Könyvajánló - Björn Borg: Szívdobbanások - Memoár
"Senki sem teniszezett úgy, mint Björn Borg."
Björn Borg nevét még azok is ismerik, akik soha életükben nem néztek végig egy teniszmeccset. A hosszú haj, a fejpánt, a tizenegy Grand Slam, az öt egymást követő wimbledoni győzelem és az a legendás nyugalom a pályán. Mindig olyannak tűnt, mintha semmi sem tudta volna kizökkenteni. Aztán egyszer csak, 26 évesen eltűnt.
A Szívdobbanások tulajdonképpen erre a kérdésre keresi a választ: hogyan hagyja ott valaki a világ tetejét, amikor mindenki más éppen oda szeretne feljutni? Ez a kötet nem a trófeákról szól. Oké, nyilván benne vannak a nagy győzelmek, látjuk a tinédzser csodagyerek felemelkedését, a legendás csatákat McEnroe-val, de mégsem a tenisztől lesz igazán érdekes ez a kötet, hanem az embertől, aki a legendák mögött van.
A Borg–McEnroe rivalizálás a sporttörténet egyik legjobb párharca volt. Én csak régi felvételeket és cikkeket olvastam róla, de parádés lehetett végignézni. A könyvben nemcsak a legendás 1980-as wimbledoni döntőről olvashatunk, hanem arról is, hogyan alakult át a rivalizálás évek alatt tiszteletté és barátsággá.
Borg először beszél igazán őszintén arról, hogy a pályán látott Iceman (Jégember) valójában egy gondosan felépített szerep volt. Gyerekként kifejezetten indulatos játékos volt, ezért megtanulta elrejteni az érzelmeit. Kívülről higgadtnak tűnt, belül viszont folyamatosan dolgoztak benne a feszültségek. Élveztem, hogy végre bepillanthattam a legendás pókerarc mögé.
A legtöbbeket biztosan az a kérdés mozgat, hogy miért vonult vissza. A világ egyik legjobb játékosa volt a huszas évei közepén, aztán egyszerűen kiszállt. Pici spoiler következik: nem a teniszt unta meg, inkább azt az életet, ami a teniszt körülvette. Az állandó utazás, a médiafigyelem, a folyamatos nyomás lassan felemésztette. A siker mellett egyre erősebb lett benne a szorongás és a kiégés érzése.
Van egy különösen erős gondolat a kötetben, amikor a pályafutása legsikeresebb éveiről mesél és alig tud különbséget tenni az egyes szezonok között. Hotel, edzés, meccs, repülő, újabb hotel, újabb meccs. A győzelmek kívülről csillognak, belülről viszont néha csak ugyanannak a napnak a végtelen ismétlődései.
De a visszavonulás után sem lett könnyebb. Addigi élete minden napja a teniszról szólt, voltak céljai. Akkor pedig hirtelen ott állt és nem találta a helyét. Nem maradt semmi, ami ugyanúgy képes lett volna felpörgetni. Sajnos ezután szomorú képet kapunk a nagy sportolóról. Rossz döntések sorozata, drogok, kudarcok a magán- és az üzleti életben is. Őszintén beszél arról, hogy már az is csoda, hogy egyáltalán túlélte azt az időszakot.
Azt gondolom, hogy a könyv legnagyobb erőssége az őszintesége. A nyílt beszéd a függőségről, a hibákról, a hírnév súlyával való harcról, de időnként mégis azt éreztem, hogy volt ott még több is a háttérben. Még mindig rengeteg érzelem maradt rejtve, ami érthető és nekem pont ettől volt hiteles. A korábbiakhoz képest rengeteget mutatott meg a világnak, de tartott meg magának is belőle.
Bjönr Borg egész életében arról volt híres, hogy nem mutatja ki az érzéseit. Talán nem is lehetett volna másmilyen ez a könyv. Azt azért megmutatta, hogy milyen nagy árat kell fizetni a sportolói nagyságért. A Szívdobbanások című kötettel kaptunk egy történetet sikerről, kiégésről, önpusztításról és arról, hogyan lehet valaki a világ tetején, miközben belül teljesen elveszett.
A könyvet a 21. Század Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, amelyet itt is köszönünk!
Többet szeretnél megtudni a könyvről? Kattints a képre és rendeld meg kedvezményesen a kiadótól!
Kövess minket a Facebook-on is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése