400 ezer látogató keresi fel. Maga a szikla nincs bekerítve, nincs korlát, és épp ez adja a hely legszebb élményét: a látogató és a természet közötti kimondatlan bizalomra épül. A túra a Preikestolen Fjellstue parkolótól indul, nagyjából 3,8 km hosszú, és 350 méteres szintemelkedést tartalmaz. Jól jelölt ösvény, de meredek sziklás részek és pallók váltják egymást; eső után csúszós, télen pedig csak megfelelő felszereléssel ajánlott. A kilátópont egész évben szabadon látogatható, de a norvég hatóságok nagy hangsúlyt fektetnek az ösvény karbantartására, a természetes élőhelyek megőrzésére és a turistaáradat szelíd mederben tartására. A hely védettség alatt áll, és minden látogató felelőssége, hogy ne hagyjon nyomot maga után – szó szerint és átvitt értelemben is.

Az ​erdő halála

Könyvajánló - Jónas Reynir Gunnarsson: Az ​erdő halála

Az erdő halála egy csendesen elementáris izlandi regény, ahol egy lecsúszó erdő indítja el a szereplők életében a valódi földmozgásokat. Ha szereted a hangulatban gazdag, lassan kibomló történeteket, amelyek egyszerre szépek és nyugtalanítóak, ezt a könyvet érdemes kézbe venned.

Jónas Reynir Gunnarsson Az ​erdő halála című regénye első ránézésre egy izlandi természeti katasztrófáról szól, de hamar kiderül, hogy ennél jóval több rejlik benne. A cím azonban egyértelművé teszi, hogy nem egy vidám kirándulásra készülünk. A domboldalról lezúduló erdő egyszerre nagyon konkrét esemény és egy olyan jelképes pillanat, amikor valami végleg megváltozik az ember életében.

A könyv főszereplője, Magnús, akinek a mindennapjai egy pillanat alatt felborulnak, amikor bekövetkezik a katasztrófa. Tetszik, hogy a szerző nagyon finoman mutatja meg, hogy egy ilyen esemény nemcsak a tájat változtatja meg, hanem a szereplők lelkében is földcsuszamlást indít el. A regény nem harsány, nem drámai, inkább halk, lassan beszivárgó feszültség jellemzi, amitől az egész nagyon emberi és ismerős lesz.

A történet egyik meglepő erőssége az identitáskeresés és a menekülés vágya. Van egy szereplő, aki időnként úgy képzeli, hogy motorra pattan és átszáguld az éjszakán Spanyolország felé, csak hogy eltűnjön egy időre. Ezek a belső képek ott zümmögnek a háttérben és jól mutatják, milyen könnyen vágyunk valami másra, amikor a saját életünk hirtelen bizonytalanná válik.

A regény ugyan komoly témákat feszeget – veszteség, változás, összeomlás –, közben mégis felvillan benne egyfajta finom humor. Nem az a hangos, harsány fajta, hanem inkább az a csendes irónia, ami segít túlélni a mindennapokat akkor is, amikor épp valami miatt kicsit sötétebb. Ettől a történet nem válik nyomasztóvá, inkább kap egy kis könnyedséget, ami nagyon jól áll neki (és jót tesz az olvasó lelkének is).

Ha szereted az olyan könyveket, amelyek lassan bontják ki magukat, tele vannak belső feszültséggel és halk szépséggel, akkor ez a kötet remek választás. Rövid, mégis mély és olyan hangulatot teremt, amely sokáig veled marad. Nem csak az erdő pusztulásáról szól, hanem arról is, hogyan próbál az ember újra talajt találni a lába alatt, amikor körülötte minden megmozdul.

Köszönöm a lehetőséget a Polar Könyvek csapatának! 

Kattints a képre, a kiadónál kedvezménnyel megrendelheted a kötetet!

Érdekelnek a könyvújdonságok?

Kövess minket Facebookon!

Földre szállt bába

Észak

Ádám a Paradicsomban

A tékozlás öröme

Az ember és a világ kapcsolata, tékozlás, öröm, lét-nemlét egy viszonylatban értelmezve, ahol az állandó megújulás és elmúlás fényében lehet megvizsgálni önmagunk leglényegét. 

KÖNYVAJÁNLÓ

A TÉKOZLÁS ÖRÖME

Költő: Csordás Kata

Kiadó: Prae Kiadó

Kötés: puhatáblás, 76 oldal 

Képes vagy ízlelgetni Csordás Kata szilfid verseskötetének címadó költeményét, A tékozlás öröme szavakkal kifejezett valóságát? Hogy lehet egy tékozlás öröm, teszi fel a kérdést a verssel először találkozó? A cím szimbolikája azt fejezi ki, hogy az út, amin végig kell menni, nem spórolható meg, nem ugorható át, az önátadás bizalma nagyszerű ajándék, amit az adó fél úgy teljesít, hogy nem fél közben, akkor sem, ha mindazért, amit tesz, nem érkezik ellentételezés. Az öröm nem a birtoklásban, hanem az elengedésben nyilvánul meg a legtisztábban (igen, ez is paradoxon egyeseknek). Néha nem azért adunk, hogy kapjunk is, ebben rejlik a legcsodásabb motívum, amiért cselekszik az ember. Csordás Kata letisztult stílusban, intim, személyes és mégis általános módon fejti ki olvasóinak mindazt, amit mondani szeretne veszteségről, bőségről, elengedésről, az élet arcairól. A verscím önmagában paradoxon, ami egyszerre jelent veszteséget és bőséget. A tékozlás nem bűn, mint általános értelemben a javak elpazarlása, hanem önátadás, az élet teljes megélése még akkor is, ha ez fájdalommal jár, legyen szó gyermekkorról, anyaságról, első barátságról, felnőttkorról, vagy társadalmi feszültségről.

Az öt részre osztott verseskötet az alábbi fejezetcímekre van tagolva: 

- A kihelyezett konzul panasza
- Pannon-tenger
- Hűl
- Sárkányvonalak
- Az ország tortája

Önmagukban beszédes címek, amelyek mögött az önazonosság és a női lét előfordulási formáit boncolgatja, a nő egyszerre szerető, alkotó, lány, anya, ember, mindezt hitelesen, öniróniával ábrázolja. Képgazdag, letisztult nyelvezete gyakran használ metaforákat és ellentéteket. Nemcsak romantikus értelemben  teszi a szerelmet és a hiányt fő mozgatórugóvá, hanem a szenvedélyt egymás ellentéteiként hol féktelen örömként, hol gyászos veszteségként mutatja be. Minden elmúlik, szögezi le a költő, amit nem érdemes tragédiaként felfogni, mert ahogy a lét, úgy a nemlét is az élet-halál természetes körforgása.

Nézzük a kötet címadó versét!

A tékozlás öröme

Egyenlő adagokra oszt mindent,
és a felét kidobja.
Minden új, semmi sem régi.
Minden új, ropog, szúrós a szaga
és be kell járatni.

Megrág mindent. A húst, a növényi
szálakat, a cellulózt. A köveket,
élőt és holtat.
Megrág mindent, és kiköpi.

Nézi, ahogy a gerle két felnőtt fiókáját eteti.
Nézi, ahogy lángol az erdő.
A monitoron a bozóttüzeket,
a megemelkedett vizeket.

Kiúszik a tóban oda, ahonnan
már nem lehet visszaúszni.
És visszaúszik. Mindig visszaúszik.

Az ember és a természet sorsa azonos: ez is, az is tékozol, de folyamatosan önmagába omlik, majd megújul, ez az élet rendje, olyannyira, hogy ez a vers központi ellentéte is, a pusztulás és a megújulás. Minden újra és újra megismétlődik, nem velünk történt először és nem is velünk történik utoljára. Minden elmúlik, de helyette mindig születik valami új. A pusztítás, a veszteség és a tékozlás az élet velejárója, kár ellene hadakozni, elég, ha a költeményt olvasó  ugyanúgy szemlélődik a tényeken, mint a költő ebben a versében. A hangnem hideg tárgyilagossága semmit sem vesz el az élet ciklikus működésének leírásából, ez van és kész, ennyi, jelenti ki az alkotó. Az ember fogyaszt (Egyenlő adagokra oszt mindent, / és a felét kidobja), méghozzá mohón, akárcsak a természet, "megrág" mindent, amivel a folyamatos átalakulást és az elmúlást festi le. A lírai én kettős, egyszerre résztvevő és szemlélő, miközben próbálja felfogni a természet lényegét és meghúzni saját határait, meglelni benne a helyét és értelmét. A záró kép – „oda, ahonnan már nem lehet visszaúszni… és visszaúszik” – az emberi túlélés, újrakezdés, életösztön jelképe. Nincs mese, a világ egyszerre könyörtelen, végtelen és csodálatos, akkor is, ha néha fájnak a benne zajló folyamatok.

Szerintem olvassátok!

Fülszöveg

Csordás Kata első kötete az apró, de meghatározó folyamatok ünneplése – költői figyelme az egyébként észrevétlent is láthatóvá teszi. A kötet verseiben finom, de mindvégig határozott erővel bontakozik ki előttünk az élet törékeny, állandóan ingó egyensúlya. A könyvben helyet kap a gyerekvállalás és annak testi valósága, a gyerekkor újrafelfedezése, valamint a felelősség és az elmúlás kérdései. Kritikusan és érzékenyen szólal meg, verseiben egyszerre van jelen a nyíltság és az intimitás. Élesen rajzolódnak ki az első barátság emlékei, a felnőttkor súlya, a mindennapjainkba beszivárgó társadalmi feszültségek. Mindez fényképszerűen éles képekben tárul elénk, a természet ritmusát követve, dagály és apály váltakozásában. (Kállay Eszter ismertetője.)

Csordás Kata, költő

A kötetet kedvezményes áron megrendelhetitek a lenti képre kattintva
a Prae Kiadó honlapjáról.
Kövess minket Facebookon is!

A képek a szerző oldaláról származnak.

Maurice és Maralyn - Egy hajótörés igaz története

 Könyvajánló - Sophie Elmhirst: Maurice és Maralyn

Maurice és Maralyn Bailey 1972-ben hónapokat töltött mentőcsónakjukban a Csendes-óceánon, miután egy bálna elsüllyesztette a hajójukat. Maurice leveleit és Maralyn naplóbejegyzéseit olvasva azonban nyilvánvalóvá válik: Maurice személyisége is ugyanolyan viharos, akár az óceán. A házaspár viszontagságos túlélése egyben egy megrendítő szerelmi történet is. Mert vajon szavakban vagy tettekben nyilvánul meg a szerelem? Számít-e mindez, amikor a túlélés a tét?

Vannak történetek, amelyek már az első mondatokkal bekúsznak a bőrünk alá. Nem a kaland miatt, nem is a veszély miatt, hanem mert valami mélyen emberit érintenek bennünk. Nagyon sokszor éreztem már ezt, és többször olyan könyvek esetén, amelyek egy valós, sokszor tragikus, de mindenesetre veszélyekkel teli, kalandos történetet mesélnek el. Sophie Elmhirst könyve pontosan ilyen. A Maurice és Maralyn nem csupán egy túlélőtörténet a Csendes-óceán közepéről, hanem két ember házasságának, egymáshoz való hűségének és törékeny emberi természetének intim, szinte naplóközeli vizsgálata.

A történet valós: Maurice és Maralyn Bailey 1972-ben indultak útnak, hogy megéljék régi álmukat, a nyílt óceán szabadságát. Amikor azonban egy bálna összeütközik a hajóval és az elsüllyed, egyik pillanatról a másikra kerülnek egy mentőcsónak szűk fogságába. És ekkor kezdődik az igazi hajóút: az, amely nem a vízen, hanem a saját félelmeiken, türelmükön, egymás iránti szeretetükön vezet keresztül.

Elmhirst írásmódjának különlegessége az, ahogyan a két nézőpontot olvasás közben egymás mellé fésüli. Maurice levelei tele vannak nyers, néha indulatos, néha fáradt, néha önfelmentő reflexekkel. A személyisége hol tombol, hol visszahúzódik – sokszor éppen olyan kiszámíthatatlan, mint maga az óceán, amely körülveszi őket. Mellette ott vannak Maralyn naplóbejegyzései: aprólékosak, megfigyelők, néha szinte ijesztően higgadtak. Olyan női hang szól belőlük, amely a legnagyobb káoszban is a megfigyelésben talál kapaszkodót. Ahogy telnek a napok, a két hang együtt rajzolja ki azt a térképet, amely nélkül nemcsak az óceánt, de a másikat sem lehetne túlélni.

A könyv egyik legerősebb kérdése végig ott lebeg a sorok között: vajon hogyan mutatja meg magát a szerelem ott, ahol nincsenek gesztusok, nincsenek virágok, nincsen tér elfordulni vagy dühöngeni? Ha minden cselekedet a túléléshez kötődik, a szerelem tettekben él tovább – vagy épp szavakban, ahogyan egymásnak írnak?

Elmhirst nem szépíti a valóságot: ott vannak a testi fájdalmak, a nyers félelem, a lassan fogyó készletek, a napok, amikor már az is kihívás, hogy egymást elviseljék, mert más sincs körülöttük. És mégis a könyv szíve egy csendes szeretettörténet, amely arra emlékeztet, hogy a legnagyobb viharokban is egészen apró dolgokon múlik, ki marad talpon.

Sophie Elmhirst különösen érzékenyen bánik a forrásokkal: nem pusztán rekonstruálja a történteket, hanem teret ad annak a finom résnek Maurice és Maralyn hangja között, ahol az olvasó maga is ráérez, milyen lehet két ember élete, ha minden egyes nap az életükért küzdenek. A könyv nemcsak a túlélés krónikája, hanem annak a története is, hogy egy kapcsolat milyen formában tud tovább élni ott, ahol minden más darabokra hullik.

Ez a történet nem hősi eposz. Sokkal valóságosabb annál. Két ember néma kitartása, egymás felé fordulása és törései. És talán ettől annyira felejthetetlen.

Sophie Elmhirst brit újságíró és író, akinek munkái olyan neves lapokban jelentek meg, mint a The Guardian, az Economist vagy a New York Times Magazine. Különösen erős abban, hogy a nagy emberi kérdéseket – a fájdalmat, a kapcsolatokat, a túlélést – újságírói precizitással és irodalmi érzékkel ragadja meg. Maurice és Maralyn című regénye az első könyve, amellyel szélesebb olvasóközönséghez is eljutott, és bizonyította, hogy képes mély történeteket mesélni a legnyersebb valóságról nélkülözés, veszteség és szerelem közepette. Elmhirst Londonban él, és munkásságának középpontjában sokszor az emberi lélek bonyolultsága áll.

A kötet N. Kiss Zsuzsa fordításában, a Corvina Kiadó gondozásában jelent meg. Elérhető kedvezményes áron a borítóra kattintva!

Floralinda ​hercegnő és a negyvenemeletes torony

Könyvajánló - Tamsyn Muir: Floralinda ​hercegnő és a negyvenemeletes torony

Tamsyn Muir ezúttal a tündérmeséket forgatja ki úgy, hogy közben egyszerre lesz vicces, szokatlan és meglepően sötét. A Floralinda ​hercegnő és a negyvenemeletes torony egy hercegnő küzdelme a saját szabadságáért, és egy torony, ahol a veszély minden emeleten új arcot ölt.

Tamsyn Muir neve mára egyet jelent a műfajok merész újraértelmezésével, és a Floralinda ​hercegnő és a negyvenemeletes torony ezt a hírnevét tökéletesen igazolja. Első ránézésre a történet tipikus tündérmese: egy hercegnőt negyven emelet magas toronyba zárnak, minden szinten újabb szörnyekkel, és persze várja a bátor herceget, aki kiszabadítja.

Muir azonban már a legelején kifordítja a klasszikus formulát, amikor kiderül, hogy a hősök sorra elhullanak az első szint sárkánya előtt. A hercegnő pedig egy idő után rájön, hogy senki nem jön érte, és ha menekülni akar, azt egyedül kell megoldania.

A novella legnagyobb ereje az, ahogyan végigkövethetjük Floralinda átalakulását: az engedelmes, mesékben nevelt hercegnőből fokozatosan lesz valaki, aki felismeri saját erejét, kíváncsiságát, haragját és leleményességét. A szerzőtől megszokott könnyed, játékos és szikrázóan okos stílust kapjuk. És a szarkasztikus, fekete humor sem újdonság tőle.

A 39. emeleten felbukkanó kelletlen tündér, különösen erős karakter. Egyszerre komikus, bosszantó és szokatlanul emberi. A két főhős dinamikája adja a könyv motorját: a köztük alakuló szövetség nem romantikus, hanem valami sokkal érdekesebb és furcsább.

Kritikaként elmondható, hogy aki a Lezárt sír grandiózus világépítéséhez vagy komplex cselekményéhez képest, ezúttal sokkal könnyedebb, kisebb léptékű történetet kapunk. A Floralinda inkább kicsit sötét mese, allegória és karaktertanulmány, mint epikus regény. Mondjuk szerintem épp emiatt működik. Feszes, nincs felesleges kitérő, és a torony szintjei egyre groteszkebb, kreatívabb próbák elé állítják a hősnőt. A befejezés pedig nagyon passzol a szerzőhöz: ironikus, szokatlan és nem ad egyértelmű választ arra, hogy mit is jelent pontosan „boldogan élni”.

Ez egy könnyed, kicsit merész. A karakterek ezúttal is éles nyelvűek, különcök, tele haraggal és humorral, és lassan, fájdalmasan hámozzák le magukról a társadalmi szerepeket. Az önazonosság, a szabadság és a női szerepek újraírásáról szól. Ha valaki szereti Muir egyedi hangját, a nyelvi játékosságot és a műfaji határok feszegetését, akkor neki ez a kötet tökéletes, könnyebben emészthető, mint a Lezárt sír kötetei.

Köszönjük, Fumax Kiadó!

A köteteket kedvezményes áron megrendelhetitek a borítóképekre kattintva a kiadó oldalán.

Kövess minket Facebookon!

Lezárt sír

Kudarcos terápiák

Nem sikerülhet mindig minden, ez igaz a segítők életére is. Hogyan dolgozzák fel ők a kudarcot? Erről vallanak laikusoknak is érthető módon neves coachok, terapeuták, egyszóval segítők, hogy mit lehet hasznosítani abból a folyamatból, amikor egyértelműen kudarcot vallanak egy terápia során. 

KÖNYVAJÁNLÓ

KUDARCOS TERÁPIÁK

Szerző: Herner Dorka

Kiadó: Central Könyvek

Kötés: kartonált, 200 oldal

Ha messziről a tévedhetetlenség fátyolába burkolóznak is a terapeuták, bizony náluk is beütnek nehézségek, dilemmák, és hibázhatnak is a vállalt hivatásukban. Nem sikerülhet mindig minden - ez valamennyiünk életére igaz lehet. Ha csak egy étel nem sikerült, könnyen legyinthet az ember, de ha ez a kudarc karrierrel, magánélettel kapcsolatos, vagy fontos ügyekben elhibázott döntésekkel nyilvánul meg, bizony kegyetlen rosszul éli meg az ember terveinek, szívós munkájának, esetleg reményeinek füstbe menését. Nincsenek ezzel másként a segítőszakemberek sem. Interjúkötet segítőszakemberekkel mindenkit segítő tapasztalatairól - ezt az alcímet kapta Herner Dorka Kudarcos terápiák című alkotása. 

Hibázni hasznos és fontos - szögezi le Herner Dorka a kötet előszavában. Szerencsére - folytatja, elmúlóban az a trend, ami a hibázást szégyenteljes aktusnak éli meg és sajnálja le azokat az embereket, akik mertek lépni ügyeikben, de tévedtek. 2022-ben megjelent egy könyv, Rossz terápiák címmel, ami eredetileg jó húsz éve került piacra, eredetileg az USA-ban. Két amerikai pszichológus neves, szintén amerikai terapeutákat szólaltatott meg a témakörben, amit a szerző is olvasott. Azonnal felmerült benne, hogy micsoda ötlet, szükség van itthon is egy ilyen könyvre, de úgy, hogy laikusok is követni tudják a kibontott folyamatokat, hiszen nekik a legfontosabb, hogy megértsék, egy coachnál, pszichológusnál, pszichiáternél nem csak egyívű sikermenet létezik, hanem kudarcok is, amelyekből viszont, bármilyen hihetetlen, tanulni, profitálni is lehet. 

A könyvben szereplő szakemberek: Boldizsár Ildikó; Deliága Éva; F. Várkonyi Zsuzsa; Kapitány-Fövény Máté; Kozma-Vízkeleti Dániel; Máté Gábor; Piczkó Katalin; Révész Renáta Liliána; Szondy Máté. Vannak, akiknek nevei ismerősek az olvasóknak, vannak, akiké meg nem, de nem ez a fontos, hanem a mondanivalójuk. Bár bonyolult, tisztázásra vár, ki a terapeuta (ki lehet az a magyar jog szerint), ki nem, de segítő mindenki lehet. A gyógyítás folyamán ezernyi sikerrel büszkélkedhetnek, de akadnak kudarcok is (nem lehet mindenkit megmenteni, pláne, önmagától nem), és ezeket a folyamatokat saját mentális egészségük szempontjából (is) ki kell vesézni, mi, miért történt úgy, ahogy történt. 

Boldizsár Ildikó szerint a kudarc hozta el a csodát, F. Várkonyi Zsuzsa nem szereti a terápia szót, Kapitány-Fövény Máté elvárja, hogy a terapeutának legyen rálátása a nemtökéletességére, Kozma-Vízkeleti Dániel csak akkor képes biztonságot adni, ha maga is biztonságban van, Máté Gábor leszögezi, hogy bárkivel való kapcsolódás esetén a testünk jelez, arra figyelni kell, Piczkó Katalin szerint a siker titka ugyanúgy rejtve van, mint az, hogy mi számít kudarcnak. Révész Renáta Liliána úgy véli, a nehéz nem az, amit a kliens hoz, hanem ami köztük adódik, Szondy Máté pedig áperten kijelenti, hogy lehetünk akármilyen képzettek is, időnként hibázunk. A fentiekhez Herner Dorka összegzése egészen világos: a terapeutának egy hibája is vezethet valami nagyon jóra a kliensben. 

Hogy a fenti mondatokat mennyi gondolkodás, variálás, tisztázási igény hozta felszínre, laikusként nem tudhatjuk. Az interjúk során ki könnyebben, ki nehezebben kínlódta ki a maga igazságát. És hogy olvasóként mi mit gondolunk ezekről a folyamatokról? Nos, ez mindenkinek a legszemélyesebb magánügye, amit ha megoszt a szerzővel, hurrá, és ha nem, akkor is rendben van.

Szerintem olvassátok! 

Fülszöveg

A Kudarcos terápiákban ismert és elismert segítő szakembereket, kollégáimat kérdeztem olyan eseteikről, melyekkel szerintük kudarcot vallottak. Célom volt körbejárni, hogy kinek mi számít kudarcnak, hogy hogyan lehet vele megküzdeni, használni, tanulni belőle és növekedni általa.
Messziről, ismeretlenül tűnhetünk tévedhetetlennek, ezáltal megközelíthetetlennek akár, ezért szerettem volna ezzel a kötettel közelebbről megmutatni magunkat az énfeltárás eszközével, hogy mesélünk a nehézségeinkről, dilemmáinkról és arról, hogy mi is hibázunk. Rendkívül izgalmas esetekbe, helyzetekbe kapunk bepillantást, amitől még jobban megismerhetjük és megérthetjük a segítő kapcsolatok működését is.

A könyv minden olyan olvasóhoz kíván szólni, akit érdekel az önismeret, hiszen a terápiás kudarcok jócskán túlmutatnak önmagukon. A sok megtörtént, konkrét példán, a szakemberek nagyon változatos és egyedi önreflexióin keresztül megmutatkozik az is, hogy mire is jók a kudarcok általános értelemben: jelzik, ha valamit hibának érzünk, tehát ha elkanyarodtunk az értékrendünktől, ezáltal segítenek visszatalálnunk az általunk helyesnek vélt irányba, így teszik kapcsolatainkat – a magunkkal való kapcsolatunkat is! – sikeresebbé.

Herner Dorka, pszichológus, coach, öt gyermek anyukája.

A kötetet kedvezményes áron megrendelhetitek a lenti képre kattintva.

Kövess minket Facebookon is!

A képek a kiadó oldalairól származnak.

Nevek

Egy apró döntés is lehet az élet további folyására meghatározó. Az anya újszülöttjének névválasztása kihatással van az egész család sorsára, három név, három különböző sors, amit összeköt az apa erőszakossága, a hatalom, a kontroll és a bántalmazás dinamikája. Bármennyire is reménykedik az olvasó, a tragédia valamennyi cselekményszálban kódolva van. 

KÖNYVAJÁNLÓ

NEVEK

Szerző: Florence Knapp

Fordító: Csonka Ágnes

Kiadó: Magnólia Könyvek

Kötés: keménytábla, védőborító, 368 oldal

1987-ben egy anya (Cora) elindul az anyakönyvi hivatalba, hogy újszülött gyermekének nevét bejegyeztesse. Útközben az életén morfondírozik és szórakozottan hallgatja a kilencéves Maia kislánya ötletét arról, hogy a kisfiút nem az apa neve után kéne elnevezni Gordonnak, és ahogy mellesleg a családfő meghagyta, hanem a Julian név sokkal megfelelőbb lenne neki. Corának is van elképzelése a fiú nevéről, ő legszívesebben Bearnek hívná. A kötet szálai ezt a három nevet és a névvel együtt a kapott sorsot járja körül. Ne legyenek illúzióink: valamennyi irány magában kódolja a traumát, veszteséget, csak nem úgy, nem ott, nem akkor, mint a másik kettőben, de egyiket sem érdemes méricskélni, melyik jár kevesebb veszteséggel és könnyebb feldolgozhatósággal.

A név meghatározza az identitást, alakítja a sorsot - szól a regény premisszája, azt állítja, hogy igenis számít a név abban, hogy kik leszünk. Családi történeteket hordoz, elvárások tapadnak hozzá, mintákat jelöl ki, a név egyszerre meghatároz és teremt valamit, amiknek összessége maga az ember. Az apa karakterén keresztül a családi erőszak dinamikája tárul fel az olvasók előtt: Gordon a lakóhelyén jelentős ember, házi orvos, akinek szavaira figyelnek az emberek, el sem tudják képzelni, hogy ez a karizmatikus, nagytekintélyű férfi saját otthonában terrorizálja a családját, az elnyomás finom és nyílt formáit alkalmazza, gázlángol, hogy a feleségének az erőszak elkerülésére a teljes önfeladás az egyetlen lehetősége. 

Cora képtelen hatékonyan gondolkodni, menekülési utakat keresni, a regényben három olyan megoldás körvonalazódik, hogy 1) megadni magad, 2) harcolni, 3) elengedni és újrateremteni. Ezen három cselekményszálon keresztül íródott meg három párhuzamos történet. A könyv legerősebb üzenete az, hogy egy apró döntés is lehet egy egész élet fordulópontja. Az anya félelme meghatározza fia jövőjét. Mi lett volna, ha? - tesszük fel magunknak is a kérdést egy-egy krízishelyzet után, amikor már képesek vagyunk józanul gondolkodni. A szerző három külön univerzumot alkotott meg a nevek nyomán, és onnantól 7 évente rátekint a karakterek életútjára, hol tartanak éppen, milyen életük van. Meggyőződhetünk arról, hogy ugyanaz a személy eltérő körülmények között mennyire lehet más, hogyan válhat apja vagy anyja mintájává, vagy éppen hogyan lehet homlokegyenest más, mint ők - és főleg: miért. Alternatívákat kínál három név mentén, amikor a döntéseknek következményeit citálja.

Múlnak a 7 évek, és mindenki másképpen reagál dolgokra, történésekre. Gordonos résznél döbbenten várjuk, mi az az utolsó lökés, ami ahhoz kell, hogy Cora felrázza magát, Juliannél azt kutatjuk, meddig mehet el a titkolózásban környezete felé, hogy ő egy gyilkos fia, Bear szárnyalását pedig örömmel látjuk, még akkor is, ha neki is fizetnie kell a múltjáért. És az anya sorsa vajon hogy alakul?

Leszögezem, nem szeretek családon belüli erőszakról olvasni, aminek több oka is van. Parentifikált gyerekként, apám, anyám  időszakos, egyre gyakoribb helyettesítőjeként gyűlöltem szinte mindent, ami a családomban történt, természetes volt, hogy egyes vélt vagy valós hibáikért a családban mindenkinek bűnhődnie kellett, verbálisan mindenképp, helyenként fizikálisan is - de hogy még olvassak is róla, az mindig is sok(k)nak tűnt számomra. Talán 10 éve, hogy feldolgozva, felnőtt emberként magam mögött tudtam hagyni pszichésen is azt az időszakot, és tanult tehetetlenségüket nem kárhoztatva, meg tudtam törni az események sorozatát. Ettől függetlenül sosem szerettem olvasni családon belüli erőszakról - ez az első kötet, amit maradéktalanul abszolváltam a témában. A szerző úgy volt képes elém tárni az eseményeket, hogy óhatatlanul is kíváncsiságot gerjesztett bennem: MOST MI LESZ? 

Soha többé nem akarom ezt a regényt elolvasni. De egyszer muszáj volt. Igen: olvassátok ti is, hogy megértsétek, mi miért történik ilyen élethelyzetekben! Egy név mögött bizony többféle igazság is létezhet.

Fülszöveg

1987-et írunk. Egy pusztító vihar után Cora kilencéves lányával útnak indul, hogy hivatalosan is bejegyezze újszülött fia nevét. Férje ragaszkodik hozzá, hogy a családi hagyományt követve a baba az ő nevét örökölje, ahogyan már generációk óta minden elsőszülött fiú. Amikor azonban Cora a döntés pillanatához ér, meginog. A férje akaratának engedni a biztonságosabb út. De vajon helyes-e, hogy a fiuk olyan nevet kapjon, amelyet zsarnoki férfiak egész sora viselt?

A döntés, amit Cora azon a napon meghoz, mindnyájuk életét örökre megváltoztatja.

Hét évvel később a fiú neve Bear; a nővére választotta így, és a név éppoly elemi erővel formálja a sorsát, mint az a vihar, amelynek idején megszületett. Vagy talán Julian, az a név, amit anyja szívből szeretett volna adni neki, abban a reményben, hogy így lehet majd igazán önmaga. Vagy mégis Gordon, az apja után, akinek keménysége és kegyetlensége lassan rányomja bélyegét a fiúra is, de talán még nem késő megállítani ezt az örökséget.

A Nevek megrendítő és reményteli regény az identitásról, a szabad választás hatalmáról, és arról, hogyan fonódhat egyetlen döntés köré egy egész élet. Egy család története ez – és a szereteté, amely a legzordabb sors ellenére is képes tovább élni.

 

A szerző idegen nyelvű kiadványával

A szerzőről

Florence Knapp korábban egy több évszázados múltra visszatekintő steppelési technikáról írt ismeretterjesztő könyvet, valamint közreműködött egy másik kötet elkészítésében a londoni V&A Múzeum számára. Jelenleg London közelében él férjével és kutyájukkal; két gyermekük már kirepült a családi fészekből. A Nevek Florence első regénye, amelynek a kiadási jogait eddig több mint húsz nyelvterületre adták el.

A kötetet kedvezményes áron megrendelhetitek a lenti képre kattintva.

Kövess minket Facebookon is!

A képek a kiadó oldalairól származnak.
Agave Könyvek

Van élet a Mágusvilágban mágia nélkül?

Könyvajánló - Rainbow Rowell: Akármerre visz a szél (Simon Snow 3.)

Heuka ajánlója

Agatha, Penelopé, Baz és Simon visszatértek Amerikából, ám kalandjaik még nem értek véget, főleg, hogy Shepard, a norm is velük tartott Angliába.

Simon Snow és barátainak története az utolsó kötetéhez érkezett. Ha valahogy elkerült az elmúlt években ez a klassz történet, akkor ajánlom figyelmedbe az előző részekről írt ajánlókat:

#1 Csak így tovább

#2 Tévelygő fiú

Az első részhez hasonlóan ez is vaskos darab, viszont míg ott az iskola és vele a varázsvilág állt a középpontban, ezúttal a történések sorozata mellett az eddigieknél is mélyebben beleláthatunk a szereplők gondolataiba, érzéseibe – és igen – félelmeibe. A könyv olvastatja magát, mert legtöbbször valaminek a közepén ér véget a fejezet, leginkább csak azért, hogy mesélőt és ezáltal nézőpontot váltson. Illetve nálam mindig plusz pont, ha az egyszerű leíráson kívül más közlési mód (ezúttal csetek) megtöri kicsit a sorokat. A második kötetben már észrevettem, hogy hosszabbak a fejezetek, mégis meglepődtem amikor a „csak még egy fejezet” taktikát választottam: az is újabb 10-15 oldalt jelentett. És ez a sok oldal csak pár nap eseményeit öleli fel.

Mivel több szálra ágazik a kötet, kimondottan érezhető, hogy ez mégiscsak Simon és Baz története. Őket követjük leginkább, csak néha ékelődik be egy-egy fejezetre a Penelope-Shepard páros vagy éppen Agatha. A Watford-ba is vissza-visszatérnek a szereplők, azonban már közel sem olyan hangsúlyos helyszín, mint mikor még tanulóként éltek ott a srácok. Mondjuk a fiúk szobája megőrizte „sok minden történik itt” státuszát.

Amellett, hogy megismerjük Shep történetének és titkainak egy részét, újabb szereplők is színesítik a tábort: egyikük, a kötetindító Lady Ruth egy kedves idős néninek tűnik a leírtak alapján (szerintem nem spoilerezek el semmit, ha azt is elárulom, ez esetben a látszat nem csal), aki nem adja fel, hogy még élve viszontlássa mindkét gyermekét, hiába tűnt el a lánya immár húsz éve. Mindig örül, ha a fiúk meglátogatják és igyekszik finom falatokkal várni őket.

„Az étkezőasztal roskadásig van étellel. Szendvicsfalatkák, apró sütik és piték, habcsókok. Mindez elegáns rózsaszín és zöld állványokon és tányérokon. Mint Csodaországban. Szinte már várom, mikor bukkan elő Hőscincér a teáskannából.”

Legnagyobb bánata, hogy fia, Jamie egy másik új szereplő, a Legnagyobb Mágus cím önjelölt várományosa, Smith Smith-Richards bűvkörébe került és szintén megszakított minden kapcsolatot vele. A régi Kiválasztott, Simon szinte örül, hogy Smith belépett a képbe, így ő végleg maga mögött hagyhatja a múltját nehezítő szerepet és teljesen szabadon (avagy a szárnyak miatt némi ruházkodási problémával) tervezgetheti a jövőt. Amit mégsem egyedül szeretne tölteni. 

Ez Baz terveinek is megfelel, azonban a családja miatt is aggódik: a nénikéjét, Fiona-t a börtönből kell kiváltania, majd mikor hazatér a szülői házba, kiderül, hogy a mostohaanyja is annyira lelkesen követi Smith-t, hogy elköltözött otthonról. Ez persze nemcsak az apját töri össze, de a kisebb testvérei is rosszul viselik, így rá vár a feladat, hogy valamennyire működésre bírja a családi otthont. Ha nem lenne elég teher rajta, miközben Jamie-t próbálják megtalálni egy újabb Smith gyűlésen, egy régi hibája is elkezdi belülről emészteni. Természetesen nem tudja otthon ülve várni, hogy a dolgok megoldódjanak és ez olyan felelősségtudatot ad a még mindig nagyon fiatal fiúnak, ami sok felnőttnek is becsületére válna.

Amit kicsit furcsáltam, az Agatha szinte száműzése a történetből. A többi szereplőtől teljesen elkülönülve alakul a sorsa, néhány fejezetet és egy epilógust kapott csupán, ami mégis elég arra, hogy megtudjuk, miért is olyan fontosak a Watford kecskéi.

Jó volt visszatérni az ismerős szereplőkhöz és az utolsó oldalakon már sajnáltam, hogy csak trilógiát tervezett az írónő. Szívesen olvasnám tovább, hogy Simon és Baz meg tudnak-e küzdeni az életüket végigkísérő démonokkal, hogyan alakul Penelopé és Agatha sorsa, illetve Shepard teljes élettörténetére is kíváncsi lennék, az elejtett mondatok, utalások alapján az is izgalmas kötet lenne. Aminek viszont örültem, hogy végre a főhősök is rájöttek valamire, amit mi olvasók már az első kötetben kitalálhattunk.

A kötet a borítóképre kattintva kedvezményesen megrendelhető a kiadó honlapján, ahol most a teljes trilógia akciós csomagban, valamint a Fangirl manga kötetei is elérhetőek.

Kövess minket a Facebook-on is!