Wade Wilson és Nathan Summers, a Marvel menő mutáns zsoldosai visszatértek

Könyvajánló - Fabian Nicieza: Deadpool és Kábel

Deadpool és Kábel: két állig felfegyverzett mutáns, akik megkeserítik egymás életét 

clean.jpg

Ismét visszatért a brutális, kissé zakkant gyilkológép, Wade Wilson, alias Deadpool és ezúttal még egy kicsit vadabb, őrültebb helyzetbe kerül, mint általában. Ehhez csapjuk hozzá a világ egyik legerősebb mutánsát, Nathan Summerst, azaz Kábelt és garantáltan nem fogunk unatkozni.

Ezúttal Deadpoolt Franciaországba viszi egy megbízás, amikor felkérik egy nagy pénzes melóra. Zsoldosunk el is repül, hogy megismerkedjen az Egy Világ Egyházzal, vezetőjükkel és tanaikkal. Ezek a fura kék vallásos figurák egy kolóniában élnek. Hátrahagyták földi javaikat, lemondtak az egyéniségükről, a külsejükről, hogy teljesen azonosuljanak egymással és békességben éljenek. Folyamatosan azon munkálkodnak, hogy a megkülönböztetés, megosztottság eltűnjön a világból.

Rögtön felmerül a kérdés, hogy egy békés kolónia, vajon mi a fészkes fenét akarhat egy őrült zsoldostól? Kémeik vannak mindenfelé és megtudták, hogy egy gyógyszeripari cég létrehozott egy vírust, amely elpusztíthatja a világot, ám megfelelő kezekben jótékony hatású is lehet. Deadpoolnak csak annyi a dolga, hogy elmegy Németországba és ellopja nekik a szert.

A meló könnyűnek ígérkezik, hát útnak indul, de meglepetésére a Sunic kutatólaborját sokkal jobban védik, mint azt valaha gondolta volna. Szép kis mészárlást rendez, amikor megérkezik Kábel is a buliba. Mindketten a szert akarják, de valaki megelőzte őket, méghozzá néhány anarchista egyetemista kölyök nyúlja le előlük, így hát megkezdődik a hajsza.

A szitut csak még érdekessé teszi, hogy ketten is meg akarják szerezni: Deadpool a megrendelőjének akarja leszállítani, Kábel pedig meg akarja semmisíteni. De vajon melyikük jár sikerrel? És mi történne, ha menet közben őket is be akarná magába olvasztani az Egy Világ Egyháza...

Lesznek itt nagy összecsapások, vérfürdő, akció, kaland, agymosási kísérletek, átalakulások, a Deadpool kötetektől elvárható feketehumor, fémrák és a sors fura fintora, hogy az egymással szemben álló feleknek kell megmenteniük egymást. Közben felbukkan többek között Fury és csapata, az X-Men különítménye, valamint az Ezüst utazó is, hogy takarítsanak kicsit. Mintha az olyan egyszerű lenne…

A sztori jó,  őrült, vérengzős, kalandos és humoros, ehhez bónusz, hogy a Fumax Kiadó hozta a szokásos színvonalat: masszív, minőségi kötés, szép színek, jó fordítás. Hogy ki nyer a móka végén? Na azt nem árulom el, de bőven fognak fejek hullani és poénok csattanni menet közben.

Ez a gyűjteményes kötet tartalmazza a Cable/Deadpool sorozat 1–12. füzetét.

3455202_big.jpgA kötetet a Fumax Kiadó bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, melyet ezúton is köszönünk!

Tetszik, amit olvastál? A borítóképre kattintva kedvezményes áron megrendelheted a kiadó honlapján!

Szöveg: Fabian Nicieza
fordította: Benes Attila
formátum: keménytáblás
méret: 192 x 284 mm
színes képregény
272 oldal
ISBN 978-963-470-143-9

Kövess minket a Facebookon is!

Deadpool A Megtorló ellen

Deadpool, a Marvel-univerzum Zsémbes Zsoldosa

Share:

Megjegyzés küldése

Designed by OddThemes | Distributed by Blogger Themes