A legyek menyasszonya

Könyvajánló - Carmen Mola: A legyek menyasszonya

Egy belevaló, tökös nyomozónő, aki nappal brutális, kegyetlen gyilkosokra vadászik, hazatérve pedig saját démonait üldözi.

Carmen Mola regénye tarol világszerte. Már több mint egy tucat nyelvre lefordították a műveit és az sem titok, hogy három férfi áll a szerzői álnév mögött. A regény olvasmányos, sodró lendületű, érdekes karaktereket vonultat fel és gyomorfogató, brutális gyilkosságokat. Ennél nem is kell több egy sorozat nyitányához, hogy az ember máris várja a folytatást. 

A legyek menyasszonya című regényben egy fiatal nőt a lánybúcsúja éjszakáján elrabolnak és megölnek, de nem akárhogy! Egy eszelős lyukakat fúr Susana koponyájába és férgeket ereszt a fejébe, hogy azok elevenen zabálják fel az agyát. A tetthelyre kiérkező nyomozókat, s vele a fiatal, Zaratét szinte azonnal leváltja a madridi rendőrség különleges ügyekkel foglalkozó egysége. Részben az ügy elcseszett volta miatt, részben pedig azért, mert néhány évvel korábban Susana szintén esküvőre készülő nővérét pontosan ugyanezzel a beteges, kegyetlen módszerrel ölték meg. De az a tettes évek óta börtönben ül. Vajon egy másolóval van dolguk ezúttal vagy hatalmas hibát követtek el évekkel ezelőtt?

A nyomozás során megismerjük az ügyet vezető nyomozót, Elena Blancót, aki Madrid bűnözői mellett a saját démonaira is vadászik. Ötvenéves, éjjelente iszik, bulizik, egyéjszakás kalandokkal kényezteti magát, munkájában pedig elhivatott, határozott és céltudatos vezető. Ha pedig végetér a meló, akkor a napi rutin az otthonában, hogy megszállottan lesi az erkélyére kihelyezett kamerája képeit, hogy megtalálja a sebhelyesarcú férfit a spanyol főváros forgatagában.

Közben Zaraté rafkós módszert talált ki, hogy valahogy az ügy közelébe férkőzzön és tökössége elég hozzá, hogy Blanco felajánlja, hogy csatlakozhat a nyomozáshoz. Élete első gyilkossági ügye, látszik, hogy van potenciál a srácban és most igyekszik tanulni az olajozott, profi csapatként működő különleges egységtől.

Zajlik a nyomozás, hullanak ki a szekrényekből a csontvázak, közben pedig vizsgálják a régi nyomozást is, melyet egy már nyugdíjas nyomozó folytatott le, aki Alzheimere miatt elsőre nem tűnik túl nagy segítségnek. Ráadásul a média is rászáll a rendőrségre, ami szintén nem könnyíti meg a hatóság munkáját.

Maga a fő szál is nagyon érdekes, izgalmas, sötét, ami kiegészül Blanco traumájával, ezt még megspékelik egy jó kis vérbosszúval és garantáltan nem fogunk unatkozni. Külön érdekesség volt, hogy néhány fejezetenként a történetet megszakítja egy másik történet. Egy szintén beteg sztori egy kisfiúról, aki egy fészerben raboskodik, életét mentendő pedig még egy állat életét is kénytelen kioltani. Sokáig csak sejtetik az olvasóval, hogy miként fog ez a szintén sötét sztori kapcsolódni a regény többi részéhez.

Szépen, mesterien felépített szotri, élvezet volt látni, ahogy összeállnak a kirakós darabkái ebben az olvasmányos, izgalmas, fordulatokban gazdag regényben, ami garantálom, hogy a krimi műfajának rajongóit le fogja venni a lábáról. Remélem a General Press Kiadó elhozza majd a sorozat többi részét is.

3284770.jpgA kötetet a General Press Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, melyet ezúton is köszönünk!

A kiadó honlapján kedvezményes áron megrendelhető a borítóképre kattintva!

Érdekelnek a könyvújdonságok?

Kövess bennünket Facebookon!

Főkép: fb.com/generalpress

"Te nézel és szavazol. Ők meghalnak."

Kényszer alatt

Sorozatgyilkos szedi áldozatait Budapesten! - Mimézis

Share:

Megjegyzés küldése

Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes