Könyvajánló - Rakel Haslund-Gjerrild: Ádám a Paradicsomban

Egy festő, aki merte vászonra vinni a tiltott vágyat.
Egy korszak, amelyben a szépség és a szerelem bűnnek számított.
Egy regény, amely nemcsak a művészet születéséről, hanem az identitásról és a szabadság kereséséről is szól.

Van az úgy, hogy egy könyv nem történetet akar mesélni, hanem hangulatot. Amikor kezembe vettem Rakel Haslund-Gjerrild regényét, az Ádám a Paradicsomban-t, pontosan ezt éreztem: itt nem rohanás, fordulat, dráma várt rám, hanem színek, fények, illatok és lassú, érzéki közelítés egy emberhez, aki maga is úgy látta a világot, mint egy nagy vásznat.

A könyv középpontjában Kristian Zahrtmann, dán festő áll, aki 1913-ban, hetvenévesen már igazi nagymester. A korszakban neve ismert volt, tekintélye pedig megkérdőjelezhetetlen és mégis ekkor festi meg életének legmerészebb, legprovokatívabb művét: az Ádám a Paradicsomban-t. A kép középpontjában a férfitest áll, vággyal, érzékiséggel, olyasmivel, amit a korabeli társadalom nem igazán akart látni.

És itt jön a regény igazi súlya: Zahrtmann nemcsak a vászon előtt küzd, hanem önmagával is. Homoszexuális férfi egy olyan világban, ahol mindezt nemcsak elítélték, hanem törvény büntette. Vágyait, érzéseit rejtegetnie kell, miközben minden ecsetvonásában, minden modellhez fűződő kapcsolatában ott remeg az, amit nem mondhat ki nyíltan.

Haslund-Gjerrild nem klasszikus értelemben vett életrajzi regényt írt. Nem dátumokat és életrajzi adatokat sorolt, hanem a belső tájat rajzolta meg: a művész pillantását, ahogy végigméri a modell izmait, a csendet, ami a műteremben vibrál, azokat a gondolatokat, amelyek a vászon előtt megállítják. A regény tele van érzékletes, festményszerű képekkel: virágok szirmai, napsütéses olasz kertek, a koppenhágai villák félhomálya, és ezek mind úgy jelennek meg, mintha egy festménybe lépnénk be olvasás közben.

Nekem különösen tetszett, ahogy a szerző játszik az érzékekkel. Olyan, mintha egyszerre látnánk és szagolnánk, hallanánk és tapintanánk a világot, amit leír. Ez lassítja a tempót, de aki hagyja, hogy magával sodorja, az valódi atmoszférát kap. Ez a könyv nem egy laza, könnyű nyári olvasmány, inkább olyan, mint egy lassú séta egy galériában, ahol minden képnél megállunk, elidőzünk, gondolkodunk.

És közben ott a kérdés, ami újra meg újra előjön: hogyan lehet művésznek, embernek, szeretőnek lenni egy olyan korban, ahol az identitásod egy része tiltott? Hogyan lehet önazonosnak maradni, amikor minden körülötted arra kényszerít, hogy elrejtsd, aki vagy? Zahrtmann válasza a művészet: minden elfojtott érzés, minden kimondatlan vágy ott rezeg az ecsetvonásokban.

Az Ádám a Paradicsomban nem való mindenkinek, de aki szereti a történelmi fikciót, érdeklődik a művészet és az identitás kérdései iránt, vagy egyszerűen szeret elmerülni a lassan kibomló, érzéki prózában, annak biztosan nagy élményt nyújt. Én úgy éreztem, hogy nemcsak egy festő életébe láttam bele, hanem magába a művészetbe, abba a titokba, ahogyan a vágy, a félelem és a szépség egyszerre tud összeérni egy vásznon.

Ez a regény egyszerre fájdalmas és gyönyörű. Pont, mint egy igazán jó festmény.

Köszönöm a lehetőséget a Polar Könyvek csapatának!